Vásárhelyi Promenád, 1991 (1. évfolyam, 1-76. szám)
1991-03-01 / 1. szám
Öninterjú Tegyük fel, hogy nem ismerlek Hogyan mutatkoznál be? Somogyi Kálmán vagyok Valóban? Ez nekem nem mond semmit. Próbáld meg „bővebb lére" ereszteni ! Milyen tolakodó vagy ma! Magammal szemben? Megengedhető. Szóval? Nem szeretek magamról beszélni. Mire vagy kiváncsi, a személyi adataimra? Nos, 1967-ben születtem, lassan 24 éve, nőtlen vagyok... — Jó, hagyjuk ezt. Mit keresel te itt, Vásárhelyen? Most például egy példátlanul népszerű városi napilapba írok. — Nem is tudtam, hogy újságíró vagy. — Eddig én sem. Egy egészen más területről ruccantam át. De sokak szerint ez korántsem hátrány. Végtére is jól írni tudhat bárki. — És ez a bárki lennél te. Mi az az idegen terület, ahonnan idevetődtél? — Jelenleg egyetemi hallgató vagyok, biológusnak készülök. — Tehát még bölcsész sem vagy. — Mintha előítéleteid lennének. Legyél egy kicsit türelmesebb. Tudod, „gyümölcséről ismerszik meg a fa". — Rendben van, írjál csak bátran. De miért éppen Vásárhelyen? — Itt szereztem meg mindeddig egyetlen diplomámat, 1988-ban. A főiskolai három év alatt alaposan megismertem a várost, akkori kapcsolataim hoztak vissza. — Bennfentes vagy. — Ezt azért nem állítanám. Százezerszer megmondtam, hogy ne túlozz folyton. Ismerős is vagyok, meg nem is. Gondolom, nem hátrány, ha külső szemlélettel tudok megközelíteni egyes témákat. — Miféle témákat? — Röviden összefoglalva: az én területem lesz Vásárhely szellemi élete. Mindnyájunk szerencséjére ez nagy feladat. — Tudom, szereted a kihívásokat. -- Igen. Szerintem nem árt az embernek időnként megméretni magát. — Szólnál néhány szót a családodról? — Ha valóban érdekel. Tolna megyei származású vagyok. Szüleimmel és öcsémmel együtt Madocsán élünk. Véletlenül az a falu rokon vonást mutat Vásárhellyel, miután dunántúli község létére lakosai éppúgy ező tájszólásban beszélnek, mint itt. Ott nőttem fel, és a közeli Pakson jártam gimnáziumba. — Három év után kerülsz újra kapcsolatba Hódmezővásárhelylyel. Mi az érzésed, menni fog? — Ezzel kapcsolatban eszembe jut egy — remélem, szerencsés — jel. Annak idején, a diplomaosztó utáni búcsúban ketten egyik tanárunk kedvenc nótáját énekeltük el. Így — szimbolikusan — a „vásárhelyi híres promenáddal" búcsúztam el innen. Most pedig a híres Vásárhelyi Promenáddal térek vissza. — Ha valaki, hát én is kívánom neked, hogy szerencsével járj. — Ennél szebbet nem is kívánhattál volna magadnak. Somogyi Kálmán Mi az újságíró feladata... ? A kor ütőerén tartani az ujját, regisztrálni szívveréseit, szívdobbanásait, apró lüktetéseit. S mi a kor? - ön, aki e sorokat olvassa, elsősorban. És minden, ami bennünk, általunk vagy rajtunk kívül történik. Beletartozik a születés, halál, a munkahely, a fáradt szem, a pihenés, egy forró kávé éppúgy, mint e város politikája, és az esti levegő. S persze mindennapi életünk kerete a család, feszültségeivel, örömeivel, a mindvégig ismétlődő és mégis más perceivel, vasárnapjaival. Mindez egy fiatal ember szemüvegén keresztül Mert mindez átszűrődik az író kezén, egyéniségén Nincs objektivizmus. És persze nincs szubjektivizmus. Valahol a kettő között ott van egy vékony fonál, amit szigorúan tartani kell. Vásárhely régi település. Megtisztelő feladat és nagy kihívás itt megfelelni, ahol a titokzatos hagyományok a mai napig élnek, sugároznak, beivódva nemcsak az oly régi és mégis eleven falakba, a piciny és napsugaras házakba, utcákba, hanem az emberek lelkébe is. Köszönöm a lehetőséget. Konkoly Edit Üdvözlöm kedves olvasóinkat, mint a közgazdasági rovat szerkesztője. Először magamról mondanék el néhány szót, majd rátérek arra, hogy mi az, ami ezt a rovatot jellemezni fogja. Közgazdász vagyok. 1990-ben végeztem a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Jelenleg a Szegedi Élelmiszeripari Főiskolán dolgozom mint tanársegéd. Vásárhely azonban nem idegen számomra, hiszen itt születtem és nőttem fel, szüleim révén ma is erősen kötődöm ide. Ebben a rovatban minden, a város életét érintő gazdasági kérdéssel szeretnénk foglalkozni. Ez természetesen nagyon sokrétű feladat, és nem nélkülözheti az önök segítségét. A „minden" meglehetősen tág fogalom, és mi igyekezni fogunk, hogy az is maradjon. Kezdve a mindennapos, családi kasszát érintő dolgokkal, problémákkal a vállalkozók, vállalatok, kistermelők, szövetkezetek gondjain át foglalkozunk majd a város és az ország gazdasági életével is. Az aktuális napi események mellett indítunk néhány állandó rovatot. Keressük „Vásárhely menedzserét". Riportot készítünk néhány sikeres vállalkozóval, vezetővel, hétről hétre bemutatjuk őket és munkájukat. Először természetesen saját ismeretségi körünkből tudunk csak válogatni, de később az olvasók által javasolt személyeket is szívesen megkeressük, és az „önjelölteknek" is lehetőséget biztosítunk a bemutatkozásra. Év végén pedig a szerkesztőségünkbe leadott szavazatok alapján megválasztjuk az év vásárhelyi menedzserét. Egy másik sorozatban támogatást szeretnénk nyújtani induló vagy már működő vállalkozásoknak. Válaszokat próbálunk adni a felmerülő kérdéseikre, mint például: „mik a teendők egy vállalkozás indításakor? Milyen nyomtatványokra, igazolásokra stb. van szükség? Hogyan kell ezeket vezetni?” Ilyen és ehhez hasonló pénzügytechnikai problémákra igyekszünk választ adni a szakemberek segítségével. Kedvcsinálónak talán ennyi elég is Bízom benne, hogy sikerült felkelteni az érdeklődést ez iránt a sokak által száraznak ítélt téma iránt, valamint abban is, hogy ez az érdeklődés megmarad, és nem okozunk önöknek csalódást. Molnár Júlia A független sajtónak Magyarországon gazdag hagyománya van. Az 1948-at megelőző időkben, s különösen a századforduló táján a mainál is jóval több napilap, hetilap, folyóirat működött, s a köztük fennálló verseny biztosította a színvonal megőrzését. A több mint negyvenéves egypárti diktatúra lebontása lassan eljutott a legkisebb községekig. A négy évvel ezelőtti Magyarországot már hiába keresnénk, ami a politikai, hatalmi viszonyokat illeti, ellenben a gazdaságot és tulajdonrendezést tekintve még nagy változások előtt állunk. A demokratikus kormányzati struktúra kiépülésével a tisztességes emberi élet feltételei is megteremtődtek. Leghamarabb a kultúra munkásai éltek a lehetőségekkel, nem csoda, hogy az utóbbi három évben több mint tízezer új sajtótermék került a közönséghez, de a könyvkiadás vagy a színházak működése is megélénkült. Hát rám is a felszabadulás könynyű érzése — hiába, a jót sem könnyű megszokni s még mindig örömmel tölt el, ha például az MSZMP elnökének útja egy kisvárosba már nem országos jelentőségű esemény, csupán egy kevésbé jelentős párt első embere utazik helyi szervezetük meghívására. Most lehet nyugodt lelkiismerettel napilapot alapítani, újságírással foglalkozni. Most, mikor egy-egy téma helyét és súlyát információértéke, érdekessége, s nem politikai tartalma határozza meg. A feltáruló új lehetőségek és a kedvező alkalom azonban még kevés a jó napilaphoz! Szükséges az elhivatottság, és a megfelelő szerkesztőségi és újságírói koncepció. Kosztolányi Dezsőnek, Szabadka szülöttjének szavaival:,Úgy érzem, hogy mindennél érdekesebb a magyar vidék... Engem a magyar kisvárosban rejlő misztikum zaklatott írásra, és annyira érzem magam írónak, amennyiben a vidékben munkáló erőtől kaptam erőt.” If. Szeberényi Gyula Kedves olvasóm/ Nyugdíjas tanár vagyok. A Liszt Ferenc Ének-Zenei Iskolában tanítottam 1965 szeptemberétől. Irodalomtanári múltam, a gyermekekkel s szüleikkel való kapcsolatom sok tapasztalattal gazdagított. Alkatom, de pedagógiai, irodalmi tapasztalásom is az emberekhez irányított. Mindenféle emberi probléma érdekel, bizonyosan ez vezette a főszerkesztőt arra, hogy rám bízta a levelezési rovatot. A gyermekeimet arra neveltem, hogy igényük legyen az értelmes életre. Ennek szolgálatába állítottam az anyanyelvi nevelést és drámatanári működésemet. A sajtó már nem az a kijáró hatalom. Most természetes a nyilvánosság. Ne várjon tehát csodákat, aki felkeres gondjaival. Ha úgy érzik, hogy nyilvánosság elé való a téma, írják meg problémáikat. Ha közvetlenül elintézendő - személyes - problémájuk van, az önkormányzat ezzel foglalkozó felelősét keressék fel. Tudom, hogy egy személyes ügy is válhat közüggyé. Tudom, hogy az általánosítás lehet bántó, sértő is, amennyiben nyilvánvaló a személy, akire a megállapítás vonatkozik. Konkrétabban: ha a Volánbusz megáll, ha látja, hogy valaki nagyon el szeretné érni. Ilyen esetben ne a Volánt, hanem a busz vezetőjét dicsérjük meg. Hiszek abban, hogy a jó szó, az együttérzés sokat számít. Abban is, hogy ha a hibát föltárjuk, a föltárás puszta tényével is segíthetünk. Azért beszélek többes számban, mert az önök által fölvetett témák feltehetően munkatársaim asztalára kerülnek, kinek-kinek munkaterülete szerint. Hiszek abban, hogy levelem Vásárhely minden kerületébe eljut, a kerületnek is a legszélső utcájába. Ilyenformán igen széles az a társadalmi kör, amellyel kapcsolatba kerülök. Ugyanilyen széles, sokféle a problémakör is, amellyel számolnom kell. Küldjék leveleiket a szerkesztőségbe! Ha félreérthetetlen a címzés, ha pontosan címeznek, akkor bedobhatják az önkormányzat közös postaládájába. Kedves levelezőm! Köszönöm a bizalmát, amellyel hozzám fordul. Üdvözlettel: Drazsay Zsigmondné Tősgyökeres vásárhelyi vagyok. Tavaly végeztem az Eszterházi Károly Tanárképző Főiskolán, magyar-angol szakon. Jelenleg középiskolai tanárként dolgozom, emellett kiegészítő angol szakra járok a szegedi egyetemre. Az újságírás régóta érdekel, de eddig nem volt alkalmam belekóstolni. Mivel erősen kötődöm Vásárhelyhez, nagy öröm számomra, hogy részt vehetek a Vásárhelyi Promenád — egy városi napilap — szerkesztésében. Meggyőződésem, hogy az újságoknak napjainkban egyre fontosabb szerep jut. A sajtószabadság jóvoltából a már ismert lapok írói és a mostanában induló újságok szerzői egyaránt nyíltabb, egyre bátrabb hangon szólalnak meg. Sajnos, ezzel egy időben megjelenik az útszéli hang, a nyomtatásba - a többezres példányszámú lapokba — egyáltalán nem illő stílus is. Ez egyre elfogadottabbá válik — annak ellenére, hogy a jobb érzésű olvasók és újságírók berzenkednek tőle. A becsületes, hiteles, elfogulatlan hang egyre halkabbá válik a sajtóban. Ezt a hangot szeretnénk szerkesztőtársaimmal együtt e lap hasábjain felerősíteni, ha ez az elképzelés sokak számára túlzottan naivnak tűnik is. Ezt kívánom szem előtt tartani, amikor városunk önkormányzatának munkájáról, a polgármesteri hivatal működéséről és személyi kérdésekről tájékoztatom majd olvasóinkat. Ezúton is kérem későbbi munkámmal kapcsolatos véleményüket, bírálatukat, segítő javaslataikat. Magócs Márta BEMUTATKOZUNK „Paraszt Párizs" Ha Promenád, akkor Párizs. Ha Párizs, akkor sokszínűség, Ha sokszínűség, akkor sokféleség, Tehát minden és mindenki, 1988. Ülök egy párizsi kávéház asztalánál. Mellettem hosszan és szélesen elnyúlik a sétány. A kávéházban és a sétányon a legkülönbözőbb emberek fordulnak meg. Piktorok, poéták, diákok, üzletemberek, autógyári munkások, felvidéki francia parasztok és a többi. A színes forgatag és a szavak morajlása teljesen megszédít. Itt mindenki beszél, itt mindenki szót kap. Ki a sportról, ki a politikáról, ki a kultúráról, ki a családról, ki a szerelemről, ki a kutyájáról, ki a pénzről, ki a jelenéről, ki a múltjáról, ki a jövőjéről beszél. Ez az állandó zsongás hozzátartozik a Promenád hangulatához. Sőt! Ez a sokféleség az igazi éltetőereje. Ez a szabad szellemiség, erő és lüktetés fogott meg engem akkor. Ez csak emlék. S itt az emlék lenyomata: a Vásárhelyi Promenád. Lüktető, fiatalos, színes forgószínpadával tálalja a napi aktualitásokat a kedves olvasónak. Hogy is van? Ha Promenád, akkor Párizs. Vagy talán, ha Promenád, akkor Vásárhely? Igen, Ritmusában, hangulatában és színességében biztosan. Szabó C. Szilárd •- 7 ■ •• ■' . . . , ■. 14. • 1991. március 1., péntek