Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1923. március (19. évfolyam, 48-73. szám)

1923-03-23 / 67. szám

et, hogy­­ sz. a. bél s meny­­, és te­­ben és nagy­it kérve, ikertész. 584­9 Hódmezővásárhely, 1923 március 23 Péntek XIX. évfolyam 67. szám. Ára 15 korona. VÁSÁRHELYI Előfizetési ár helyben: Fél évre........... K Negyedévre ... K Vidékre: Fél évre........... K Negyedévre ... K Telefonszem: 87. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő és laptulajdonos: KUN BÉLA Felelős szerkesztő: FEJÉRVÁRY JÓZSEF Szerkesztőség és kiadóhivatal Kossuth-tér. :h­­gaz-­­ kezdve letemet iszerszá­­lgás és öranyag­­vállalok k­aphatók. s pontos myi Ká- 620­­ ék­íműhelyi -u. 38 sz. rép, ce­­asbeton­­,ment és abos és homok, pitkezési­ben kap- 610 rét Berger it. Deák 823 •séf u. m­.: Öletekről,­­ek szak­isban vál- Szűcs­ikóci­ utca 962 10 sz. ház portával, alkalmas, vanott 4 _____987 ,sza irtó gaz­­indor VII. iónéi és sz. alatti ivek is ?em, nagy ének left- 988 5. is alkal Ugyanott adát van 989 é. közön­­a. aszta­l bármily érem a n. Tisztelet­ül­­k felvételnek 42 dó a Fürke­­mámazugi ős dűlőben -u. 36 sz. özhető. 78 lében, Kis­­_______76 a nők süj­­elentkezte­­_______66 verkenye-u. 1 sz. ház, Jenő ügy­­,ez hosszú, ló-utca 12. 56 A helyzet ura... Tavasz verőfényében, midőn is­tennek égorcáján felszakadoztak a szomorúság sötét felhői s kike­let hirdetésével arcunkra moso­lyog a nap, s nem tud a lelkünk úgy örvendezni, ahogyan szeret­nénk, ahogy szoktunk és ahogyan a gondoktól terhes, rettenetes té­len ezt a természetnyitást elkép­edtük és vártuk. Mikor süvített észak dermesztő szele, vagy nagy pelyhekben hullott a hó, azt mon­dottuk : lesz még langyos meleg, melynek szellője kedvesen legyezi arcunkat és hópelyhek helyett hull még majd fejünkre a cse­resznyefa fehér virága. Olyanfor­mán voltunk az ügygyei, mint a háború elviharzására. Azt hit­tük, hogy a diadal szivárványa ragyog majd a homlokunkon és amint mosolyogva hazatérünk, virággal hintik be az utat előttünk, mint azon a szépséges virágva­sárnapon ott az istenember előtt. A szivárványból fekete felleg lett s a mosoly szilajsággá durvult. Nevetés helyett szitok s áldás helyett átok szállott előttünk és utánnunk. Most is itt a tavasz, de úgy nézünk bele a világba, mint a megriadt, a tanácstalanul álló, a megdöbbentett nyáj. Az első tavaszi napsugár meghozta a megveszekedett drágulás jellegét és a pénz rettenetes romlását. Úr és szolga, gazdag és szegény, iparos, kereskedő, termelő és kéz­műves elszorult szívvel áll és vár, vár, valami bizonytalant. Mert hogy a búza máról holnapra öt­százról ezer koronával drágul, ki örül annak s ki nem tud sírni, félni tőle. Ki örülhet ? A termelő. Hát álljon elő az az anyától szü­letett ember, aki az ellenkezőjét meri állítani és mutasson nekem olyan 15 holdas birtokost, aki egyetlen szem búzát tudott el­adásra kiszorítani, vagy mutas­son olyan 40 holdast, aki ki tudta várni az eladásnál csak a hatezer koronás árat és mutasson 50— 60—70 holdast, akinek ma van egy szem eladni valója. Nincs olyan ember. Ellenben van olyan sok-sok száz, aki ma kénytelen venni, vagy kölcsön kérni, ha holnap is enni akar. S itt van a rettentő baj. A búza ára istenes volt, mig a gazdák tartották a hombárban, vagy a padláson. S mikor az utolsó is elvándorolt, egyszerre szökni kezdett fölfelé az ára. Persze, mert a spekuláció szerezte meg mind és hajtja fel most az egekig. Mit ér el ezzel azután az őstermelő is ? Azt, hogy mikor egy szemet eladni nem tud, akkor felverik és a drágaság ódiuma rá kerül ; őt átkozzák, akinek pedig pénze fél értékre esik s akinek minden kö­vetkezményt viselnie kell, mert hiszen a három-négyszeres drá­gaságot ő érzi a legjobban- Az egész magyarságot valósággal gazdasági katasztrófába hajtja igy az a gaz manőver, mely lát­hatatlanul dolgozik s mig egy­részről a koronát töri, a kenyér árát a felhőkig hajtja fel. Gróf Bethlen István miniszterelnök úr nagy beszédet mondott az egységes pártban. Teljes bizako­dással szólt és férfias erélylyel szente meg a tőzsdének, hogy rendet fog teremteni. Bízunk benne és hiszünk elszántságában és ere­jében. Éppen azért a tavasz ve­rőfényében is elborongva, ő feléje néz bizakodó tekintetünk s ő tőle, a helyzet urától várjuk a gazdasági rendet. A kormány véget fog vetni a „kosztpénzzel“ űzött vissza késeknek. Bethlen István gróf beszéde az Egységes párt vacsoráján. Az Egységes Párt szerda esti vacsorá­ján asztalbontás előtt szólásra emelkedett Csontos Imre és arra kérte a kormányt, vessen véget az árdrágításnak és annak az állapotnak, hogy a spekuláció felhasz­nálásával szabják meg az árakat, amivel a nép számára lehetetlenné teszik a meg­élhetést. Ennek következése az is, hogy a gazdák nem kaphatt­ak hitelt. Bethlen István gróf nyomban vála­szolt a felszólalásra és ezzel kezdte, hogy ahhoz, hogy ezeknek az állapotoknak vége legyen, nemcsak a kormánynak, de a tár­sadalomnak is meg kell tennie a maga kötelességét. A magyar társadalmat mes­terségesen beállították a korona romlására és arra, hogy ebből a romlásból kell él­nie a társadalom egy rétegének. Nap nap után látjuk, hogy a korona romlását rész­ben öntudatosan, részben öntudatlanul idézik elő és hogy koncentrikus támadás folyik a korona ellen. Amíg a társadalom nem ébred tudatára annak, hogy nem csak önmagával, de a valutával szemben is vannak kötelességei, addig ezeken az álla­potokon segíteni nem igen lehet. — Ha én — mondotta a miniszterelnök — látni fogom, hogy van elszánt akarat a magyar társadalomban, hogy megálljt ki­áltson az üzelmekre, akkor a kormány is módot fog találni rá, hogy véget vessen ezeknek. Csontos nem nevezte néven a gyermeket. Ő a kosztpénzre gondolt. — A kosztpénz olyan visszaélés, amely lehetetlenné teszi, hogy a termelőnek hitel álljon rendelkezésére. A miniszterelnök kijelentette, hogy a kormány ezzel a kérdéssel behatóan foglalkozik és el van szánva az utolsó fegyver hasz­nálatára is. A kormány felszólította a tőzsdét, hogy ezen a téren saját autonóm hatáskörében teremtsen rendet. Ha erre a tőzsde nem lesz képes, ha bebizo­nyosodik, hogy nem tud rendet te­remteni, akkor elkövetkezik az az idő, amikor a kormánynak kell cselekednie. — A magyar népnek azt üzenem — fe­jezte be a miniszterelnök beszédét — mű­velje szorgalmasan a magyar földet, mert eljön az az idő, amikor verejtékes mun­kájának gyümölcsét élvezni fogja. De a magyar társadalomnak is meg kell tennie kötelességét, mert a magyar nép rá­szolgált arra, hogy boldogabb napokat lásson. A kopáncsi síkban már majd száz hold víz alatt van. A heteken át tartó esőzések következté­ben a külterületnek nincs olyan pontja, ahol a víz horribilis károkat ne okozott volna. Mint most értesülünk, a kopáncsi síkban levő gyönyörű vetéseket megsemmi­sítéssel fenyegeti a fakadó víz. Küldötts­ág járt tegnap szerkesztőségünkben, melynek tagjai elmondották, hogy a kopáncsi állo­mástól hazulról eső csatorna tele van s a csatorna balpartján felfakadt a viz, mely eddigelé már száz hold földet bontott el, ezen már alig terem valami. A károsultak a hibát abban látják, hogy a porgányi vizhúzó gép még szerdán se működött. Kérdést intéztünk erre nézve az érmente­­sitő társulathoz, honnan azt a felvilágosí­tást kaptuk, hogy a vízhúzógép csütörtö­kön megkezdte működését, így előrelátható, hogy nagyobb bajok nem következnek be. Bizony, ez nagyon sovány vigasztalás azok részére, kiket a károsodás ért, azonban mégis valami, csak azután tényleg­­meg­induljon már az a vízhúzó. A betegsegélyző kutasi tagjai orvos nélkül vannak. Kutason és Kutas környékén 150—200 olyan egyén tartózkodik állandóan, akik tagjai a betegsegélyző pénztárnak, fizetik a járulékokat, tehát jogot formálhatnak arra nézve, hogy betegség esetén orvosi kezelésben részesüljenek. Ezek az embe­rek azonban, kik a várostól 22—25 kilo­méterre laknak, jelenleg orvos nélkül van­nak s ha családjukban betegség fordulna elő, kocsin vagy vonaton kell bejönniök a városba, ez pedig nagyon költséges valami, amit a szegény munkás emberek nem bír­nak megfizetni, igy azután vagy orvosi kezelés nélkül maradnak, vagy pedig kü­lön fizetnek. Ez a helyzet, illetve ez a rendszer tűrhetetlen s ezen föltétlenül se­gíteni kell, a betegsegélyző pénztár vezető­ségének meg kell a módot találni arra nézve, hogy külterületi tagjai orvosi keze­lést kapjanak. A kutasiak most kérelmet adtak be a betegsegélyző pénztárhoz, hogy az orvosi teendők ellátásával dr C­s­i­k­y János külterületi orvost bízzák meg. Hisz­­szük, hogy a munkásbiztosító maga is be­látja a tarthatatlan helyzetet s megoldja ezt a föltétlenül jogos óhajtást. Mi a hátránya a búzaérték szerinti fizetésnek és a jószágárak korlátozásának ? *) Írta: Greguss Máté kisgazda, a Magyar Gazdaszövetség alelnöke. Nincs kétség aziránt, hogy a kormány és a nemzetgyűlés ezt a megcsonkított, kirabolt országot mindenképpen talpra akarja állítani és azon van, hogy a min­den téren mutatkozó tömeges bajokat va­lahogy orvosolja. Ezt a célt akarja szol­gálni a vagyonváltság is, amelyet búza­­alapon kell leróni, valamint a búzaérték szerint fizetendő föld és egyéb adók. Ám ezeknek gyors tempóban való fizetését követeli minden más foglalkozású egyén és a búzaalapra való áttérés alighanem azzal az általános, de téves felfogással van kapcsolatban, amelyet bizonyos kö­rök nagyon félénken hangoztatnak. Hogy a parasztnak annyi a pénze, hogy nem tud vele mit csinálni, a háború előtti adósságát kifizette és most garmadába gyűjti a bankót. Ebből azonban csak annyi az igaz, hogy az a gazda, akit valami csapás nem ért, háború előtti adósságát a pénzembe­rek legnagyobb meglepetésére és bánatára valóban kifizette. Ez pedig azért sikerült, mert a háború alatt az állatárak nem voltak korlátozva és állandóan emelked­tek, mert a hadseregszállítók meglepetés­szerűen hajtották fel. Hogy miért, azt ők *) Ezt a közérdekű cikket, a „Barázda“, a Magyar Gazdaszövetség lapja február 25 iki számából vesszük át, tudják, mi pedig csak sejtjük. Ezt a ked­vező és nem várt alkalmat a gazdák, jobban mondva a magukra maradt gaz­daasszonyok arra használták fel, hogy az adósságot, amely évtizedekig fojtogatta őket és amely egy tálból evett a család­dal, kifizették. És hogy kifizethették, ez nemcsak az ő szerencséjük, hanem az országé is. Mert így, ha az állam adós is, de a gazdaosztály, amelyre a közter­hek legnagyobb része nehezedik, az adós­ságtól megszabadulva, fizetőképessé lett. Ha ez meg nem történik, vájjon az el­adósodott gazdák képesek lettek volna-e földjeik megcsonkítása nélkül a vagyon­­váltságnak és a százféle más adó és köz­tehernek búzaértékben való fizetésére, ami most az állam háztartását úgy, ahogy egyensúlyozza ? Azonban az a kedvező helyzet, hogy a gazda, különösen pedig a kis- és törpebirtokos adósságot fizessen, vagy pénzt gyűjtsön, megszűnt. Meg­szűnt akkor, amikor a közterheket búza­értékben kell fizetni és amikor a búza­árak magasra emelkedtek, a jószág ára pedig a különböző korlátozások követ­keztében és a háború előtti árakat véve alapul, a búza árától messze elmaradt. Hogy milyen arányban állott a jószág ára a búza árához a háború előtt és mi­lyen arányban áll most, azt a következő példák világosítják meg: december és január hónapokban egy jobb minőségű lóért 120 ezer koronát lehetett kapni, ami 12 mázsa búza árának sem felel meg. Háború előtt ugyanilyen minőségű ló 700 koronáért, vagyis a 33 mázsa búza árá­ért ment el. Tehát egy lónál 23 mázsa búzaárkülönbözet mutatkozik a gazda káréra ! Ugyancsak a háború előtt 700 koronáért három igás kocsit lehetet venni a javéból, vagy 2 vetőgépet, vagy fel le­hetett építeni egy 10 éles gazdasági épü­letet, tetőtől-talpig fel lehetett ruházni egy hattagú családot, kiházasíthatta a kisgazda ugyanilyen összegből a leányát. Most egy ilyen ló óra nem elég egy kabátra, egy igás kocsiért két, egy vetőgépért három ló árét kell fizetni, egy 10 öles épületért egy 20—30 holdas gazda eladhatja valameny­­nyi jószágát, egy leányt pedig még eny­­nyiért sem tud kiházasítani. Ugyanígy áll a helyzet a szarvasmar­hánál. Egy jó minőségű hat mázsás tehén 30 mázsa búzát ért, most tizet. Egy 100 kilogrammos borjú eladásánál 100—150 kilogrammos búzaárkülönbözet van, a sertésnevelés és hizlalás pedig egyenesen vesztére van a gazdának, mert akár a sovány, akár a hízott sertés ára messze alatta áll a búza árának és eladáskor csak a sertésre fordított költség 50—60 százalékát kapja vissza a gazda. Ez azért van, mert a kivitel korlátozva volt. Csak akkor engedték meg, amikor a sza­lámigyárak a kisgazdáktól olcsó áron összevásárolt sertésekkel meg­teltek. És a kivitel nagyobb áraiból a gazda nem részesült, mert neki már előbb el kellett adni sertéseit, hogy pénzhez jusson. A hasznot csak a nagytétényi és más hizlalók élvezték. Hasonló a helyzet a ba­romfi, tojás és egyéb állati termé­nyekkel. Itt sincs kivitel, míg egyes vál­lalatok be nem vásárolják készletüket és el nem helyezik a hűtőházban. Ekkor kezd emelkedni a baromfi és a tojás ára,­­ mikor már nincs eladó belőle a gazda kezén.­­ Annál figyelemre méltóbb ez, mert az­­ a sok kisgazda, akinek a birtoka egy­­ holdtól tizenötig terjed, kizárólag sertés­­i tenyésztésből és hizlalásból, valamint a baromfiból pénzel. Ezek búzából egyel- f­­áléban nem, lóból, marhából pedig csak igen ritkán kapnak pénzt. A baromfi és sertésneveléssel járó veszteségekből pedig nem lehet sem földváliságot, sem adót búzaérték szerint fizetni, de ruházkodni sem. Innen van, hogy az ilyen kis­gazdák adóssága rohamosan emel­kedik, ők maguk rongyoskodnak és nem nagy bizalommal tekintenek a jövőbe. Épületeik roskadoznak, gazdasági eszközeik elnyűttek és hiányosak. Ez az oka annak, hogy pl. nálunk az elmúlt évben betáblá­zott új adósság meghaladja az 50 milliót, a be nem táblázottal együtt pedig megközelíti a 132 ezer kat­­holdas határ békebeli értékét. És hogy több bekebelezés nincs, ennek csak az az oka, hogy a bankoknak nem volt elegendő pénzük. Az azonban bizonyos, hogy haladunk a bankárok örök és leg­főbb óhajtása felé, ami az, hogy ne csak maga az állam, de a föld is el legyen adósodva. Pedig most adósságot csinálni vesze­delem. Ezt tudják a kisgazdák is, de kö­telezettségeiknek másképp, mint adósság­­csinálással nem tudnak eleget tenni. Mert a ma csekélynek látszó adósság pénzünk értékének emelkedésével végzetessé vél­hetik az adósra. És hogy a jószágárak lenyomásából származó bajok milyen érzékenyen érin­tik az országot, az a következő adatok­ból derül ki: Hódmezővásárhelyen a ki­­sebb-nagyobb gazdák száma 5517. Ezek közül 4010-nek van 25 holdon aluli bir­toka, tehát 4010 olyan gazda, aki nem annyira búzából, mint inkább jószágból pénzel. Tehát a gazdáknak majd­nem négyötödrésze van arra kár­hoztatva, hogy a lenyomott jószág­­árból fedezze a magas búzaár sze­rint reá rótt köz és magánterheket! És ez az aranyszem körülbelül megfelel az országos átlagnak. Nem nehéz tehát megállapítani azt, hogy ennek a félszeg helyzetnek következménye a kis és tör­pebirtokok eladósodásánál egyéb nem le­het. Pedig ezeknek sorsa az ország sorsa. És ha ez az eladósodás bekövetkezik.

Next