Vásárhelyi Tükör, 1989 (1. évfolyam, 1-32. szám)

1989-04-14 / 1. szám

ÜZENET SOK VITÁRA adott alkalmat tavaly az az elképze­lés, hogy Vásárhelynek legyen saját lapja. Eretnek gon­dolatnak hangzott és a legtöbb érv a gazdasági, pénz­ügyi helyzetre hivatkozva ellenezte, nem tagadva a szükségességét, a hiányt. Számtalan helyről kapunk információt, de általában legkevesebbet házunk tájáról, márpedig a nagy esemé­nyek belső folyamatának építő része saját történéseink ismerete. Mindehhez hozzátartoznak az olyan hétköznapi dolgok is, amelyek elengedhetetlenül fontosak a min­dennapi életünkben. A KÖZPONTI lapokból, televízióból, szinte pillanat­ról pillanatra követhetjük a világban és az országban történő eseményeket, a Csongrád Megyei Hírlap me­gyénk életébe nyújt bepillantást. A vásárhelyi mutáció megszűntével csökken annak lehetősége, hogy mindazok a kisebb, de életünkben érdekes, fontos hírek, közlemé­nyek, tájékoztatók helyet kapjanak, amelyek kizárólag Vásárhelyről szólnak. Megnőtt az igény, hogy részlete­sebben, közel naprakészen tájékozódjunk azokról a ter­vekről, amelyek a várospolitikában, a városrendezésben változásokat eredményezhetnek, amelyhez saját vélemé­nyünket is hozzá tudjuk tenni, más irányba terelni. A most megjelenő Vásárhelyi Tükör próbaszáma azzal a szádékkal lép olvasói elé, hogy a fent említett igények azon részét kielégítse, amelyeket más lapokban, máshol nem találhat meg az olvasó, azaz csak a város és környékének életét kísérje figyelemmel. Részese le­gyen a döntések előkészítésének, kövesse a döntések végrehajtását, vállalja a lakossági vélemények nyilvá­nosságát, helyet adjon a város érdekében kialakult vi­táknak és érdekek ütközésének. Feladatának tekinti a nyílt tájékoztatást, vállalni kívánja a csiszolatlan tükör szerepét. ALAPVETŐ CÉLJA, hogy a lehető legtöbb és leg­sokrétűbb információ jusson el a lakossághoz. A próba­szám, amit kezében tart most az olvasó, ezt a törekvést igyekezett megformálni. Természetesen belső tartalma az igényekhez igazodva még sokszínűbb lehet. A lap élete, léte, folyamatossága most azon múlik, hogyan ítélik meg ezt a próbálkozást. A Vásárhelyi Tü­kör az egész város lapja. Az olvasók tartják majd fenn és az olvasók irányítják. Hogy ez így legyen, arra van szükség, hogy minél többen megvegyék, megrendeljék a lapot. Ahhoz, hogy a tervek szerint július első vasár­napjától, rendszeresen minden vasárnap megjelenjen, induláskor legalább 3000 előfizetőre van szükség. Bízom abban, hogy ennél jóval többen lesznek. A korlátozott példány­szám miatt nem jut el mindenkihez a próba­szám. Mutassák meg ismerőseiknek. A megrendelő la­pon több név is szerepelhet. TEKINTSÉK ezt a lapot sajátjuknak és megtisztelő érdeklődésükkel segítsék születését, tulajdonosi újra­élesztését. Ocsovszky László Alapítvány zenetanulásra Városunk zenei életének egyik állandó programja — s nem is a legutolsó — a zenei oktatás, az „utánpótlásiról történő gondoskodás. Köz­pontja az Állami Zeneiskola, mely eddig már több művész első szárnypróbálgatásainak volt mestere. Ebben a pénzszegény világ­ban, amikor mind a családok mind az intézmények anyagi gondokkal küzdenek, egy ala­pítványtétel — ha mégoly sze­rény alappal is — arra biz­tatja a zeneiskolát, továbbra se adja fel. S vállalva min­den nehézséget, hivatástudat­tal végezze munkáját. A kí­vülről jövő ösztönzőerő, mint a tehetség­ápolás és kibonta­koztatás egyik záloga, talán segítségünkre lesz. Sinkovics János Attila ma­gyar származású brémai hege­dűművész és az est közremű­ködői ez év május 11-én az Állami Zeneiskolában tartan­dó hangversenye teljes bevé­telét alapítványként ajánlja fel a legtehetségesebb tanuló egy-egy tanévben nyújtott ki­emelkedő teljesítményének jutalmazására. Minthogy ez igen mérsékelt összeg, kérjük, hogy a város művészetpártoló lakossága, intézményei, egé­szítsék ki ezt az összeget le­hetőségeik szerint. Jelentkez­ni lehet az Állami Zeneisko­lában. Dr. Latzkovits Lászlóné zenetanár HÓDMEZŐVÁSÁRHELY LAPJA Jelentés a torony alól ÚJ ÜDÜLŐTELKEK MÁRTÉLYON A nagy érdeklődésre való tekintettel a városi tanács el­készítette a mártélyi üdülőte­rület módosított rendezési ter­vét, amelyet nyilvános vitára bocsátanak és az észrevéte­lek után májusban kerül vég­leges döntésre a végrehajtó bizottság elé. A képen látható terv szerint 47, átlagosan 350 négyzetmé­teres üdülőtelek alakítható ki a megjelölt területen. Na­gyobb részük szabadonálló és mindössze 6 ikerbeépítettségű. A telkek víz, villany, közmű­vekkel ellátottak lesznek. A Fácán utca alatti területet a telkek kialakítása előtt fel­töltik. A sokszoros túljelentkezés miatt az igazságos elosztás módjáról a lakossági vélemé­nyek alapján a vb dönt majd. Az előzetes számítások sze­rint a telkek ára meghaladja a 100 ezer forintot. Ez az összeg magában foglalja az előkészítési költségeket is. ÚJ KÖRNYEZETVÉDELMI TANÁCSRENDELET KÉSZÜL A műszaki osztály megbízá­sából a városépítési Tudomá­nyos és Tervező intézet el­készítette a város környezet­­védelmi tanácsrendelet-ter­vezetét. Főbb fejezetei: a föld vé­delme, a vizek védelme, a le­vegő védelme, táj- és termé­szetvédelem, állatok tartásá­ról, hulladékok kezelése, ár­talmatlanítása és hasznosí­tása, közterület tisztántartása, valamint zaj- és rezgés elleni védelem. Egyik érdekessége a rende­let-tervezetnek a sokakat érintő fakivágással kapcsola­tos, mégpedig: „...a közterü­leten a kivágott fa pótlása pénzbeni ellenértek megfize­tésével ...” történik. Ez a tervek szerint egyaránt vo­natkozik magánszemélyekre és intézményekre. Mi ebben az érdekes? Annyi, hogy a fák értéke, a fákkal kapcsolatos kártérítési problémák sok gondot okoztak. Ezek rende­zésére alkalmas a Radó féle (nemzetközi hírű magyar pro­fesszor) számítási rendszer. Eszerint a fa értékét megha­tározza, mekkora az oxigént kibocsájtó levéltömeg, mek­kora az árnyat adó lombfe­lület, mekkora a port és lég­szennyeződést lekötő lombfe­lület, mekkora a zajt lekötő felület, mekkora a mikroklí­mát javító és a levegő kémiai összetételét kedvezően befo­lyásoló lombtömeg és végül mekkora az esztétikai él­ményt nyújtó zöld levéltömeg nagysága. A számítás kiindu­lási alapja a 4 éves, ősszel kiültetett szabvány facsemete. A kártérítésekből befolyt összeget a fásítási alapban helyezik majd el, amely kizá­rólag fák állapotjavítására, gondozására, illetve pótlására használható fel. Ebbe beletar­tozik faiskola telepítés, stb. is. ÚSZUNK SAJÁT LEVÜNKBEN A környezetvédelmi tanács­rendelet-tervezet kitér a szennyvízelvezetés problémá­jára is. Úgy mint „a város belterületén és a zártkertek­ben a szikkasztásos szenny­vízelvezetés nem engedélyez­hető”. Vagy: „a szennyvíz­­csatorna elkészültéig a meg­jelölt területeken szennyvizet csak vízzáró aknában szabad tárolni... [ Elengedhetetlenné vált né­mi szigorítás, hiszen az évek során a vezetékes víz szinte 100 százalékos a városban, míg a szennyvízlevezető csa­tornahálózat minimális. En­nek következménye a magas­fokú talajelszennyeződés és hogy lassan levében úszik a város. Mint minden olyan törvény­nek, amit nehezen lehet be­tartani és ellenőrizni, vár­ható hatása nem túl nagy. Már csak azért sem, mert en­nek megszüntetését szolgáló, jelen esetben a nemlétező csa­tornahálózatba bekötés lehe­tősége nincs meg. HÓDMEZŐV­ SÁRHELY MÁRTI? ÜDÜLŐTERÜLET részletes rendezési terve Másfél millió kilométer Joó Béla, a városi tanács gépkocsivezetője rövidesen eléri a másfél millió kilométert, amit hivatali gépkocsin baleset­­mentesen vezetett le. (Fotó: Antalóczi Tibor)

Next