Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1937. november (33. évfolyam, 255-279. szám)

1937-11-02 / 255. szám

E Kiad.­n Kirakataink minden hirdetésnél többet mondanak. Szíveskedjék azokat megtekinteni!!! Konstantin Testvérek fennél 1744 óta, kivül helyezésével közmegnyugvásra rendeleti uton szabályozzák. — Kérem a tekintetes Törvényható­­ságot, utasítsa a polgármestert ily ér­telmű felirattal a pénzügyminisztérium megkeresésére. Egyben kérjük a pénz­­ügy­minisztériumot arra is, hogy uta­sítsa a fenti indokolás alapján a pénz­ügyigazgatóságot, hogy az alsóbb osz­­tályozású földtulajdonosok kárára ho­zott határozatát semmisítse meg, illetve helyezze hatályon kívül és a bejelen­tett 619 kárt szenvedett földtulajdonos részére az adókedvezményt adja meg. Utasítja a törvényhatósági bizottság a város polgármesterét arra is, hogy ezen indítványomat hasonló állásfoglalás végett az ország összes törvényható­sági bizottságainak küldje meg. Teljes tisztelettel Karasz Péter th. biz. tag, Gazdasági Egyesület alelnöke. A halott Vezér­e­m­r­i a sírjánál Ma öt éve, hogy G­a­á­l Gaszton, a Független Kisgazdapárt vezére meg­halt. Hogy erős hitü, nagy magyar szive, mely minden sejtjével a kisem­berek és a föld népének érdekeit szol­­gálta,­­ utolsót dobbant. A Függet­len Kisgazdapárt egész táborkara Eckhardt Tibor vezetésével no­vember 2 án elzarándokol a balaton­­boglári temetőbe, hogy vezére emléke előtt tisztelegjen és elmondja azt a nagy szent testamentumot: őrzi, mun­kálja és viszi a megvalósulás felé az elhunyt elgondolásait. A sírnál Eck­hardt Tibor mond beszédet és a tisztelgésben részt vesz Kun Béla kép­viselőnk is. Ünnepély a hősi síroknál Tegnap délután 3 órakor a római katolikus temetőben, ahol mintegy 60 hősi halottunk sírja van egy cso­portban, tartották meg az emlékünne­pélyt. A sírokat a nőegyletek segítsé­gével gyönyörűen virágdíszbe öltöz­tették. A ünnepélyen megjelent a tiszti és altiszti küldöttség, a frontharcosok, leventék. A Hiszekegy után Cseh András kat­onák plébános tartott ün­nepi beszédet. Nemcsak ezen halott hősök előtt tisztelgünk most, — mon­dotta Cseh András, — akik ezek alatt a sírok alatt alusszák őrült álmukat, de lelkünk elszáll az 1200 jeltelen sír felé, idegen földekre, ahol a többi vásárhelyi hősök alusznak csendesen. Az ő sírjuknál nem hangzik el gyászbeszéd most, az ő sírjukra nem tesz virágot, koszorút senki. Csak Is­ten keze koszorúzza meg erdők hul­ló levelével. S azok a gyertyák égnek, amelyekben lelkünk tüze világit fe­léjük. A város nevében dr. Fejérváry Bertalan tb. polgármesterhelyettes tett babérkoszorút, annak jelképében vi­rággal tisztelvén meg az összes halott hősöket. vASAaaapa reggeli aj­sag MHM I ■Iiiiw<r«m »< MM——Mi937 november 2, Kedd A hevesmegyei kisgazda­­szervezetek nagygyűlése Budapestről jelentik . Vasárnap délelőtt zajlott le Kálkápolnán a he­vesmegyei kisgazda szervezetek nagy­gyűlése, melyen Eckhardt Tibor, a Független Kisgazdapárt vezére is megjelent s vele voltak: Mózes Sándor, Klein Antal, Cz­irják Antal és K­u­n Béla országgyűlési kép­viselők, továbbá Nagy Ferenc, a párt főtitkára. Hatalmas tömegek mozdul­tak meg. A gyűlés színhelyén hatezer ember szorongott és hetvenhét község volt képviselve. A nagygyűlés keretében Eckhardt Tibor mondott beszédet, azt fejteget­vén, hogy népi politikára van szük­ség. Népi politika nem a rend ellen, mert még a rossz rend is jobb, mintha semmi se volna. Hangoztatta azután Eckhardt Tibor a választójog tit­kosságának szükségességét, kijelentvén, hogy ennek a törvénynek még az idén a képviselőház előtt kell lennie, mert erre a kormány is elkötelezte magát. Az összegyűlt ezrek mindvégig lel­kesen ünnepelték Eckhardt Tibort, aki után Mózes Sándor, Klein Antal, Czirják Antal és K­u­n Béla képviselők beszéltek, rámutatván a mai gazdasági rendszer hibáira, melyek új jobbágyságot, gazdasági jobbágysá­got teremtettek. Ebben a hónapban be kell adni a házbérvallomási íveket A házbérvallomási íveknek az adó­hivatalnál való beszolgáltatása novem­ber hónapban esedékes. Ebben az ügyben a városi adóhivatal az alábbi tájékoztatót bocsájtotta ki: " A fennálló törvényes rendelkezé­sek értelmében a háztulajdonosoknak minden év november havában ház­­bérvallomást kell adniok. Ezek a ház­bérvallomási ívek a megállapított té­rítési árak ellenében a városi adóhiva­tal 29-es számú szobájában kaphatók november­­­től a hivatalos órák alatt. A kiváltott és kitöltött házbérvallo­mási ívek annál a kerületnél nyújtan­dók be, amelyikben a ház van. Álta­lában vallomási ívet kell adni minden belterületi házról, még abban az eset­ben is, ha az adómentes, vagy 1937 év folyamán épült. A tanyákról csak abban az esetben kell vallomást adni, ha ezek bérbe vannak adva. A bérbe­adást úgy kell érteni, hogy az épület, vagy épületrész van kiadva, ez eset­ben ugyanis a vallomástétel kötelező. Ha a tanya a földdel együtt van ki­adva, akkor­­­állomást nem kell adni.­­ Mindazok, akik vallomási iveiket kitölteni nem tudják, a városi adóhi­vatalnál a kellő útbaigazítást meg fogják kapni. A protestánsok országos reformáció emlékünnepe lentőségét. Luther Márton, Kálvin János és a többi reformátorok nem akartak külön vallásfelekezetet, hanem lelki evolúcióval visszavezetni az egy­házat a krisztusi egyszerűségre, vagyis megszabadítani azoktól a lényeget el­takaró külsőségektől, melyeket a kö­zépkor rárakott. Amit azután a külön­válás súrlódásában maga az anyaegy­ház tisztulási folyamattal meg is csele­kedett. Ma pedig az új eszmeáramlatok közös ellenségi frontja ellen küzdve, mindnyájan találkozunk egy gondo­latban, mert mint amit a pápa hirde­tett, azt keressük mink is : Krisztusnak égi királyságát. Az egyesített Dalárdák éneke után a Magyar Protestáns Diákszövetség szónoka mondott üdvözlőt, majd báró Dániel Gábor az ünnepséget bere­kesztette. Az Országos Bethlen Gábor Szövet­ egyháztörténelmi és világtörténelmi­je­ Az Országos Bethlen Gábor Szövet­ség, a Magyar Kálvin Szövetség, az Országos Luther Szövetség, a Dávid Ferenc Egylet és az Országos Magyar Protestáns Szövetség október 31-én a pesti Vigadó zsúfolásig megtelt nagy termében reformáció emlékünnepélyt rendezett, melyen ott voltak Darányi Kálmán miniszterelnök, Fabiny­i Tihamér pénzügyminiszter, Lázár Andor igazságügyminiszter, P­u­k­y Endre a közigazgatási bíróság elnöke, Sztranyavszky Sándor, a képvi­selőház elnöke, Ravasz László re­formátus, R­a­f­f­a­y Sándor evangélikus és dr Józan Miklós evangélikus püs­pök, Petri Pál és Tasnády Nagy András államtitkárok, a Kúria és a Kir. ítélőtábla, a kir. ügyészség képviselője, S­z­e­n­d­y Károly polgármester, P­a­­t­a­k­i Tibor, Á­r­v­á­t­f­a­l­v­i Nagy Ist­ván, Kun Béla és Zsindely Fe­renc országgyűlési képviselők, továbbá a politikai és társadalmi élet kiváló­ságai. Tasnády Nagy András megnyi­tója után ünnepi beszédet Révész Imre dr debreceni egyetemi tanár mon­dott. Vázolta a reformáció tényének T­erményárak Búza 19­50-19'80 , Búza (piros! 20'20 , Árpa 15 00-16 00 , Tengert 1200-1250 , Szényeneket Höröndöket Retikülöket bizalommal a „Háziipar66 egyesfi­t szövetkezet üzletében H­egedűs böröndösnél vásároljon. Minden darabért felelőséget vállalunk. ótemplom-bazár. 171 ^ IHnMHBH EBBB3B HWIW WgMIMWIfliWMaMBB Már egy dekás próba is meggyőzi, hogy a Hódinál kapható tea különlegességek a legjobbak! Illatosak! Zamatosak! 10 dkg. 2, 2*20, 2­80 és 3*60 pengő Kü­re­ly fünzer- ém csemege üzletében Kossuth tér Telelőn: 217­­ .. ........ ——«­*»—«— Az asztaltársaság az elhunyt tagtárs sírjánál Első ízben jött el halottak napja a fél év óta porladó dr. S­i­m­o­n Jó­zsef tanácsnok elmúlására. Ez alka­lommal a Sasi asztaltársaság, melynek körében a pihenés csendes óráját szokta eltölteni valamikor a megbol­­dogult, arra használta fel, hogy kegye­letét rójja le a virágos sírnál és meg­emlékezzék a meleg szivü jó barátról, aki immár nincs többé. Szép koszo­rút csináltattak a társaság tagjai s az­után kimentek gyalog a temetőbe. K­a­r­a­s­z Péter, Steiner Ferenc, dr. O­s­v­á­t­h Gábor, dr. Ivánka Zoltán, Juhász Béla százados, dr. László Jenő és Reich Ede. A látogatás után a Sasban a régi asztal mellett újították fel a letűnt időnek édes a bás emlékeit. Az Iparos Nő- és Leányegylet leveszélye az Iparegyletben November 7 én, vasárnap este 8 órakor tartja meg évente szokásos nagy teaestélyét, műsorral és reggelig tartó tánccal egybekötve a karácsonyi gyermek felruházás és segélyezés cél­jaira az Iparos Nő- és Leányegylet. Till Aranka, az Iparos Leányegy­let elnöke megnyitót mond, majd Garapel Béla tiszaföldvári plébá­nos tartja meg kedves humorú előa­dását. Utána az egyesület asszonyai és leányai bőséges és finom teát, va­lamint tortát és tésztákat szolgálnak fel, majd kitűnő zenekar játéka mel­lett reggelig tartó tánc következik. Az estély kizárólag jótékony célt szolgál. Az egyesület gyűjtőíveket bo­­csájtott ki, hogy a sikert biztosítsa és kiadásai részben fedezve legyenek. Szeretettel kérünk mindenkit, hiszen egyesületünk csak egyszer kér egy évben, hogy tehetsége szerint ado­mánnyal támogassa azokat, akik min­dig szorongó szívvel jelennek meg egy-egy ház küszöbén. Higgye el mindenki, hogy sokkal nehezebb kér­ni, mint adni. Kérjük a közönséget, hogy jegyeket előre váltsanak, mert így sorrendben jobb helyet tudunk biztosítani azok számára, akik előbb jelentkeztek. A gazdasági esztendő új rendje Két évvel ezelőtt megváltoztatták új törvénnyel a gazdasági cselédvál­toztatásoknak rendjét, amikor kimon­dották, hogy a szolgálati esztendőnek március 3- én van vége és nem új­­esztendőkor, tehát az új szolgálati esztendő április 1-én kezdődik. Tu­lajdonképen nem is új kilátás ez. Ré­gen jártak Szent György napkor sze­kéren a gazdasági cselédekért és Szent Mihálykor telt ki ideje a bér­lőnek, meg a felesnek Az új eszten­dőt már csak az csinálta meg, hogy akkor a legkevesebb dolog van és egy kis szabadsághoz tudott hozzá­jutni a gazdasági cseléd Most a mi­niszter egy új rendeletében arra utal, hogy tulajdonképen a törvény nem akar átmenni a köztudatba és így a régi szokást tartják. A hatóság tehát kellő felvilágosítással terelte erre a dologra és annak új rendjére a kö­zönségnek figyelmét. Illetőleg szok­tassa rá a nagyközönséget. Mesél Múlt hétfő Gógán Zsófia Kány Imrének ban a maga­s, pedig elhatáro­lúgot vásárolt, oldott abból delt a Bocska­ alatti kis házá­dott, koeinta székét borral itta meg. Ked nők között a Temetése szol lett csütörtöki Muzsikaszóval az ura után, gyökeret is­­ zaklatott szú közvélemény is tárgyal. Az Zsófiának az 20 drb. száz Ezt ugyan­­ események, első tekinteti szén ami kis nak, azt a ké­zsikaszó telj a része tehát Sokkal érd' a lélektani o­­gán Zsófia, nyen bánt magát, hogy ba? Hogy küzdelmeivel téh­ás elgondi­tói az életet, nak találta, fel a családnj régen torter Dékány Imi Zsófiának,­­ játszunk. Ö lottnak, Góg vánta, hogy Utólag nem eredménnyel ki, hogy na komolyra , szegény­en tudhatta ele volt, de azt nap alatt v Lassan napú vélemény a rendizó trag« HÉTFŐI II, HÉT HÍREK, v­as4: ÖSS5 — Egyh fillérért elől kaphatók a­­Város bére Teljesen fe! 1 drb gumi 1 drb óriási 1 drb hitele negyedkiló a Va­szii lak Kállay-Paplan Mindig újat, jobbat, szebbet, ízlésesebbet nyújtunk feltűnően kedvező árak mellett takaró Novák szőnyeg- és vászonfélék háza Függöny!É terítő Mindé a stra tele]

Next