Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1922. szeptember (18. évfolyam, 203-228. szám)

1922-09-27 / 225. szám

Hódmezővásárhely, 1922 szeptember 27 Szerda. Előfizetési ár helyben: Egész évre . . . 1000 K Fél évre............... 500 K Vidékre: Egész évre . . . 1200 K Fél évre............... 600 K Telefonszám: 87. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP J Ara 6 korona. XVIII. évfolyam 225. szám. VÁSÁRHELYI Főszerkesztő és laptulajdonM: KUN BÉLA Felelős szerkesztő: FEJÉRVÁRY JÓZSEF Szerkesztőség és kiadóhivatal Kossuth-tér. T© meg a pucér... Csak úgy véletlenül egy szám ötlött a szemünkbe. Az állami ki­adásoknak egy tétele. Egy angol katona, egy ántant pucér, aki azért van Budapesten, hogy a gazdája csizmáját tisztán tartsa, esetleg, ha van kutyája, azt minden szomba­ton megfürössze és kifésülje, ha­vonta pont 150 ezer koronát vág zsebre a magyar államkasszából. 5 ennnyit, a gazdája pedig leg­alább hatszor annyit. S hogy hány van­ ilyen, annak csak a jó isten lenne a megmondhatója. Mióta ez a rettenetes nagy nyomorúság ránk szakadt, egész sereg antantbizott­­ság ül a nyakunkon, tisztán csak azért, hogy ellenőrizzen bennün­ket, magyarán megmondva nézze a csendes haladásunkat. S ezért kap zsoldot az utolsó szánig mind az ürességtől kongó magyar állam­kasszából, még pedig, olyan bért, amely szinte szédítő. És egy kerek milliárdra megy föl évente. Mikor gróf Bethlen István miniszterelnök a tavasszal Vásárhelyen járt, itt a városháza előtt a rügybe szökkenő platánok alatt mondotta ezt a nagy számot, mely azóta már talán a háromszorosára felemelkedett. A világ füle hallatára vágta oda ezt a keserű igazságot a nemes gróf. Elszörnyülködtünk rajta és azt hit­tük, hogy az önérzetes angol és francia megszégyeli magát s amit saját nemzetének Newton lord már egyszer szintén szemébe vágott, megszünteti. De tévedtünk. Az an­­tant tisztek nem fogyatkoztak s épp úgy grasszálnak Budapesten ma is, mint fél évvel ezelőtt. Nem árt néha beletekinteni a számadá­sokba, hogy egy kicsit megdöb­benjen az ember és rá eszméljen nagy lealázottságára. Most ha bele­gondolunk, hogy míg egy nyomo­rult szegény árva, akinek az apját a háborúban agyonlőtték, vagy egy rokkant, akinek lefagyott a lába, ezer-ezerötszáz korona koldusbért kap egy kerek, hosszú esztendőre, addig az antant kutyamosója két millió korona körüli összeget va­sal, hogy míg a magyar gazda, iparos és latán­er véresverejtékkel izzadja ki az állam szükségletét, addig ezer idegen pezsgőben für­dik abból a kínos pénzből, hát bizony isten oda fut az arcunkba minden vérünk és ez a leláncolt kéz ökölbe szorul a hallatlan igaz­ságtalanság láttára. Azt hittük, hogy kicsi portánkon legalább nyugton hagynak bennünket s nem avat­koznak a dolgainkba. Vagy ha beleavatkoznak, teszik ezt a saját költségükön. S akkor van lelkük a mi nyomorúságunkra akasztani rá az új, az elbirhatatlan nagy terhet. Ha más mondaná, talán el sem hinnék a dolgot. Mert nem tételezzük fel a nemes franciáról s az előkelő angolról, hogy,halott­ról vegye le a szemfedőt. És ime, igy van. Szégyeljük magunkat ő helyettük. Mást nem tehetünk. Hátha az a kutyamosó jobb sziva­­­nyérhajat a magyar hős koplaló lesz és vet egy darab száraz­ke­ árvájának . . . Nem adományt kérünk, hanem hasznot ajánlunk. Cserey Gyula tanfelügyelő felhívása. Vásárhely közönségéhez. A mai rendkívüli idők mérhetlen súlyát egy társadalmi osztály sem érzi annyira, mint a tisztviselői kar. Amíg a kisgazda, nagybir­tokos, az iparos, a kereskedő, sőt a sztrájkkal fenyegető ipari é­s me­zőgazdasági munkás képes életszínvonalát a tisztességes megélhetés lehetőségig felemelni, addig a köztisztviselő az állam legtökéletesebb jóakaratú támogatása mellett sem képes immár a saját és családtag­jainak fentartását a legigénytelenebb módon is kielégíteni. Ezen tár-­­sadalmi osztály, melynek fenyegető összeomlása egyben állami lé­tünket is alapjában ingatná meg, tűr, nélkülöz, rongyoskodik s amel­lett kitartóan szolgálja még jobb sorsban levő embertársait, minden érdekét s nemzeti ideálunkat, a magyar állameszmét, minek elhomá­­lyosítása — láttuk a közelmúltban — mire vezet. Ezen társadalmi osztálynak megmentése nemcsak a tisztviselői karnak, hanem társa­dalmunk összes rétegeinek eminens érdeke. Egyedüli munkaadója az állam a nyújtott pénz és természetbeni segélyekkel a tisztviselők megélhetését a mai viszonyok mellett távolról sem biztosíthatja. A mutatkozó hiányt a tisztviselői kar fogyasztó közönségére nem hárít­hatja át. A tisztviselői kar szűkre szabott, a mai viszonyokkal arány­ban sehogysem álló csekély fizetéséből tengeti életét s örök büsz­kesége lehet, hogy a szegénység s a nyomor sem tántorította el a hazafiasság és tisztesség útjáról. Megnyugvása lehet az a magyar kö­zönségnek is, hogy tisztviselői minden nélkülözésük dacára önzetle­nül szolgálják érdekeiket s nem merültek el a korrupció fertőibe, mi­ről az elszakított területek polgárai sokat beszélhetnének. A magyar tisztviselők most is becsületes munkával akarnak segíteni magu­kon, azt tartván „segíts magadon, Isten is megsegít“. Háziipari szövetkezetet akarnak szervezni, melynek révén a magyar értelmi­séget, főleg a tisztviselőosztály és hozzátartozóikat a házi tűzhely mellett, avagy munkatelepen mellék, vagy főfoglalkozásként űzhető ipari és iparművészeti ágakban (fehérnemű és posztó textíliák, vessző, szalma és raffia fonás, kefe, seprűkészítés, fa, bőr és fémmunkák, szövés, hímzés stb.) kívánja foglalkoztatni, az ehhez szükséges nyers­anyagokat, szerszámokat és gépeket beszerezi, a tagok között szét­osztja és az általuk készített és a Szövetkezetnek értékesítés végett beszolgáltatott ipari termékért a becsületes szövetkezeti kereskedő ál­tal nyújtható legnagyobb árt megtéríti. Ezen szövetkezet központja természetszerűleg Budapesten volna, de a vidék gazdasági és keres­kedelmi gócpontjaiban is a szükséghez képest kirendeltségei, fiókjai lennének. Ámde mindehhez oly óriási tőkére volna szükségünk, ame­lyet a lerongyolódott tisztviselői kar önerejéből képtelen előteremteni. Ezért a legteljesebb bizalommal fordul a állam a társadalom és mindazok megértő áldozatkészségéhez, kiket a kedvező sors erre képesít, illetőleg akiknek a magyarság boldogabb jövőjét megterem­teni kötelességük. A kereskedelmi ügyvezetés szakszerűségével a ter­melőmunkás tisztviselők odaadásával, erkölcsi integritásával biztosít­ják az üzletrészt jegyző közönséget, hogy amidőn egyrészt jegyzésé­vel jót és nemeset gyakorol, másrészt önmagának is hasznos tőkebe­fektetést tesz­. Egy alapító üzletrész ára 550 korona, egy rendes üzlet­rész ára darabonként 110 korona. Az üzletrészek jegyzésére szolgáló aláírási íveket az iskolák tanítói, tanárai személyesen fogják körözni. A magyar tisztviselői kar bizton számít arra, hogy a fentebb kifeje­zett szociális állampolitikai és közgazdasági nagy érdekeknél fogva közönségünk minél nagyobb összeggel járul hozzá ezen mentő ak­cióhoz, amely egyben a legjobb tőkebefektetés is lehet. Cserey Gyula, kir. tanfelügyelő: Úgy szerettük volna mint a jómultkor, midőn az utcán se fért a nép. Hétfőn este egy Ids összejövetel volt az Iparegyletben. A választások alkalmával több fogadás történt, ezt rótták le a fo­gadó felek, mely azután túl nőtt keretein s egész szép­ parázs estéllyé lett, mely­nek eszmei tartalmát a polgári gondolat és a polgárság összeforrásának eltökélt­sége adta meg. Az első pohárköszöntőt K­r­u­z­s­­­i­t­z Károly ipartestületi elnök mondotta, éltetvén Kun Béla nemzetgyű­lési képviselőt, ki a nemzeti lobogót dia­dalra juttatta. Kon­cz Pál iparegyleti elnök dr Temesváry Géza főispánt köszöntötte fel. Tóth József volt ipar­testületi elnök lelkes szavakban éltette Kun Béla képviselőt. — Úgy szerettük volna, — mondotta — mint akkor régen, az 1910-ik évi első diadalünnepen, mikor annyi nép vette körül szeretetével az örömvacsorén Kun Béla képviselőnket, hogy nem csak az iparegyleti falak, de még a Lánc­ utca is alig tudta befogadni a sokaságot. Úgy szerettük volna most is, de a nehéz vi­szonyok nem engedik meg a nagy össze­jöveteleket ! Kalmár Zsigmond a Dalárda nevé­ben köszöntötte mint elnök Kun Bélát, majd az ő bátor, őszinte szókimondásá­val utalt arra a sok szenvedésre, melyen ő is, Kun Béla is átment, midőn nem értették meg, félreértették, sőt meggyanú­sították. Én — folytatta Kalmár Zsigmond — aki elszenvedtem a vörös üldözést, a túszság gyötrelmeit, ki merem mondani, hogy még az én lelkemhez is hozzá fér­kőzött a gyanú, de azután meggyőződtem arról, hogy igaz voltál és igaz vagy ! Áldjon és tartson meg az Isten abban a tiszta magyar érzésben, melyben én ismer­­ t részvény elővételi jogokat ISzl vesz­tyikos Dezső Kaszap­ utca 15b szám alatt. telek s mely magyar érzésben mindig erős volt a te édes Apád is, a néhai reformá­­t­­us pap, ki évtizedekkel ezelőtt Váradon barátom volt... Kun Béla képviselő lelkes ováció mellett állt föl szólásra s beszélt a Haza iránti hűségről, a magyar érzésről, az összetartásról s a szent célról, az újra boldog nagy Magyarország kivívásáról. Megköszönte az iparosságnak a válasz­tási küzdelemben való becsületes részt­­vevését a polgári lobogó mellett, végül nagy éljenzés után felköszöntötte az ipa­rosság múlt és jelen munkálkodásának vezetőit Tóth Józsefet, Koncz Pált, Kruzs­­litz Károlyt, Kalmár Zsigmondot. Temesváry Géza főispán az össz­­iparosságot éltette s reá mutatott az ipa­ros kezek építő munkájára úgy a hazai életben, mint a világhistóriában s nagy figyelem mellett tárta a hallgatók elé a tanulságokat. Cseh András plébános tartott azután gyönyörű beszédet a hitről, lélekről, lelki életről, hűségről, hazafiságról. T­o­r­n­y­a­y János az egyetemi ifjúság nevében köszöntötte Kun Béla képviselőt nemes hévtől lángoló beszédben. Dr Szappanos Mihály egészség­­ügyi főtanácsos sziporkázó, elmés fordu­latokban gazdag beszéddel a polgári ösz­­szetartás képviselőválasztási győzelmét ünnepelte. Az Iparos Daloskor teljes számban vett részt az estélyen s Bognár Rezső kar­nagy vezetésével több remek dalt adott elő nagy tetszéssel. A háziasszonyi tisztet K­r­u­z­s­­­i­t­z Károlyné és Fejérváry Józsefné töltötték be sok szeretetreméltó­­sággal. Nővé Sándorné kedvesen figyel­mes volt és férjével. Nővé Sándorral együtt minden buzgóságuk és fáradozá­suk legjavát hozták szives ingyen áldoza­tul az est sikere érdekében. A keleti kérdés. A török csapatok ágyaz­ták Chiosz és Mitilene szigeteket. A Newyork Herald tudósítója jelenti Konstantinápolyból: A kemalista csapatok a kisázsiai part­ról egyezték az Égei tengeren levő Chiosz és Mitilena szigeteket, ahol görög csapa­tok vannak. Konstantinápolyból jelentik : A török lo­vasság, amely behatolt a csanaki semle­ges zónába, minden incidens nélkül visz­­szavonult. A keleti konferencia a francia-olasz ál­láspont győzelmével befejeződött. Curson lord elhagyta Parist. Elutazása előtt az északi pályaudvaron, ahol Harding lord párisi angol nagykövet is megjelent, eze­ket mondotta az újságíróknak — Igen meg legyek elégedve a párisi konferencia eredményeivel. A nyilvános­ság számára azt mondhatom, hogy Euró­pa békéjét sikerült meglehetősen hosszú időre biztosítani és a háború veszedelmét elkerültük. Az angol újságírókat külön is fogadta Curzon lord, és előttük is hangoztatta, hogy a konferencia eredménye kedve­zőbb, mint várta volna. Az antant közös jegy­zéke a törökökhöz ék Londonból jelentik. A törökökhöz el­küldött közös jegyzék felhívja Kemál ba­sát, hogy késedelem nélkül küldjön teljes meghatalmazással ellátott képviselőt Ve­lencébe vagy máshová, hogy ott a Tö­rökország, Görögország és a szövetséges hatalmak közt megkötendő végleges bé­kéről tárgyaljon. A jegyzék hangoztatja, hogy a szövetségesek kedvezően fogadják Törökországnak azt a kívánságot, hogy Tráciát a Marica-vonalig Drinápolylyal egyetemben ismét visszakapják, de kikö­tik, hogy e tárgyalás alatt a török hadse­regnek nem szabad átlépnie azt a zónát, amelyet a szövetséges kormányok ideig­lenesen semlegesnek nyilvánítottak. A Dardanellák, a Márványtenger és a Bosz­­porus szabadságának kérdését, valamint a nemzeti és vallási kisebbségek védelmé­nek ügyét a népszövetség védelme alatt

Next