Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1923. március (19. évfolyam, 48-73. szám)

1923-03-21 / 65. szám

Vidékre: Fél évre........... K Negyedévre ... K Telefonszám: 87. Ara 15 korozna VÁSÁRHELYI Hódmezővásárhely, 1923 március 21 Szerda XIX. évfolyam 65. szám. Előfizetési ár helyben: Fél évre........... K Negyedévre ... K Felelős szerkeszti : FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Főszerkeszti és laptulajdonoS: KUN BÉLA FEJÉRVÁRY JóZSE­F Szerkesztőség és kiadóhivatal Kossuth-tér. 200 már odafent... Csonka-Magyarorszég új nume­rushoz érkezett ma. Még egyelőre nem egyformán, de súlyában, ter­hében, jövőre való vonatkozásai­ban mégis egyöntetűen. A kenyér ára Pesten 200, Vásárhelyen pe­dig 190 korona lett. T­ételben alig 5 százalék a differencia, valóság­ban pedig semmi, mert hiszen a szegény ember előtt a 190 koro­nás mindennapi kenyér épp olyan elérhetetlen, akár a 200 koronás. Mert aki 190 et tud adni, az köny­­nyen tesz már ahhoz az összeg­hez 10 koronát , viszont ami még ma csak 190 korona, lehet a kö­vetkező öt percben, de ha öt perc alatt nem is, egy-két nap alatt bizonyosan lesz kettőszázas egység. A havidíjasnak, béresnek nincs már ideje hozzá, hogy előre kalkulálja a megélhetés tételét, de még a heti béresnek sem. Viszont a napszámról beszélni nem lehet és nem is érdemes. Ha az ember a tőzsdei jelentést figyeli, látja, hogy minden áldott nap 200—300 koronával drágul a búza, drágul a zab és a rozs. Szóval mindaz, ami a spekuláció tárgya volt, ami­ből kenyeret sütnek s ami nélkül a jószág nem élhet. Naponta 200—300 koronával drágul mindaz a termény, melyre a spekuláció rávetette magát, amiből egy szem már hónapok óta nincsen a kis­gazda, a termelő birtokában, el­lenben áll a régi áron mindez, amire nem feküdtek rá a sikerek, teszem azt a kukorica. Drágul a búza, drágul a kenyér, a minden­napi kenyér. Pesten már 200 ko­rona, Vásárhelyen 190, de csak ideig-óráig, ez is, amaz is, mert a spekuláció nem áll meg. Az ara­tás után egyszerűen az államtól kölcsönvett pénzen 5—6 ezer ko­ronás áron összeharácsolták a tőzsdések a kenyérmagvakat s mikor már a termelő magtárában többé egy szem található nem volt, akkor elkezdették felverni az érát, Zürichben verik le a koro­nát, itthon pedig nyomják fel a búza árét, így dolgoznak, így rom­bolnak Magyarországnak leghalá­losabb belső ellenségei. A leg­­szomorúbb idők márciusában, az árva magyar nemzet márciusi if­­jaiba belegázoltat ez a kéz, mely külföldön gyalázatot, itt bent fel­fordulást akar. Kenyér helyett gyűlölet magvát hinti s annak, aki kenyeret akar, megdrágítja, szinte lehetetlenné teszi az életét. Súlyos, nagy időkben muszály, mert életkérdés ez, időt, figyelmet, megállást szentelni ennek a ke­nyérügynek. Éppen most van sző­nyegen egy új, nagy, mondhatni hatalmas probléma, a lakáskérdés és annak is egy mindenkit ér­deklő ága, az üzletek ügye. Mi lesz akkor, ha a műhelyek, üz­letek korlátlanul felszabadulnak ? Kisiparosaink legnagyobb része a háború alatt nem szerzett annyi tartalékot, hogy egy hirtelen meg­rázkódtatással járó anyagi kárt elviselhessen. A béremelés, akár a békebeli bér ötven vagy száz­szorosát fogja kitenni, minthogy a bérfizetés negyedenként történik és a fogyasztóra áthárítható, va­lahogy csak elviselhető. De már a korlátlan felmondás által be­álló bérfelhajszolás, a költözkö­déssel és új berendezkedéssel járó horribilis kiadások a legtöbb kisiparost a tönk szélére fogják juttatni. Egész gyáriparunk nem foglalkoztat annyi munkáskezet, mint a magyar kisiparosság. Több­ször 10 ezerre megy a száma azoknak a kismestereknek, akik a lakásukon kívül fekvő műhelyek­ben néhány segéddel dolgoznak. Már most a horribilis bért hogyan tudná elviselni a kisiparosság ? Csak úgy, ha azt áthárítaná a fo­gyasztó közönségre. És ennek a következése mi lenne más, mint mindennek, tehát a kenyérnek újabb áremelése ! Mielőtt a Nem­zetgyűlés kimondja ez ügyben a végszót, meg kell gondolnia a ma 200, de a jövőben talán még drágább mindennapi kenyeret . . . Tegnap éjfélkor bekövetkezett a Tiszán a várt apadás. Nyolc napig folyton áradt a Ti­sza s már a tempója olyan volt, hogy egy 24 órában 28 centit is emelkedett nívója, mikor azután hétfőn délután kulminálni, majd éjfélkor pedig apadni kezdett. Az apadás még csak 3 centiméter lett reggelig, de még­is felderül hí­rére az emberek aggódó arca, mert biztató abban az irányban, hogy ha valami komplikácós, pél­dául nagy eső közbe nem jön, hamarosan eltakarodik az áradat és a hullámterületek kultúrája felszabadul. Különösen fontos ez most, amikor a gyümölcsösöket rekonstruálni kell a sok romboló év után s ha még ebben a hónap­ban dolgozni nem lehet, akkor április már elkésett. De fontos a dolog azért is, mert ha alacsony lesz a Tisza vízállása, hamarabb és könnyebben eltakarodnak a fel­gyülemlett vadvizek is­. A jelek azt mutatják, hogy a kedvező idő csak eljön már. Legalább a me­teorológiai intézet ezt jelzi, ha nem téved. Egyébként a vadvizek már láthatólag megcsappantak s csak a pusztán vannak még na­gyobb bajok. Palasowsky Sándor társulati főigazgató, mint már je­leztük, mától kezdve minden fi­gyelmét a pusztai vadvizek felé tereli s azok levezetésének mun­kálatait irányítja. A hét végén már megindul a nagyfai vízhúzó gép is. Hány életet mentett meg a múlt évben a csecsemővédő egyesület ? A számok mindennél szebben beszélnek. Gondozásunk alatt volt 1680 csecsemő és gyermek, ezek közül az intézetet ren­desen látogatta 969, 2183 esetben. A ren­delések legkisebb száma 1., legnagyobb száma 16 volt. A 969 esetből fiú volt 500, leány 469. Egészségesen jelentkezett 394, betegen 575. A betegen jelentkezettek kö­zül gyógyult 341, javult 48, változatlan 100, meghalt 86. Természetesen táplált volt 487, vegyesen 460, mesterségesen 22. Súlyban gyarapodott 723, fogyott 244. Beszédes számok ezek. Fényesen bizo­nyítják, hogy ez az intézet tényleg hézag­pótló s feltétlen létjogosultsága van. Már maga az a körülmény, hogy 669 csecse­mőt és gyermeket tartottunk állandóan orvosi felügyelet alatt, mérhetetlen fon­tosságú. Megállapítottuk, hogy Hódmező­vásárhelyen nagyon csekély, alig 2 száza­lék a mesterségesen táplált csecsemők­­ száma, ezzel az örvendetes ténnyel szem­ben viszont megállapítottuk azt a kevésbé örvendetes körülményt, hogy a vegyesen táplált csecsemők száma feltűnően nagy. Úgy látszik, a mi anyáink nagyon szere­tik a kövér, jól táplált csecsemőket, mert minden különösebb szükség nélkül már az első hónapoktól kezdve adnak nekik grízt, cukros zsemlét, tojásos perecet, két­­szersültet stb. Ezért van annyi túltáplált csecsemő nálunk, annak minden káros következményével. Igaz, hogy szemre ezek a kicsinyek szépek, tetszetősek, de ellenáló képességük igen csekély és nem habozom kimondani, hogy lehetetlen klí­mánk és a sokszor tényleg helytelen táp­lálás mellett ez az egyik fő oka a bélhu­rut miatti nagy csecsemő­halandóságnak, — úgyszintén ebben látom magyarázatait a mind sűrűbben jelentkező angol kórnak, amelynek előidézésében azonban a háború okozta szociális leromlásunk és a hiá­nyos táplálkozás is nagy szerepet ját­szik. Felismervén ezt a veszedelmet, a leg­nagyobb eréllyel küzdünk ellene. A mel­lékelt statisztikából kitűnik, hogy még az általunk nem gondozott csecsemőknél 17 5 százalék volt a halálozás, az intézeti gon­dozottaknál csak 8,8 százalék. És ez így van minden hónapban, július, augusztus hónapban például, mikor a nyári bélhu­rut legjobban dühöngött, a nem gondo­zottak között 32 százalék volt a halálo­zás, míg az intézeti gondozottak között csak 16 százalék. A mellékelt statisztika szerint 57 olyan esetet tudtunk a törzsla­pokból megállapítani, amelyek a mi gondozásunk nélkül feltétlenül elpusztultak volna. Ezek részint koraszülött, vele szü­letett gyengeségben szenvedő csecsemők, részben a legsúlyosabb táplálkozási zava­rok miatt beteg csecsemők (intoxicátió, elimentáris, decompositiv, tejártalom, lisztártalom), részben súlyos, hurutos és lobos bántalmakban és bélhurutban szen­vedtek. Ezt tudják ez anyák is és hálásak is érte. Elértük azt, hogy míg eleinte a berendeltek sem akartak az intézetbe be­jönni, ma már az újszülötteket felszólítás nélkül is behozzák. És ami mindennél fontossabb, van műveit, a csecsemő he­lyes és célszerű táplálásával teljesen tisz­tában lévő anyagárdánk, mely a jövőnek legbiztosabb záloga. Működésünket erősen megbénítja az anyagiak hiánya. Városunk közönsége megszavazott ugyan bizonyos összeget intézetünk részére, de az még kiutalvá­­nyozva nincs. Kissebb adományok, isten­nek hála, sűrűen érkeznek, de nélkülöz­zük a nagyobbakat. Kevés a védőnőnk, három védőnővel 7 kilométer terjedelmű várost ellátni nem lehet, kellene nyolc, de legalább is öt. Igen üdvös dolog volna, ha városunk tanácsa is, úgy mint Pécs, Győr, Kapos­vár, felvennék az intézeti orvosokat és védőnőket a tisztviselői státusba termé­szetbeni ellátásra, mert 3500—4000 ko­rona havi fizetéssel védőnőt kapni szinte lehetetlenség, pedig legjobb meggyőződé­sem szerint ennek az intézetnek a műkö­dése feltétlenül üdvös és úgy nemzetiségi, mint fajvédelmi szempontból okvetlen fenntartandó és a legtermészetessebb út egy majdan felállítandó szülőház, csecse­mő és gyermekkórház felé. Dr Nagy Dezső vezető főorvos: Kilenc kirovás van idegen valutáért. Amikor a vagyonváltságot kirótták, tör­vény szerint be kellett jelenteni az idegen valutát is. Ilyen tétel mindössze kilenc volt Vásárhelyen, melyek után a kirovás most érkezett meg. E szerint valutaváltsá­­got tartozik fizetni: Friedländer Henrik 1000 lei után 1584 K. Dr Mattiassich Dezső 1000 1. márka után 200 K. Lukács László fbk­t. 7 lej után 7 K, Weisz László könyvk. 400 o. kor. és 30 lira után 123 K, Popper L. Pál 14 német márka után 17 K, Dr Imre La­jos 60 fr. frank és 30 m. után 479 K, Ilievich György 140 r. és 280 m. után 500 K, Singer Arnold 15 ezer 1. márka után 3300 K, dr Csolsch Gyula 800 szokás után 1214 K. A napi kérdésekről nyilatkozott Prohászka Ottokár püspök. Prohászka Ottokár püspök, a tiszta agyú és kristályos itéletű magyar főpász­tor több felszínen levő nagyon fontos társadalmi és politikai aktuális kérdésről nyilatkozott. Értékes nyilatkozatából közö­lünk néhány szép szemelvényt. — Milyennek látom a parlament színvonalát ? — mondotta Prohászka Ottokár — hát talán nem csodálkoznak rajta, ha mélységes pesszimizmussal va­gyok nemcsak a nemzetgyűléssel, de a parlamentarizmus egész intézményével szemben. Ez az az új bábeli torony, ahol hovatovább két ember sem fogja érteni egymást. Szörnyű az a klikk az idegen faj és a vörös, amely az összefogáson keresztül a szegény munkásember lelki és anyagi összetörésére törekszik és mind­addig nem várható kibonyolódás, amíg mélyéig át nem látja munkásságunk en­nek az érdekszövetségnek sötét belső in­dítékait. Pedig már nem tarthat soká, hogy megvilágosodjék a mai szegény dol­gozó testvéreink, fajtestvéreink előtt, minő gyalázatosság az, amikor a csepeli gyá­rossal szemben ezek a munkásapostolok egész életen át késhegyig menő harcban állanak és amikor meghal, akkor prole­tárcsókok koszorúját fonják a „tragikus sorsú“ ultrakapitalista homlokéra. A tisztviselő kérdésről szólva a következőket mondotta a fő­­pásztor : Én e körül nem tételezem fel a kor­mányról, mintha nem a legteljesebb em­­­berbaráti érzülettel járna el, viszont az is kétségtelen, hogy az állam egyensúlyáért­­ felelős. Mindent el fog követni, hogy a létszámcsökkentés folytán állásnélkülivé váltakat új elhelyezkedésekhez juttassák.­­ Az egyéni jóindulat, azt hiszem, nem lenne kielégítő, bár tudok olyan filantróp­ról, aki ügynöki irodáját harminc volt katonatiszttel népesítette be és — úgy ér­tesültem — hogy nem tett rossz vásárt velük. Ellenben e tekintetben az állam­nak félreismerhetetlen erővel és határo­zottsággal kellene fellépnie és kötelezném a bankokat, vállalatokat, birtokokat, hogy­­ meghatározandó számú tisztviselőt alkal- l mazzanak. Mi van az egykével? — Mit tartok jónak az egyke ellen? Semmit sem tartok. Meg vagyok győződ­ve, hogy amint népességünk fogyása a keresztény erkölcsiség meggyengüléséből származott, úgy lehet bizonyos szociális közbenyúlásokkal siettetni az egyke meg­torpanását. Pesti rendőrgyermekek Vásárhelyen. Fogadjuk őket szeretettel. Sokan emlékeznek még a múlt év július és augusztus havában városunkban nyaralt kedves, en­gedelmes és szófogadó budapesti rendőrgyermekekre, akik a leg­szebb emlékekkel hagyták el vá­rosunkat. A m. kir. állami rendőrség a f. év nyarán a gyermeknyaraltatást az iskolai szünidő alatt újból meg­ismételi s mintegy 40 6—16 éves fiú és leánygyermeket óhajt gyer­mekszerető vendéglátó családok­nál elhelyezni. A vendégül látott gyermekek a család tagjául tekintetnek s a csa­ládi élet összes vonatkozásaiban házi és kerti munkákban részt vesznek. Hogy a nyaraltatás gazdasági­lag teljesen leromlott helyzetben levő budapesti tisztviselő csalá­doknak s a fejlődésben levő gyer­mekeknek testileg és szellemileg mit jelent, felesleges bővebben fej­tegetni. A múlt év nyarán városunkban nyaralt gyermekek rajongással és elragadtatással gondolnak vissza

Next