Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1919. március (15. évfolyam, 50-73. szám)

1919-03-01 / 50. szám

Ára 20 fillér. XV. évfolyam, 50 szám Hódmezővásárhely, 1919 március 1. Szombat ELŐFIZET­ÉS1 AK­ HELYBEN. Egész évre 65 K Fél évre 3£?*50 JKL VIDÉKRE . Fél évre­­ . 35 K JHirdeté­sek­ és elő­fizetések: felvétele délelőtt 8—11 óráiig­ VÁSÁRHELYI FÜGGETI­EN POLITIKAI NAPILAP. A magyar nő. Március végén törvényható­sági nép­tanács tagokat, április 6-án nemzetgyűlési képviselő­ket választ a magyar nép s vele Hódmezővásárhely szabad népe, így rendelkezett ülésé­ben a Károlyi köztársasági el­nök vezetésével folytatott ta­nácskozásán a népkormány. Mondja hírül ezt a hivatalos távirat. Uj határkőhöz közeleg hát a magyar nép. Históriai határ­kőhöz, mely a letűnt kor ko­­rupt osztályuralmának sírját s a független, szabad, a teljes jogegyenlőségen felépülő nép­­köztársaság boldog országának bölcsőjét jelzi. Históriai kornak arany szálakból szőtt napsu­garai törnek át a magyar ég kárpitján. Fényükben ott áll a munka szerszámával kezében a magyar munkás és mellette­ kigyult arcával s ragyogó szem­párral a magyar asszony. . . S felettük Hunnia Géniusza, fején a szenvedés mirtuszkoszorú­­jával. .. Mint jövő zenéjéről, egy tanyai levél kapcsán, tegnap a szeretetteljes humor hangján arról beszélt e lap első híre, hogy a városatyaság nem lesz többé privilégium. Uj név, új fogalom kel szárnyra a város­háza aranycirádás termében, mert a nők is választók és választhatók. Bár vannak ez elvnek ellenessei is. Vannak,a­kik a bölcsőhöz és házi tűzhely­hez akarják láncolni továbbra is a nőt, hogy maradjon az, aki volt, jogtalan. S vannak nők is, kik humorosan­­fogják fel a szent jog gyakorlását s önkényt akarják venni magukra to­vábbra is az anyai és hitvesi rózsaláncba burkolt jogfosztott­­ságot. Nem. A humornak legyen vége! Itt a történelmi komoly, nagy pillanat. Fel a fejjel magyar nő ! fel a lélekkel, öntudattal­ fel az alkotmány sáncaira. Tolsztojnak népe ! Dolgozó kis­ember, jó magyar asszony ! ötödféléves rettenetes világ­égésnek tüzében forrt ki a jog­­egyenlőség diadala. Világégés­nek fényében tündökölt a magyar asszony. A bánatában tiszteletre méltó, a szenvedé­seiben szent.. . A magyar asszony, aki sze­mében a Zrínyi Ilonák büszke­ségének ragyogásával adta oda fiát, testvérét, urát a­ ha­dak Istenének. Kinek szive vérkönnyeket hullatott, de tűrt, szenvedett, jajszó nélkül, né­mán, befelé. Ki hősöket, vér­tanukat adott nemzetének. — Szenvedett s most százezeres nagy légióval hurcolja az öz­vegynek életkeresztjét. .. Fel az alkotmány sáncaira sokat szenvedett, a jogot szi­vének vérével, szemek köny­­nyével kiharcolt és kiérdemelt ragyogó szemű magyar asz­­szony! Legújabb. Képviselőválasztások. Beavatott helyről közült,­­ hogy a törvényhatósági bizott­sági (néptanácsi) választásokat márciusban, a nemzetgyűlési, vagyis képviselő választásokat áprilisban a kormány elrendeli. Másik hír szerint a minisz­tertanács úgy határozott, hogy a képviselőválasztások meg fogják előzni a néptanácsi vá­lasztásokat. A tegnapi minisztertanács elhatározta, hogy április 6-ra elrendeli a Nemzetgyűlési vá­lasztásokat. Előzetes számítá­sokat szerint 230 tagja lesz az új parlamentnek, figyelembe véve, hogy a választásokat a a megszállott területeken leg­alább egyelőre nem tarthatják meg. A kormány elrendeli ugyan a választásokat ott is jogfentartással és amilyen mértékben szabadulnak fel a megszállott területek, aszerint tartják meg a tényleges válasz­tásokat. A tervezet szerint az egész országban körülbelül 40—50 választókerület lesz, és egy kerület 9—10 képvi­selőt választ.Budapesten 4 kerü­let lesz,lesz együtt körülbelül 26 kerületben történhetik meg a választás. Eszerint, ha egy-egy kerület 9—10 képviselőt küld úgy Budapestnek 36 vagy 40 képviselője lesz.­ ­ Vérlázító kegyetlenségek. A Zsilvölgyben a románok több száz bányamunkást véresre botoz­­t­­ak. Kosztin Jánost, a bányamun­kás szövetség lupényi helyi csoport­­jának elnökét tizenkétszer egymás­után kergették meztelenül a Ssil­­folyóba és kényszerítették, hogy a viz alá bukjék és amikor ezzel megvoltak, véresre verték mezte­­­­len testét. Ugyancsak megbotozo t­ták a lupényi, petrozsényi és a vulkáni állomásfőnököt és több vasutast. Megdöbbentő a brutalitás, amit­­ a magyar nőkkel és leányokkal­­ elkövetnek. Egy segesvári trilányt megvesszőztek azért, mert két év­vel ezelőtt megsértett egy román embert. Csúcsán minden ok nél­kül végigvesszőzték az összes leá­nyokat. A férfiak a veréstől 50-100 korona lefizetéssel még csak meg­menekülhetnek, lányok, asszonyok semmi áron. Marosvásárhelyen egy cukrászkisaszszony ránézett egy katona bocskorára. Menten behur­colták a kaszárnyába és véresre vesszőzték azon a címen, hogy gúnyosan nézett a katona bocsko­­rára. Az aggályos, gyanús egyének, kik a háborút a végsőkig for­szírozták, mint császárhű szol­gák, továbbá, akik a forrada­lom vívmányaira nézve veszé­lyesek vagy a népköztársaság érdekeinek, a közrendnek és közbiztonságnak szempontjából aggályosak, rendőri őrizet és internálás alá kerülnek a legközelebbi napokban úgy a fővárosban, mint a vidéken, így Wekerle Sándor, gróf Kle­bersburg Kunó, Balogh Jenő volt miniszter. A vidéken mu­tatkozó aggályos alakokat a népkormány hivatalos és bi­zalmi szerveinek javaslatára ugyancsak a minisztertanács fogja rendőri őrizet alá venni, illetőleg internálni. Rendőri őrizet alá vették őrgróf Pallaviczini Györgyöt is, akit a Kisgazdapártnak a Károlyi-párttal való szövetsége alkalmával a pártból kiléptettek. Új nemzeti ünnepek. Budapest: A tegnapi miniszter­tanács elfogadta a Magyar Nép­­köztársaság hivatalos ünnepeiről szóló néptörvényt, amely kimondja, hogy március 15-ike és október 31-ike a Magyar Népköztársaság ünnepnapja lesz. Felelős szerkesztő FEJÉR­VÁRY JÓZSEF Szerkesztőség és kiadóhivatal:­­Kossuth-tér. Telefonszám : 87. Románia és Magyarország új határa. A békekonferenciának a területi kérdések elintézésére kiküldött 10- es bizottsága ma újból Románia területi igényeivel foglalkozott és még egyszer megvizsgálta azokat a szempontokat, amelyek alapján Romániának Magyarországgal való új határát meg fogják állapítani. Merénylet Wilson ellen. ? ? Bécsből jelentik: Egy ideérke­zett Hágai hír szerint Wilson el­len tényleg merényletet követtek el. Az elnök bal mellén megsebe­sült. A hir valódiságát ez idő szerint nem lehet megállapítani. A Magyar Távirati Iroda amster­­dami tudósítója még ma délelőtt semmit sem tudott a merényletről. Terjed a kommunizmus Münchenben. München: A bajor fővárosban rendkívül veszedelmes a helyzet. A kommunisták nemcsak a köz­épületeket és pályaudvarokat fog­lalták el, han­i a jegybankot is hatalmukban javult Cleme állapota. Páris: Clemenceau állapota any­­nyira javult, hogy két nap múlva visszatérhet rendes foglalkozásához Bolsevista mozgalom Párisban. Párisból­ jelentik, hogy ott igen erős bolsevista áramlat indult meg. A munkások között nagy propa­gandát csinálnak az orosz mintájú kommunizmus érdekében. A kor­mány erélyesen lépett fel a moz­galom ellen és már eddig is több házkutatást tartottak és számos embert letartóztattak. Lázasan dolgoznak a béke­konferencián. Páris: A békeértekezlet oly lá­zas sietséggel nem dolgozott még, mint mostanában. Ugyanazt a tak­tikát követik, mint amidőn a Nép­­szövetség tervezetét 30 munkaóra alatt keresztülhajszolták. A béke­értekezlet munkájának gyorsítá­sára két ok hatott közre: az egyik az, hogy a szövetségesek tudják, hogy Oroszország, ellen nagyobb akciót­ nem kezdhetnek addig, a­­míg Németországgal hadiállapot­ban vannak, a másik ok pedig az, hogy a szövetségesek vala­mennyi csapata haza akar menni és a szövetséges kormányok kény­telenek ezzel számolni. A kommunisták ellen elkövetett brutalitások. Budapest: A tegnapi minisz­tertanácson Károlyi Mihály elnök szóvá tette a letartóztat

Next