Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1923. március (19. évfolyam, 48-73. szám)
1923-03-23 / 67. szám
et, hogy sz. a. bél s meny, és teben és nagyit kérve, ikertész. 5849 Hódmezővásárhely, 1923 március 23 Péntek XIX. évfolyam 67. szám. Ára 15 korona. VÁSÁRHELYI Előfizetési ár helyben: Fél évre........... K Negyedévre ... K Vidékre: Fél évre........... K Negyedévre ... K Telefonszem: 87. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő és laptulajdonos: KUN BÉLA Felelős szerkesztő: FEJÉRVÁRY JÓZSEF Szerkesztőség és kiadóhivatal Kossuth-tér. :hgaz- kezdve letemet iszerszálgás és öranyagvállalok kaphatók. s pontos myi Ká- 620 ékíműhelyi -u. 38 sz. rép, ceasbeton,ment és abos és homok, pitkezésiben kap- 610 rét Berger it. Deák 823 •séf u. m.: Öletekről,ek szakisban vál- Szűcsikóci utca 962 10 sz. ház portával, alkalmas, vanott 4 _____987 ,sza irtó gazindor VII. iónéi és sz. alatti ivek is ?em, nagy ének left- 988 5. is alkal Ugyanott adát van 989 é. közöna. asztal bármily érem a n. Tiszteletülk felvételnek 42 dó a Fürkemámazugi ős dűlőben -u. 36 sz. özhető. 78 lében, Kis_______76 a nők süjelentkezte_______66 verkenye-u. 1 sz. ház, Jenő ügy,ez hosszú, ló-utca 12. 56 A helyzet ura... Tavasz verőfényében, midőn istennek égorcáján felszakadoztak a szomorúság sötét felhői s kikelet hirdetésével arcunkra mosolyog a nap, s nem tud a lelkünk úgy örvendezni, ahogyan szeretnénk, ahogy szoktunk és ahogyan a gondoktól terhes, rettenetes télen ezt a természetnyitást elképedtük és vártuk. Mikor süvített észak dermesztő szele, vagy nagy pelyhekben hullott a hó, azt mondottuk : lesz még langyos meleg, melynek szellője kedvesen legyezi arcunkat és hópelyhek helyett hull még majd fejünkre a cseresznyefa fehér virága. Olyanformán voltunk az ügygyei, mint a háború elviharzására. Azt hittük, hogy a diadal szivárványa ragyog majd a homlokunkon és amint mosolyogva hazatérünk, virággal hintik be az utat előttünk, mint azon a szépséges virágvasárnapon ott az istenember előtt. A szivárványból fekete felleg lett s a mosoly szilajsággá durvult. Nevetés helyett szitok s áldás helyett átok szállott előttünk és utánnunk. Most is itt a tavasz, de úgy nézünk bele a világba, mint a megriadt, a tanácstalanul álló, a megdöbbentett nyáj. Az első tavaszi napsugár meghozta a megveszekedett drágulás jellegét és a pénz rettenetes romlását. Úr és szolga, gazdag és szegény, iparos, kereskedő, termelő és kézműves elszorult szívvel áll és vár, vár, valami bizonytalant. Mert hogy a búza máról holnapra ötszázról ezer koronával drágul, ki örül annak s ki nem tud sírni, félni tőle. Ki örülhet ? A termelő. Hát álljon elő az az anyától született ember, aki az ellenkezőjét meri állítani és mutasson nekem olyan 15 holdas birtokost, aki egyetlen szem búzát tudott eladásra kiszorítani, vagy mutasson olyan 40 holdast, aki ki tudta várni az eladásnál csak a hatezer koronás árat és mutasson 50— 60—70 holdast, akinek ma van egy szem eladni valója. Nincs olyan ember. Ellenben van olyan sok-sok száz, aki ma kénytelen venni, vagy kölcsön kérni, ha holnap is enni akar. S itt van a rettentő baj. A búza ára istenes volt, mig a gazdák tartották a hombárban, vagy a padláson. S mikor az utolsó is elvándorolt, egyszerre szökni kezdett fölfelé az ára. Persze, mert a spekuláció szerezte meg mind és hajtja fel most az egekig. Mit ér el ezzel azután az őstermelő is ? Azt, hogy mikor egy szemet eladni nem tud, akkor felverik és a drágaság ódiuma rá kerül ; őt átkozzák, akinek pedig pénze fél értékre esik s akinek minden következményt viselnie kell, mert hiszen a három-négyszeres drágaságot ő érzi a legjobban- Az egész magyarságot valósággal gazdasági katasztrófába hajtja igy az a gaz manőver, mely láthatatlanul dolgozik s mig egyrészről a koronát töri, a kenyér árát a felhőkig hajtja fel. Gróf Bethlen István miniszterelnök úr nagy beszédet mondott az egységes pártban. Teljes bizakodással szólt és férfias erélylyel szente meg a tőzsdének, hogy rendet fog teremteni. Bízunk benne és hiszünk elszántságában és erejében. Éppen azért a tavasz verőfényében is elborongva, ő feléje néz bizakodó tekintetünk s ő tőle, a helyzet urától várjuk a gazdasági rendet. A kormány véget fog vetni a „kosztpénzzel“ űzött vissza késeknek. Bethlen István gróf beszéde az Egységes párt vacsoráján. Az Egységes Párt szerda esti vacsoráján asztalbontás előtt szólásra emelkedett Csontos Imre és arra kérte a kormányt, vessen véget az árdrágításnak és annak az állapotnak, hogy a spekuláció felhasználásával szabják meg az árakat, amivel a nép számára lehetetlenné teszik a megélhetést. Ennek következése az is, hogy a gazdák nem kaphattak hitelt. Bethlen István gróf nyomban válaszolt a felszólalásra és ezzel kezdte, hogy ahhoz, hogy ezeknek az állapotoknak vége legyen, nemcsak a kormánynak, de a társadalomnak is meg kell tennie a maga kötelességét. A magyar társadalmat mesterségesen beállították a korona romlására és arra, hogy ebből a romlásból kell élnie a társadalom egy rétegének. Nap nap után látjuk, hogy a korona romlását részben öntudatosan, részben öntudatlanul idézik elő és hogy koncentrikus támadás folyik a korona ellen. Amíg a társadalom nem ébred tudatára annak, hogy nem csak önmagával, de a valutával szemben is vannak kötelességei, addig ezeken az állapotokon segíteni nem igen lehet. — Ha én — mondotta a miniszterelnök — látni fogom, hogy van elszánt akarat a magyar társadalomban, hogy megálljt kiáltson az üzelmekre, akkor a kormány is módot fog találni rá, hogy véget vessen ezeknek. Csontos nem nevezte néven a gyermeket. Ő a kosztpénzre gondolt. — A kosztpénz olyan visszaélés, amely lehetetlenné teszi, hogy a termelőnek hitel álljon rendelkezésére. A miniszterelnök kijelentette, hogy a kormány ezzel a kérdéssel behatóan foglalkozik és el van szánva az utolsó fegyver használatára is. A kormány felszólította a tőzsdét, hogy ezen a téren saját autonóm hatáskörében teremtsen rendet. Ha erre a tőzsde nem lesz képes, ha bebizonyosodik, hogy nem tud rendet teremteni, akkor elkövetkezik az az idő, amikor a kormánynak kell cselekednie. — A magyar népnek azt üzenem — fejezte be a miniszterelnök beszédét — művelje szorgalmasan a magyar földet, mert eljön az az idő, amikor verejtékes munkájának gyümölcsét élvezni fogja. De a magyar társadalomnak is meg kell tennie kötelességét, mert a magyar nép rászolgált arra, hogy boldogabb napokat lásson. A kopáncsi síkban már majd száz hold víz alatt van. A heteken át tartó esőzések következtében a külterületnek nincs olyan pontja, ahol a víz horribilis károkat ne okozott volna. Mint most értesülünk, a kopáncsi síkban levő gyönyörű vetéseket megsemmisítéssel fenyegeti a fakadó víz. Küldöttság járt tegnap szerkesztőségünkben, melynek tagjai elmondották, hogy a kopáncsi állomástól hazulról eső csatorna tele van s a csatorna balpartján felfakadt a viz, mely eddigelé már száz hold földet bontott el, ezen már alig terem valami. A károsultak a hibát abban látják, hogy a porgányi vizhúzó gép még szerdán se működött. Kérdést intéztünk erre nézve az érmentesitő társulathoz, honnan azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a vízhúzógép csütörtökön megkezdte működését, így előrelátható, hogy nagyobb bajok nem következnek be. Bizony, ez nagyon sovány vigasztalás azok részére, kiket a károsodás ért, azonban mégis valami, csak azután ténylegmeginduljon már az a vízhúzó. A betegsegélyző kutasi tagjai orvos nélkül vannak. Kutason és Kutas környékén 150—200 olyan egyén tartózkodik állandóan, akik tagjai a betegsegélyző pénztárnak, fizetik a járulékokat, tehát jogot formálhatnak arra nézve, hogy betegség esetén orvosi kezelésben részesüljenek. Ezek az emberek azonban, kik a várostól 22—25 kilométerre laknak, jelenleg orvos nélkül vannak s ha családjukban betegség fordulna elő, kocsin vagy vonaton kell bejönniök a városba, ez pedig nagyon költséges valami, amit a szegény munkás emberek nem bírnak megfizetni, igy azután vagy orvosi kezelés nélkül maradnak, vagy pedig külön fizetnek. Ez a helyzet, illetve ez a rendszer tűrhetetlen s ezen föltétlenül segíteni kell, a betegsegélyző pénztár vezetőségének meg kell a módot találni arra nézve, hogy külterületi tagjai orvosi kezelést kapjanak. A kutasiak most kérelmet adtak be a betegsegélyző pénztárhoz, hogy az orvosi teendők ellátásával dr Csiky János külterületi orvost bízzák meg. Hiszszük, hogy a munkásbiztosító maga is belátja a tarthatatlan helyzetet s megoldja ezt a föltétlenül jogos óhajtást. Mi a hátránya a búzaérték szerinti fizetésnek és a jószágárak korlátozásának ? *) Írta: Greguss Máté kisgazda, a Magyar Gazdaszövetség alelnöke. Nincs kétség aziránt, hogy a kormány és a nemzetgyűlés ezt a megcsonkított, kirabolt országot mindenképpen talpra akarja állítani és azon van, hogy a minden téren mutatkozó tömeges bajokat valahogy orvosolja. Ezt a célt akarja szolgálni a vagyonváltság is, amelyet búzaalapon kell leróni, valamint a búzaérték szerint fizetendő föld és egyéb adók. Ám ezeknek gyors tempóban való fizetését követeli minden más foglalkozású egyén és a búzaalapra való áttérés alighanem azzal az általános, de téves felfogással van kapcsolatban, amelyet bizonyos körök nagyon félénken hangoztatnak. Hogy a parasztnak annyi a pénze, hogy nem tud vele mit csinálni, a háború előtti adósságát kifizette és most garmadába gyűjti a bankót. Ebből azonban csak annyi az igaz, hogy az a gazda, akit valami csapás nem ért, háború előtti adósságát a pénzemberek legnagyobb meglepetésére és bánatára valóban kifizette. Ez pedig azért sikerült, mert a háború alatt az állatárak nem voltak korlátozva és állandóan emelkedtek, mert a hadseregszállítók meglepetésszerűen hajtották fel. Hogy miért, azt ők *) Ezt a közérdekű cikket, a „Barázda“, a Magyar Gazdaszövetség lapja február 25 iki számából vesszük át, tudják, mi pedig csak sejtjük. Ezt a kedvező és nem várt alkalmat a gazdák, jobban mondva a magukra maradt gazdaasszonyok arra használták fel, hogy az adósságot, amely évtizedekig fojtogatta őket és amely egy tálból evett a családdal, kifizették. És hogy kifizethették, ez nemcsak az ő szerencséjük, hanem az országé is. Mert így, ha az állam adós is, de a gazdaosztály, amelyre a közterhek legnagyobb része nehezedik, az adósságtól megszabadulva, fizetőképessé lett. Ha ez meg nem történik, vájjon az eladósodott gazdák képesek lettek volna-e földjeik megcsonkítása nélkül a vagyonváltságnak és a százféle más adó és köztehernek búzaértékben való fizetésére, ami most az állam háztartását úgy, ahogy egyensúlyozza ? Azonban az a kedvező helyzet, hogy a gazda, különösen pedig a kis- és törpebirtokos adósságot fizessen, vagy pénzt gyűjtsön, megszűnt. Megszűnt akkor, amikor a közterheket búzaértékben kell fizetni és amikor a búzaárak magasra emelkedtek, a jószág ára pedig a különböző korlátozások következtében és a háború előtti árakat véve alapul, a búza árától messze elmaradt. Hogy milyen arányban állott a jószág ára a búza árához a háború előtt és milyen arányban áll most, azt a következő példák világosítják meg: december és január hónapokban egy jobb minőségű lóért 120 ezer koronát lehetett kapni, ami 12 mázsa búza árának sem felel meg. Háború előtt ugyanilyen minőségű ló 700 koronáért, vagyis a 33 mázsa búza áráért ment el. Tehát egy lónál 23 mázsa búzaárkülönbözet mutatkozik a gazda káréra ! Ugyancsak a háború előtt 700 koronáért három igás kocsit lehetet venni a javéból, vagy 2 vetőgépet, vagy fel lehetett építeni egy 10 éles gazdasági épületet, tetőtől-talpig fel lehetett ruházni egy hattagú családot, kiházasíthatta a kisgazda ugyanilyen összegből a leányát. Most egy ilyen ló óra nem elég egy kabátra, egy igás kocsiért két, egy vetőgépért három ló árét kell fizetni, egy 10 öles épületért egy 20—30 holdas gazda eladhatja valamenynyi jószágát, egy leányt pedig még enynyiért sem tud kiházasítani. Ugyanígy áll a helyzet a szarvasmarhánál. Egy jó minőségű hat mázsás tehén 30 mázsa búzát ért, most tizet. Egy 100 kilogrammos borjú eladásánál 100—150 kilogrammos búzaárkülönbözet van, a sertésnevelés és hizlalás pedig egyenesen vesztére van a gazdának, mert akár a sovány, akár a hízott sertés ára messze alatta áll a búza árának és eladáskor csak a sertésre fordított költség 50—60 százalékát kapja vissza a gazda. Ez azért van, mert a kivitel korlátozva volt. Csak akkor engedték meg, amikor a szalámigyárak a kisgazdáktól olcsó áron összevásárolt sertésekkel megteltek. És a kivitel nagyobb áraiból a gazda nem részesült, mert neki már előbb el kellett adni sertéseit, hogy pénzhez jusson. A hasznot csak a nagytétényi és más hizlalók élvezték. Hasonló a helyzet a baromfi, tojás és egyéb állati terményekkel. Itt sincs kivitel, míg egyes vállalatok be nem vásárolják készletüket és el nem helyezik a hűtőházban. Ekkor kezd emelkedni a baromfi és a tojás ára, mikor már nincs eladó belőle a gazda kezén. Annál figyelemre méltóbb ez, mert az a sok kisgazda, akinek a birtoka egy holdtól tizenötig terjed, kizárólag sertési tenyésztésből és hizlalásból, valamint a baromfiból pénzel. Ezek búzából egyel- fáléban nem, lóból, marhából pedig csak igen ritkán kapnak pénzt. A baromfi és sertésneveléssel járó veszteségekből pedig nem lehet sem földváliságot, sem adót búzaérték szerint fizetni, de ruházkodni sem. Innen van, hogy az ilyen kisgazdák adóssága rohamosan emelkedik, ők maguk rongyoskodnak és nem nagy bizalommal tekintenek a jövőbe. Épületeik roskadoznak, gazdasági eszközeik elnyűttek és hiányosak. Ez az oka annak, hogy pl. nálunk az elmúlt évben betáblázott új adósság meghaladja az 50 milliót, a be nem táblázottal együtt pedig megközelíti a 132 ezer katholdas határ békebeli értékét. És hogy több bekebelezés nincs, ennek csak az az oka, hogy a bankoknak nem volt elegendő pénzük. Az azonban bizonyos, hogy haladunk a bankárok örök és legfőbb óhajtása felé, ami az, hogy ne csak maga az állam, de a föld is el legyen adósodva. Pedig most adósságot csinálni veszedelem. Ezt tudják a kisgazdák is, de kötelezettségeiknek másképp, mint adósságcsinálással nem tudnak eleget tenni. Mert a ma csekélynek látszó adósság pénzünk értékének emelkedésével végzetessé vélhetik az adósra. És hogy a jószágárak lenyomásából származó bajok milyen érzékenyen érintik az országot, az a következő adatokból derül ki: Hódmezővásárhelyen a kisebb-nagyobb gazdák száma 5517. Ezek közül 4010-nek van 25 holdon aluli birtoka, tehát 4010 olyan gazda, aki nem annyira búzából, mint inkább jószágból pénzel. Tehát a gazdáknak majdnem négyötödrésze van arra kárhoztatva, hogy a lenyomott jószágárból fedezze a magas búzaár szerint reá rótt köz és magánterheket! És ez az aranyszem körülbelül megfelel az országos átlagnak. Nem nehéz tehát megállapítani azt, hogy ennek a félszeg helyzetnek következménye a kis és törpebirtokok eladósodásánál egyéb nem lehet. Pedig ezeknek sorsa az ország sorsa. És ha ez az eladósodás bekövetkezik.