Vasárnapi Hírek, 1991. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-28 / 30. szám
Egy ősz hajú asszony Fényes Kató visszatért Az elmúlt napok hanglemez-újdonságai között örömmel fedeztünk fel egy korongot, amely negyven évnél is idősebb dalokat tartalmaz. Az igazi meglepetést azonban nem is annyira e dalok, inkább az előadó, a régóta nélkülözött Fényes Kató okozza. Egy ősz hajú asszony (My Yiddishe Momme) nem csupán egy dal címe, amely ennek a lemeznek elején csendül fel, de azt a finom, elegáns előadói stílust is a legjobban képviseli, amelynek Fényes Kató egyik itthoni reprezentánsa volt. Néhány évig a hazai könnyűzene legismertebb előadóművészei közé tartozott. Most megjelent lemezén tizenhat, egykor anynyira kedvelt sláger hangjai ringatják el azokat, akik — sajnos — abban a helyzetben vannak már, hogy ezekre a dalokra mint fiatalságuk zenei hangjaira gondolhatnak vissza. Az olyan sorok hallatán, mint „Most már csak pénzt kell szerezni az úthoz / És indulhatunk a vasúthoz’’ vagy „A csónak amit vettünk / repült a szép tavon” stb. nem csupán a régi-régi esték, csókok, szerelmek, szakítások emléke pendül meg a hallgatóban, de egy kicsit a kor is, amelyben éltek. Ezek a dalok ugyanis — nemcsak képletesen — benne voltak a levegőben. Hozzátartoztak a mindennapokhoz. Fényes Kató olyan lágyan és behízelgően énekli, hogy aligha lehet érzéketlenül elmenni mellettük. Van azonban egy másik, nem kevésbé fontos tanulsága is ennek a nosztalgialemeznek: a dalok szerzői — szövegírók és zeneszerzők, nem különben a hangszerelők — kitűnő zenészek voltak, akik igen magas színvonalon művelték mesterségüket. Elsősorban Fejér Györgyre, Polgár Tiborra, Martiny Lajosra, vagy G. Dénes Györgyre a szövegíró-fenoménra gondolunk. Ez utóbbi például a lemez címadó dalában, két perc ötven másodpercben néhány találó tollvonással egy emberi drámát tudott belesűríteni. Annak az ősz hajú asszonynak a fájdalmát megénekelve, akinek egyetlen fiát a gyilkos háború elrabolta. Valahogy így kell (kellene) könnyűzenei szövegeket ma is írni. Nemcsak tollal, talentummal is. (Radioton) . Suzuki elképedt Japán nyelven szólt a himnusz — A világ leghíresebb gyermekkórusa! — ezekkel a szavakkal mutatták be első Japán koncertjükön. Botka Valéria és dr. Csányi László együttesének tagjait, akik második hetüket töltik már a szigetországban. Nagy élményt jelentett a 16 órás repülőút is, hiszen a londoni átszállás után csaknem az Északi-sark felett vezetett a Boeing 747- es útja, a jó időben Grönland és Alaszka nagy része is látható volt a fedélzetről. A tokiói landolást követően 5 órás utazás következett, míg a csoport a zöld teájáról híres Shizuoka tartomány Hamaokia nevű kis városában megpihenhetett. A gyerekeket japán családok látják vendégül, ami hagyomány, hiszen némelyik kórustag negyedszerötödször tette meg ezt a hoszszú utat, spersze japán barátaik is többször jártak már Budapesten. A vendéglátó családok anyagi kondíciói nem egyformák. Van ahol szerényebbek a körülmények (zsebpénzről itt is gondoskodnnak), mások viszont áruházi bevásárlókörúttal kezdték a vendéglátást. Mindenütt nagy szeretettel veszik i körül a gyerekeket és igen büszkék a korus sikereire. Az érkezést követő harmadik napon rövid gyárlátogatás után fogadta a gyerekeket Suzuki Osamu, a Suzuki Motor Corporation elnöke. Botka Valéria és Csányi László készült erre a találkozásra. Hetekkel korábban telefaxon megszerezték a Suzuki-gyár himnuszának kottáját, így a kórus japánul adta elő a dalt a Suzuki úr elképedésére. (Állítólag rajta kívül a cég összes vezetőjetudott a dologiról, s várták a hatást, ami nem maradt el.) A Suzuki-gyárban tett látogatás nagy sajtót kapott — három tv-társaság (a legnagyobbak) adtak tudósítást esti híradójukban és jelen volt a találkozóin az Asiahi Simibun, az egyik legjelentősebb napilapképviselőjeis. Ezt követően a kórus iskolákban koncertezett és mér Hamatsuban tartózkodnak, mint a csütörtök óta zajló Gyermekkórus Világfesztivál résztvevői. Harmadik napja preklasszikusokkal, Bartók és Kodály műveivel, valamint musicalrészletekkel és természetesen japán dalokkal szerepelnek ezen a hatalmas világtalálkozón. Stuber Sándor Világsztárok a főcímlistán Sándor Pál még mit Mostanában ünnepelhetné kétéves fennállását a Novofilm, ha kedvük és idejük lenne az ilyen ünneplésre. Szakmai körökben többnyire „Sándor Pál-cégként” emlegetik a filmkészítésre szerveződött magánvállalkozást. Igazából a Novotrade egykori filmstúdiójából szerveződött önálló produkciós irodáról van szó, amelybe olyan társtulajdonosok is beszálltak, mint a német ACC Filmprodukciós társulás, illetve a Mediavision TV és Filmprodukció. Sándor Pál ma is köti magát két évvel korábbi fogadalmához, és nem nyilatkozik. Ugyanakkor hozzáteszi, hogy mint közismert exhibicionistának nagy erőre van szükségeehhez, az önmegtartóztatáshoz. Majd ha a szavaknak megint súlyuk lesz — mondja — ő is beszélni fog. Így aztán közvetlen munkatársával, az egykori televíziós Koltai Péterrel beszélgetünk. Eddig miért csupán néhány reklámfilm emblémáján fedezhetjük fel a Novofilm emblémáját? Kizárólag ezzel foglalkoznak? — A reklámfilm tevékenységünknek csupán 20-30 százalékát teszi ki — válaszolja. — Nem mintha szégyellnénk ezt csinálni. Tavaly például a holland Philips cégnek készített reklámfilmünk Cannesban Ezüst Oroszlán díjat nyert. — Úgy tudom, hogy a béres kooprodukciós munkák zömét külföldi filmes és televíziós társaságok megrendelésére készítik. — Ahogy nyílik a piac úgy szaporodnak e vállalkozások is, hiszen jó szakemberekből, szerencsére, nálunk elegendő van. De azon már érdemes lenne elgondolkodni, hogy némelyik vállalkozás költségvetése szinte már a csillagos eget ostromolja. Reális-e ez? Lassan már a külföldieknek sem éri meg, hogy nálunk dolgoztassanak.A vállalkozók tehát nemcsak a saját esélyeiket rontják, de a magyar filmkészítésről is kedvezőtlen képet alakítanak ki. Nekünk kezdettől fogva az volt az elvünk, hogy nem az első megrendelés a döntő, hanem a második és a harmadik megbízatás. Maroknyi állandó stábbal rendelkezünk csak és elsősorban menedzsereket alkalmazunk. Az üzletszerzők státusban vannak, míg a többieket produkciókra toborozzuk és szerződtetjük. Széles választék áll rendelkezésünkre és akik egy-egy feladatra hozzánk jönnek, eddig még nem bánták meg. A Novofilm annyiban is különbözik a többi hasonló hazai vállalkozástól, hogy önálló magyar produkciókat és magyar érdekeltségű produkciókat is menedzsel. Készült már itt önálló magyar játékfilm Tímár Péter rendezésében, most pedig egy izraeli— amerikai—magyar közös produkciót forgatnak, „Tékozló apa” címmel. Ennek a vállalkozásnak külön érdekessége, hogy a magyar származású Oscar-díjas operatőrnek Zsigmond Vilmosnak ez lesz az első rendezői munkája. Máris híre van a világban, ami nem véletlen, hiszen a "rendezőn kívül még két olyan világsztár is szerepel, majd a főcímlistán, mint Liv Vilman és Michael York. —nagy— Újsághír: „Hétfőn reggel tették meg az első csákányütést a lebontásra ítélt Király Színház épületén, amelynek megszűntét az utóbbi időben annyi kegyeletes hír cáfolta. Most utolérte a sors.” 1941. július 29. Ehhez hasonló manővert azóta sem ismer a magyar színháztörténet. Egy zsindelytetejű, mindenkitől elhagyott, rideg és barátságtalan fatákolmány helyén az alig harmincesztendős fiatalember — Beöthy László — színházat óhajtott nyitni. A Király utca elején, közel a Nagykörúthoz, a hely talán kedvezőnek is tűnhetett, ám az előzmények meg a körülmények annyira riasztóak voltak, hogy ide csupán egy vakmerő vállalkozó vagy egy mindenre elszánt kalandor merészkedhetett. Akkoriban a tágas színpadú és nézőterű Népszínház, meg a kissé szűkebb, de kívül-belül díszes Kerepesi úti Nemzeti Színház kényeztette el a pesti publikumot. , Igaz, Beöthy nem volt egyedül. Azok, akik mögötte álltak — egy nagyhatalmú laptulajdonos, Rákosi Jenő, és a kerubként felette őrködő Rákosi Szidi, az egyikben a nagybácsit, a másikban az édesanyját tisztelte —, mindent elkövettek, hogy a család megtépázott becsületét visszaszerezzék. Lacit ugyanis huszonnyolc éves korában beültették a Nemzeti Színház igazgatói bársonyszékébe, ami — mint később kiderült — meg is illette volna őt, hiszen szerencsés keze volt. Minden amihez csak nyúlt, arannyá változott a kezei között. Idejét a kártyaasztal meg az igazgatói iroda között osztotta meg. Volt azonban egy óriási hibája, amely alig különböztette őt meg a vele egykorú ifjaktól: túlságosan is meggondolatlan volt. Ennek köszönhette, hogy kínos viszályba keveredett Keglevich gróffal, a színház intendásával, amiből kis híján rendőrségi feljelentés, majd bírósági perpatvar is támadhatott volna. Amikor a nyilatkozatok már csaknem kibogozhatatlan folyammá növekedtek, a család úgy döntött, hogy Lacinak fel kell adnia az igazgatói bársonyszéket. Nemcsak visszahívták, de nyomban láthatatlanná is tették. Kiküldték Párizsba, hogy zaklatott lelke ott megbékéljen. Pihenője azonban nem tartott sokáig. 1903 őszén hazarendelték. Akkor már kőművesek és ácsok serénykedtek a Király utca 71. számú épületen, amelyet színházi célokra alakítottak át. Azok, akik a Szent Családot megpróbálták visszaszorítani, váratlan lépésükre felhorkantak és heves sajtóhadjáratba kezdtek. „Tűzfészek a Király utcában” — sistergett az egyik lap főcímében. A másik lakonikusan Halálszínháznak titulálta a félig még el sem készült épületet. „A fővárosi népesség életbiztonságának legelemibb arcul csapása lenne, ha abban a Halálszínház házak közé szorított tákolmányban színielőadásokat rendeznének” — vélekedett a harmadik, arra célozva, hogy színházat — biztonsági okokból — szabad területen lehet csak építeni. A Király Színház pedig két bérház közé ékelődött. A felkorbácsolt közvélemény már-már meghátrálásra kényszerítette a vállalkozókat. Ez volt legalábbis a látszat. Október 28-án, a színháznyitás kitűzött napján csupán egyetlen vendég lépte át a küszöböt: Khuen-Héderváry gróf, a belügyminiszter. A titokzatos látogatót azonban nem annyira Huszka Jenő újdonsága, az Aranyvirág című operett érdekelte, mint inkább a kuliszák mögötti járások meg azemeleti öltözők, ahová mindenüvé aggályos pillantásokat vetett. Ezekről állították, hogy tűzveszélyesek. Az egyszemélyes miniszteri szemle aligha végződhetett volna másképp, mint egy nagyoperett fináléja — a feloldással. A komor dráma színei nemigen illettek egy operettszínházhoz. A csatározásnak ebben az utolsó szakaszában Beöthy László számára sem az volt már az igazi tét, hogy újból színházat igazgathat-e Pesten, inkább az, hogy mindenre elszánt ellenségeinek sikerül-e fölibe kerekedniük és akkor végleg kiszorítják őt szeretett városából, Pestről. 1903. november 6-án este végre megnyíltak a kapuk. A színpadról áradó muzsika meg a tüneményes színészi játék, minden másról elvonta a figyelmet. Beöthy a színpadon is csodát művelt. Lefújta a port az operettről, megújította. Aztán 21 boldog éven át vége-hossza nem volt itt a nagy diadaloknak. János vitéz, Cigányszerelem, Leányvásár, Csárdáskirálynő, Mágnás Miska, és persze a színészek: Fedák Sári, Petráss Sári, Lábass Juci, Király Ernő, Rátkay Márton, az id. Latabár Árpád és természetesen az őket követő fiatalabb nemzedék: Honthy Hanna, Fejes Teri meg a többiek, akik felvirágoztatták a műfajt. Közben Beöthy Lászlóból is Vezér lett, az első hazai színházi tröszt fejedelme. Mindez nagyon rövid ideigtartott, mert 1924. november 26-án Egyed Zoltán már ezt írta A Reggel-ben: „A ház, amely egy zseniális magyar színigazgató vezénylete alatt nem is olyan régen, még a magyar zene világhírének a bölcsője volt, a színház, amelynek színpadáról egy Fedák, egy Petráss, egy Péchy Erzsi tündérjátékának segítségével egy Fali, egy Lehár, egy Jacobi, egy Kálmán Imre tehetsége indulhatott el világhódító körútjára, a lelkiismeretlenség, tehetetlenség és hozzá nem értés bűnéből egy norvég pályaudvar sötétségébe és hidegségébe fagyva, a magyar színházcity elátkozott kastélyaként riasztja a demokratikus Király utca esti járókelőit...” Ezután még 17 esztendős agónia következett, mindaddig, amíg az ütött-kopott, kívül-belül szétmállott színházépület végleg le nem bontották. Bános Tibor Kopasz Márta: Szegedi anya Az idén nyolcvanadik esztendejébe lépett a Szegeden élő és alkotó Kopasz Márta, a kisgrafika, a metszőkultúra önálló utakon járó, kiemelkedő egyéniségű művésze. Tiszteletére visszatekintő, gyűjteményes kiállítást rendezett műveiből a Móra Ferenc Múzeum. * LVarázsos gráciával- Kopasz Márta képzőművészetünk Szeged - fejezetének egyik vezérszólama. Életművének minden rezdülése a földrajzi és szellemi térséghez kapcsolódik. Gyökere és szárnyalása. Szolgálatának mély alázata is ikáni minőség lett, hiszen már a harmincas években megtervezte a Szegedi Szabadtéri Játékok plakátját. Városa iránti tisztelete máiig töretlen. A magyar grafikán belül — mondhatni — egyszemélyes műfaj Kopasz Márta, vonalvezetése gráciájának megejtő finomságában, játékosságában, és intellektuális gazdaságában. Csipkés tagozottsággal, légies léptekkel álmodja rajziés emberi mértékének ex libriseit, köszöntő lapjait.Mesterműve: felejthetetlen ésklasszikus érték: a Múzsák sorozata. Urania, Erató, Euterpe. KLio századunk magyar linómetszésének remekei, úgyszintén a Szegedi anya (Tárlatunkban bemutatott) eredetiségével. Kopasz Márta egyéniség. Mindezt hazai és nemzetközi díjai is fémjelzik, hiszen akad benne a képpé álmodott-fokozott poézis. Grafikáim és festményein a figuráik lebegése Csokonai rokokó bájára és Krúdy varázsos hangulataira emlékezteti a nézőt. Álomból, meséből, múltból és a hétköznapi valóságból szőtt lények Kopasz Márta alakjai. Megelégedettséget és harmóniáit sugároznak. A szegedi metsző kultúra maradandó értéket Buday György, Bordás Ferenc, Vadász Endre mellett. Minden lapja egyszerre szimbolikus és közérthető. A hiánytalan forma emberi eszményeket hordoz. Losonci Miklós Kék és fehér színből ötvözött, végtelenül egyszerű, és mindenképpen megtorpanásra késztető kompozíció fogadja a látogatót a Pesti Vigadó Gálé , ma emeleti kiállításán. Első pillanatra úgy tűnik, mintha egy holdbéli tájat ábrázoló fotográfiával találkoznánk, de ha a képet alaposabban szemügyre vesszük, kiderül, hogy többről van szó. Egy kivételes képességű festőművész látomásáról, ahogyan bolygónkat látja és láttatja. A kép címe: Mikrokozmosz — Tisztelet Bartók Bélának, 1981. A Szegeden élő Pataki Ferenc ezzel a különlegesen szép festménnyel fogadja tárlatának látogatóit. A három teremnyi anyag, amelyet a művész ötvenedik születésnapjára állítottak ki, mindvégig közös gondolatmenetet variál. Pataki ugyanis összetéveszthetetlenül e század művésze, akinek minden vászna korunkról, sőt az abból reánk eső évtizedekről szól. Lehet, hogy ez napjainkban nem divatos művészeti irányzat, mégis megkockáztatjuk, hogy ötven-száz év múlva — a későbbi századokról már nem is beszélve —, ha a képzőművészetet fogják vallatóra, ezeket a képeket igen fontos üzenethordozóként tartják majd számon. A mi számunkra pedig ezek a nyugtalan, életerős vásznak különösen fontosak. Akár a környezetszennyeződésről (Szmogriadó 1987.), akár a„ szegénységről (Szűk esztendők 1984.), de még ha a biblikus témákról is szól minden alkotásaként ott lüktet a kor, amelyben él. (Nos) Pataki Ferenc tárlata augusztus 3-ig látható Budapesten a Vigadó Galériában, szeptember 13-tól október 13-ig Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum képtárában állítják ki az anyagot. ♦ Nyugtalan vásznak A MOLNÁR ANTAL festői látomásai tájról, emberről a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban augusztus 4-éig tekinthetők meg. Itt a festő régi és új alkotásaival mutatkozik be. Fő élménye a kunsági táj, a mezei munka, a természet évszakokra tagolódó pompája. Művészetében a hétköznap válikünneppé, így ábrázolja figuráit is mély együttérzéssel a Hordár alakját, méhészkedő édesapját, kávédarálóval a kezében sürgölődő Mamát. Termő magányban teremtődnek értékei, melyet többször is láthatott a közönség. 1991. JÚLIUS 28., VASÁRNAP