Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1922. május (18. évfolyam, 99-124. szám)
1922-05-16 / 111. szám
2 HIBD K. SAMU hűséges, becsületes ember, jó kocsis, mert a lovakat szereti és tud bánni velük. Amellett pontos és megbízható. De az életfelfogása kissé téves. Az történt vele, hogy kortesuton járt és mikor a nap leáldozott, lovaival posztot állt a csárda előtt. Látta már alkonyattájon, hogy egy csúnya nagy fekete felleg bodorodik az alkonyati égen és elterülve igényesen a határ felé tart. Pogány sejtése támadt s 8 órakor valóra vált, amitől hogy társainak tartománya volt. Megeredt a zápor s verte a lovait, meg őt magát s arcába csapta a szél a fergeteget. Szuroksötét lett az éjszaka és a csillagtalan tájon nem vált ki a feketeségből más, mint az a halvány fénycsík, mely a csárda firhangján átszűrődve az akácfa hajladozó, vizes szakállán imbolygott. Hangok szűrődtek ki az ivóból, halkuló, majd élesülő hangok, mikből csak akkor vált ki a szó, mikor az ajtót nyitotta a csapláros vagy a vastag lébaszáru termetes szolgálóleány. De Samu értette a beszédet. Tudta s amit nem hallott, azt megérzékelte a magyar lelke, hogy a szónoklat a választás során, szabadság, testvériség, egyenlőség körül forog. Egyenlőség ! Elmosolyodott Samu. Hát az egyenlőség, hogy ők bent ülnek az enyhelyen s egy kis itókával erősítik a szivüket, azalatt én itt posztolok a bakon s ver az éjszaka esője ! Így tűnődött, de nem volt igaza. Nem az egyenlőség hiánya volt ez, hanem kocsissors. Mindenki enyhelyre húzódhat, nemcsak az úr, hanem az útszéli koldus, még a kóbor eb is, de a kocsisnak a posztján kell várnia. Ez maga az élet. Mindenki ott, hova a sorsa állította. Egyik ember a világháborúban ott posztolt a sánc szélén, a hideg esőben, a másik a paplangos ágyban szendergett. És amaz megmaradt a golyók közt is talán, emezt pedig egy hűvös ájer úgy megcsapta, hogy a paplány alól egyenest a deszkakoporsóba tették. Hun kerék, hun talp. Csak az ember könnyen mellé fog a gondolatnak. Az öreg Mocsári uram például avval tartja, hogy egyik ember olyan, mint a másik : mindegyiknek bőr van a homlokán. Tévedés. Ha az oláhnak volna bőr a fizimiskáján, nem kellene most újabb sarcot fizetnünk. Egyszer itt hangversenyezett Vásárhelyen Paganini, a világhírű muzsikus. Valaki mondotta kis Csákinak, a nagyfülű prímásnak, aki a klasszikusból is játszott s büszkén emlegette a „Lóheringet“, meg a „krajcsár sonátát“ is. Na kis Csáky ehhez a hegedüléshez mit szólsz ? Mit szólok ? Semmit. Kókler. Én észrevettem, mikor cist fogott e helyett, de nem akartam leleplezni. Nem veszem el a kenyérit ! Szegény kis Csáki. Kissé tévedett. A bálban megszólít egy rendezőt a vidéki vendég : mondja kérem, ki az a nő ottan, az a hallatlan csúnya vén szatyor. Kikérem magamnak, az az én becses nőm ! Pardon, nem azt értettem, hanem aki vele sétál! Az meg a lányom ! Ez már vastag tévedés volt. De van úgy az ember, hogy téved . . . — Közigazgatási hírek. Palócz Sándor T. 91. sz. a. lakos szikáncsi bérlete letelvén, óvadékának visszautalásáért folyamodott. — A kamarás a lucerna betakarítási munkálatok fedezésére 4000 koronát kér. — A főispán Méray Sándort II. osztályú mérnökké véglegesen kinevezte. — Mécs Balogh Lajos szentesi gyógyszerész Vásárhelyre egy uj gyógyszertár felállítására kért engedélyt. — Trombitás Géza v. dijnok állásáról lemondott. — Kiss Albert és fiai a Bálint és Kistópart utcák sarkán levő ártézi kút felesleges vizének telkükre való elvezetésére engedélyt kértek. — Molnár András 150 koronát adományozott dispenzációja alkalmával, melyből 50 korona az államé, a többi a rokkantaké. — A központi választmány f. hó 17-én d. e. 10 órakor ülést tart, amelyen a választási elnök helyettesét jelölik ki. A II. kerület választási bizottsága pedig 16-án d. e. 10 órakor tart ülést a tanácsteremben, mely alkalommal mindazon tagjai, akik az esküt még nem tették le, akkor teszik azt. — Kiskunfélegyházán f. hó 20. és 21-én vásár lesz. Mindenféle állat felhajtható. — Karasz Péter és tsai pusztai lakosok Vásárhely-Kutasra egy állandó tárlatkó kiküldését kérik. — Az országos gyermekvédő liga egy „gyermeknap“ tartását engedélyezte. — 29 centi apadás két nap alatt. A Tisza vize szombaton 634, vasárnap 622 és hétfőn reggel 605 centi volt Porgánynál. Az apadás tehát gyorsabb tempót vett s ma már a legtöbb helyen mederbe tört a víz. — A második kerületi választópolgárság köréből számosan írták alá képviselőjelöltségi ajánlási íveimet és kerestek föl személyesen is a bizalom nyilvánításával. Más oldalról azzal fordultak hozzám, hogy a polgári egység megóvása s a testvérharc elkerülése céljából hárítsam el magamtól a jelöltséget. Megteszem. Tegnap Lázár Lajos gazdasági főtanácsos úrral hosszabb gondolatcserét folytattam s mint ember az emberrel meleg közvetlenséggel találtuk meg az egyező álláspontot Városunk társadalmi összhangjának még fokozottabb megteremtése s az ennek előfeltételét képező polgári egység védelme érdekében. Azt óhajtom és akarom, hogy minthogy Lázár Dezső úr is visszalépett a második kerületi jelöltségtől, az én személyem se legyen a legcsekélyebb mértékben sem akadálya a polgárság rétegei teljes összeforradásának s városunk és Hazánk üdvére ez a polgárság csakugyan kifejthesse azt az erőt, mit csak az egyező akarat adhat meg. A legutóbbi évek sok keserű tapasztalatából megtanultam, hogy a polgári összhang és egyetértés valóságos nemzeti közkincset képez s ezzel szemben minden személyi érdeknek — bármilyen jogos is — el kell törpülnie. S ha voltak és vannak is ellenségeim, azoknak is meg akarom mutatni, minden pressziótól és más befolyásolástól menten, tisztán szabad elhatározásomból, hogy részemről ki akarok küszöbölni minden ellentétet, minden haragot, mely eddig bennünket aközjó egyetemes munkálásának kárára elválasztott s igy közvetve magának a polgárságnak sem vált hasznára. Nehéz sorsban vergődő nemzetünk ügye is ezt követeli, ugy szintén városunk boldogulása. A képviselőjelöltségtől való visszalépésemmel semmi áldozatot nem hozok, mert a teljes polgári egyetértés érdekében személyi előnyről lemondani nem áldozat, hanem kötelesség. Hálásan köszönvén Híveimnek megható ragaszkodása bizalmát és hűséges szeretetét, kérem őket, lássák be, hogy az adott helyzetben mint igaz polgárember és igaz hazafi nem tehettem másképpen, cselekedjenek ők is hasonlóképen és támogassák szavazatukkal dr Szádeczky Lajos képviselőjelölt urat, kinek nagy érdemeiről, kitűnő szaktudásáról, városunk egész közönsége iránt való szeretetéről és fáradhatatlan munkásságáról a múlt nemzetgyűlés ideje alatt kifejtett működése is tanúskodik. — Kun Béla főszerkesztő, v. országgyűlési képviselő. — Személyi hir. Szoka Miklós pénzügyi titkár a 111. oszt. kereseti adóztatási ügyekben a városi adóhivatalnál működik. — Uj jelölt Vásárhely II. kerületében. Újabban Pálossy Dénes, a szegedi első ellenforradalmi kormány népjóléti minisztere függetlenségi és 48-as Kossuth párti programmal ajánlási íveket vett ki a kir. járásbíróságtól. — Eljegyzés: Főgel Sándor máv. műszaki segédtiszt eljegyezte Bordás Mariskát. — Az egységes párt választási gyűlései : Az első választókerületben f. hó 17- én szerdán reggel 8 órakor a Kátraszéli olvasókörnél, reggel 10 órakor a Szikáncsi iskolánál, déli 12 órakor a Földeákszéli olvasókörnél, délután 4 órakor a Csókási olvasókörnél és délután 6 órakor a Hatrongyosi olvasókörnél. Folyó hó 18- án csütörtökön: délelőtt 9 órakor a Csicsatéri iskolánál, délelőtt 11 órakor a Rárósi gazdakörnél, délután 3 órakor a Külsőszörházi olvasókörnél. Folyó hó 20-án szombaton: délelőtt 8 órakor a Belsőszerháti olvasókörnél, délelőtt 10 órakor a Kenyereparti olvasókörnél, délután 2 órakor a Téglási olvasókörnél, délután 5 órakor a Tegehalmi iskolánál tart gyűléseket. — A Bartha család gyásza. A Petőfiutca egyik ősi kúriájára, ott a derűs, tiszta soron, fekete szárnyával rászállott vasárnap a halál gyászmadara. Ősi magyar családnak sarjadéka, derék magyar tölgy dőlt ki az élők sorából. Vasárnap reggel 8 órakor, midőn az új templom harangja hívogatva szólalt meg, már mosolyogva összekulcsolt kézzel holtan feküdt ágyán Bartha Imre földbirtokos. Gyengélkedő volt régebb idő óta, a 80 esztendő azonban nem tudta roskadóvá tenni vállait. Még szombaton délután megtette rendes sétáját s elment a Bockmüller Miklós borbélyüzletébe. Vasárnap hajnalban lett rosszul és 8 órakor csendesen meghalt. Az elhunyt melegszívű, derék birtokosban Bartha István pénztári tiszt és Vasváry Elemér gyógyszerész nagybátyját gyászolja. — Felhívás: Hódi Lajos hadirokkant, vagy vitézségi érem tulajdonos fizetésmeghagyásával és legutolsó csekkszelvényével saját érdekében azonnal jelentkezzék a hadigondozó hivatalba a hivatalos órák alatt. — Ugyancsak Rácz Lajos nevezetű rokkant, vagy éremtulajdonos, aki még nem jelentkezett. Igazgató. — A Hatrongyosi olvasókörben e hó 17-én este 6 órakor az egységes párt vezetősége gróf Bethlen István képviselőjelölt érdekében pártgyűlést tart. Felkérjük a környékbeli polgárok számos megjelennését. Elnökség. VÁSÁRHELYI REGGELI ÚJSÁG 1922 május 16. VALÓDI ANGOL GYÁSZKELMÉT Május 21-én nagy Katholikus Bál a Vigadóban! GYÁSZSEBKENDŐT, GYÁSZFEJKENDŐT LEGOLCSÓBBAN KISS BERTALAN DISZTEMETÉSI INTÉZETÉBEN KAP. — Dr. Vekerdy Géza program mbe- j »zéde. Dr. Vekerdy Géza az 1. választási kerület ellenzéki, képviselőjelöltje programmbeszédét május 17-én szerdán délután fél 6 kor fogja elmondani a Kosuth téren, részidő esetén a Vigadóban. A programmbeszédnek a tervezettnél korábban való megtartása azért vált szükségessé, mert hír szerint a kormány a választások előtt nyolc nappal a köznyu galom megóvása céljából a pártgyűlések tartásét be akarja szüntetni. — Adományok. A háború szerencsétlen áldozatai felsegítésére a hadigondozó hivatalnál adakozni szives volt: a Belsőszörheti földmivelők köre I. évi április hó 30-án tartott bálja tiszta jövedelmét 218 koronát. A Csókási olvasó egylet folyó évi május hó 7-én tartott bálja jövedelmének felét 107 korona 25 fillért. Mely adományokért ezúton mond köszönetet a hadigondozó hivatal igazgatója, Faragó Sándor, v. tanácsnok. — A Gazdasági Egyesület kebelében működő Ifjúsági Egyesület választmánya folyó hó 27-én délután 2 órakor rendkívüli gyűlést tart. A választmányi tagok pontos megjelenését kéri a Titkár. — Szocialista gyűlések a külterületen. Szeder Ferencz, a szociáldemokrata párt képviselőjelöltje Vásárhely-Kutason május 17-én délelőtti 10 órakor, — a Feketehalmi iskolánál ugyanazon nap délután két órakor, — a Bodzásparti iskolánál május hó 18-án délelőtt 11 órakor,-a Felsőkopáncsi iskolánál ugyanazon nap délután 2 órakor, —• a Nagyszigeti iskolánál ugyanazon nap délután 6 órakor, — a Kardoskuti olvasókörben május 19-én délelőtt 11 órakor, — a Cinkosi iskolánál ugyanazon délután 4 órakor tart beszédet. A választási bizottság felhívja a külterületen lakó munkástársakat s a radikálisan gondolkozó polgárságot, hogy a gyűlésen minél nagyobb számban jelenjenek meg. — Halálozás. Szomorú hír tudatja, hogy Kristó Sándorné szül, Tolnai Juliánna életének 56-ik, boldog házasságának 37-ik évében folyó hó 15-én délelőtt 10 órakor elhunyt. A megboldogult földi maradványait folyó hó 17-én szerdán délelőtt 10 órakor fogják az V. ker. Báthoriutca 1 számú szomorú gyászháztól az ev. ref. vallás szertartása szerint a háznál tartandó gyászbeszéd után a Kincses temetőben örök nyugalomra helyezni. — Gyászolják : Férje, gyermekei, testvére és a kiterjedt rokonság. Áldás és béke poraira. — Vásárhelyiek a Szegedi tornaünnepélyen. A szegedi Friss Hírek Írja: Vasárnap délelőtt tartotta a Szegedi Torna Egylet jubiláns tornaünnepségét. A városi színházban, zsúfolt ház közönsége előtt ment végbe ez a hatalmas programú ünnepség, amely egyik legkiemelkedőbb eseménye marad az idei szegedi sportszezonnak. Az ünnepséget Móra Ferenc hangulatos prológusa vezette be, ezt követőleg pedig gyors egymásutánban a szegedi, fővárosi és vidéki tornacsapatok hölgy- és férfitagjai mutattak be különféle szabadgyakorlatokat. A legszebb szabadgyakorlatokat a fővárosi Nemzeti Torna Egylet hölgycsapatai produkálták, de hatásos produkciókat nyújtottak a vásárhelyi MTVE, a SzAK és a SzTE csapatai is. Az ünnepség keretében bemutatott szertornamutatványok alkalmával a fővárosi versenyzőkkel vetekedtek a SzTE kitűnő tornászai, akik tanúságot tettek róla, hogy méltók az 50 éves jubileumát ünneplő egyesületük jó híréhez. Nagyon tetszett a vásárhelyi piros sapkás jámbó csapat botgyakorlata, valamint a NTE hölgycsapatának precízen keresztülvitt lóugrógyakorlatai, amelyet frenetikus taps követett. A pestiek közül Pászthy (BTC) és Szalay (VÁC) gyönyörködtették legjobban a nézőket. A vidékiek részére a nyújtó-korlát versenyt SzTE nyerte 139 ponttal, második a SzAK lett 91.50 ponttal. — Felhívás az iparosokhoz és kereskedőkhöz ! Szeder Ferenc, a szociáldemokrata párt képviselőjelöltje május 16-án este 7 órakor tartja programmbeszédét az Iparegyletben. Felkérjük az iparosokat és kereskedőket, hogy minél tömegesebben jelenjenek meg a gyűlésen. — A Sasi moziban ma szünet van. Ma kedden este nincs előadás a Sasi moziban. Holnap szerdán este 8 órakor szinte kerül a Barrabas című nagyszabású film 111.része. Szombaton, vasárnap : Jim bűne. — Május 30 és 31-én : Tarzan bosszúja. Június 1-én a Hindu síremlék. — A kocsifuvarozás megváltása. A kutasi-ut felső szakaszának kijavítása folyamatban van s még 350 köbméter kavicsot kell kiszállítani. Az adóhivatal naponként 40 kocsit idéz be olyképen, hogy elsősorban az érdekeltek jönnek számításba, azután a többi gazda. Akiknek csak 2 lovuk van, azok másodsorban idéztetnek meg. Az adóhivatal a fuvarozási váltságot 2 köbméteres szállításnál 300 koronában állapította meg. — Rendőrségi hírek: Elek János Rézutca 2 sz. a. lakos, 76 éves, vasárnap este a Presztócky vendéglőben rosszul lett és meghalt. Szivszélhüdés ölte meg. — Szenti János Jókai u. 69 sz. a. lakos a hétfőre virradó éjjel felakasztotta magát és meghalt. Tettének oka ismeretlen. — Káserléber Gyulától a napokban ismeretlen tettesek elloptak 2 szamárra való szerszámot és eladták. *Aki megvette, az bevitte a rendőrségre. — Elveszett vasárnap délután a Körmendy gyógyszertártól a Sasig egy fekete bőrtokban levő evikkel. A b. megtaláló illő jutalom ellenében vigye a rendőrség 4 sz. szobájába. — Anyakönyvi hírek. Házasságot kötöttek : Szabó Lajos Pap Lídiával ; Diószegi Péter Forrai Jusztinával ; Török Imre Léda Eszterrel; Petrecz Sándor Oláh Juliánnával ; Fejes Sándor László Zsófiával; Molnár András Marton Rozáliával és Hézső István Szűcs Jusztinával. Elhaltak: Tarapcsik István 8 hetes, gyermekaszályban ; Barna Rozália 21 éves, tüdővészben ; Csorvási Erzsébet 5 napos korában ; Hajdú Ernőné Varga Lidia 42 éves, méhrákban ; Szilkai Lajos 10 éves, agyhártyalobban ; Radics József 60 éves, gyomorrákban ; özv. Barna Mihályné Borsi Ágnes 75 éves, aggkorban ; özv. Orbán Lajosné Borsodi Erzsébet 68 éves, szívbajban, és Barta Imre 80 éves, bérgümőkorban. Dr. Szász János szegedi Ítélőtáblás biró, ki előbb a temesvári törvényszéknél bűnügyekben főtárgyalási elnök, majd a temesvári Ítélőtábla bírája volt és a román megszállás folytán a szegedi Ítélőtáblához helyeztetett át, nyugalomba vonult és ügyvédi irodáját Szegeden Arany János utca 5 szám alatt megnyitotta. — Kész a permetező ter. Értesítem a tisztelt szöllőbirtokosokat, hogy a szöllő és a gyümölcsfák permetezéséhez a már kipróbált, kombinált védőszert elkészítve a mai naptól kezdve mindenki megkaphatja, Hódi Pál u. 2-a. szám alatt. (Sz.) x Kitűnő csemege juhturó érkezett és friss uradalmi vaj állandóan kapható Bódi Károly fűszer- és csemege-üzletében. Kossuth-tér 5. (Dr Bakay-ház). Telefon szom 217. x Az Iparegyletben minden este Budai Pista kitűnő zenekara hangversenyez. x Ne üljön fel minden hangzatos hirdetésnek mert én többet fizetek mint bárki más aranyért, ezüstért, ezüstpénzekért. Vigh Gyula ékszerész Andrássy út 22. sz. (Bereczk palota.) Közismert tény az ma már Vásárhelyen, hogy a legolcsóbb és legkegyeletesebb temetést Kiss Bertalan Szentesiutca 4. sz. alatti dísztemetési intézete rendezi, ahol legolcsóbban vásárolhat valódi selyem, garé, delén, terna és gyapjú gyászfejkendőket valódi angol gyászzsebkendőket és díszes sírkoszorukat. Mézédes kitűnő ó rizling mérgesi bor érkezett a Görög Borozóba. A gulyásnak hogy megy dolga? Jól megy dolga. Tegnap reggel néztem a szigeti gulyát, melyben valamikor régen az Újhelyi bikája egzisztált és ha más komor állatot látott. Biró után szabadon mondotta: ki a legény a csordában ! Rég óta száll még a dal, hogy a gulyásnak jól megy dolga. Hét megkérdeztem, várjon hogy megy csakugyan a dolga. Juhász, vagy gulyás most mindegy. Azt mondja a gazda : — Van a gulyásnak minden tehén után 30 kiló búzája, fél kiló szalonnája, egy kis pénze és egy liter tarhonyája ! — S hány tehene van ? — 65 és erre kell tartania 3 pésztát ! Számoltam s rájöttem, hogy azzal a 80 ezer korona körüli jövedelemmel a gulyásnak jól megy dolga. A három pészta nem kerül sokba. Megmarad a gulyásnak legalább 60 ezer koronája. Nem irigylem, de négy és fél hónapra ez elég szép. Pont. itECrIJ JABB. Gróf Bethlen István körútja túl a Dunán. Gróf Bethlen István miniszterelnök kíséretével tegnap a Dunántúl városait látogatta meg. Először Celldömölkön jelent meg, ahol kijelentette, hogy az egységes párt független Magyarországot akar nemzeti királysággal, továbbá szociális és felekezeti békét, demokráciát és a pártoskodás kiküszöbölését. Nem akarunk kapcsolatot egyetlen állammal sem. Meg kell csinálni a megyei reformot, de az önkormányzathoz nem nyúlunk. Ezután Vass kultuszminiszter a társadalmi és felekezeti békesség szükségességét hangoztatta. A gyűlölet szítása csak hatalmi eszköz lett. Majd Hegyeshalmy kereskedelmi miniszter ajánlotta a választók figyelmébe az egységes párt jelöltjét. Celldömölkről Kőszegre utazott a miniszterelnök, ahol Rakovszky Iván tartotta programmbeszédét. Utána felszólalt a miniszterelnök is és kifejtette, hogy elértük függetlenségünket, de nincs pénzünk. A trianoni béke nem az utolsó szó, amelyet Európa kimondott s közeledik az idő amikor szebb napokat fogunk élni. A népgyűlés után bankett volt, amelyen a miniszterelnök kijelentette, hogy a kormányzó párt képes lesz megmenteni az országot. Eckhardt sajtófőnök azt fejtegette, hogy a legitimisták és a szabadkirályválasztók igen könnyen megtalálhatják a közös alapot. A miniszterelnök vonata fél háromkor érkezett Szombathelyre, hol a kereskedelmi miniszter mondotta el programmbeszédét. Bejelentette, hogy a miniszter Egy hold li latra bűzéé ért. Ajánlat kérek.____ A Kis-utcai első kaszál csősznél. Lucernaka egynegyed gót csőszhé ért. Kállai A mámaik szöllő elad a Kocsisok fe tónál. Petői I. Gyulai-u. vaskorona Fa árverés, szöllők közt délután 20 gazda.____ Kopáncson dór féle föl ért. Vili. Sz A csomorkt száló van 1 Eladó gőzn két hold fel értekezni u. Ügynököt ( Juhász Imri halom) a fi hold földje léri-u. 14 sz ban és a tikányi-utféle szomszédsá Gorzsa 549 ságában 2 lucerna cse gyes gyűlt László-u. 6, 1 hold luce 3 szám alá , -------------------------------| Fuvarosoka , Fácán-u. 21 — Eladó a Re nyomasszál utca 13 sz. 4 hold föld ton, 71-es s számra is, Józsefnél, 1 keményír trágya etho utca 20. s. Sarkalyban reck Pál-u. Szikáncson vagy árend Milántelepi eladó. Igen lettel, ért. - nél.______ Olcsó föld, dűlőben feladó, ért. Ni Rárósi nyoi nyári haszr Felhívás. K műhelyt tár. utca 36 sz. Sipka Sándinak 5 hold használatra vagy 18-án Oláh Istvá órákban._ 111. Botondféle malaca disznó van Eladó egy Kitűnő kari Neccelésre tetnek. Esze Pál Imrénél nála kiadó, Három uj e ért. Báthori-Használt ürségben vész ( Gorzsa-Kopi 356 sz. tán. I van kiadó, Igen jó szér iskola közi Klauzál-u. 1 Néh. özv. L jóminőségü eladó, ért. u. 39 sz. Faragó Miklőben kukor leske kiadó is vele rész tanyában ki 1 sz._____ Eladó egy ker. Kert-u. Szentesi-u. 10 hold szé Értekezni le tanya 438. mellett. Ugy eladó.