Vasárnapi Hírek, 1990. július-december (6. évfolyam, 26-52. szám)

1990-11-18 / 46. szám

­___ Zsöllye A bemutatók árapály járásában e héten ép­pen dagály volt. Legalább tíz új produkció került a közönség elé, a fővárosban és vidé­ken. Mindet méltatni rovatunk szűk keretei között lehetetlen, így inkább csak a vélhető­leg legérdekesebbekről adunk hírt részlete­sebben. Ami nem jelenti azt, hogy például Mrozek a nyílt tengeren című darabja vagy a nagyváradi színház román és magyar tago­zatának debreceni (idén már nem első!) ven­dégszereplése ne lenne figyelmet érdemlő. De talán egy sajátos megoldású Bánk bán a Já­tékszínben, egy veszprémi Maeterlinck-kurió­­zum vagy egy kaposvári Az élet álom mag­vasabb élményeket ígér. S ma, értékveszté­sek idején, nem árt a színházban sem az ér­tékekre figyelni. A hét színházi eseménye volt a Színészka­mara közgyűlése is. Mivel sem előtte, sem a közgyűlésen, sem a közgyűlés után nem óhaj­tották egyelőre bővebben tájékoztatni a saj­tót, mert, mint helyesen mondták, a szakma belügyei elsősorban a szakmára tartoznak, erről az eseményről keveset tudunk. Hasonló közgyűlésre ül össze holnap, hétfőn a másik színészeti szervezet, a Magyar Színházművé­szeti Szövetség. Itt tisztújításra itt sor kerül, és feltehetőleg a magyar színházművészet olyan sarkalatos kérdéseiről is szó esik, mint a dotáció, a szerződések, a vezetői megbíza­tások kérdése vagy, ami sajnos fenyegető rém, a színházi munkanélküliség kezelésének problémái. Ma már világos: szakmai érdek­­védelem nélkül a jelen körülmények között a színházi emberek sem boldogulhatnak. Ezt az érdekvédelmet pedig egyaránt szolgálja — más-más oldalról — a kamara, s a szövetség. Zarm professzor A Vidám Színpad Kisszínháza a hétvégén hatásos hangulatú, hu­moros gyógyintézetté alakult át. Dallal, zenével, tánccal, érzelmek­kel s olykor tán felesleges érzel­gősséggel, a gyógyítás minden for­máját kihasználva, olyan lelemé­nyes és szellemes „rendelő-órán” látott bennünket vendégül, amely pezsdítően hatott mindannyiunk­ra. Zana József Drinkmann pro­fesszorként nagy lehetőséget, fel­adatot és kivételes játékalkalmat kapott a színháztól. Magasra tette a lécet, 25 éves színészi jubileumát színészi rekord ja­vításra használta fel. A Salto-mortále sikerült. Most már csak azt reméljük, sőt, várjuk, hogy estéről estére egyre magasabbra emelje a mércét, a tegnapi rekordot minden nappal megdöntse. Zana József jó szerepet játszik ebben az egyszemélyes show-ban, a csapatért érzett felelősséggel ko­­médiázza, anekdotázza, játssza vé­gig az estet, a magánszámokban, párjelenetekben attraktív, táncos, énekes produkciókban komoly fe­lelősséggel dolgozik, eljött hát a pillanat, amikor a „hóhért akasztj­­ák”, a partnereket gyakran za­varba hozó színész most a színpa­don és a színpad mögött nagy szellemi és hangulati összefogott­sággal vezet végig bennünket a já­ték hullámvasútján. Az esti „ren­delés” nagyszerű konzultánsai a „vendég szakorvosok”: Kabos László, Verebély Iván és Payer András, a szövegíró: S. Nagy Ist­ván, de alkotó szereplő mindenki a színpadon és a nézőtéren, mert nemcsak a jó orvosok, de főként a humor hangulata gyógyít ezen a különleges nagyviziten . .. (i. 1.) Szembesülés a gyalázattal Szinte törvényszerű volt, hogy Balikó Tamás előbb­­utóbb megrendezze az egyik legjobb magyar kortárs drá­mát, Nádas Péter Takarítását. Szikora János 1980-as győri és Elek Judit hét évvel későbbi egri rendezése után az évti­zedfordulón szokatlan közeg­ben, a József Attila Színiház stúdiójában vállalkozott erre a munkára. Már a csupasz já­téktérben (díszlet Horesnyi Ba­lázs m. v.) történő indítás, majd a mindvégig fokozódó feszültség arról tanúskodik, hogy Balikó határozott elkép­zelésekkel nyúlt a darabhoz. Nyers, naturális az előadás. Itt a tisztításra váró ablaküveg, a pad­lósúrolás, a vödörből ki­­ömllő víz, az egész takarítási szertartás, éppen csak a kere­tet adja. A hangsúly a három ember tragédiába torkolló sor­sán van. Mire a patyalattiszta függöny mögött eldördül a gyilkos fegyver, addigra már szembesülünk a magunk és a mások kárára naponként el­követett gyalázatokkal. S hogy a katarzis — sze­rencsére — végbemegy, az a meghökkentő szereposztásnak köszönhető. Pécsi Ildikó ot­rombán virulens Klárája va­lószínűleg egy színésznői pá­lyafutás új fejezetének nyitá­nya. Fehér Anna érzékeny, in­telligens Zsuzsijából a szoron­­gatottságban markánsan tör elő az eldurvuló lélek agresz­­szivitása. A Nyíregyházáról át­szerződött Rékasi Károly von­zóan taszító Jóskája még egy fokkal harsányabb a kelleté­nél. A trió ritmusa meglehe­tősen töredezett. A karmester személye azonban garancia arra, hogy néhány előadás után harmóniává oldódjon a helyenként érzékelhető csikor­gás. H. A. Vadonatúj, kényelmesen be­rendezett otthonában beszél­getek Fehér Annával, a Szom­szédok teleregény gyorsan népszerűvé lett egyik fősze­replőjével. Jegyzetelni próbá­lok, de föladom. Sokszínű lé­nye kottázhatatlan. Nyolc éve a József Attila Színiház tagja. A Tündérlaki lányok Boriská­­ját, a Stuart Mária címszere­pét és a Koldusopera Pollyját meghatározó szerepekként tartja számon. Ebben az év­adban is örömmel játssza a két bűnügyi játékban a vén­­kisasszony és az lángos lady hálás karaktereit, s adja elő a Budapest anno orfeumi kup­léit. Olykor megfordul a fejé­ben, hogy mostanában nem sok becsülete van a színész­mesterségnek. Aztán semmis­sé lesz a gondolat, mert a Ta­karítás Zsuzsája olyan szerep, amiért színésznek len­ni érde­mes. A stúdió intim közelségében mindazt sejtetheti a nézőkkel, amiről magánemberként leg­szívesebben hallgat. Mozgal­mas tíz év van mögötte. Sem­mit sem kapott ingyen. A ko­rai önállóság hamar felnőtté tette a lírai alkatú, önmaga bizonytalanságaival vívódó fiatal leányt. Aztán sokáig hit­te, hogy megrabolhatatlanul boldog. Rá­­kellett döbbennie, hogy csalatkozott. Vesztett, s megismerhette az albérleti lét lélekromboló viszonyait. Hosz­­szú évek kitartása, egy átme­neti szükséglakás kényszere vezetett az óbudai összkom­fortig. A tágas terek, a tiszta formák mindennél beszéde­sebben vallanak a háziasszony útközben megszerzett belső egyensúlyáról. No meg a nála gyakran és szívesen, vendéges­kedő barátok, jó ismerősök. A színésznő így próbálja megfo­galmazni mai önmagát. „Ko­rábban a szép, okos, hideg ér­telmiségi­­nő szerepének akar­tam megfelelni. Mára kiala­kult a biztosabb belső érték­rendem, ami erősebbé és vé­dettebbé tett. Már merek lágy lenni és szeretném meggyőzni arról a környezetemet, hogy az értelem és érzékenység nem egymást kizáró jellemvonások. Hiszem, hogy egyszer ez is si­kerül.” Hunyor Ágnes A rendetlenség almás Az értelmiségi nemzeti hős A Bánk bán sorsa politikai, társadalmi és művészeti vi­szonyaink példázata. Ezúttal a Játékszín igazga­­tó-rendezője, Berényi Gábor és ifjú dramaturgja, Kárpáti Péter igazították át. Kamara­színpadra alkalmazták, min­den bizonnyal a színház be­fogadó-bemutató színpadi és egyéb adottságai miatt. Szöve­get nem változtattak, csak húztak, jeleneteket hagytak el, vagy átcsoportosítottak, tö­megszereplők száma, jelenlé­te, hatása csökkent, s még egy szereplő — Izidora, sok ma­gyar színésznő korábbi musz­­feladata — is eltűnt a színjá­tékból. Eredményeként köny­velhető el, hogy így a logika­i­­lélektani szálaik világosabbak, a hamis, a patetikus, az álha­zafias értelmezési, asszociá­ciós lehetőségek szinte telje­sen visszaszorultak, s majd­­nemhogy központi kérdéssé vált az intellektus, az intel­lektuális nemzeti hős viselke­dése. Még Peturról is kiderül — ehhez nagyon­ jól illik Má­­di-Szabó Gábor egész színészi habitusa, tiszta, szélsőségektől mentes szerepformálása —, hogy nem a fennhéjázó nacio­nalista benne a lényeg, nem is a pártütés, hanem a „kicsikart szabadság’’, a magyar alkot­mány védelme. Rajhona Ádám okos, felelősségteljes, olykor még mosolygósan fölényes Bánkja azzal követ el tragi­kus vétséget, hogy — szemé­lyes indoktól is hajtva — el­veszíti önuralmát, s objektíve szükségtelen, méltatlan erő­szakos cselekedetre ragadtat­ja magát. Szegedi Erikának — Gertrúdisként — egy olyan ka­­marilla-főnökasszonyt kell el­játszania, aki súlyos jellemhi­bákat vét. Fazekas Zsuzsa Me­lindája szuverén, öntudatos, szabad nőként szeretne élni Bánik mellett, de elgáncsol­ódik. Tahi Tóth László önkritikus II. Endréjének már lényegé­ben csak egy sorry-t kell mon­dania az utolsó felvonásban, miután még érzékelhettük és részben becsülhettük Csuja Imre (Biberach) valósággal realista jellemportréját. Csikós Gábor ízeskedéstől és „népi pátosztól” mentes, olykor még (kínjában) mosolygós-ironikus Tibor­cát. Mindent összevetve, okos, ro­konszenves, és több tekintet­ben korszerű olvasat a játék­­színi Bánk bán-színrevitel. Az azonban kétségtelen, hogy e dramaturgiai és rendezési kon­cepcióval a mű és a színjáték dimenziókat, színeket, motívu­mokat is vesztett. B. J. Titokzatos példabeszéd Maurice Materlinck mesés, titok­zatos példabeszédét, tanmeséjét ál­lította elénk a veszprémi Petőfi Színház kamaraprodukciójaként Szurdi Miklós szép szellemi rend­ben megszólaló rendezése. Külö­nös hangulatú cselekménysort lát­tunk, ironikus komoran kedélyes, meglepően bonyolított színpadi látványosságot, amelyben a gaz­dag úrnő halálakor a civakodó örökösök között megjelenik Szent Antal legendás lénye, s a mítosz életre kel, s belép a kisszerű, köz­napi csetepatéba. Az erkölcsi ítél­kezés végül is a gonoszság törvé­nyei szerint érvényesül, a rossz lelkek s a csodatevő Szent Antalt embertelen gesztussal kiüldözik a történetből, győz a hamisság, a gonoszság, s a szentet megbilin­cselve vezetik ki a történetből és a színpadról. Ám ez a pillanat a gonoszokat ítéli és semmisíti meg morálisan. Csak a szegény cse­léd (Kakuts Ágnes nagyvonalúan alakítja) jut el az érzelmi diada­lig. A földreszállt szent fér­fiú Szoboszlay Sándor játékában mes­teri módon kel életre finom lírai­­s­ág, morális erő, valami szent gyanútlanság árad minden mozdu­latában. (­és) A lecsupaszított álom A kaposvári Csiky Gergely Színház bemutatójának ren­dezője, Babarczy László, em­lékezvén a korábbi szímrevite­­lek kudarcaira, terjengősségé­­re, homályosságaira, maga dol­gozta át a kaposvári műhely színpadára Calderon Jékely Zoltán által fordított költői színművét, az Élet álom címűt, amolyan brechtiánus szellem­ben : csupaszított, elhagyott, egyszerűsített figurákat, szi­tuációkat jobban kiemelt, éle­zett. Khell Zsolttal átlyugga­­tott, hideg fémlemezekből, sza­lagokból rideg hatású szín­padképet terveztetett, Cselé­­nyi Nórától viszont barokkos, színpompás jelmezeket kérhe­tett, némiképpen a lcsupaszí­­tás túlhangsúlyozásának ellen­­súlyozására. A váltások, az őr­jöngő kétségbeesés ábrázolásá­ban leginkább a Segismundot alakító Sztarenki Pál és a tü­körképet (szerepet), darin ap­ród figuráját megtestesítő Li­­pics Zsolt voltak segítségére, erőteljes szellemi és fizikai felkészültségükkel, jelenlétük­­­kel, de ott volt a nyomukban Kelemen József (Astolfo) is. Lukáts Andor Glotaldo-ja nagyszerű jellemtanulmány, Varjú Olga Rosaurája pedig a leginkább hús-vér teljesít­mény a darabban. b. j. 1985-ben rettenetes katasztrófa színhelye volt a texasi Fort Worth repülőtér. Leszállás során a ki­futópályára zuhant, kettétört és felrobbant egy Delta 191-es utas­­szállító gép. A szerencsétlenségnek 137 áldozata volt, s csupán 17-en élték túl a katasztrófát. Mint ki­derült, az irányítótorony elfelej­tette figyelmeztetni a pilótát a ki­alakult szélörvényre, amely lehe­tetlenné tette a gép irányítását. (Ez a szörnyű természeti jelenség a hivatalos adatok szerint 1960 és 1985 között 404 személy halálát okozta — olvashatjuk a film be­vezetőjében.) A Delta 191-es katasztrófájáról Jerome Greer Chandler írt köny­vet, ebből készítette filmjét Jerry Jameson rendező. Az 1989-ben be­mutatott Lángeső sikeresen kerüli el a hasonló témájú katasztrófa­­filmek sémáit. Már-már dokumen­­tarista hűséggel, visszafogottsággal eleveníti fel a történteket, s di­cséretes visszafogottsággal ábrá­zolja a mentőosztagok nehéz munkáját, az orvosok, ápolónők küzdelmét, amelyet a súlyosan sé­rült, megégett emberek életéért folytatnak. A katasztrófafilmekkel ellentét­ben, a rendező nem vitágsztárok­­kal, hanem ismeretlen színészek­kel játszatja el a történetet, ettől vált még torokszorítóbbá, még drámaibbá alkotása. (Duna) _____ ———­­v Tarlatunk__ Vakfoltos Kép A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége tag­jainak zsűrimentes tárlatát pén­teken dr. Németh Lajos aka­démikus nyitotta meg. A több száz festmény, szobor, érem december 9-ig tekinthető meg a Műcsarnokban. A tárlat címe: KÉP. Az 1990-es esztendő magyar ké­pe. A jelen bonyolult valósá­ga. Szerencsére a művészek nem egy vizuális nyelvet be­szélnek, hanem szinte annyit, ahányan vannak. Szükségsze­rűen tarka a képi megjelení­tés, s az érték is változó. Ez is természetes, bár több erőfe­szítést vártunk mind a megfo­galmazást, mind a témaválasz­tást illetően. A legújabb ma­gyar képek többsége nem érin­ti az igazán égető gondokat. Szinte kivételként akad azért együttérzés, így Ezüst György festménye, Kirchmayer Károly szobra a szemén súlyosan se­besült Sütő Andrást láttatja. Nem egyszerűen arcát csupán, hanem helytállását. Cs. Ko­­vás László Ötödik parancso­lat című szobra kozmikussá tágítja a mindennapok tragé­diái szülte humánum iránti vá­gyat. Sok a kísérlet, akad meg­hökkentő szélsőség elég. Döb­benet, katartikus élmény annál kevesebb. A kulturált színike­­ztelés, a kompozíciós rend szin­te általános, de a felejthetet­len hiányzik a bemutatóról. A művész és a mű iránti tiszte­let mondatja ezt a szemlélő­vé!­, aki szeretné egyre na­gyobb teljesítményre serken­teni a számtalan tehetséget, akik a képességüket most is bizonyítják. Még várat magá­ra, hogy képzőművészetünk a babdzsi „soha meg nem elége­­dés” mércéjével mérje, nem a pillanatnyi készenléti állapo­tot, hanem a törekvései irá­nyát. A szövetséges indíttatású kritika örömmel figyelte Maz­­zag István, Hegedűs II. László, Bráda Tibor, Szentgyörgyi Jó­zsef, Cs. Nagy András, Miks­ Ferenc, Lóránt János, Balogh László, Bakonyi Tibor, Stefá­­novits Péter, Gyémánt László, Bényi László festményeit, Ko­pasz Márta grafikai lapját, Budahelyi Tibor és Veszprémi Imre, Cs. Kovács László plasz­tikáját. Nyomra bukkantak, a felfedezésükkel körvonalaz­zák a magyar művészet új ho­­rizontj­át. Losonci Miklós * * • Hangkristályok „Suzanne Vega lemezei olya­nok, mint a tiszta vizű hang­tavacskák** — írja a New Mu­sical Express a lányról, aki egy szál gitárral hódította meg a világot. A Puerto Ricó-iként nevelkedett énekes dalíró­ról úgy tartják, hogy már ak­kor New Age zenész volt, ami­kor még mindenki azt hitte, hogy a kvarckristályok csak a kvarcórákba jók. Új albumával, amely Days of Open Hand (Nyitott kezek napjai) idén tavasszal kezdte meg világ körüli turnéját. Mi­előtt azonban útra kelt volna, hozzáfogott egy, az őt gyer­mekkora óta foglalkoztató ti­tok megoldásához. Talán Luca c. dalának világsikere adta meg az utolsó lökést ahhoz, hogy kétéves kora óta nem lá­tott édesapja után nyomozzon. Titokban — tekintettel édes­anyjára és nevelőapjára — magándetektíveket bérelt fel, hogy próbálják felderíteni apja hollétét. Karácsonyi ajándék­ként látta viszont Suzanne édesapját. Ekkor tudta meg, hogy a családban már meg­előzte őt nagymamája a zené­­szi pályán, hiszen a mami a 20-as, 30-as években egy dzsesszt játszó lányzenekarban dobolt. A törékeny és tiszta dalok előadója a koncertturné kere­tében, Budapesten, november 24-én a Körcsarnokban lép fel. P. T. Cs. Ikonok színpadkörelben Nagy hatású és megindítóan szép pillanat tanúi lehettünk Veszp­rémben a Bűn és bűnhődés bemutatója előtt, mert Vujicsics Sztoján mintegy felkészítendő bennünket a színpadi világ hangulatára — megnyitotta a színház előcsarnokában Agárdi Gábor színművész ikon­kiállítását. Azt mondta el: Agárdi Gábor az ikon megoldásának min­den aprólékosságát megismerte és elsajátította. A hagyományos iko­nográfiát a régi ikonfestők ősi, és hagyományozó mesterségének fel­­támasztásával műveli. Ezek újraalkotott, feltámasztott ikonok, akár a halhatatlanság és megújulás lényege jelképes, ami isteni lényegük. Agárdi alázattal követi az anonimitás homályába veszett nagy ikon­festők példáit és nyomdokait, vállalva a szent képalkotó kánonok megkötöttségét. „Agárdi ebben a vállalt és magára kényszerített nagy hatású művészi szerepben is remekel. Ezért csodálhattuk oly tisztelettel és áhítattal fantasztikus mesterségbeli tudással megalkotott ikonosztázait amelyekből nemcsak a festés kultúrája, hanem az öt­vösművészetéből áradó tehetség is meggyőzően sugárzott felénk. (i. l.) • PULAY IBOLYA festő­művésznő életmű-kiállítását rendezik meg Budapesten, a Fimcoop Galériában (V., Apá­czai Csere János utca 7.), hol­nap, hétfő délután 3 órakor. Az alkotói munkásságát Dö­mötör János művészettörté­nész, a Tornyay János Múze­um igazgatója méltatja. • A VIGADÓ GALÉRIA föld­­szinti kiállítótermében nyílt meg Klie Zoltán festőművész kiállítá­sa. A Magyar Köztársaság Művé­szeti Alapja a Vigadó Galériával közösen rendezte ezt a reprezenta­tív tárlatot a 93 esztendős művész munkáiból. A szokatlanul nagy­méretű táblaképek vásznain meg­elevenednek az egykori Vaszary­­tanítvány dekoratív alkotásainak legszebb darabjai. A tárlatot meg­nyitó Pogány Ö. Gábor művészet­­történész a konstruktivista Klie Zoltán koloritgazdagságát fejteget­ve aláhúzta témagazdagságát, egyedi színvilágát, amely a meste­ri ecsetkezelés nyomán méltán tartja őt korunk egyik kiváló mű­vészének. Számvetés ez a tárlat hét évtized festői világának. A fo­lyamatos művészi munkájának be­mutatására, három évtized tárla­tából is elgondolkoztató ez a ki­állítás. A kiállító ajándéka Esteban Fekete Németország­ban élő magyar festőművész kiállítása november 29-ig te­kinthető meg a dunakeszi Gár­donyi Galériában. Ebből az al­kalomból az alkotó egy színes fametszetét adományozta a szakközépiskolának, ahol öt éve tartanak képzőművészeti bemutatókat. Az iskolagaléria vezetője, Horpácsi Miklósné Szabó Iván szobrászművész Gárdonyi-érmét adta át azok­nak, akik támogatták e fontos közművelődési tevékenységet. 1990. NOVEMBER 18., VASÁRNAP

Next