Vasárnapi Hírek, 1992. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-14 / 24. szám
Dv Vasárnapi " ______ideó | A gyönyör rabjai Ha a világnak hét csodája van, úgy van hét lehetetlensége is. Ezek közül az első, hogy kevés jövő jósolható egy olyan kapcsolatnak, amelyben a férfi több mint tíz évvel fiatalabb a nőnél. A második lehetetlenség, hogy a párkapcsolatok nem sikeresek, ha nagy a szociális és érdeklődési különbözőség, így startol a Gyönyör rabjai című film, s mire a szereplők a finisbe érnek, a világ nyolcadik csodájának részesei lehetünk. Ez az Isten által is másnak teremtett emberpár vadul csókolódzik egy bisztró asztalán.(!) Akkor tehát csalódás lenne ez a film, hiszen aminek szemernyi igazságtartalma sincs, az ugyebár haszontalan mű. Ez nem az! Különös bája van, mivel két ember az élet játékszabályai ellen játszik, miközben kiderül, nekik igenis egymásra van szükségük. Kiegészítik egymást, s valahol legyőzik önmagukat. Szakítanak emlékektől terhes múltjukkal, felejtik azokat, akiket felejteni kell. Rádöbbennek: az önsajnálat sehová sem vezet. Boldogok akarnak és mernek lenni, s a rendező jóvoltából erre csak akkor van esélyük, ha egymás mellett élnek. Egy darabig, mert ez a szerelem valószínűleg a katalizátor szerepét tölti be. De ne menjünk a dolgok elébe. Ez majd egy másik film lesz, amit remélhetőleg szintén Koltai Lajos fotografál. (Duna Film) -bagota(A videotékák filmújdonságairól bővebben a Video Magazin legfrissebb számában olvashat!) Az emberiség adósa a művészeteknek Fenséges köszöntő Kiküldött tudósítónk jelenti Madridból Szép ajándékkal örvendeztetett meg Madrid az elmúlt héten. Barátom, Juan Gyenes alighogy megérkeztem, azzal lepett meg, hogy megyünk a Pradóba, nem a képeket csodálni, hanem a művészetek, a művészek ünnepére — ugyanis a legfőbb méltóságok, Sofia királyné és Juan Carlos, Spanyolország uralkodója személyesen hívta meg a Prado dísztermébe mindazokat, akiket ebben az évben arany érdeméremmel tüntettek ki. Nagy érdeklődés, kivételes figyelem, nagy nézősereg várta a Prado-sétányon a királyi pár érkezését, a teremben pedig érezhető izgalommal, bensőséges érdeklődéssel figyeltek a jelenlevő kitüntetettek és mi, vendégek az emelvényen megjelenő személyiségekre és a király után belépő kulturális miniszterre. S amikor sorra megjelentek az emelvényen az aranyéremmel díjazottak, sokáig hangzott a tapsvihar, nem véletlenül és nem váratlanul, mert olyan személyiségek kaptak spanyol elismerést, akiket az egész világ tisztel és becsül. Nagy hatással és bensőségességével szólított meg bennünket, minden jelenlévőt a király beszéde. Arról szólott, hogy az emberi nem az elismeréssel a díjakkal csak törleszti a művészetekkel és művészekkel szembeni adósságunkat, hiszen csak a művészek és a művészetek révén kerülhet közelebb az ember önmagához, és a társadalom legkülönbözőbb rétegei közt a művészetek teremtenek összhangot. A díjazottak nevében a nálunk is tisztelt és ismert énekesnő Victoria de los Angeles válaszolt a királyi szavakra, nagy sikert aratott a szónoki pódiumon is. Nem próbálnám a teljes névsort előszámlálni, csak arról szólhatok: örömmel gratuláltunk a Művészeti Akadémia tagjai közt, a díszhelyen ülő Juan Gyenessel azoknak, akik a magyar világot is ismerik és közelállnak hozzánk, mi figyeljük pályájukat, és ők is számon tartják a magyar művészeti élet teljesítményeit. Antonio — a nagy Antonio Ruiz Soler, a világhírű balettművész azt hangsúlyozta, „személyesen csak egy moszkvai utamon találkoztam a magyar kollégáimmal, de mindig becsültem a magyarokat, a moszkvai balettestéket azóta sem felejtettem". Carlos Saura Vémász- és Carmen-remekléseivel lett nálunk is nagy név, terveiről szólva elmondta, szeptembertől kezdve újra felvevőgép mögött áll s reménykedik a jó munka próbára tevő csodájában. Számomra meglepetés volt, hogy folyóiratokat is kitüntettek. Köztük is kiemelt helyen az Occidente című folyóiratot, amelyet José Ortega y Gasset alapított 1923-ban és Németh László szellemiségének, világképének kiformálódásában oly sorsdöntő szerephez jutott, ily módon közvetlenül érintettek vagyunk az elismerésben. A fogadás, a díjazottak köszöntése a sok társadalmi esemény közt is kiemelt helyet kapott a spanyol közélet színpadán. Fényes szeles, ünnepi nap volt a hűvös, szeles madridi héten... Illés Jenő Feszület mögé rejtették A velencei „Santa Maria Gloriosa Dei Frari” templomból előkerült a város legrégebbi képe: a festmény a korai 3. századból származik. A tökéletes állapotban lévő ritkaságra most a sekrestyében található, 17. századi feszület Jézus-szobra alatt bukkantak rá a szerzetesek. A festett fafeszületnek a középkorban csodatevő hatást tulajdonítottak, és Velence határain kívül is tisztelték. Ezzel magyarázható, hogy még maga Tizian is azt szerette volna, ha e remekmű alatt temetik el. A művészt azonban mégsem ott hantolták el. Halála után a keresztnek is nyoma veszett. Egészen a mostani felfedezéséig azt hitték a művészettörténészek, hogy megsemmisült a 17. vagy 18. századi városi tűzvészek során. Mint kiderült, azért nem ismertek rá, mert ráerősítették a fából faragott Krisztust, és ezáltal megváltoztatták. A kora reneszánsz kori kép eredetiségét számos leírás bizonyítja. A boldog szerzetesek elhatározták, hogy kincsüket nemcsak különleges becsben tartják, hanem — átszámítva 5 milliárd forintra — be is biztosíttatják a páratlan műalkotást. FEP Carmen és a cigányok Bogyay Katalin bécsi tudósítása Ma fejeződik be Bizet Carmen című operájának előadásával a május 8-a óta tartó bécsi művészeti fesztivál, amelynek előadásain tavaly 50 ezren, megközelítően idén is ennyien vettek részt, s amely különleges produkcióival csak az osztrák közönséget vonzotta, de rangot vívott ki a nemzetközi fesztiválok körében. Ha nem is mindig sikeres vagy megnyugtató előadásai okán, de annak a szabad szellemnek köszönhetően, amely igyekszik rendre teret engedni a kortárs művészetnek, az elfeledett daraboknak, az egyéni művészi elképzeléseknek. Annyi rossz kritikát, felháborodott sort például aligha írtak egy előadásról mint a Harry Kupfer rendezte Carmenról, amelyet a berlini Komische Oper társulat adott elő a fesztivál egyik állandó helyszínén, a Theater an der Wienben. „Csúszások és mászások még nem hoznak létre operaelőadást". ..sem énekesnek, sem színésznek nem jók a közreműködők", a jó pénzt rossz előadásba fektették ezen a fesztiválon" — írták s mondták sokfelé a városban. Szó mi szó, igen szokatlan környezetbe, a Spanyol tájtól és életformától távoli, rideg gyártelepen játszódik Kupfer rendezése, Carmen szőke, telt idomú, bőrdzsekis mai nő, Don José piros svájcisapkás katona, Micaele egy kis irodista esőkabátos, a rablók pedig, mintha a maffia tagjai lennének. Kupfer a színészi játék intenzitására koncentrált, a szerelmi háromszögre, Don José labilis idegrendszerére, Carmen őszinte szenvedélyességére. A gyakran erőtlennek tetsző éneklés ellenére összefogott, pergő zenés színházi estét produkált, amelynek persze nem Bizet volt a főszereplője, hanem az invenciózus rendezés, amely a sors elkerülhetetlenségére, az érzékek nyers erőszakára építette fel a szünet nélküli és német nyelvű estét. Voltak, akik elhagyták a termet, akadtak, akik pfust kiáltottak, mások értékelték a mást, az újat. Brook, Savary, Pone!/ Carmenjai mellett Kupferé a hétköznapiság drámájaként íródik majd be a színháztörténetbe. Ugyancsak botrányként emlegették a korán elhunyt zeneszerző, Bruno Maderna Hölderlínadaptációjának, a Hyperionnak színpadi előadását. A görög mitológia és a XVIII. század Hördelinje olyan művet hozott létre, amely a szépség kollázsaként is felfogható. Az álom, a csillagok, az ébrenlét, az élet kellemessége, és már megint a sors jelenik meg a mindvégig kékben tartott színpadon, a nagy színpadi hős, Bruno Ganz egy operaénekesnő, s egy fuvolás képében. Az est igazi szereplője az Eötvös Péter vezette zenekar és a színpadon „vándorló" kórus volt. Eötvös Péter, a szuverén alkotóművész és muzsikus nemcsak az est zenei vezetőjeként dirigált, de a hátrahagyott Maderna-zeneanyag is az ő elképzelései szerint szólalt meg. A zene erőssége a színházi gondolatok erőtlensége keltette azt az érzetet, hogy a látvány legfeljebb csak asszisztenciája lehetett a „koncertnek". Ahogyan kiderült, a Hyperion nem opera, hanem rövid kompozíciók sorozata, amelyek mindegyike azonban kapcsolatban áll egymással. A valahai velencei premier inkább hasonlított egy happeningre, mint operaelőadásra. Madenna kívánsága egy újragondolt előadás volt. Ez történt a bécsi fesztivál és a párizsi őszi fesztivál koprodukciójában, szabadságot adva a zenei és a képi asszociációknak. Elhivatottan ad otthont a fesztivál a kísérletező előadásoknak, a politikai színezetű produkcióknak, az újragondolt operáknak éppúgy, mint az egyedi hangulatú társulatoknak. Az elmúlt hetek legnagyobb sikere például a Jugoszláviából Németországba menekült Phralipe cigány színház vendégjátéka volt, amely Lorca drámáját saját cigány kultúrájától átitatva szólaltatta meg a Remise épületében. Valódi tragédia kelt életre a színpadon, amely egyszerre volt képes Lorcáról, a mai háborúról, az igazi cigány kultúra és nyelv sorvadásának drámájáról szólni. A cigány színház hazájától távol, — ahogyan Rahim Burhan rendező fogalmazott — kirekesztetten is sajátjaiért beszélt. Bruno Ganz Vasárnapi mmm Filmsorok A negyvenes éveit taposó filozófus-esztéta (szorosabban véve: filmesztéta), Kelecsényi László, a rendkívül értékestű, Kisuusan rajongó író elvezet bennünket ifjúsága színhelyére, A múlt lépcsői című könyvében. Miket tud Budapestről, hogyan ismeri a hajdani legelrejtettebb kis mozikat, hány furcsa, zseniális, elfeledett vagy soha meg nem ismert embert mutat be nekünk a nagyok mellett? De ezeket a nagyokat is olyan szögből világítja meg, olyan tulajdonságokkal láttatja meg velünk, amelyeket még soha senki nem fedezett föl. Mintha valamilyen különleges kamerával fényképezné az embereket, tereket, koncerttermeket — minden mondatánál filmfelvételre kell gondolnunk. Nem is csoda, hiszen Kelecsényi világa a film, számos egyéb ismerete és érdeklődési köre mellett a filmnek igazán a szerelmese, arról tud a legtöbbet. De még mennyi mást is tud! Ismeri a régi Filmmúzeum és Egyetemi Színpad titkait, visszaemlékezései az ott töltött forró estékre lélekzetelállítóan izgalmasak. Tökéletesen átéljük az ő akkori érzéseit, izgatottságát, amikor először ment életében az Operába, amikor magántársaságban hanglemezeket hallgatott, vagy amikor Ruttkai Évával Latinovitsról beszélgetett. A 47 rövid írás minden mondata dráma. Minden mondata, sőt: szava életre kel, mozog, vibrál. VácsijL d.81 Talentumok A „Budapest Junior Company” vizsgája A Magyar Táncművészeti Főiskola évről évre magasabb színvonalú vizsgakoncertekkel bizonyítja tekintélyes helyét a táncképzés nemzetközi világában. Egyebek mellett azzal is, hogy rendszeressé lett külföldi turnékon — Németország, Svájc, Hollandia, Izrael után az idén Rómában — is érdeklődést tud kelteni a „Budapest Junior Company” iránt. Az ifjú művészek nagy hasznára, pályakezdésük könnyítésére. És azzal is, hogy mind több — az idén hét — külföldi növendéket vizsgáztat (természetesen alacsonyabb szintű előtanulmányok után, nem azonos szintű végdiplomával). A június 12-i operaházi vizsgakoncert bátran nevezhető emlékezetes tánceseménynek. A Don Quijote Divertissement, a koncertszámok és Robert North kiváló modern koreográfiája, az Entre Dos Aguas (Két víz között) nemcsak a végzősök egy részének, hanem a következő évfolyamok több növendékének magas szintű tudásáról is meggyőzött. A végzősök közül nem méltánytalan kiemelni az afrikai származású Kulamina Roberts és Szigeti Gábor, a fiatalabbak közül Darvas Gabriella, Lendvai Zsolt, Léber Lilla, Szabó Edina, Tunyogi Henriett adottságait. Vakságra vallana nem szólni külön is két fiatalról. A végzős Cserta József az elmúlt évek tehetséges férfitáncos-termésének folytatása, elegáns, könnyed, kifejező. Végül: a nézők egy része nyilván meglepődött (a táncéletünket alaposabban követők kevésbé) azon, hogy az est örvendetes szenzációja egy még nem is végzős (8. évfolyamos) leány. Popova Aleszja (győri magyar tanárnő gyermeke, édesapja orosz orvos) a táncművészet kivételes talentuma. Ez már győri indulása idején kiviláglott, két éve — már főiskolásként — nemzetközi versenyt nyert Lausanne-ban. Most, tizenhét évesen, olyan táncművész, aki okkal vált ki elragadtatást nézőiből. ^ A vizsgakoncert balOTCmest©örei: Kun Zsuzsa, Forgách József, Flora hajdani, Sebestyén Katalin, művészeti vezető: Dózsa Imre. Az Operaház zenekarát Nagy Ferenc vezényelte. Rajk András • Az istenek alkonyáról tart előadást zenei illusztrációval — az előzetes programban meghirdetett Tannhäuser helyett — dr. Langermann István június 20-án 16 órakor a Korona Szállóban (V., Kálvin tér) a Richard Wagner Társaság rendezésében, a Wagner-művek értelmezése egykor és napjainkban című sorozat keretében. Tárlatunk Az olasz Gilbert és az angol George A világegyetem képei című közös kiállítása július 17-ig látható az Ernst Múzeumban. A bemutató budapesti rendezője Kozák Csaba. Az a világegyetem, amit érintenek, közelítenek, ábrázolnak, heves színekkel értelmeznek, valójában az ember. Az ember, aki most és így születik. Kicsit más, kevesebb és több is, mintha azt mondanánk: a jövő. Röviden így nevezik magukat: _ GILBERT és GEORGE. Két ember — művészetük Valójában mégis egy: SZELLEMI IKREK, pedig Gilbert Itáliában született 1943-ban. George 1942- ban Angliában. A mai világ hétköznap rusztikus energiája tárulkozik föl a vérbő színekben — s az élet mindmáig megoldott és megoldatlan problémája. Ez az általuk megfigyelt és megragadott színes univerzum rátalál a fákra — a jelenségek helyszínére, a széttört és összeállított valóságra —■, tekintetre, vérre, életre, halálra. Új realizmus ez, olyan teljes összkép, mely a részletek intenzitásában fölhasználja az izmusok eredményeit. Sárga, vörös, kék árnyalatok uralkodnak, melyhez zöldek és fehérek társulnak, olykor rózsaszín és füstszerű tónusok. Az egész látóhatárt a teljes színskála közvetíti, a barna osztagok sem hiányoznak, sőt a fekete tartomány is jelentkezik. A való világ a szubjektumot is föltárja, s vannak olyan sávok, ahol az emlék hatásaként Itália is kopog a zöld-fehér-piros összhangzattanban. Élnek a színek, éltetik a derűt, GILBERT és GEORGE életfilozófiája igenlő, nyoma sincs nosztalgiának a dráma jelenítése közepette sem. Az erőt állítják szembe a gátakkal és akadályokkal, mely az élet általános törvénye szerint mindannyiunkat érint és sújt. Több ez sűrített fotórealizmusnál, egyéni világszemlélet sorolja képi monológjait a lét rejtelmeiről. Kiváló látomásuk a „Bakancs", Van Gogh festői telitalálatát hatékonyan folytatják, fokozzák. A sok lilába öltözött fiú, sárgában tündöklő férfi, kettejük ikerformái és a Gulliverként nagyvárosból a természetbe lépő fekete ifjú között valaki, valakik nagyon hiányoznak. A nők. Lányok és asszonyok, pedig ők is szervesen hozzá tartoznak az élet bájához, szépségéhez. Ők is az egyetemes törvény hordozói. Losonci Miklós Jellemvonalak Rodolfo Arotxarena karikaturistának az Uruguay budapesti nagykövetsége által rendézeit kiállítása a Fiatal Művészek Klubjában (VI., Andrássy u. 112.) június 16-ig tekinthető meg. Már a Vízivárosi Galériában nagy sikere volt e karikatúráknak, melyek jellemrajzok. Az anatómia ezúttal magatartást, sorsot, lelkületet is jelöl, nemcsak testi formákat. Arotxarena Montevideóban született 1958-ban, művészetében korunk ismert személyiségeit elemzi, így és ezáltal tárja föl a történelem karakterét. Azt, hogy eszmék erősödnek, eszmék gyengülnek, de csak azért hanyatlanak ideológiák, mert sértették, sebesítették a humánumot. L. M. I hp * *it 7 *• | KVVI— .(jíft Tiszaörsi sikerek JKrasznainé Bakos Zsóka festőművész kiállítása aT tiszaörsi Művelődési Házban szeptember 30-ig tekinthető meg. Tiszaörs kis falu ma is. Múltja tekintélyes, melyet a község polgárai megbecsülnek. Az évforduló alkalmából kiadták a 700 éves Tiszaörs történetéről szerkesztett tanulmánykötetet. Ebben található a Balkay Pál festőművészről írt emlékezés, mely összefoglalja munkásságát. Balkay a XIX. század jeles oltárfestője volt, erről tanúskodnak egri, miskolci, füzesabonyi templomokban látható művei. Kazinczy Ferenccel évekig levelezett, róla portrét is festett. 1785-ben született Tiszaörsön. Bécsben tanult, Kazinczy hívására jött haza 1808-ban. Egerben működött 1546-ban bekövetkezett haláláig, stílusa harmonikusan ötvözte a késő barokk és kora klasszicizmus formavilágát és eszközeit. Balkay Pál kései örököse, Krasznainé Bakos Zsóka festőművész szintén Tiszaörs szülötte. Blaskó János tanítványa volt az egri Tanárképző Főiskolán. A holland kismesterek és a Tisza-part, továbbá Szigliget inspirálja. Tájakat, csendéleteket fest, önálló kiállítása nyílt eddig Budapesten, Egyeken, Karcagon és immár harmadszor Tiszaörsön. Színekezelését a fegyelem, ezen belül az árnyalatok gazdagsága jellemzi. Sajátos álomvilágát elrejti virágcsendéleteiben és Tisza-parti tájban is. Képei lírai vallomások. -losonci- 1992. JÚNIUS 14., VASÁRNAPOD