Vásárhelyi Uj Hirek, 1939. április-június (1. évfolyam, 46-116. szám)
1939-04-01 / 46. szám
2. oldal ÚJHÍREK (Telefonszám: 38.) 1939. április 1., szombat. !) tavaszi divat valamennyiKonstantin Testvérek bemutatja a cég A Magyar Élet Pártja üdvözölte Simító Elemér dr. főispánt A Magyar Élet Pártjának hódmezővásárhelyi szervezete tegnap délután 6 órakor megtartott nagyválasztmányi ülésén iktatta be pártelnöki tisztébe Simkó Elemér dr. főispánt. A jelentős politikai megmozdulás alkalmából a párt nagyválasztmányának igen sok tagja jelent meg a főispán lakosztályában és lelkes ünneplésben részesítették a főispánt, aki közvetlenül a közigazgatási tanfolyam záróünnepségétől érkezett haza. A párt üdvözletét dr. Szőrffy Sándor helyettes elnök tolmácsolta hosszabb beszédben, melynek során vázolta a Magyar Élet Pártjának életrehívását megelőző politikai mozgalmak történetét és célkitűzését. A Magyar Élet Pártja, — fejtette ki többek között, — töretlen folytatása annak a vonalnak, amelyet a néhai nagynevű Gömbös Gyula vont meg elsőnek. Ez volt az a politikai irány, amely a felső tízezer politikája helyett a széles népi tömegekre kívánt támaszkodni, egységbeforrasztva a magyarságot, érvényt kívánt szerezni annak az igazságnak, hogy egy összetartó nép, ha kicsiny is, mégis tiszteletet tud magának kivívni és megteremtheti jobb sorsát a népek közösségében. Arra kérte a főispánt, legyen ennek a gondolatnak semmitől és senkitől meg nem ingatható iránymutató oszlopa, mert nagyon sokszor, még ma is, széthúzás azúr közöttünk. Hogy mi az eredménye a társadalom széthúzásának, azt megtanulhattuk Trianonból. Azzal a gondolattal adta át az elnöki széket a főispánnak, hogy nem kérünk egyebet, mint pártatlan vezetést, hogy a mindannyióink jobb jövőjéért folytatott küzdelem eredményes legyen- A párt nevében ehhez kívánt jó munkát. Simkó Elemér dr. főispán az üdvözlésre válaszolva hangoztatta, hogy ebből az alkalomból nem kíván programot adni, hiszen a néhány nappal ezelőtt megtartott beiktatási ünnepség alkalmából részletesen kifejtette azokat az elgondolásokat, amelyek jövő munkásságának alapját képezik. A politikai mozgalmak, — mondotta a többek között, — nem mindig haladtak a helyes úton. Gyakran tévesztették szem elöl a nemzet egyetemes érdekeit is és a magasabb szempontokat sokszor talánnem is rosszakaratból, csupáncsak kicsinyes emberi gyalóságból. — Ha hazánkat, városunkat igazán szolgálni kívánjuk, akkor meg kell tanulnunk megbocsájtani és elfelejteni az egyéni sérelmeket, meg kell találnunk egymás testvéri jobbját a jövőért, fiainkért. Ennek kapcsán felemlítette, hogy a mai záróünnepségen magas helyről alkalma volt hallani a legteljesebb elismerés szavát fiaink, a magyar katonák iránt, akik a kötelességteljesítés legszebb erényeiről tettek fényes tanúbizonyságot a Kárpátalján végrehajtott katonai intézkedések folyamán. A mindennapi élet tőlünk is ilyen kötelességteljesítést kíván. — Amikor ezt a magam részéről föltétlen ígérem, arra kérek mindenkit, ebben a munkában legyen odaadó, önzetlen segítőtársam. Végül a főispán megköszönte Szőrffy Sándor dr. üdvözlőszavait, amelyeket meggyőződése szerint a párt összességének lelkéből fakadóan intézett hozzá, majd arra kérte őt, hogy eddigi munkásságát végezze továbbra is azzal a szeretettel és odaadással, ahogyan azt eddig is teljesítette. A főispán nagy tetszéssel fogadott beszéde után közvetlen beszélgetés vette kezdetét, amelynek során csókási Molnár Imre arra kérte a főispánt, hogy a külterületi postai kézbesítést mielőbb valósítsa meg, mert enélkül a tanya népének kulturális előhaladása, életszínvonalának emelkedése el sem képzelhető A főispán ebben a kérdésben hivatkozott a Szegeden elért eredményre és megállapította, hogy a rendszeres tanyai postaszolgálat bevezetése magának a közigazgatásnak is elsőrendű érdeke- A maga részéről azon lesz,, hogy a tanyai kézbesítés problémája Hódmezővásárhelyen is,mielőbb megoldást nyerjen. A beszélgetés további során a város életére nézve fontos kérdéseket vetettek még fel id. Elek Pál, Hidy Mihály, Eseri János, és Török Imre. A gyűlés befejezése után Simkó Elemér dr. főispán a párt vezetőinek társaságában sétát tett a városban, majd sisz- iszautazott Szegedre. Románia kizárólagos benzinszállítója leszFranciaországnak Bukarestből jelentik. A péntek délben aláírt francia—román kereskedelmi egyezmény feltűnő adatai a következők: Franciaország az egyezményben kötelezi magát arra, hogy 600 millió frank értékű árut vesz át Romániától. Franciaországba évenként 400.000 tortra, Algírba pedig 90.000 tonna benzint szállítanak Romániából s ezenkívül 50.000 tonna ásványolajat és 20.000 tonna világítóolajat is átvesznek. Tekintve, hogy Franciaország évi összes benzinszükséglete 500.000 tonna, Franciaország kizárólagos benzinszállítója tehát Románia lesz. ) Románia évenként 800 ezer mázsa tengerit szállít majd Franciaországnak. Franciaország azonkívül leszállítja a fabehorzatali illetékeket és lehetővé teszi, hogy francia importőrök 40 ezer tonna fát vásároljanak Romániában. A Franciaországba szállított román árucikkekért Románia szabad devizákat kap. Franciaország automobilokat és alkatrészeket,, továbbá motorokat, gyógyszerészeti cikkeket és ipósolajat ad el majd Romániának. Párizsból, jelentik. A francia-román gazdasági egyezmény aláírása alkalmából Tatarescu párizsi románn követ látogatást tett a francia külügyminisztériumban,, ahol, atomét fejezte ki a szerződés megkötése felett. Kijelentette,, hogy Románia nem hajlandó senkinek sem gazdasági monopóliumot biztosítani, mert jól tudja, hogy a gazdasági egyeduralom politikai, függőséget jelent. Jeanette MacDonald és Nelson Eddy-vel Nyugat lánya David Belasco műve filmen Szombaton 8 órakor a Korzó Moziban Óránként 747 kiloanétert! Új gyorsasági világrekordot állítottak fel a németek a repülésben Berlin! jelentése szerint a németek új, gyorsasági világrekordot állítottak fel a repülés terén. Egy együléses vadászgépen sikerült elérni kevés híjárt óránkénti, 747 kilométert Ezzel megdöntötték az olaszok 1935 óta tartott vagrekordját, amelyet 37 kilométerrel szárnyaltak túl. Egyébként Hitler kancellár ma avatja fel Németország legújabb óriási csatahajóját, Wilhelmshafen kikötőjében. Az angol király meglátogatta a legnagyobb hadititkokat őrző földalatti várost Londontól jelentik: VI. György angol király meglátogatta Anglia legújabb, legmodernebb hadfelszerelési gyárát, amely a birodalom legféltettebb hadititkait őrzi Ez a város 600 épületből áll és úgy van elhelyezve, hogy egyetlen gombnyomásra a földalatt megépített titkos kamrákba sülyeszthető. A földalatti kamrák páncélból és betonból épültek s védve vannak minden gáz- és bombatámadás ellen. Az egyes helyiségeket 5 kilométer hosszú alagút köti össze. A gyárban éjjel-nappal 10 ezer munkás dolgozik és pedig olyan beosztással, hogy mindenki csak a saját titkát tudja. A király látogatása alkalmából a gyárat rendőrség és katonaság zárta körül s a király maga is csak legbensőbb embereinek társaságában érkezett, nehogy a féltve őrzött titkok kikerülhessenek. A gyárban — hír szerint — most állítják elő a legújabb Manchester-típusú repülőgépet, melynek teljesítménye minden eddigit felülmúl a világon. tavaszi szível-kílönletesséieim megérkeztek! HOVANYECZ JÓZSEF ANDRÁSSY UTCA NEMZETI TAKARÉKOSSÁG Telefon: 499. Meghalt Dura Máté földünk, az ismert költő Budapestről jelentik, hogy Dura Máté volt minisztériumi számvevőségi, tanácsos 79 éves korában március 31-én meghalt. Dura Máté Hódmezővásárhelyen született 1860-ban, mint tősgyökeres gazdacsalád gyermeke. Elődei nagy szerepet játszottak a város életében. Egyik h őse, Dura Benedek a város főbírája, ennek unokája, Dura György pedig csizmadia céhmester volt. Háza a mostani Klauzál-utcán,, Séra mészáros mellett állott, háttal a Vöcsökutcai nagy víznek. Most az Oskovics kalapos-dinasztia lakik azon a helyen,, a később újonnan felépített házban. Dura Györgynek volt a fia József, tekintélyes Bálint utcai csizmadiamester, a most elhunyt Dura Máté édesapja. Dura Máté Vásárhelyen végezte el a »nagyiskolát« — ahogyan, akkor a gimnáziumot nevezték — és már ifjúkorában felkerült Budapestre, ahol szép hivatali karriert futott be. Előbb a Rókus-f kórház tisztviselője volt,, majd a minisztériumba került. Már iránt fiatal diák feltűnt verseivel, később pedig országos elismerés népszerűség koronázta költői munkásságát Számos irodalmi társaság tagjául választotta Temetése vasárnap délután lesz Budapesten a Kerepesi úti temető halottasházából a székesfőváros által adományozott díszsírhelybe. Gyászolóinak sorában ott áll a hódmezővásárhelyi kiterjedt Durai család számtalan ágazata, közöttük ifj. Dura Lajos nyomdatulajdonos, lapunkfelelős szerkesztője. „ÁLBA" KÉZISZÖVŐSZÉK SOK IDŐT MEGTAKARÍT! Egyszerű, mégis a legváltozatosabb mintájú kosztüm és ruhaanyagokat, törülközőt rongypokrócot lehet rajta készíteni. Megtekinthető: HAJDÚ JUDIT ÜZLETÉBEN GYAPJÚ ÉS DIVATFONALAK a tavaszi és nyári idényre nagyválasztékban, kötés és szabásminták _ Szakértelem! HAJDÚ JUDIT kézimunkaüzletésfia Andrássy u. 22. Stewart és a „farizeusok“...... Vásárhelyen nagy érdeklődéssel várják. Stewart skót misszionárius világvasárnapi látogatását A volt híres futballbajnokból lett evangelizátor eredeti egyéniségéről, őszinte szókimondásáról több, kedves história került forgalomba. Mondják, hogy egyszer Budapesten, a Tamersalban tartott gyűlésen ezekkel a szavakkal fordult,, a mintegy 2 ezer főnyi férfihallgatósághoz : — líraim,, álljanak fel Önök közül, azok, akik házastársukkal még sohasem civakodtak... A meglepő felszólítás nyomán élénk mozgás támadt a sorokban, de nem állt fel senki.. _ — Nos — bátorította a derék férjeket a skót prédikátor, — hát nem akad egy sem?." Erre nagy szemlesütések közepette felcihelődött úgy 15—20 bátor férfiú. Mire a skót legnagyobb nyugalommal folytatta: — Hát akkor, tisztelt hallgatóim, imádkozzunk ezekért a farizeusokért. Március 20-án megnyílt a NACSA szövöttáru és fehérnemű üzlet Andrássy utca 9. szám alatt. Raktáron tart és mérték után készít mindennemű férfi és női fehérneműeket.