Vásárhelyi Ujság, 1929. október-december (9. évfolyam, 197-272. szám)

1929-10-29 / 221. szám

1929 október 29. VÁSÁRHELYI UJSAG DELI KI­AD­ÁS . Hódmezővásáhely thjf. város Polgár­­mesterétől. 20.526—1929 polg. sz. Választási hirdetmény. Hódmezővásárhely thjf. város törvény­­hatósági bizottságának az 1929. XXX. t. c. értelmében történő újjá alakítását a m. kir. Belügyminiszter Ur 3909—1929, illetve 4065—1929. B. M. em­. sz. rendele­tével elrendelte akként, hogy az összes választók közül választandó th. biz. ta­gok választása 1929. évi november hó 3-án történjék. Ebből folyólag a választókat a követ­kezőkről értesítem: A törvényhatósági bizottság tagjait és póttagjait csak azok közül lehet válasz­tani, akiket egyénenként vagy többet együtt az illető választókerület választói­nak akkora csoportja ajánl, amely cso­port a választókerület választói legalább 5 százalékának megfelel. Az ajánlás módozatait s az ajánlások benyújtásának helyét és idejét a 19.620— 1929 polg. sz. a. kibocsájtott hirdetmé­nyet tartalmazza. A választás a kitűzött napon reggel 9 órakor kezdődik és este 8 órakor végző­dik. E határidőn túl szavazat el nem fo­gadható. Ez alkalommal az első választókerület­ben 4 rendes és 2 póttagot, a II.-ik vá­lasztókerületben 4 rendes és 2 póttagot, a III-ik választókerületben 4 rendes és 2 póttagot, a IV-ik választókerületben 6 rendes és 3 pótagot, az V-ik választókerü­letben 6 rendes és 3 póttagot, a VI-ik választókerületben 4 rendes és 2 pótta­got, a VII-ik választókerületben 4 rendes és 2 póttagot, a VIII-ik választókerület­ben 4 rendes és 2 póttagot, a IX-ik vá­lasztókerületben 6 rendes és 3 pótagot, a X-ik választókerületben 6 rendes és 3 póttagot, a XI-ik választókerületben 6 rendes és 3 póttagot, a XII-ik választó­­kerületben 6 rendes és 3 póttagot kell vá­lasztani. A választókerületek a következőkép vannak megalakítva: 1., az I-ső választókerületet képezi a város belterületének I-ső közigazgatási kerülete. 2., a Il­ik választókerületet képezi a vá­ros belterületének Ilik közigazgatási kerülete. 3., a III-ik választókerületet képezi a város belterületének III-ik közigazgatási kerülete, 4., a IV-ik választókerületet képezi a város belterületének IV-ik közigazgatási kerülete, 5., az V-ik választókerületet képezi a város belterületének V-ik közigazgatási kerülete, 6., a VI-ik választókerületet képezi a város belterületének VI-ik közigazgatási kerülete, 7., a VII-ik választókerületet képezi a város belterületének VII-ik közigazgatási kerülete, 8., a VIII-ik választókerületet képezi a város belterületének VIII-ik közigazga­tási kerülete, 9., a IX-ik választókerületet képezi a város külterületének a Lelei út 7 km-ig terjedő szakasza és a Tizeles út, valamint a Kutasi út, a pusztaszéli út és a cso­­mo­rkányi út által határolt része, 10., a X-ik választókerületet képezi a város külterületének a kutasi, puszta­széli és szegvári utak által határolt ré­sze, 11., a XI-ik választókerületet képezi a város külterületének a szegvári, felei út 7 km. szakasza és Tizeles utak által ha­tárolt része, 12., a XII-ik választókerületet képezi a város külterületének Puszta elnevezésű határrésze. A választókerületekben a választási helyek a következőleg vannak megálla­pítva: Választási hely a városi székház. Választási elnök: Dr Juhász Mihály tanácsnok ,helyettese: Weisz Miklós mérnök. A választási helyen 3 szavazat­szedő küldöttség működik: 1- fő számú szavazatszedő küldöttség: elnöke: Krémer Mátyás forg.­atóhiva­tali ügyvezető, helyettese dr Nagy De­zső orvos. Ez a küldöttség a birtoknyil­vántartó hivatalban működik s itt sza­vaznak mindazok a választók, akik az Árviz, Bárány, Beöthy, Damjanich ut­cákban, a Ferenc József sugárúton az 1-ső házszámtól a 63-ik házszámig szá­mozott páratlan számú házakban, a Ga­lamb, Gyulai utcában, a Haltéren, a Hó­­dy Pál, Holló, Hunyadi és Kapitány ut­cákban ,illetőleg ezen utcáknak az I-ső közigazgatási kerületéhez tartozó részé­ben levő házakban birt lakásaik után vannak a választók névjegyzékébe fel­véve. 2- ik számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Honig László ny. ig. tanító, he­lyettese Makhuli Mihály isk. igazgató. Ez a küldöttség a városi székház föld­szint 26-os számú helyiségében (régi anyakönyvi hivatal) működik s elfo­gadja azon választók szavazatát, akik a Kazinczi, Kemény utcákban, a Kossuth téren, a Lázár, Lenkey, Mihály Miklós, Nyizsnyay Gusztáv, Pálffy, Ráday, Ré­­vay , Rónai és Szalay utcáknak az I-ső közigazgatási kerülethez tartozó részé­ben levő házakban birt lakásaik után ..„„„et a választók névjegyzékébe fel­,­véve. 3-ik számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Bartha István pénztári ellenőr, helyettese Csergő H. István tanár. Ez a küldöttség a városi székház földszint 10. és 11-es számú helyiségeiben (számvevő­ség) működik és elfogadja azon válasz­tók szavazatát ,akik a Szegedi, Szegvári, Szigligeti ,Szivárvány, Szőnyi, Vajda, Verbőczi, Zrínyi, Zsedényi és Zsoldos utcáknak az I-ső közigazgatási kerület­hez tartozó részében birt lakásaik után vannak a választók névjegyzékébe fel­véve . II- ik választókerület: Választ­ái hely a Malom utcai ref. ele­mi iskola. Választási elnök: dr Beretzk Pál tb. tanácsnok, helyettese Kmetykó Károly nyug. főszámvevő. A választási helyen három szavazatszedő küldöttség műkö­dik. Éspedig: 1- fő számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Kiss Pál tűzoltóparancsnok, he­lyettese Kelemen Lajos tanító. Elfogadja azon választók szavazatát, akik az Ál­mos, Árok, Árviz, Bem, Borz, Csillag, Damjanich, Egressy, Fehérváry, György, Halász, Imre, Kalász, Kard és Kígyó ut­cákban, illetve ezen utcáknak a Il­ik közigazgatási kerületéhez tartozó részé­ben levő házakban birt lakásaik után vannak a választók névjegyzékébe fel­véve. 2- ik számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Vörös Imre ny. irodaigazgató, he­lyettese Pista Zsigmond. Elfogadja azon választók szavazatát, akik a Il ik köz­­igazgatási kerületből a Királyszék, Ko­rona, Kökény, Könyök, László, Lázár, Malom, Meggyesi, Pacsirta, Rigó, Sarolta, Száraz ,Szél, Szög és Szöllő utcákban birt lakásaik után vannak a választók névjegyzékébe felvéve. 3- ik számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Körmendy Dezső igazgató, he­lyettese Dékány Dezső nyug. birtoknyil­vántartó. Elfogadja azon választók sza­vazatát ,akik a II ik közigazgatási kerü­letből a Török Bálint ,Vajda, Veres, Vivő és Zrínyi utcákban birt lakásaik után vannak a választók névjegyzékébe fel­véve. III- ik választókerület: Választási hely a Lévai utcai ref. elemi iskola. * Választási elnök: dr Nagy Gábor ta­nácsnok, helyettese dr Goldmann Mór ügyvéd. A választási helyen három sza­vazatszedő küldöttség működik. Éspedig: 1- fő számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Vörös Sándor adótiszt, helyettese Koncz István. Elfogadja azon választók szavazatát, akik a III-ik közigazgatási kerületből az Agyag, Ádám, Bajnok, Ba­lassa, Bartóki, Bánfi, Borz, Botond, Cse­rei, Damjanich és Darányi utcákban birt lakásaik után vannak a választók név­jegyzékébe felvéve. 2- ik számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Vörös Bálint anyakönyvvezető, helyettese Kolumbán Bertalan tanító. Elfogadja azon választók szavazatát, akik a IIII-k közigazgatási kerületből a Dobozy, Dohány, Észak, Fecske, Ferenc József sugárút ,Fűzfa, Hajnal, Határ, Hattyas, Hideg, Holló, Ilona, Jámbor, Já­nos, Jókai, Juhász Mihály, Kalap, Ki­rály, Királysor, Kiss Ernő, Könyök és Lévay utcákban birt lakásuk után van­nak a választók névjegyzékébe felvéve. 3- ik számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Imre Péter tanító, helyettese Lencse Jenő tanító. Elfogadja azon vá­lasztók szavazatát, akik a III-ik köz­­igazgatási kerületből a Magyar, Mihály, Pál ,Pálffy, Révai, Sarkantyú, Simon, Szerencse, Szék, Tompa, Török, Tükör utcákban és az Újtelepen birt lakásaik után vannak a választók névjegyzékébe felvéve. IV-ik választókerület: Választási hely a Mária Valéria utcai iskola. Választási elnök dr Földesi Béla kir. közjegyző, helyettese Bittó József bank­­igazgató. A választási helyen három sza­vazatszedő küldöttség működik. Éspedig: 1- fő számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Fekete László adótiszt, helyettese dr Sarkady Ferenc banktisztviselő. El­fogadja azon választók szavazatát, akik a IV-ik közigazgatási kerületből az And­­rássy, Árpád, Batthyányi, Gróf Bercsé­nyi, Berzsenyi, Gróf Bethlen, Béla, Bocs­­kay, Csengettyű utcákban és a Gróf Csáky Albin téren birt lakásaik után vanna­k a választók névjegyzékébe fel­véve. 2- ik számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Körtvélyessy Károly igazgató, he­lyettese Konc Pál iparegyleti elnök .El­fogadja azon választók szavazatát, akik a IV-ik közigazgatási kerületből a Deák Ferenc, Farkas, Fácán, Ferenc József sugárút, János tér, Kaszap, Kinizsi, Kossuth tér, Könyves, Láncz és Lehel utcákban birt lakásaik után vannak a választók névjegyzékébe felvéve. 3- ik számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Kiss Károly tanító ,helyettese Kátay István nyug. műszaki tiszt. El­fogadja azon választók szavazatát, akik a IV-ik közigazgatási kerületből a Má­ria Valéria, Márton, Nagy Sándor, Oldal­kosár, Petőfi, Rózsa, Szegfű ,Szent An­tal, Szent Király, Szőnyi, Teleki, Temp­lom, Tóalj, Virág, Wlassich, Völgy és Zsigmond utcákban birt lakásaik után vannak a választók névjegyzékébe fel­véve. V-ik választókerület: Választási hely a Szt. István utcai róm. kath. iskola. Választási elnök: dr Faragó János tb. főjegyző, helyettese dr Kokovay János föld­birtokos. A választási helyen három sza­vazatszedő küldötség működik. Éspedig: 1- fő számú szavazatszedő küldöttség, elnöke Csaba Alajos tanító, helyettese Czuczi József gazdálkodó. Elfogadja azon választók szavazatát, akik az V-ik köz­­igazgatási kerületből az Arany, Báthory, Béla cigány, gróf Csáky Albin tér, Csik, Daru, Dél, Ezüst, Észak, Ferenc József, sugárút, Jókai és Kálmán utcákban birt lakásaik után vannak a választók név­jegyzékébe felvéve. 2- ik számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Tolnay János adópénztárnok, he-­­­lyettese Janáky Gyula magántisztviselő.­­ Elfogadja azon választók szavazatát, akik az V-ik közigazgatási kerületből a Károlyi, Kisfaludi, Kocka, Kutasi ,Mó­zes, Nád, Nyárfa, Ólom és Rákóczi ut­cákban birt lakásaik után vannak a vá­lasztók névjegyzékébe felvéve. 3- ik számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Rostás Márton leltárbiztos, he­lyettese Csáky Ferenc gazdálkodó. El­fogadja azon választók szavazatát, akik az V-ik közigazgatási kerületből a Rá­­rósi, Sárkány, Szabadság tér, Szt. István, Szt. László, Teleki, Vidács, Wlassich ut­cákban birt lakásaik után vannak a vá­lasztó­k névjegyzékébe felvéve . Vl-ik választókerület: Választó hely a Klauzál utcai ref. elemi iskola. Választási elnök: dr Fejérváry Berta­lan tanácsnok, helyettese Kokovay Imre bankigazgató. A választási helyen három szavazatszedő küldöttség működik: És­pedig: 1- fő számú szavazatszedő küldöttség: elnöke dr Kátay Sándor bankigazgató, helyettese Csende Gyula borbély. Elfo­gadja azon választók szavazatát, akik a Vl-ik közigazgatási kerületből az Almási, Bárd, Benőfi, Bezerédi, Béldi, Búvár, gróf Csáky Albin tér, Csiga, Csokonay, Dáni, Eszterházy, Feren­c és Fűz utcák­ban birt lakásaik után vannak a vá­lasztók névjegyzékébe felvéve. 2- ik számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Szőke Béla tanító, helyettese Paku István gazdálkodó. Elfogadja azon választók szavazatát, akik a Vl-ik köz­­igazgatási kerületből a Garay, Gergely, Gomba ,Görbe, Gyümölcs, Hold, Ibolya, Ilka, János tér, Kert, Kistöltés, Klapka és Klauzál utcákban birt lakásaik után­­ vannak a választók névjegyzékébe fel­­­­véve. 3- ik számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Kovács Ernő tanító, helyettese Pál János földbirtokos .Elfogadja azon választók szavazatát, akik a Vl-ik köz­­i igazgatási kerületből a Konti, Körte, Ku­­­­tasi, Lendvay ,Nap, Nyár, Nyúl, Re­­­kettye, Révész, Róka, Rövid, Sas, Serház­i tér, Simonyi, Sugár, Szabadság tér, Tél,­­ Tölgyfa ,Vidám és Vidra utcákban birt­­ lakásaik által vannak a választók név­­­­jegyzékébe felvéve. , VII-ik választókerület: Választási hely a Kállay utcai ref. elemi­a iskola. Választási elnök: dr Medvetzky Imre ár­vaszéki elnök, helyettese dr Bakay Ló­ránt ügyvéd. A választási helyen három szavazatszedő küldöttség működik. És pedig: 1- fő számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Nagy Sándor ig. tanító, helyette­se Tompay Ferenc földbirtokos. Elfogad­ja azon választók szavazatát, akik a Vl­­­k közig. kerületből az Andrássy, Anna, Dob, Érsek, Éva, Fény és Gábor utcák­ban birt lakásaik után vannak a válasz­tók névjegyzékébe felvéve. 2- ik számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Kristó Máté pénztári ellenőr, he­lyettese Gy. Kovács Bálint gazdálkodó. Elfogadja azon választók szavazatát, akik a VII-ik közig kerületből a Görbe, Kaszap, Kállay, Kistópart, Kistöltés ut­cákban s a János téren birt lakásaik után vannak a választók névjegyzékébe felvéve. A 3-ik számú szavazatszedő küldöttég,­­ elnöke Kenéz József adótiszt, helyettese , Varga Sándor gazdálkodó. Elfogadja­­ azon választók szavazatát, akik a VII-ik . közig. kerületből a Levél, Mátyás, Nap,­­ Nyár, Püspök, Réz, Rostély, Só, Sugár,­­ Szilva, Tavasz, Toldy, Vas utcákban és­­ a pályaudvaron birt lakásaik után van­­­­nak a választók névjegyzékébe felvéve. VIH-ik választókerület. Választási hely a Nádor utcai ref. elemi iskola. Választási elnök: Draskovits Ernő fő­számvevő, helyettese Vekerdy Sándor mérnök. A választási helyen három sza­vazatszedő küdöttség működik. És pedig: 1- fő számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Nagy Gyula adótiszt, helyettese Bodrogi Sándor gazdálkodó. Elfogadja azon választók szavazatát, akik a VIII-ik közigazgatási kerületből a Beretzk Pál, Bolgár, Cigány, Csomorkányi, Délibáb, Fáncsy, Fáy, Gellért utcákban és a Haj­­dú vendéglőben birt lakásaik után van­nak a választók névjegyzékébe felvéve. 2- ik számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Szeghő István igazgató, helyette­­­se Bereczki Pál agyagiparos. Elfogadja azon választók szavazatát, akik a VIII-ik­­, közig. kerületből a Józsa, Káposztáskert, a Kiserdősor, Kölcsey, Makói országút, Ma­Választási helyek: a hatrongyosi és má­tyáshalmi iskolák. Választási elnök: dr Palócz Imre tb. árvaszéki elnök, helyettese ifj. Nagy Tóth Ferenc oki­ gazda. A választókerü­letben négy szavazatszedő működik. És pedig: 1- fő számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Rutskay Ágoston számvevő, he­lyettese Kristó István gazdálkodó. Mű­ködési helye a hatrongyosi állami elemi iskola tanterme s elfogadja azon válasz­tók szavazatát, akik a Tizeles, Lelei és Erzsébeti utak által határolt részen lak­nak és családi nevük A—K betűvel kez­dődik. 2- ik számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Olasz Gábor számvevő, helyette­se Koncz István gazdálkodó. Működési helye a hatrongyosi állami elemi iskola tanterme s elfogadja azon választók sza­vazatát, akik a Lelei, Tizeles és Erzsébe­ti utak között laknak és családi nevük L-Zs betűvel kezdődik. 3- ik számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Greguss István igazgató, helyette­se Lencse Mózes tanító. Működési helye a mátyáshalmi állami elemi iskola tan­terme, elfogadja azon választók szavaza­tát, akik az Erzsébeti, Pusztaszéli és Ku­tasi utak által határolt részen laknak és családi nevük A—K betűvel kedődik. 4- ik számú szavazatszedő küldöttség: elnöke dr Darabos István tb. aljegyző, helyettese Szombati Imre gazdálkodó. Működési helye a mátyáshalmi állami elemi iskola tanterme s elfogadja azon választók szavazatát, akik az Erzsébeti, Pusztaszéli és Kutasi utak által határolt részen laknak és családi nevük L-Zs betűvel kezdődik. Két utca, Nádor, Pálma, Sarkaly és Gróf Serényi Béla utcákban birt lakásaik után vannak a választók névjegyzékébe felvé­ve. 3-ik számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Varga János főlevéltáros, helyet­tese Tóth Bálint mészáros. Elfogadja azon választók szavazatát, akik a VIII- ik kerületből a Sip, Széchenyi tér és ut­ca, Szoboszlai, Tuhutum, Virradatsor, Visszhang, Vörösmarty utcákban és az újvárosi vasútállomáson birt lakásaik után vannak a választók névjegyzékébe felvéve. X- ik választókerület Választási hely a a külsőszerházi és a téglási állami elemi iskola. Választási elnök: dr Simon József ta­nácsnok, helyetese Greguss János gaz­dálkodó. A választókerületben három szavazatszedő küldöttség működik. És pe­dig: 1- fő számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Rákos Jenő adótiszt, helyettese Knapecz János gazdálkodó. Működési helye a külsőszerházi állami elemi isko­la tanterme s elfogadja azon választók szavazatát, akik a Rárósi, Pusztaszéli és Kutasi utak által határolt részen laknak és családi nevük A—K betűvel kezdődik. 2- ik számú szavazatszedő küldöttség: elnöke dr Patócs István számvevő, he­l­­yettese Kiss Sándor gazdálkodó. Műkö­dési helye a külsőszerházi állami elemi­­­­skola tanterme s elfogadja azon válasz-­­­dők szavazatát, akik a Kutasi, Pusztaszé­ki és Rárósi utak által határolt részen laknak és csadi nevük L-Zs betűvel kezdődik. 3- ik számú szavazatszedő küldöttség: elnöke dr Osváth Gábor aljegyző, helyet­tese Széll Imre gazdálkodó. Működési he­lye a téglásszéli állami elemi iskola tan­terme s elfogadja azon választók szava­zatát, akik a Rárósi és Szegvári utak ál­tal határolt részen laknak. XI- ik választókerület Választási helyek: a mártélyi, a gróf Ká­rolyi Melinda-féle és a gorzsai állami ele­mi iskolák. Választási elnök: Dobó Ferenc főszám­vevő helyettes, helyettese Hódi László földbirtokos. A választókerületben négy szavazatszedő küldöttség működik. És pedig: 1- fő számú szavazatszedő küdöttség:­­ elnöke Molnár Ákos számvevő, helyette­­s­­e Gy. Szabó Pál gazdálkodó. Működési helye a mártélyi állami elemi iskola tan- I terme s elfogadja a Szegvári és régi Sze­gedi utak által határolt külterületi ha-­­­tárrészen lakó választók szavazatát. 2- ik számú szavazatszedő küldöttség: [ elnöke ifj. dr Csáky Lajos tb. tiszti­­ ügyész, helyettese Rokk József tanító.­­ Működési helye a gróf Károlyi Melinda - féle iskola tanterme s elfogadja azon választók szavazatát, akik a régi Szege­di út, a Lelei út és hódtói csatorna által határolt részen laknak és családi nevük­­ A—K betűvel kezdődik. 3- ik számú szavazatszedő küldöttség, elnöke Ajtay Gyula aljegyző, helyettese Rákos Máté gazdálkodó. Működési he­lye a góf Károlyi Melinda féle iskola tan­terme s elfogadja azon választók szava­zatát, akik a régi Szegedi út, a Lelei út és a hódtói csatorna által határolt részen laknak és családi perük L-Zs betűvel kezdődik. 4- ik számú szavazatszedő küldöttség: elnöke Katona Ferenc tb. aljegyző, he­lyettese Nagy Sándor gazdálkodó. Mű-­­­ködési helye a gorzsai állami elemi is-­­kola s elfogadja azon választók szavaza­tát, akik a Lelei út, a hódtói csatorna s a Tizeles út, valamint az ennek folyta-­­­tását képező dűlőút által határolt részen­­ laknak. I-fő választókerület: IX- ik választókerület.

Next