Vasárnapi Hírek, 1989. július-december (5. évfolyam, 27-53. szám)

1989-12-10 / 50. szám

( ~~ Zsöllye _) Miközben az úgynevezett normatív dotálási terve­zet keltette vihar pusztító veszedelme még koránt­sem múlt el a magyar színházak feje fölül, a szín­ház teszi a dolgát: játszik, bemutatókat tart, s nem hajlandó önként a bárd alá feküdni. A heti kínálat inkább ínyencségekből áll. A svéd Enquist A földigiliszták életéből című „élvebonco­lása” a Festi Színházban, Eörsi István a nyáron Gyulán már játszott Jolán és a férfiak című darab­ja (alcíme szerint: „Krónika két részben”) a Játék­színben ugyanitt Békeffy­ Stella kedves komédiája, a bravúrszerepet kínáló Janika, Veszprémben a szin­tén színészi brillírozásra alkalmas Aldo Nicolai-ko­­média, a Hárman a padon (Szoboszlay Sándorral, Jászai Lászlóval, Demjén Gyöngyvérrel, Tordy Gé­za rendezésében), Pécsett az elnyűhetetlen Feydeau Bolha a fülbe című fergeteges játéka — de Örkény István Forgatókönyvének újszerű, merész módon a szobaszínházba vitt előadása is, valamint a mindig biztos sikerre számító Zerkovitz-operett, a Csókos asszony Egerben és Békéscsabán — a kép elég vál­tozatos, és ha akarjuk, tekinthető a mai magyar színházi viszonyok és műsortervi arányok jellemző képének is. Janika feltámadt Ritka színházi csemege, han­gulatos színpadi látványosság a Janika előadása a Játék­színben: e­­kedélyes komédia immáron nemcsak emlékeink­ben, hanem már színházi es­téinkben is feltámadt. A szer­zők Békeffi István,Stella Adorján, a zeneszerző Fényes Szabolcs, a dalszövegíró Sze­nes Iván, nemcsak a történés lehetőségeinek bravúrokkal, különös meglepetésekkel, ked­ves humorral bonyolított tör­ténetének árnyalatait, legfino­mabb rezdületeit is kihasznál­ják. Nem azért, hogy ők vil­logjanak, hanem a színészek színpadi létét tegyék örömteli­vé. Így válhatott ez a tűzijá­ték a nézők élményévé is. Be­­rényi Gábor rendezése azért jó, mert minden ötletével a színészt hozza helyzetbe. De a siker fontos tényezője a sze­reposztás is. Sokféle érdekes­séget, színházi titokzatosságo­kat rejteget. Ez az előadást még vonzóbbá, bensőségesebbé varázsolja. Meglepetés és kü­lön vonzerőt ad a játéknak, hogy a címszerepet Udvaros Dorottya nemcsak hogy reme­kül eljátssza, végigvezet ben­nünket a lélektani alakválto­zások hullámain, hanem tán életében először most játszik együtt édesanyjával, Dévay Camillával, aki a darabbéli anyját játssza nagyszerűen , élvezve a családi együttjátszás örömét. A papa szerepében Rajhona Ádám kitűnő stílus­érzékkel, játékintelligenciával vesz részt kettejük különös játékaiban. Aztán ott él a színpadon az egykori főszerep­lő Turay Ida, aki egykor a hí­res Janika-film népszerű fő­szereplője, a közönség kedven­ce volt s maradt, most az öl­töztetőnőt játssza kedéllyel, kedvességgel, humorral. A ka­landos sorsú elveszett apa sze­repében Tahi Tóth László fi­nom eszközökkel játssza el a játékos pillanatokat és meg­rendüléseket, Bajor Imre a színiigazgató alakját iróniával, bölcs humorral jellemzi, ki­tűnő kabinetalakítás fűződik Sára Bernadette, Kornay Ma­riann és Rátóti Zoltán nevé­hez* Illés Jenő Tahi Tóth László, Udvaros Dorottya és Kornay Mariann a Janikában A hittörés Egy évtizede keletkezett a da­rab: Örkény István Forgató­­könyve. A Vincze János által most már másodjára megrendezett Forgatókönyv-előadás. A Pécsi Nemzeti Színház Stúdiószínhá­zában — a korábban is alkotó­társ tervező — Werner József remek, tükrös hátterű, a cirku­szi miliőt csak néhány rekvizit­­tel, berendezési tárggyal jelző drámai terében — markánsan formálja meg. Héjjá Sándor Barabás Ádám- Ja egy nagy formátumú szí­nész katartikus alakítása*. Ő a hit megtöretése. N. Szabó Sán­dor Mestere jól emlékeztet a korszak cirkuszmutatványos po­litikusaira. Füsti Molnár Éva, Labencz Borbála, Sólyom Ka­talin, Barkó György, Oláh Zsuzsa, az „alternatív” Mikuli János — megannyi kitűnő szí­nész — stílusban is összehan­goltan játszanak. Libor Kata­lin jelmezei jól társulnak a színjáték legfőbb összetevőihez, eredményeihez. (B.—J.) Az eszperantó kisöccse Pirro úr sem perfekt adli Űj mesterséges nyelv született, világra jöttében egy fran­cia úr segédkezett — közölte az Eho Plangeti szovjet hetilap. A moszkvai szerkesztőségben, némi utánajárás után, megadták Antoine Pirro telefonszámát. A 66 éves „szülőatya” Párizstól száz kilométerre, Châteaudun városkában lakik, és örül min­den érdeklődőnek. Ugyanis még nem adta fel a reményt, hogy „gyermeke”, az adli egyszer még megéri a felnőttkort. □ Ahogy olvastam, roman­tikus története van az új nyelv születésének. — A háború alatt a lyoni Gestapo-börtönben akadtam össze egy orosz lánnyal, és roppant sajnáltam, hogy nem tudom megértetni magam. Ké­sőbb a légierőknél dolgozva is sokszor megfordult a fejem­ben, hogy jó lenne közös nyel­vet használni. De csak nyug­díjba vonulásom után volt elég időm és pénzem az alkotás­hoz. Éveken át dolgoztam se­gítőimmel, s az adli már egy éve készen van, bár apró vál­toztatások még mindig elkép­zelhetők. □ Mi az új nyelv sajátos­sága? — Az, hogy egy nagy telje­sítményű számítógép agyából pottyant ki. Igaz, ehhez az európai alapnyelvekből majd­nem félmillió szót kellett be­táplálni, és ezek közül válo­gatott ki a masina 40 ezret. A szókincsnek majdnem a fele angol eredetű, 23 százaléka francia és spanyol, de akad­nak, német, olasz és portugál szavak is. □ Magyar nincs véletlenül? — Nincsen, mondom, hogy alapnyelvekből válogattunk. A cél az volt, hogy a legrövidebb és legegyszerűbb szavak, kife­jezések kerüljenek a szótárba. A nyelvtani formákat most nehéz lenne elmagyarázni, de a nyelv nagy előnye — az esz­perantóval szemben is­ —, hogy nincs benne kivétel. □ Bízik, az adli jövőjében? — Ahhoz képest, hogy meny­nyi energiát és pénzt öltem bele, eddig mindenhonnan el­utasítást kaptam. De változat­lanul bízom benne, hogy az anyanyelvek mellett lesz egy közös, közérthető nyelv is, amelyet ha nem is mi, de az unokáink már beszélni fog­nak. □ Mondja, Pirro úr, ön per­fekt adli? — Ezt azért nem mondhat­nám, de ha gondolja, átvált­hatunk! □ Köszönöm, rajtam jobban segít az angol. Még szerencse, hogy ez a pilóták közös nyel­ve. De azért az újszülöttjéhez is sok sikert! Sz. Cs. Lélekkotorászda A svéd Per Olov Enquist a drámaírás nyilvános kéjelgője. Mint valami szemeteskuká­ba, belehajol az emberi lélek mélységébe, kotorászik a rot­hadásnak indult eszmények, posihadó érzelmek, bezápult gondolatok között, és élvez­­kedve mutatja föl a legkülön­félébb tralált ocsmányságokat. Ezt az érzést A földigiliszták életéből című dráma — alcíme szerint: Családi tabló 1865-ből — látása még fokozza, mivel­hogy a mű egyik főszereplője Hans Christian Andersen, aki jóságos bácsiként él tudatunk­ban, mert hiszen egy nagy me­sélő csak jóságos bácsi lehet. A Pesti Színház előadása azon­ban — amelyet Szikora János rendezett — egy legfeljebb harmincas éveiben járó félszeg fiatalembert mutat, egy jósá­got és tisztaságot nem nélkü­löző, de alapjában véve tragi­komikus figurát. A másik főszereplő Heiberg­­né. Színésznő, egy sikeres színpadi szerző felesége. Mély­ről jött emberek. E két ember nyilvános ön- és egymást sa­nyargatása a dráma, amelyet Szikora jó előadásban állított színpadra. Gálffi László (Andersen) és Almási Éva (Hei­bergné) kitű­nő. A férj szerényebb szerepé­ben Benkő Gyula pontosan te­szi, amit kell. Tanay Bella mű­vészi alázatból ad példát a teljes leépültségben lévő öreg­asszony megjelenítésével. Morvay István Jolán nem olyan Sorolhatnánk Eörsi István 1977-ben írt darabjának hősnő­jét az érdekesebb egyéniségű, a ,,mesélős” rosszlányok kategó­riájába is ; erre csábítana a cím — Jolán és a férfiak — is. De ennek a „krónikának” nem az a lényege, hogy Jolán (Margi­­tai Ági) egy rozzant és hideg faházban miként sorolja el épp soros fiújának, Ernőnek (Mertz Tibor) előző fiai és férjei tör­ténetét, majd hogyan jelennek meg ezek a férfiak (Győző — Katona János, Brassó — Vallai Péter, Hajnal úr — Hollósi Fri­gyes, Sírai — Bajor Imre, Har­madik férj — Miklósy György), s egészítik ki az elbeszélést. A lényeg az, hogy Jolán első fér­je az az Iván (Máté Gábor) volt, akit 1956 után kivégeztek. És Jolán valamennyi későbbi cselekedete ezzel a ténnyel és ezzel a férfival függ össze. Ez motiválja férfitól férfihoz csa­pódó nyugtalanságát, morális vívódásait. Jolánt — mint any­­nyiunkat — 1956 sebei égetik, és ezekre a sebekre a kor nem kí­nál gyógyírt, ezekbe bele kell pusztulni. Nem feltétlenül fi­zikailag — de emberileg, morá­lisan majdnem bizonyosan. A nyári gyulai bemutató után most a Játékszínben látható da­rabot jórészt a gyulai szerep­lőkkel rendezte az ottani szín­­reállító, Ács János. A szűkebb, intimebb és nyomasztóbb szín­padi térben a dráma sokkal ke­ményebben hat, s a színészi já­ték is (főleg Margitai Ági, Má­té Gábor és Katona János ese­tében) átütőbb erejű. Híres oltóág Szerencséje volt a „j kecske­­­méti oltóággal” Németh Lászlónak és a híres városnak is vele. Itt segítették világra első kötetét, litt bábáskodtak a Tanú megjelenésénél, itt ba­rátkozott Kert-Magyarország­­gal. Drámáira is odafigyeltek a helyi irodalmárok, színházi emberek. Már a második vi­lágháború előtt volt Németh László-premier a színházban. Az utóbbi negyedszázadban is elő-előkerül­tek drámái... De átütő sikert csak a VII. Ger­gely aratott, Ruszt József ren­dezésében, Gábor Miklóssal a főszerepben. Az elmúlt három évadban sem hiányzott Németh László a kecskeméti színházi kínálat­ból, hála az íróval annak ide­jén jó munkakapcsolatot kiala­kító Lendvay Ferenc igazgató­nak és Nagy Attilának. A vil­­lámfénynél, az Áruló és a Szörnyeteg után most a két év­tizede Szegeden bemutatott Az írás ördöge került színre. Ak­kor Nagy Attila játszotta a fő­szerepet, most ő rendezte az előadást. A Kovács Gyula által for­mált Semmelweis szenvedélye­sen hisz a tisztító szó, az érzel­met fényesítő betű hatalmá­ban. Olyan tudóst állít a nézők elé, akinek nyűg zsenialitása, fájdalmas kötelesség a felis­mert igazság képviselete. Heltai Nándor A táncos lábú Antal Imre Meseautó a színpadon Mostanában Antal Imre délelőttjéit a Karinthy Színház színpadán tölti. A színpad számára nem idegen, de a feladat olyan, amilyennel életében most találkozik először. Színészi szerepet kapott­ Karinthy Márton felkérésére, ő alakítja a Karinthy Színház újdonságának, a Meseautónak egyik fősze­repét, Halmos Aladár irattárvezetőt, amelyet az örökzöld Meseautó című filmben legendás sikerrel Kabos Gyula játszott. — Borzasztóan meg vagyok rémülve. Hiszen játszottam már színpadon kabarétréfák­ban, de nem vagyok színész és ez igazi színészi feladat. Nem beszélve arról, hogy meg kell küzdenem Kabos Gyula emlékével. — Szóval nagyon izgul? — Nem vagyok drukkos tí­pus. Hályogkovács módjára igyekszem a próbákon egy fi­gurát megteremteni. Az még hagyján, hogy meg kell pró­bálnom játszani, no de ott van még az ének és a tánc. A partnernőmmel, akit mindig is nagyon tiszteltem, Máthé Er­zsivel, aki Gombaszögi Ella valamikori szerepét, a titkár­nőt alakítja, a daloknál egy­előre nem találjuk meg a kö­zös hangot. Én valahol bassz­­baritonban próbálom elkapni a dallamot — mondja Antal Imre. — Na és ott a tánc, le­het, hogy én egy géppuska­­lábú vagyok? De hogy mit fog mindehhez szólni a közönség? Mindenesetre igyekszem. Karinthy Márton rendező elmondta, hogy egy régi Szín­házi Életben fedezte fel a Me­seautó című film forgatóköny­vét, Vitéz Miklós és Vadnai László írását. Felkérte Ágos­ton Györgyöt, hogy a film­forgatókönyvből írjon színpa­di játékot. A darabot „meg­tűzdelték” a harmincas évek néhány népszerű slágerével is. A zenés színpadi művet de­cember 21-én mutatják be. A vezérigazgatót, Törzs Jenő szerepét, Szakácsi Sándor, a gépíró kisasszonyt, akit a filmen Perczel Zita játszott, Götz Anna alakítja. Az elő­adás többi szereplője O. Szabó István, Dancsházy Hajnal és Bősze Péter.­­ (s. e.) (Kovács István felv.) Cs Kovács László: Pénzverők Téli leltár A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége ezúttal is évi számvetésre vállalkozott, így méri vizuális kultúránk értékrendjét, így tárja fel a hiányokat, s ezzel egyben meghatározza az idő­szerű feladatokat. Nemcsak a szövetség tagjainak, hanem valamennyi magyar festőnek, szobrásznak, iparművésznek. Természetesen, mint minden ilyen jellegű bemutató a vi­lágon, vegyes. Az értéket és a különböző irányzatokat ille­tően is, így természetes. Al­kalmat ad a Műcsarnokban látható téli tárlat arra, hogy ki-ki megfelelően tájékozód­jon, hiszen e hazai tárlat össz­képe univerzális, bepillantást engedélyez a világ képzőmű­vészetének állapotába, érzé­kelteti új eszközeit, a fogal­mazás térnyerését. E szabad választásban akadnak festők, akik teret engednek egyéni és közösségi érzelmeknek, akad­nak szobrászok és grafikusok, akik minden i­degszálukkal az értékteremtés új tárnáit ku­tatják. Szerencsére egyetlen törekvés sem jut hegemón szerephez, a hagyományos és elvont művek jó egyensúly­ban érzékeltetik jelenünk gondjait, örömeit, kutatják az értelmesebb jövőt. Pazar a választók. Igaz, in­gadozik a minőség, így arra figyelünk elsősorban, hol sike­rült egyes alkotóknak vagy műfajoknak előbbre és maga­sabbra lépni. Nyilvánvaló, hogy a mai magyar festmény eszmei és formai sokrétűsége igyekszik szabatosan értelmez­ni a bonyolult és tisztázandó valóságot. Ez többnyire sike­rül is abban a munkameg­osztásban, mely vagy az al­földi realizmus jegyében vá­lasztja meg célját, vagy a vi­lágmérték jegyében építkezik. Minden elgondolásnak létjo­gosultsága van, feltéve, ha győzi képi ötlettel, elmélyülés­sel. Szobraink és érmeink is e kettősség jegyében rende­ződnek, hasonlóan a mai ma­gyar grafikák is. Szembetűnő, milyen egyenletes textilművé­szetünk színrendje, technikai elemeinek árnyaltsága, örven­detes, hogy kevés „fölösleges” művel találkozunk. Mindez ar­ra utal, hogy képzőművészeink az elmúlt időszakban növel­ték a szigort önmaguk irá­nyában, ezért fokozódhat a néző öröme. A művészi plu­ralizmus egyre inkább új tör­vénye művészetünknek, pár­huzamosan az emberi és po­litikai szabadság kibontakozá­sával. E tág horizontban a tu­datosság jut főszerephez, me­lyet valós nosztalgiák ellen­pontoznak. Az idei téli tárlat átlagminősége minden eddigi bemutatkozásnál egyenlete­sebb, új esztétikai igazságok­kal alapozva jövőnket. A tárlat december 31-ig vár­ja vendégeit a Műcsarnokban. Losonci Miklós • Dobsa Sándor és zeneka­ra, a Stúdió 11 ad koncertet ma, vasárnap délután 3 óra­kor a Pesti Vigadóban, töb­bek között Balázs Klári, Bod­rogi Gyula, Cserháti Zsuzsa, Kalmár Magda, Korda György, Paudits Béla és Szombathy Gyula közreműködésével. Mű­sorvezetők: Endrei Judit és Szam­ek Tamás. Zongoravirtuóz Hazánkba érkezett és két­szer is fellép a Pesti Viga­dóban Vagyim Monasztirszkij szovjet zongoraművész. De­cember 11-én, hétfő este Beethoven-hangversenyen játszik a Miskolci Szimfonikus Zenekarral, szerdán, 13-án pe­dig Schumann és Chopin mű­veiből ad önálló koncertet. Az 1976-os budapesti Liszt—Bar­tók zongoraversenyen hívta fel magára a művész a figyelmet, bár nevével már korábban is találkozhatott a zeneértő kö­zönség. Az 1976-os verseny el­ső helyezése nagy elismerést hozott számára, utána 1979- ben sikert aratott a hallei Nemzetközi Händel Fesztivá­lon, majd több ízben lépett fel az NDK-ban és Magyarorszá­gon. (t. á.) 1989. DECEMBER 10., VASÁRNAP

Next