Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1921. május (17. évfolyam, 98-120. szám)

1921-05-08 / 103. szám

1­­ ti 2­4 fenékig üríti poharát olcsó diadalának a győztes ántánt s a bukott sassal fenékig üritteti ki a keserűség kelyhét. Belga és angol lovasok ma reggel megkezdték az előnyomulást Németország ellen s már több ponton átlépték a Rajnát. Könnyű volt nekik. A német nem­zet békába van verve, a német Gé­niusz a rabszolgaság szekerébe fogva. Porosz sas nem szárnyal a magas­ban ; Hindenburg és Mackensen hősi kardját rozsda marja s világ­verő bajor harcos nem énekli, hogy „Wacht am Rhein !“ Kardcsapás nélkül nyomulnak tehát előre, mig végképp be nem adja derekát a német, mely egy halál, amúgy meg­semmisülés. Az angol parlamentben vannak lelkes férfiak , Eliot kapi­tányok, kik pártunkra állanak. Akadt olyan angol politikus is, aki Német­ország mellé állott és az asztalra ütött öklével, mikor az újabb meg­szállást követelték a franciák. Biza­kodott Németország, mint ahogy bi­zakodtunk mi is. S az eredmény az lett, hogy belga és angol lova­sok megkezdették az előnyomulást a német földön. Elit kapitány ro­konszenvező szava ott rezeg még a lelkünkben, mikor egy újabb virá­gát a szimpátiának dobják felénk. Az olasz nacionalisták vezére, a leg­tekintélyesebb olasz politikus szeni a magyar nemzetnek, hogy fáj ne­kik látniok Magyarország elnyoma­tását és a legforróbb vágyuk, hogy a hős magyar néppel szívélyes, jó barátságban éljen az olasz. Egy újabb szál virág, melynek pillanatra örülünk, mint ahogy Eliot kapitány bokrétájának is őszintén örvendez­tünk. Ám ez csak hiú ábránd, lidérc­­fény, mit kár volna kergetnünk. Az öröm elmúló, a valóság az, ami ott a Rajna mellett történik. Résztvevő szó, mely a bánatban ér, illat nél­küli koszorú, mely a koporsóra ke­rül. Becsüljük meg azért mindazt, aki kezét nyújtja felénk, de ne be­csüljük túl a közeledést, mert az még semmi s legfeljebb, arra alkal­mas, hogy elaltassa zaklatott szí­vünk háborgását. Álmodó magyarok éltek mindig ezen a földön; álmo­doztak, hittek, bíztak. Csalódtak és megint újra bíztak. Hát ne álmo­dozzunk tovább, hanem ébredez­zünk. Vegyük le szemünkről a ró­zsaszínű szemüveget s tegyük fel helyette azt, mely a valóságot mu­tatja. Rideg az ugyan, de nem vi­gasztalan." Legyünk kételkedők s bizzunk ugyan másban is, aki meg­érdemli, de ne bizakodjunk, egye­dül az Istenben és a magunk ere­jében. Curson lord keményen, de őszintén megmondotta, hogy azt hiszi a magyar, hogy majd a szép szeméért más elbánásban részesít­jük, mint bukott társait! Fáj a szó, de megértjük és bocsánatot kérünk a pillanatnyi ellágyulásért és gyen­geségért. Amit ránk mért a sors, viseljük el Istenben bizó hittel. Dol­gozzunk, erősödjünk, tanuljunk, ha­ladjunk. S ha majd eljön a nagy idő ismét, akkor álljunk a sarkunkra s büszke nemzethez,a büszke őseink­hez méltó módon vágjuk oda a ke­gyelem alamizsnáját, mert nekünk­­ nem az kell, hanem a jussunk. S ez az, hogy Magyarország a ma­­gyaroké. Ebből a jussunkból pedig ‘ nem engedünk el egy jottányit s '"2 t) mondunk le soha, soha ! A mai tárgyalást Markovics elnök pár perccel 9 óra előtt nyitotta meg. Az első tanú C­s­a­b­a Mihály telekkönyv­vezető. — Április 27-én délután 4 órakor jártak nálam katonák. Sertéseimet vitték el. Mi­kor hivatkoztam arra, hogy a Direktórium rendelete folytán rekvirálni nem szabad, fegyvert fogtak reám. A sertéseket a pol­gári iskola előtti térségre kellett hajtani. Kára 1000 korona, megtérítését nem kí­vánja. A következő tanú Lencse Andor ta­nító. Elmondta, hogy mint nemzetőrtiszt, áp­rilis 26-án éjjel a készültség parancsnoka volt. A készültséget felrendelték a város­házára, a közgyűlési teremben helyezked­tünk el. Később egyik tiszttársammal be­szélgettünk, hogy nem­­ lehetne ellenakciót csinálni. Nem mertek ebbe belekezdeni, mert az emberek megbízhatatlanok voltak. Elnök : Kik voltak a teremben ? — A Direktórium tagjai. Ott volt Dávid Balázs is. — Ki intézkedett? — Molnár, a terroristák parancsnoka ! — Félix Zoltánt ismeri ? — Igen, ő is bent volt a teremben. — Volt-e arról szó, hogy szedtek-e tú­szokat ? — Igen. Kifogásolta, hogy Vásárhelyen keztyűs kézzel bántak az emberekkel.Pes­­ten másként volt. — Volt-e valami tiszta ? — Volt! Egy íróasztalnál ült Dávid Ba­lázs, papír volt előtte. Mellette állt Félix is. Beszélgettek arról, hogy kiket kell be­hozni. — Látta-e, hogy írtak volna ? — Láttam ! Aki sülve szeretné látni a szocialistákat. — A teremben, — mondotta Lencse ta­nító — a nemzetőrök és a katonák be­szélgettek. Az egyik nemzetőr azt mon­dotta : — Újvároson is van egy ember, aki sülve szeretné látni a szocialistákat. — Ki az a gazember, — kérdezte a ka­tona. — Toffler Fülöp, — mondta a nemzetőr! Mikor Tofflert felhozták, Félix vigyázba állította, megrugdosta, felpofozta, a szivar­ját kivette a zsebéből. Dávid Balázs tagadja, hogy a liszta összeállításában részt vett volna. Lencse Andor a szemébe mondja Dávid Balázsnak, hogy az asztal mellett ült, papír volt előtte és ceruza a kezében. Félix izgatottan tiltakozik az ellen, hogy ő Tofflert bántotta volna. Lencse ezt Fé­­lixnek a szemébe mondotta. Nagy Jánosban nem ismeri fel azt az embert, aki Tofflerről úgy nyilatkozott,hogy minden szocialistát sülve szeretne látni. Faragó Zoltán vallomása. — Bartha, Félix és Bornemissza érkez­tek Vásárhelyre, hogy a vörösőrséget szer­vezzék. Félix itt volt a proletárdiktatúra ki­kiáltásakor. — Történt-e intézkedés újabb túszok vitelére nézve ? — Nem, — felelte. Április 27-én délután rablás volt a vá­rosban. Erről én tudomást szereztem. Fel­jöttem a városháza elé, ahová felgyüle­keztek a nemzetőrök, pénzügyőrök és a csendőrök. Ezekhez beszédet intéztem,hogy ne menjenek a vörös hadseregbe, mert gyilkosokkal és rablókkal nem azonosít­hatjuk magunkat. Este fáradtan tértem haza, éjfél tájon jött egy nemzetőr, aki jelentette, hogy meneküljek, mert engem, Gravátz Fe­rencet, Pokomándy Gábort és még máso­kat halálra ítéltek. Reggel ennek dacára is feljöttem. Dávid Balázs telefonozott Szen­tesre, hogy jöjjenek. Ott voltam a hétfői munkástanácsi ülésen, ellenforradalmárok­nak és hazaárulóknak neveztek bennünket, kilátásba helyezték a retorziót is. — Ön elfogatta Bartát és Félixet, — kér­dezte az elnök. — Igen. Ezt a saját elhatározásomból tettem. Félixet azért fogattam el, hogy a vörös hadseregbe ne toborozhasson. Anocskai, Félix, Dávid Balázs és Faragó Zoltán között heves szóváltás keletkezett. A bíróság Faragó Zoltánt nem eskette meg, mert ő ellene a Direktórium ügyeivel kap­csolatosan szintén eljárás van indítva. Imre József tanító a köve­tkező tanú. Éjfél után költötték fel. Felment a Direktórium helyiségébe s ott látta Barthát, Félixet, Dávid Balázst, Gál Jánost. — Mikor Tühegyit behozták, a sárga csizmás azt mondotta, hogy nem ilyen súly­talan emberekre van szükség hanem zsí­rosabbra. — A nevek papirszeletre voltak irva, — kérdezte az elnök. — Igen! — Ki olvasta fel a neveket ? — Úgy emlékszem, hogy Gábor István. — Mi történt Weisz Mihálylyal. — Weisz Mihályt a belső szobába vitték. Később jött a fia s kérte, hogy az apját engedjék el. Azt mondták, hogy protekció nincs, menjen. Valaki visszahozatta, felpo­fozták és levitték a börtönbe. — Be lehetett menni a belső szobába ? — Nem! • — Kiket látott felhozni ? — Weisz Mihályt, a fiát, Tühegyit, Ko­­kovay Jánost, Tofflert! — Toffler hogy került be ? — Egy nemzetőr mondotta, hogy Újvá­roson is van egy rosz ember, azt is be kellene hozni. Be is hozták, Félix vigyázba állította, megrugdosta és megpofozta. Ké­sőbb egy terrorista ment hozzá, megkér­dezte : öreg van-e szivarod. Van, — felelte Toffler. Még pedig kettő. Erre odament s kivette zsebéből a szivart. Hármat talált, újra megverte azért, hogy hazudott. A pén­zét is elvették azután. Félix feláll, kérdéseket tesz fel s e­köz­ben beismeri, hogy Tofflert tényleg meg­verte. Dávid Balázs megkérdi: — Volt-e ellenforradalom ? — A lelkekben volt, — felelte a tanú. — L­á­z­á­r Lajos elmondja, hogy va­sárnap délelőtt 11 órakor három katona ment be hozzá. Szalonnát kerestek. A fe­lesége kérte őket, hogy ne vigyék el, mert a cselédségnek kell. A szalonnát ennek dacára is elvitték. Másnap a tanyásbéresem jelentette, hogy tanyámról két lovat haj­tottak el a kocsisommal együtt. Mikor a kocsis visszatért, mondotta, hogy a szen­tesi Direktórium vette el a lovakat és a kocsikat. — Mennyi kára van ? — Negyvenezer korona! Özv. Borotvás Kálmánnétól egy lo­vat, két sertést, negyven kiló szalonnát és egy kocsit vittek el. Bereczki Juliánnától két oldal sza­lonnát vittek el. Fegyverrel kényszerítették a szalonna kiadására. Özv. Pap Gábornétól egy oldal sza­lonnát, sonkát, kolbászt, kenyeret és lisztet vittek el. Fejes Esztertől egy oldal szalonnát zsaroltak ki, fegyvert nem használtak. Szünet után O­r­o­v­e­c­z Jenő földbirto­kost hallgatták ki, ő tőle egy géphúzó lán­cot vittek el fegyveres katonák. A makóiak kivégzése. F­ö­l­d­e­s­s­i Jenő vasúti tisztviselő látta a makóiak kivégzését. Először két embert hoztak, ezeket revolver­rel és karabéval végezték ki. Azután még három embert hoztak s azo­kat is kivégezték. Abban a kupéban, ahonnan a kivégzetteket kihozták, — tartózkodott Spicz Hilda nevelőnő, aki kifele lökdöste az embereket. Ugyanazok hozták a három makóit, akik előbb a kettőt kivégezték. — Egy alacsony, kopasz ember hajtotta végre a kivégzést — mon­dotta a tanú. — Kiket látott az állomáson ? — Anocskait, Molnárt és egy sárga csizmást. Sebestyénre és Engire nem em­lékszik,­ nem ismeri fel őket. Hirtelen Kohn Izidorra mutat a tanú sigy szől: — Ön volt az, aki a makóia­kat lelőtte ! Kohn elsápadva mondja: — Az nem igaz! — Esküt nyer~a !-----, mondta a tanú — hogy ő volt ! Földessy végignézi a vádlottakat s Félixre kijelenti, hogy az állomá­son tartózkodott. Hallottam az Engi nevét is emlí­teni, ő róla úgy nyilatkoztak a vö­rös katonák, hogy „vadállat“. Kohn ismét felszólal és tagadja, hogy ő a kivégzéseknél szerepet játszott volna. A következő tanú Dani József váltóőr. Az állomáson tartózkodott, mikor a makói túszokat kivégezték. Elmondta, hogy szombaton este ér­kezett meg a vonat, amelyikben a terroristák voltak. Reggel hallottam, hogy Makóra ment át a vonat egyik része, ez akkor reggel vissza is jött. Délelőtt 9 és 10 óra között két embert hoztak. A két ember háta mögött két katona volt, egy időses és egy magas szőke. A kísértek közül az egyik azt mondta, hogy ő rém csinált makón semmit. Erre a szőke azt felelte: nem is fogsz ebbé Makóra menni. A két embert a töltés tövében agyonlőtték. Ugyanez a két ember ismét hozott a vagyon­­ból egy embert. Könyörgött, hogy ne bántsák, de nem kapott kegyel­met. Amint meglőtték, a vízbe zu­hant. A negyedik egyént egy civil ruhás dobta ki a kocsiból s ■gy szólt: testvérek,ez is részt vett a ti testvéretek meggyilkolásában Ma­kón, mit érdemel ? Halált ! Kiáltot­­ák a katonák. Elvitték, a szemét az ő kérésére bekötötték s úgy lőt­tek agyon. Az ötödiket beszélgetés között vitték ki s lőtték agyon. Ké­sőbb ásót kértek tőlem, de nem adtam. Fáncsi­ utca 1. szám alól hoztak ásót. Déli 12 órakor bejött hozzám egy bőrkabátos s azt köve­telte, hogy a vonatot másik vágányra állítsák. Délután 3 óra táján a lo­vas nemzetőrök megtámadták a vo­natot, mire a vonaton levők gép­fegyverrel válaszoltak. A váltó mellé, ahol én álltam, két katona jött, akik egy harmadiktól parancsot kaptak, hogy mindenkit, aki a váltóhoz nyúl, le kell lőni. Megkérdeztem a katonákat, hogy ki ez a mérges bácsi, mire azt felelték: valami Félix, később tudtam meg, hogy ez Anocskai volt. Szembesítéskor Anocs­­kait felismeri. — Lehetséges ez — kérdezte az elnök Anocskaitól. — Lehetséges — felelte Anocskai — mert én biztosítani akartam a vonat eltávozását. Nagy Györgyben felismeri azt az embert, aki egyik kivégzettet a ku­péból kidobta s igy szólt: nézzétek testvérek, ez is ütötte a ti testvére­teket A tanú végignézi a vádlottakat, Khon Izidorban felismeri azt az embert, aki a kivégzésben résztvett. Kohn tagadja, hogy ott lett volna a kivégzéseknél. — Én civilbe voltam fés nem ka­­tonaruhában, amint azt a tanú állítja. László Jenő úr megkérdi: — Határozottan állítja, hogy Kohn és Nagy György lőtték agyon a ma­kóiakat, vagy pedig hasonlítanak reájuk ? — Hasonlítanak reájuk, — felelte Dani. A védők ellenzik a megesketést, a törvényszék rövid tanácskozásra el­rendelte F­ö­l­d­es­sy Jenő és D­a­n­i József megesketését. Dr Tárkány Szűcs Ernő sem­­———t jelente­ be mire az ■ÍMMTM yrWT 1 i ' ~i JWT ’ ti’J'an 1 halálvonat tu­ristnak Mirim. Felismertéti :­ makói túszok kivég­zeit. A vásárhelyi főtárgyalás ötödik­ napja. uui­'u^uvasztiuBig, íg­­ május 8, vasárnap ara 7 noro a XVII. évfolyam 103 szám VÁSÁRHELYI Előfizetési ár helyben: Egész évre 500 K Fél évre 250 K vidékre: Egész évre 600 K Fél évre 300 K Egy szám ára 2 K FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: FEJÉRVÁRY JÓZSEF Főszerkesztő és laptulajdonos: KUN BÉLA Megjelenik a kora reggeli órákban. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kossuth­ tér. Telefon­szám: 87. Társszerkesztő: GRAVÁTZ FERENC .Kolcsó­

Next