Vasárnapi Hírek, 1991. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-19 / 20. szám
. Zsöllye Tegnap Kaposvárott, a helyi Csiky Gergely Színház Valahol Oroszországban című előadásával megkezdődött a X. országos színházi találkozó, mely május 26-án zárul. A hétnek mindenképp ez volt a legfontosabb színházi eseménye. Nem mintha új bemutatók nem lettek volna. Voltak. A budapesti Katona József Színház egy furcsa, kicsit mai Három nővérnek tekinthető darabot — A titkos elragadtatás — mutatott be. Az Arany János Színház az örökzöld Goldoni-komédiát, a Két úr szolgáját játszotta. Egerben egy szintén Nyomasztó elragadtatás örökzölddé válni kezdő musical, A padlás volt az újdonság. Még a múlt hét végén került színre egy habkönnyű bohózat a Vidám Színpadon, a Csöngettek, madame! És folytatva korábbi budapesti vendégjátékát, a debreceni Csokonai Színház most Zilahi Lajos A tábornok című darabjának előadásával szerepelt az Operettszínházban. Ami viszont, az utóbbi hónapok tükrében, szinte rendhagyó: e héten újabb színházi botrányról nem kaptunk hírt... Jelentős lépéselőnybe kerültünk azzal, hogy Zsámbéki Gábor nem várta meg, amíg a saját bőrünkön tapasztaljuk ki a pénz mindenhatóságának embertorzító, életminőséget és erkölcsi normákat meghatározó természetét, s mindez drámává tisztul egy honi szerző fejében. A belátható folyamatoknak elébe menve, onnan hozta a problémafelvetést, ahol annak már teljes bonyolultságát, mélységét ismerhetik: a sokat hivatkozott, sok tekintetben mintául szolgáló Vaslady Angliájából. (Annak is a már kiteljesedett korszakából.) Így aztán egészen kivételes gyorsasággal került színre David Hare A titkos elragadtatás című darabja az 1969-es londoni bemutató után nálunk, a Katona József Színházban. Gyanítom, némileg „feljavítva”. A Zsámbéki Gábor rendezte előadásnak ugyanis nem az a végkicsengése, ami a londonié lehet — legalábbis a műsorfüzetben idézett angliai kritikákból ítélve —, hogy tudniillik a konzervatív párti államtitkár asszony is csak ember, az ő keblében is érző szív dobog. Zsámbéki egy pszichológus és társadalomlélektanász körültekintésével legfeljebb megérti és megérteti a Bodnár Erika játszotta Marion mentalitását; a szánalom — lelki gazdagságunktól és szociális érzékenységünktől függően — ránk van bízva. A Katona József Színház erősen brechtizált (amennyiben az átdíszletezések hangsúlyosan szakítják el a jeleneteket egymástól, s a néző tudatát a lineáris történetfűzés hitelességének igényétől), ám paradox módon lélektanilag mégis rendkívül mívesen kidolgozott előadása a tisztesség lehetőségeit, életképességét firtatja a pénz diktátumának világában. A válasz, szerzőé és rendezőé meglehetősen egyértelmű: nem. A mindennapok kihívásaira kínálkozó reflexiók között a humánum, a tisztesség nem szerepel. Nem szerepelhet. Az „élhetetlen” apa, a történet kezdetén elhunyt Robert nyomdokain haladva kisebbik lánya, Udvaros Dorottya Isobelje is halálra van ítélve. És a maga módján az utolsó feleség, az alkoholizmusba menekült, szétesett személyiségű, élőhalott Katherine is, Básti Juli megfogalmazásában. Meg a körülményekhez alkalmazkodni próbáló, az albérletéből kikecmeregni vágyó Irwin, Isobel szeretője — Ternyák Zoltán — is, akinek csupán a belső, „mondhatatlan űr” marad. Életben — már amennyire a vegetáció mégoly magas fokát annak lehet nevezni — itt csak a pótcselekvésekbe menekülni képes Rhodák — Bertalan Ágnes üres lelkű kis ragadozója —, a vallás racionális hátterébe kapaszkodni tudók — Balkay Géza Tomja, Marion férje — maradhatnak, no meg azok, akik Marionhoz hasonlóan belátják, hogy nem szabad megérteni akarni mindent, mert abba belebolondul az ember. A Katona József Színház előadása mindazonáltal egészen mulatságos. Csak utána támad az embernek bőghetnékje. Szűcs Katalin Hiteles Ibrinkó Az Állami Bábszínház nemes tette, hogy bemutatta Tündér Ibrinkó történetét, melyet székely népmese alapján Ignácz Rózsa írt. A nem szokványos esemény itt is az igazság örömteli győzelmével végződik, melyet a zsúfolásig megtelt nézőtér gyerekpublikuma ujjongással fogadott. Ebben a műfajban különösen fontos követelmény a látvány. Ezt a várakozást teljesítette Tarbay Ede dramaturg és Urbán Gyula rendező. Sebő Ferenc zenéje harmonikus hátteret biztosított, Ambrus Imre díszletei, bábfigurái nemkülönben. Mélyen megfontolt nagyvonalú színelosztásban válhatott a látvány látomássá, s a közönség örülhetett a szép, zamatos beszédnek. A képzőművészet, a kép a színház szövetségese lett, különösképp azért is, mert a bábjáték jó arányban ötvöződött Rettegj, óriáskirály és Tündér Anna, a tó királynője alakjaival, akiket Szabó Lajos és Niklesz Ildikó formált emlékezetessé. Volt itt minden — hoppmester, békák, tücskök, madarak, villámlás, dörgés nyomában a gyerekek izgalma, önfeledt vidámsága. Elhitették velük, hogy az igazság a legerősebb fegyver. L. M. * Újabb harsány(i) furfangok Sztriptíz és röhögés Harsány Gábor, a népszerű színész az elmúlt években krimiíróként is fellépett a könyvpiacon. Aki egy kicsit is ismeri az ő célratörő és ravasz észjárását, már a legelején sejthette, hogy valamelyik hátborzongató témáját előbbutóbb belopja a színházba is. Hát ez megtörtént. Ki olvasta a Lassú halál folyosója című harsány Harsányi-krimit? Nos, csak azért kérdem, mert most ismét találkozhat vele a Karinthy Színpadon Sztriptízbár a Cityben címmel. — Valóban úgy megtűzdelték új ötletekkel, váratlan fordulatokkal a sztorit, hogy talán még a saját szülőatyja sem ismer rá? — Az bizony előfordulhat — mondta Harsányi Gábor író, rendező s a darab egyik főszereplője —, mert ez egy olyan bonyolult és képlékeny játék, amiben minden megtörténhetik. — Még az is, hogy Torgyán József fellép? — Az nem. Torgyán nem lép fel nálunk, ezt a sületlenséget az egyik pletykamagazin találta ki. — Lehet, hogy megölik érte a lap főszerkesztőjét a színpadon? — Hát az előfordulhat. Megérdemli, nem? — Lehet tudni egyáltalán, hogy miről szól ez a bő humorú félelmetes játék? — Sejteni lehet. Valahol egy nyugat-európai városban titokzatos gyilkos tartja rettegésben a prostituáltakat. A rendőrkapitány (Dózsa László) és a pszichológus (jómagam) nem tudunk úrrá lenni a helyzeten. Képtelenek vagyunk kideríteni, ki öli halomra az örömlányokat, így aztán elszánjuk magunkat a legroszszabbra, beöltözünk prostinak, és mindent elkövetünk, hogy magunkra vonjuk a titokzatos őrült figyelmét. — Sikerrel? — Remélem. — De nem biztos benne? — A nyomozás, illetve a próbák sűrűjében mutatjuk a lehetséges igazságot, közben majd bedilizünk a félelemtől. Korda Gyuri, Balázs Klári pedig mint lokáltulajdonosok rettegnek. — S a közönségnek van-e félnivalója? — Aki csak nevetni és szórakozni akar, és szeretne sztriptízt is látni, élesben — annak nincs. — Gondolja, akad olyan ember, aki meztelen nőket akar látni és emellett egész estén át a hasát szeretné fogni nevettében? — Én tán nem is gondolnám, de az tény, hogy a 24-i bemutatóra és a május 31-i előadásra is már minden jegy elkelt. Magyar Katalin (Lenyó László felvétele) A szerző rendez Színházon kívül Évadok, színidirektorok, kultúrkorifeusok, művelődéspolitikusok jönnek és mennek — de a májusonként megrendezett országos színházi találkozó marad. Immár egy évtizede. Valamiféle stabilitás ez a változásban, noha a találkozói szisztémája korántsem volt stabil vagy megmerevedett az évek során. Voltak nagyon szép, nagyon rangos, sok kiváló előadást sorakoztató találkozók, s voltak halványabb, olykor majdnem a tűréshatárt alulról súroló bemutatósorozatok. Tehát olyanok, amilyenek az illető évadok voltak. Válogatni — még vitatott módszerekkel is — csak abból lehet, ami van. Aki végigkísérte ezeket a találkozókat, tudta, hol, merre tart a magyar színház, mit ért el, mit nem, s nagyjából hol a helye Európa vagy a világ színházművészetében. Most, első ízben, nem a főváros, hanem a méltán híres kaposvári színház székvárosa ad otthont a találkozónak, melyen tizenegy színház — köztük hét vidéki — mutat be tizennégy produkciót. Feltűnő, hogy nagy budapesti színházak — a Nemzeti, a Madách, a Víg, a Katona József — nincsenek a bemutatkozók között. Ennek okai külön és hosszabb elemzést érdemelnének. Jelen van viszont egy sor kamaravagy stúdiószínházi produkció (összesen hat). Mindez azt sugallja, hogy az évad legjobb előadásai vidéken, illetve kis színházakban születtek. Logikus, hogy ez a nehezen vitatható tény a találkozó programjában is megmutatkozzék. A tegnap este kezdődött találkozó díjait — összesen nyolcat — a jövő vasárnap esti utolsó bemutató után adják át. (—n) Vele, holnap, ugyanitt Bernard Slade, kanadai író már háziszerzőnek számít a Madách Kamara Színházban, ötszazszor játszotta Schütz Ila és Sztankay István a Jövőre veled, ugyanitt című darabját, 206-szor került színre Haumann Péter, Cseke Péter és Tóth Enikő főszereplésével a Jutalomjáték, és 200-szor látta a főszerepekben ugyancsak a Schutz—Sztankay párost a nagyközönség a Romantikus komédia című darabjában. Nem mindennapos sikerszériák! Jelenleg túl jár már a 100. előadáson a Válás Kaliforniában című darabja, a Piros Ildikó—Huszti Péter kettőssel. Mást a háziszerző Budapestre érkezik és 20-án, hétfőn este a színiház születésnapján rendkívüli szakmai előadást rendeznek Bernard Slade tiszteletére. Az eddig színre került darabjainak valamennyi szereplője megtekinti a Válás Kaliforrniábant, melyet Balikó Tamás állított színpadra. A többi sikeres darabot a Sladeszakértőnek számító rendező, Szirtes Tamás vitte színre. A sikertémához illik, hogy május 26-án, jövő vasárnap ötvenedszer játsszák Psota Irén monomusicalját, a Roncsderbyt, Pereli Gabriella,Aldobolyi-Nagy György és G. Dénes György közös művét. A sikeres darab még az idei évadban elkezdi külföldi és vidéki előadás-sorozatát, először június 2-án, Szabadkára látogat a produkció. Általában a környező országok magyarlakta területeire viszik a darabot, és felkeresik hazánk városait is az őszi hónapokban. (sivó) Csengőderű A Vidám Színpad Kis Színházában ízes, játékos francia bulvárkomédiát (Csöngettek, madame!) láthattunk Benedek András szellemes fordításában. Az alapszituáció eleve figyelmet ébreszt, mert abban a pillanatban, amikor a színpadon megjelenő szeretőből szerelmes férfi lesz, s ez a nős, kétgyermekes apa végzetesen belesodródik valami titokzatos, talányos, mámoros szenvedélybe, egy reményteljes szerelembe. Szakít régi életével, családi körével, de nem szakítanak ők vele, sorra becsöngetnek ebbe a menedékhelynek hitt otthonba, hogy vad komédiás szituációkba sodorják egymást. Zsudi József rendezte az előadást, pergő, jó stílusban vezet végig bennünket a komédia hullámvasútján. Főszereplőként Zana József csibészes csínytevőként ábrázolja a házaséletből a szerelmi kalandba menekülő férfit, szerelmesét Détár Enikő stílusosan, sok humorral jellemezte, az elhagyott feleség szerepében Pálos Zsuzsa a figura kedvességét és kedélyességét és nem a szenvelgést emelte fénybe. I. J. Szolga zavarban Az Arany János Színház újításra, korszerűsítésre, friss ambiciózus társulata Valló Péter rendezésében színre vitte Goldoni első sikeres reformdarabját, a Két úr szolgáját. Az előadás — akárcsak főhőse, a két hagyományos alakból eggyé gyúrt Truffaldino — két urat szolgál: Goldoni komikus költészetét és egy mai, vígjátéki stílust. A baj csak az, hogy az említett kettős szolgálat elve és gyakorlata nemegyszer csorbát szenved, s bár eljátsszák sok leleménnyel a Truffaldino által uralt fordulatos vígjátékot, nem eléggé szolgálják a másik urat, a Goldoni-féle komikus költészetet. Következetlenségek adódnak, megváltoznak egyes gondolati, érzelmi erővonalak, csikorognak a játék kerekei. Nem értjük, hogy miért ígér a színlap csodálatos helyszínt Velence lagúnáival, gondoláival és borongós kék egével, mikor a színpadkép inkább a délegyházi vagy jobb esetben is a velencei-szavi vízi építményeket idézi. Csuja Imre a címszerepben amolyan mai tahó pályaudvari vagy köztéri lézengő, hiányzik belőle a naiv báj, a felfelé vivő szellemi elevenség. Für Anikó játékban is elegáns, kulturált torinói (kisvárosi) hölgy először férfiruhában, a végén nőiben, ám olykor túlságosan matt, pedig neki — Goldoni szerint — markáns, férfias vonásai és szokásai is volnának. B. J. A Műteremavató Marosi Ilona festőművész legfrissebb alkotásainak bemutatója egyben új műtermének avatója is volt. Az elegáns, többszintes Daru utcai épületben, maga a festőnő fogadta és üdvözölte vendégeit, majd miután dr. Dömötör János művészettörténész megnyitotta a kiállítást, az érdeklődők és a sajtó képviselői megtekintették az új műveket abban a magasság felé törekvő térben, amelyben létrejöttek. A márványlépcsőkön fölfelé haladva, nyomon követhettük az alkotás folyamatát. A művésznő a hagyomány és a korszerűség elvét vallja, és életműve híven kifejezi ezt a hitvallást, öntörvényű kompozícióinak finom pasztell színei: a tört kékek, a mályvarózsaszínek, az arany ragyogását olykor letompító barna félkörök, egyenesek és hullámvonalak ritmusába beilleszkedő természeti formák, egy sajátos képi világ meghatározó jelenlétét bizonyítják. Legújabb alkotásai között méretre, szépségre, merészségre talán legnagyobb az Angyali üdvözlet, amelyet a művésznő El Greco, a nagy görög—spanyol festő tiszteletére és emlékezetére készített. A horizontális építkezés hajlított síkjai, a lírikus színekkel hangsúlyozott egyenesek itt megtörnek. A nonfiguratív koncepció közepében megjelennek a figurák, s a kép egészén Greco sugárzik Marosi Ilona individuális átkötésében. A festőnő pasztell színvilágán sok esetben áttör az arany időtlen és derűs ragyogása, a Napmadár, s általa az életöröm jelenléte ott sugárzik képein. iM. K. Koronaképek Dr. Kállay István egyetemi tanár nyitotta meg a Budapesti Történeti Múzeumban Nyáry Éva festőművész kiállítását a magyar korona zománcképeinek nagyított másolataiból. A tárlat augusztus 4-ig tekinthető meg. A Szent Korona a magyar államiság jelképe, legfontosabb koronázási ékszerünk, ahogy Juhász Gyula írja versében: „Ez tündökölt világgá tiszta fénnyel Mátyás fején”. Nyáry Éva, aki Szíriai képsorozatával vált piktúránk új alkotójává, nagy dologra vállalkozott; a koronát mintegy festészetre fordította azzal, hogy a rekeszek szentjeit, Jézust és I. Géza királyt, az apostolokat pontos rajzolattal, fölnagyított kiemelésekkel megörökítette. Dicsérendő az az elmélyült műgond, ahogy hallatlan alázattal és szakmai odaadással oldotta meg nem kis föladatát. (1. m.) Kórusutaztató Megélhet-e békésen egymás mellett az üzlet és a művészet? Bármilyen hihetetlennek is tűnik, igen — legalábbis tőlünk nyugatabbra. Itt van például a GEMO Konzerte und Reisen német utazási iroda, amely — természetesen nem minden önreklám nélkül — már hosszú ideje támogatja és utaztatja a neves vagy még a karrier szélén álló német- és más nációbeli kórusokat, világszerte emígyen népszerűsítve az egyetemes kórusművészet alkotóit és opusait is egyaránt. A cég igazgatója, Herbert Titsch — itteni „hídfőállásul” — néhány éve a Pesti Vigadót „szemelte ki” magának és e patinás intézményt bízta meg a magyarországi koncertek megrendezésével. E kapcsolat már csak azért is figyelemre méltó, mert a GEMO-kórusok mellett sok hazai együttes is bemutatkozhat. A Vigadóban csak e hónapban már két GEMO-koncert futott le és ma este egy újabb eseményre, az Amszterdami Vegyes Kar, a Budapesti Ifjúsági Énekkar és a MÁV-szimfonikusok közös Mozart-hangversenyére látogathatnak el a hazai kórusmuzsika kedvelői. A műsor impozáns: a Koronázási mise, és a Requiem, a két dirigens pedig Willem Wieshahn és Strausz Kálmán. Tóth Ádám • Két Mozart- és egy Mendelssohn-opus, Kocsis Zoltán és a Liszt Ferenc Kamarazenekar, kedvcsinálónak ennyi is elég a Pesti Vigadó holnap esti koncertjéhez. Az előadás társrendezője a Quint, a tavaly ősszel a Hungarotonból kivált kislemezkiadó cég. • Szobor, kép, zene. R. Törley Mária szobrászművész — aki 1985-ben a ravennai Dante Biennálén díjat nyert — és Békési Sándor grafikusművész — aki elsősorban animációs filmek forgatkönyvírói, grafikai és rendezői feladataival foglalkozik — közös kiállítása nyílt meg tegnap délután a Hotel Gellért Teaszalonjában. A június 2-ig megtekinthető eseményt május 26-án este 6 órakor Dobozy Borbála csemballóművész koncertje színesíti. (é. m.) 1991. MÁJUS 19., VASÁRNAP