Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1934. december (30. évfolyam, 285-308. szám)

1934-12-01 / 285. szám

2. oldal. Fővárosi négy tagú női zenekar hangversenyez minden este az Alföldi kávéházban A képviselőház ülése Budapestről jelentik. A képviselőház tegnapi ülése részleteiben is elfogadta az erdőtörvényjavaslatot. Az előadón kívül Eszterházy Móricz gróf, Inkey Pál báró, Petrovácz Gyula, Bródy Ernő, Farkas Ist­ván, Brandt K. és Zsitvay Tibor szóltak a javaslathoz. Kállay Miklós földművelés­­ügyi miniszter tegnap is hosszabb beszédet mondott. A Ház december 11-én, kedden délután 5 órakor tartja legközelebbi ülését. Már meg a Csúcs beszél valami titokzatos Leóról Sűrűn mennek most idegenek a Csúcsba, hogy szerencsét próbáljanak. Elment hát oda vízrajzi tudósítónk is. S alig telt bele másfél óra, mikor lélekszakadva rohant vissza a redak­cióba s lihegve mondta: — Megtaláltam fa veté­ly nyitját. Tudom már, hogy miért bizakodott el ott ebben a városrészben a demok­­ratapárt. — Tetszik tudni, — folytatta víz­rajzi almunkatársunk, — hogy három lista fut a Csúcsban. — Tetszünk­ tudni! — felelénk neki. — De azt nem tudják, hogy miként futnak? — Azt még nem. — Tehát fut a polgári lista, fut a Bellist­i és fut a szocilista. — Jobbat nem tud ? — Dehogy nem, tudok olyat, amit senki se tud. Mégpedig azt, hogy miféle titkos erő irányítja ott­­a pol­gári széthúzást és mi akarja meg­torpedózni az egységet. — Ezt tényleg nem tudjuk. — Tehát kérem ez egy titokzatos Leó, aki a háttérben dolgozik. — Ön látta? — Nem láttam, de mondják. Szer­­háti ember egy zimankós éjszakán találkozott vele. Ez a titokzatos Leó sugalja a Bell párt csoportját melynek ezidőszerint már majdnem több mint 27 tagja vagyon. — Ne mondja! — Úgy van s ez a Leó tör arra, hogy Kruzsli­ Flórián utján robbant­sa a polgári egységet. — Menjen maga kis Ma­tuska. Mordult almunkatársunkra az egyik lapkihordó és a kis Matuska zordo­­nán eltávozott .. . Piaci árjelentés­ A keddi piac közepes forgalmú volt, az alábbi árakon végződött: Marha — — — 28—40 Borjú — — 54—65 Juh — — — 36—48 Bárány — — — 36—48 Hízó, kereskedelemben — 52 — 58 Hízó, magán forg. — — 57—60 Sovány sertés — 43 60 Választási malac párja — 8 00—1200 Fias fejős tehén — 220 -320 Búza — — 15­20—1560 Árpa — — — 12 60—13 00 Zab — — — 12­ 00—12 30 Tengeri csöves — — 8­ 00—8­ 50 Tengeri morzsolt — — 10 00—10 40 Lucernamar — — 135—155 Löheremag — - — 150—165 Polyva — - — 4 00—4'50 Török — — — 3'00—320 Burgonya — —- — 5'00—7'00 Lucernaszéna 1 rn­dii — 6 20—680 Gyepszéna II. — 4‘50—5'00 Rétiszéna — — 3*00 —3 50 Buzaszalma — — — 5 50—6'50 Árpaszalma — — — 6‘60—7*50 Kocsi­szecska — — 3'00—3‘50 Csőcsutka — — — 5'50— 6'50 Köveszár — — — 4 00 — 4 50 Tökmag — — — 17 00—17 00 Kocsitok — — — 5’00—7 00 Káposzta — — — 3'50—4*00 Vépa — — — 150—1’70 lojár darabja 8—9 fillérért kelt. —----------- 1 ' ■ -T- ■■■ - - ■ ■' " -----------------------1~»~--­Aranyért ezüstért a legmagasabb árat fizeti Papp­­takács Károly ékszerész, Szent Antal utca. Própálja meg. 167 REGGELI ÚJSÁG A vásárhelyi ifjúság nagy fáklyásmenettel hódol Miklós napján a Kormányzó előtt December 5-én, szerdán Horthy Miklós kormányzó nevenapjának estélyén a hód­mezővásárhelyi ifjúság fáklyásmenettel hódol a 15 esztendő óta dicsőségesen or­szágló Államfő előtt. Az egyetemista bajtársak, a gazdaif­­jak és a leventék vesznek részt a hódoló menetben, mely este 6 órakor kezdődik. A nagy hazafias demonstráció előtt a T­­­ársadalmi Egyesül­etek Szövetségének öt­­ventagú küldöttsége tiszteleg Farkas­­ Béla dr főispán előtt vitéz Kozma György dr TESz kerületi elnök vezetésé­­­­vel.­­ A küldöttség arra kéri meg a főispánt, hogy Vásárhely társadalma hódolatát és­­ jókívánságait a legmagasabb helyre jut­tassa el. Megadta a kisgyű­lés a felhatalmazást az új szssáni iskola telkének megvásárlására A törvényhatósági bizottság kisgyűlése tegnap délután mérsékelt érdeklődés mel­lett S­o­ó­s István dr polgármester elnök­lésével tartotta meg november havi rendes ülését. Az elnök megnyitó szavai után tudomá­sul vette a kisgyűlés a kabinetiroda leira­tát, melyben köszönetet mond a kormány­zó előtt a város által a 15. évforduló al­kalmával kifejezett hódolatáért. Székesfehérvár vármegyével együtt a szegénybetegek gyógyszerellátása mai rendszerének megváltoztatása érdekében fölirnak a kormányhoz. Javasolja a kisgyűlés a törvényhatósá­gi bizottságnak, hogy Zemplén vármegyé­vel együtt írjon fel a törvényhozás mind­két házához a kormányzói jogkör kiszélesítése ér­dekében. Az atkaszigeti iskola ügyében előter­jesztést tesznek a t­. bizottságnak, hogy az atkaszigeti iskola államosítása érdekében intézzen feliratot a kormány­hoz. Egyhangúan hozzájárul a kisgyűlés ah­hoz, hogy a város a Nyár-utcai iskola te­­hermentesítése végett a Sánta-testvérek tulajdonát képező Klauzál-utca 125, 125. és 127. szám alatti házat iskola céljaira­l 3900 pengőért megvásárolja. Takács Ferenc és társai indítványoz­ták, hogy a bányák nemzeti tulajdonba való vétele végett a törvényhatósági bi­zottság írjon fel a kormányhoz. T­a­k­á­c­s Ferenc, Imre Károly, Csá­­k­y Lajos dr tisztifőügyész, vitéz Juhász Mihály dr tanácsnok, vitéz Kozma György dr, Földes Béla dr és S­o­ó­s István dr polgármester felszólalásai után indítványát visszavonta azzal, hogy újabb indítványt terjeszt be, mely a tulajdon­­képeni célt, a nagytőke letörését és a bá­nyamunkásság életszínvonalának emelését jobban ki­domborítja. A „lancsibankot“ akarja újra divatba hozni a Bell párt Nincs rosszább és veszedelmesebb felfogás, mim az, m kor valaki se hideg, se meleg. Amikor azt mon­dja: — Majd meglá­tm! Nem így van a dolog Itt nincs majd meglátom Stris­k kötelesség van, mely azt mondj , hogy lélekkel, sőt lelke­sültséggel valld meg polgári mivolto­dat és ünnep hangulatával készült a vasárnapi szavazásra. Bizonyos a polgári lista győzelme az egész vona­lon, de ebből a diadalból ki kell venned a részedet. És ki kell vennie mindenkinek, aki polgárnak és pol­gárnőnek vallja magát büszkén. Vagy nem látod-e, hogy akarnokok, vagy délibábokat kergetők miként tépdesik a soraidat s ez alatt a szociáldemokraták­nak növelik az esélyeit. Itt van például a Bell párt. Még a fegvérmesebb álomban sem gondolhat egyik sem a sikerre és ko­tokul mégis több kerületben ragaszkod­ó a futáshoz. S légióként a Csúcsban próbál szeren­csét, holott nagyon jól tudja, h­gy amint múltjában nincs öröm, jövőjében nincs remény. Ne kövesd tehát az ilyen kar a nőpolitikát és ne­­ mutasd a sza­vazatoddal, mert csak megizédü­ének azok a rögeszmék, amiket a Bejisták vallanak s amivel a b­écsi bankók ko­­rát akarják visszahozni. Ebből pedig éppen elég volt már mindnyája­­knak. Ismerjük azokat a keserves időket, amikor a rongypénz úgy hullott, mint a polyva, de nem adtak érte semmit. Talán az utolsó percben eszükre tel­nek ők. Te azonban ut­asítsd el komoly méltósággal az egész kalandot, mely csupán csak arra lenne jó, hogy a pol­gári frontot szágí­ssa meg. Ne adj tehát lehet­eget arra, hogy a polgári p­ártok küzdelmével a szociáldemokraták jus­a­nak olcsó sikerhez. Mert míg ti polgá­rok, egymással viaskodtak, ők egysze­rűen a markukba nevetnek... Teljes megnyugvásra fogják megoldani a piacon kívüli vásárlás dolgát Pénzt követel a pulyka­kartél az államtól A hatóság tegnapi rendeletének és a sajtó felvilágosító cikkeinek meglett az az eredménye, hogy a pénteki pia­con már jóval több termelő jelent meg aprójószággal rakott kocsikkal, mint az előző heti vásárokon. A gaz­daközönség, ahogy azt felhívásában Fejérváry Bertalan dr. tanácsnok is a figyelmébe ajánlotta, lerázta ma­gáról a vámkapuknál rárohanó alkalmi baromfiszedőket s bejött a kőfal alá, ahol, bár nagyobb volt a kínálat, mint máskor, az árak — a megejtett sz­k­­próbák szerint — elérték a Külkeres­kedelmi Hivatal irányárait. Az árak különben sem függnek az itthoni kíná­lat nagyságától, hanem a londoni árak­tól és a kartel magatartásától Nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy a kartel egy darabbal sem vásárol töb­bet, mint amennyit ki tud vinni, ezt a mennyiséget viszont mindig fölvásárol­ja, tekintettel arra, hogy sikerült e ne­ki az árletörési manőver vagy sem. Sok termelő eddig azért nem akarta fölhozni az aprójószágját a piacra, mert attól tartott, hogy bent forgalmi adót kell fizetnie. Tévedésben voltak, mert az őstermelőknek nem kell leróniuk a forgalmi adót. Az őstermelői minő­ség igazolása nincs szigorúbb formá­hoz kötve. Az ellenőrök meg sem szólítják a gazdát, mert úgyis tudják, hogy ki az őstermelő és ki a közve­títő. A hatóság gyors és erélyes intézke­déseinek a jó hatása tehát már az el­ső nap mutatkozott. Ezt az intézke­dést újabb lépések követik. 1.Fejérváry Bertalan dr. tanácsnok tegnap a követ­kezőket mondotta munkatársunknak: — Az eddigi rendszabályokat to­vább fejlesztjük. Teljes megnyugvásra fogjuk megoldani a kérdést, ha más­kép nem lehet, a rendőrség és­ a csend­­őrség közben jöttével. Mint értesülünk, a piacrendészeti ható­ság szigorúan ellenőrizni fogja azt is. 1934. december 1. Szombat hogy hitelesített, pontos mérlegekkel ol­goznak-e a baromfikereskedők. Hogy a baromfikartel milyen orcát­­ul jár el, mutatja a Magyarország tv napi cikke, mely többek között ezet mondja: „Már napok óta hírek vannak forgalo­ban, hogy néhány magyar baromfikivit cég anyagi követeléssel lép fel a kin­cst­tal szemben és az angliai puskaexport­ kapcsolatban bizonyos visszatérítést­­ vetel. Tegnap délután bizalmas tanácsi­zás volt a Külkereskedelmi Hivatal, és ez alkalommal a kiviteli cégek szó szerűleg is előterjesztették követelésük Nem lehet mondani, hogy szerény igén­­ket táplálnak a kincstárral szemben: in­den kiszállított puska kilója után 22,5 f­­érés állami hozzájárulásra tartan igényt. Furcsa események játszódtak le az ul­só napokban a magyar puskapiacon, m­­denekelőtt abból kell kiindulni, ha­ Angliában a karácsonyelőtti hetekben t lendő cikk a magyar puska és Külkeresk­­elmi Hivatal magasabb eladási árat adt biztosítani a magyar tenyésztőknek, enni­fogva kontingentálta a puskakivitelt. E tenkint megállapítja hivatalosan, hogy kijelölt kiviteli cégek mennyi puskát szó­líthatnak az angol piacra. Ugyanekkor cég között felosztotta a hetenként kivite puskamennyiséget. A kartel tagjai a tegnapi bizalm tanácskozáson előadták, hogy Londonba­a puska ára fontonkint 7.5 pennyről pennyre csúszott vissza. Az áresés gyako­latilag azt jelenti, hogy a kiviteli cég a kiszállított puskára 22.5 fillért most „­ fizetnek“ ( ? !) Ki segíthetne rajtuk ? A kincstár, e­nélfogva a földmivelésügyi miniszteriül * a pujka egységárához 22,5 fillér megtérítést kérnek. Állítólag kilónké ennyit fizetnek rá az angol pujkakivitelt így áll ebben a pillanatban a pujkakivii ügye.“ Az új rokon Bemutató a Korzó Moziban Az első magyar film, mely után igazgató ki mer állani az előcsarnok!) az első magyar film, melyen nem leh érezni, hogy egy kis nyelvterület száma készült. Az új rokon a felserdült ember lett magyar filmgyártás alkotása, techi­kai és művészi megoldása kivánni­val nem hagy hátra. Ez a film már nem t­nulmány, órát vehetne sok híres-nem külföldi filmes azoktól, akik csinálta A mese, a színészek játéka, a felvétele úgy a fotográfiája, mint a hangfelvétel, a legelső színvonalon állanak, öröm néz és hallgatni Az uj rokont s felemelő fel­dat, hogy ez a film magyarok munkái Ami a legfontosabb, magyar levegő ár: a vászonról, amíg Az uj rokon filmbe ke­peregnek. Soha sem éreztük ezt mi egyik magyar filmnél sem. Nemcsak külsőségekben magyar Az uj rokon, a sö­ve és a lelke is magyar ennek a fiilmne­k A magyar filmgyártás koronáját kép­ző filmet parádés előadásban vitte regna este a Korzó Mozi a közönség elé. Háro cigányzenekar rendezett előtte magya­nocahangversenyt. Előkészítették a leik­két arra a nagy élményre, amit Az uj­a­kon nyújtott. Olcsó használt Harmóniumot keresek megvételre. Schnitzer szabóüzle (Genersich palota). 21 Tejes legmagasabb napi áron vásárol a Po m mm tejüzem Dr. Csáky Lajos u. 38. Jókarban, lévő diófa Zongora 200 pengőért eladó Kaszap­ utca 21. Szép aprószemü fülét, friseket és rekla függönyt állandóan vásárolok, Csillag-u­ca 32a. if

Next