Vasárnapi Hírek, 1992. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-05 / 27. szám
McCartney-lecke Nulladik órán tanultuk be soksok héten át a művet. Helyes fiú jött el hozzánk az angol kiejtést gyakorolni — vágnak egymás szavába a Liszt Ferenc Zenei Általános Iskola negyedik osztályosai. Mondják: akár kétszer ilyen hosszú kórusokat is betanultak volna, hiszen Paul McCartney érdekesebb az iskolai tananyagnál. A kisdiákok neves szólistákkal, illetve a Szent István Gimnázium szimfonikus zenekarával, oratóriumkórusával sikerre számot tartó bemutatóra készülnek. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ma és kedden este a híres Beatles-komponista Liverpool oratóriumát adják elő. — Sokfajta stílusban komponált, mégis tökéletes egységet formáló ez a — ahogy magam számára fogalmaztam — XX. századi szimfonikus könnyűzenei oratórium — összegzi Medveczky Ádám karmester. Paul, aki saját életét, korosztályát fogalmazza meg ez alkalommal, kottáiban egyaránt tiszteleg a régi angol zene, az egyházi énekek, az angol klasszikusok, az iskolás énekek, a táncmuzsikák előtt. Nyolc tételből áll a mű, s mi körülbelül nyolcvan perc alatt szünet nélkül adjuk elő. De ígérem, senki sem találja majd unalmasnak, hosszúnak. Hiszek abban, hogy ez a zenei világ mindekit magával ragad. Akik azonban bent koncertet várnak, azok ne váltsanak jegyet. Az 1942-es német légitámadások közepette Liverpoolban megszületett egy Shanty nevű kisfiú — így kezdődik az oratórium. McCartney ugyancsak 1942-ben látta meg abban az angol városban a napvilágot. Szegény kültelki gyermekként cseperedett, a mélyből jutött el a világhírig és addig a felkérésig, amelynek nyomán tavaly a Liverpooli Szimfonikusok számára jubileumi oratóriumot írt. A margitszigeti előadásban a szerző személyét Darkóczi Tamás idézi elénk, másik énjét, élete társát Pitti Katalin énekli. Takács Tamara és Begányi Ferenc személyesíti meg mindazokat, akikkel a főhős valaha is találkozott. Paul szerzőtársul fogadta Carl Davist, a szimfonikus zenekar tagját, aki nemcsak a megírásnál bábáskodott, de a hangszerelést is elvállal" TVhoFpit".fy1 Rátonyi Csárdáskirálynőt rendez Amíg csöng a telefon Miami Auktori a kétszeres Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész, a Fővárosi Operett Színház örökös tagja, az idén ünnepli színészi pályafutásának félévszázados évfordulóját. Neve összeforrt az operett műfajával, hiszen évtizedekig elképzelhetetlen volt a Csárdáskirálynő Rátonyi Róbert nélkül. Az úgynevezett könnyű műfaj kiváló képviselőjét ezúttal— ilyenkor nyár elején — az elmúlt évadról kérdeztük. • Sikeres szezont zárt? — Most fejeztem be egy nehéz, de úgy érzem, sikeres évadot. Játszottam az Arizona Színházban és a Mikroszkóp Színpadon... Másodállásban pedig a Veszprémi Petőfi Színház rendezője vagyok, ahol az idén két produkciót rendeztem: Zilahy Lajos Békebeli komédiák című darabját és a Nebáncsvirág című nagyoperettet. • Továbbra is rendez Veszprémben? — Kálmán Imre csodálatos nagyoperettjét, a Csárdáskirálynőt. Sőt, az ötvenéves jubileumom alkalmából játszom is ott, a Tartuffe-ben Orgont. Majd a Fővárosi Operett Színházban önálló show műsorom lesz. Címe: „Térj vissza hozzám!” Szerepelek két televíziós filmben, a Hölgyek és urak című tévéjátékban, amelyet Hajdufi Miklós rendez, a Hunyadi Sándor Razzia az Arany sasban című műve alapján forgatott filmben főszerepet alakítok Andorai Péterrel. Mellesleg továbbra is játszom a Mikroszkóp Színpadon és az Arizona Színházban. Háromhetenként van a rádióban egy műsor, amelynek én vagyok a házigazdája. Szeptemberben kezdődik a televízióban az új sorozatom, amely tulajdonképpen a Legyen a vendégem című műsor utódja, de azzal a különbséggel, hogy más hotelben lesz az adás, nagy zenekarral, számos közreműködővel, és a televízió este, főműsorban sugározza. • Köztudott, hogy tanít a Teátrum Színiakadémián. Színész, író, rendező, műsorvezet Éltet a munka! Tele vagyok energiával és optimizmussal. De abban a pillanatban, amikor észreveszem, hogy nem tudok két lépést úgy táncolni, ahogy szeretnék vagy elfelejtek egy mondatot a színpadon, akkor abbahagyom, és azonnal visszavonulok. De amíg megszólal a telefon, addig nem mondhatok nemet a felkérésnek. Reggel 7 órától 9 óráig írok, utána elindulok dolgozni, és éjjel megyek haza. De azért a családomra is szakítok időt. • Ennyi munka mellett jut ideje nyaralásra? — Víz- és napimádó vagyok. Szeretnék elmenni a tengerhez, találkozni a barátaimmal és egy kicsit gondtalanul pihenni. Kiszel Tünte tő, tanár, családapa... Hogy bírja energiával? A mi Kamnyónénk A magyar vígjátékirodalom e gyöngyszemét Csokonai debreceni diáktársai mulattatására írta. A korabeli előadás minden szereplője férfi volt, majdnem úgy, mint a mostani Ruszt József rendezte esztergomi várszínházi komédiában. Sok minden másban is hűek a hajdani iskolajátékok szelleméhez: játékstílusban, jelmezben, díszletben és a megállás nélküli tréfálkozásban. És mégsem múzeumszagú produkció, hanem nagyon is friss, modern. S ehhez nagyszerűen társul Nagy Feró zenéje, szintén keverve az egykori muzsikát a maival. A Független Színpadtól megszoktuk, hogy minden jelzés, kellék nélkül játszanak. Ezúttal visszatértek a tradicionálisabb színházhoz: színpad van meg díszlet, jelmez és maszk — a közvetlenség következtében mégsem távolodnak el a nézőktől. Egységes, nagyszerű színészi játékot látni. Kaszás Géza kitűnő Karnyóné. Humoros az arcjátéka, a gesztusai amíg kacagtat, aközben szánalmat is ébreszt a magára maradt ember iránt. Bagó Bertalan stilizált játéka mögött is meglátni a figura lelkét, s nem vall szégyent az egyetlen női szereplőként Fehér Juli sem. -ll- OSS OwvK (Sanja)A Soós-üstökös Ha EGYÁLTALÁN megtörténik ma az a csoda, hogy akár civil, akár szakmai körökben szóba kerül Soós hineneve, mindenki csak arra emlékszik, milyen remek volt a Körhinta és a Ludas Matyi című filmekben. Na meg, hogy milyen bátor művész volt a fiatal Vámos László, amikor Debrecenben vele játszatta Rómeó szerepét. Valóban vakmerőség volt az alig egykét éve végzett, inkább paraszti figurákban jeleskedő fiatal, kezdő színészre bízni a világirodalomnak ezt a csodálatos szerepét. Ám a kockázatos vállalkozást máig emlékezetes siker koronázta. Kevesen emlékeznek azonban arra, hogy Soós Imre első kirobbanó sikerét még mint főiskolás a Magyar (Nemzeti Kamara) Színházban aratta, amikor az 1949. március 15-én bemutatott Fagyejev-darab, Az ifjú gárda Szergej Tyulenin szerepét játszotta elsöprő lendülettel. A Színházi Kislexikon ezt vizsgaelőadásnak minősíti, pedig nem volt az: ezt az előadást a minden előzmény és minden folytatás nélküli Petőfi Ifjúsági Színházban mutattuk be a Nemzeti Színház vállalkozásában. Ezt azért tudom pontosan, mert ennek a színháznak voltam a titkára, és tanúsíthatom, hogy sok remek művész, mint Tőkés Anna, Gobbi Hilda, Bartos Gyula, Gábor Miklós, Mádi- Szabó Gábor között is kiemelkedő alakítást nyújtott a Major és az akkor még szintén főiskolás Békés András rendezte előadásban Soós Imre. Önmagában szép sikernek számított maga a 75 előadás, mindig táblás házzal, mert addig bizony a legnagyobb gondom volt a nézőtér megtöltése. A végre beköszöntött siker bizonyítéka, hogy még azon a nyáron a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is színre került a darab. A DEBRECENI TAPSOK után Soós Imre a Madách Színházban folytatta pályáját. Bár sok tapasztalata nem volt ennek a legfeljebb hat elemit és egy két éve főiskolát végzett elementáris tehetségnek, mégis ösztönösen a legkülönbözőbb szerepeket játszotta el nagyszerűen. Amint ez az ötvenes években dívott, hatalmas reklámmal kísérték a pályakezdő minden mozdulatát, minden filmbeli és színpadi alakítását, majd rövidesen teljesen elfeledkeztek róla. Addig azonban rengeteget foglalkoztattak, állandó rohanás volt az élete, melyet a lelkileg érzékeny fiatalember egyre kevésbé tudott elviselni. Inni kezdett. Megnősült, orvosnőt vett feleségül, nyilván tőle kapta a nyomasztó terhek elviseléséhez szükséges gyógyszereket, többek között a morfiumot. A FESZÍTETT életmódnak csak rossz vége lehetett: az 1955- ben Pestre került őstehetség feleségével együtt 1957-ben, tehát 35 éve öngyilkos lett. "+ Hihetetlenül fiatal, mindössze 27 éves volt. Sivó Emil ( I / I ■■ ] 1992. JÚLIUS 5., VASÁRNA 1992. JÚLIUS 5., VASÁRNAP Zsöllye Lassacskán annyi bemutatót hirdetnek hetenként a nyári színházak, mint a kőszínházi évadban egy-egy közepes „hozamú" héten az állandó társulatok. És igazi érdekesség is akad annyi, mint a kőszínházakban. Páskándi Géza drámája, a Tornyot választok, a Gyulai Várszínházban igen jó szereposztással került színre, s igazolta: ez a darab semmit sem vesztett aktualitásából, bár cselekménye a XVII. századi Erdélyben játszódik. Esztergomban, szintén a Várszínházban, Ruszt József Független Színpada egy igen sajátságosan feldolgozott Kamyónét vitt színre. Merészségein, diákos csínyjein talán Csokonai is jót derülne. Játszani kezdett a Vidám Színpad a Városmajorban: a Weekend című zenés komédiát adják elő, szériában. A veszprémiek Győrött játszották a Paraszt Dekameron — Pajzán játék népi tréfák alapján című előadásukat. Ők léptek fel tegnap a veszprémi várban is, a Barokk kori vigasságok című, egész napos mulatsággal, amely a kuruckorhoz kötődően vonultatott föl táncot, dalt, komédiát. A hatalmas csinnadrattával felvezetett Aida-produkció is bemutatkozott a Népstadionban, és botrányosan indult. És ma este a Margitszigeten igazi csemegét kínál a Szabad Tér Színház: Paul McCartney Liverpool oratóriuma csendül fel, angol nyelvű előadásban. Ez persze nem színházi esemény, de az oratórium klaszszikus műfajától sem idegen az a fajta szcenírozás, amelyben McCartney műve a Szigeten részesül, s, 3 (est) A Függetlenkedők végdrámája A Gyulán, a Nemzeti Színház és a Várszínház közös vállalkozásában bemutatott Páskándi-darab, a Tornyot választok alternatív címe A Függetlenkedők. Ahogy a cím, úgy maga a mű is alternatívákat rejt magában: magja, tulajdonképpen első változata és színre vitele még erősen abszurdoid, gondolati metaforikus dráma, s ehhez hozzászerveződött még jellemek és akciók, reagálások szélesebb körű rendszere, a realista történelmi regények, drámák világából. így gondolati, érzelmi, sőt majdhogynem műfaji és stílusbeli eltolódás, ha úgy tetszik, bővülés történt, újabb értelmezési, rendezési és színjátéki gondokkal. Az biztos, hogy Páskándi mindenképpen a független, szabad, egyszerre európai és magyar szellem vergődését, ellehetetlenülését kívánta drámába foglalni, amely (aki) már a függetlenkedés fázisában is beleütközik, belebonyolódik egy csomó erdélyi, közép-kelet-európai gubancba, a kifejezetten manipuláló politika pöffeszkedéseibe és ügyetlenségeibe, az ideológiai és hatalmi körök elfogultságaiba, ármánykodásaiba, az összefogás, az egyetértés hiányaiba, a nép tudatlanságába. Nem a felmagasztalás, a hűség, a hősiesség drámája ez, hanem a kemény bírálaté, sőt önbírálaté, bizonyos fokig a kétségbeesésé, a kiábrándulásé, a kihátrálásé. Megrendezni, eljátszani, szcenikailag megtervezni is bonyolult feladat. A nézőket fekete falak fogadják a váci városháza udvarán. Aztán a játék kezdetével megnyílnak a falak, s föltárul a város. A város, ahol eddig jólét volt— most pedig döghalál pusztít. A jóslat szerint meg kell találni az előző király gyilkosát, s akkor újra kivirágzik minden. Ezzel — jól tudjuk — izgalmas nyomozás kezdődik. Ismét kiderül, hogy ez a feszültségekkel teli, régi történet. Oedipus királyé (Babits Mihály csodálatos fordításában) örökké aktuális. Ezt sugallják Fekete Mari kortalan mai jelmezei, Kerényi József egyszerre modern és archaikus díszlete és a színészek játéka. Közvetlenül szólnak a nézőkhöz. A rendező, Szőke István munkáira egyébként is jellemző a nagyfokú intenzitás, de most talán még több gondot fordított erre. A dráma hősei mintha közülünk valók lennének, úgy érezni, bármelyikünket érhet efféle sorscsapások sorozata. Mi vajon képesek vagyunk-e megbirkózni vele? Azonban míg ezen tépelődöm és izgulok, egyre szomorúbb leszek. Mert az a szellemi kaland, amelyet a dráma és az előadás kezdete ígért, elmarad. Néhány magával ragadó alakítástól eltekintve (Dóczy Péteré, Bregyán Péteré, Sík Ferenc rendezése tartalmaz finom, szép, dekoratív szertartásszínházi elemeket is, nagyobbrészt módjával. A jellemek és a szituációk jelentős részében igyekszik többdimenziósan megfogalmazni a színészeket, a párbeszédeket, akciókat, megengedve, biztosítva akár a szarkasztikus, humoros vagy groteszk hangvételeket, gesztusokat is. Ez leginkább a koldusok (Rubold Ödön, Sörös Sándor) jeleneteiben, Balázsovits Lajos (Basizus), Bitskei Tibor (Doby László) alakításában, a végső Toronyjelenetben érvényesül. Szakácsi Sándor Apáczaiként még egyelőre túl megszeppent, összetört, Koncz Gábor II. Rákóczi Györgyéről pedig jobban sugározhatna, hogy egy rosszul választott toronyról végső soron lepottyant. Sok az igyekezet, bonyolult a feladat, határozottabban kell kibontani egy „függetlenkedő” játék- és tervezési stílust is. „r Bogel József Garay Jánosé), a többiek csak hűvös távolságtartással mímelik a tragédiát. S különösen így van ez a kórus esetében, amely pedig ebben az előadásban igazán fontos szerepet kapott. Szőke István egyéniségeket teremt, fölosztja köztük a szövegeket, s a ruháikkal is érezteti, hogy ők a tömegből kiváltak, akármelyikünk lehetne. Ám ezek a figurák színészileg egyáltalán nem kelnek életre, semmit sem képesek elhitetni. Ki zavaróan beszédhibás, ki dilettáns arcjátékkal, gesztussal próbálkozik, kin pedig az érződik, hogy fogalma sincs, hol van. Úgy tűnik föl, az előadás körítését, atmoszféráját jobban sikerül kitalálni (nagyon jó Darvas Ferenc zenéje is), mint lépésről lépésre megvalósítani. De talán ezúttal örüljünk annak, hogy újabb játszóhelyként megnyílt a DunapArt Színház Vácott. Duna-pArti Oedipus Szakácsi Sándor (Apáczai) és Fazekas Andrea (Aletta) Debreceni kabaré Úgy látszik, a Stílusgyakorlat, Raymond Queneau darabja jó kabala (és remek színházi matéria). Annak idején a Salamon Suba László rendezte előadás három ifjú színészre, Bán Jánosra, Dörner Györgyre és Gáspár Sándorra hívta fel a figyelmet, közel nyolc éve pedig három debreceni színésznek, Dánielfy Zsoltnak, Jantyik Csabának és Horányi Lászlónak hozta meg a sikert. A debreceni Csokonai Színház a jövő évadban felújítja a Pinczés István rendezte stúdiószínházi „kabarét", ám ezt megelőzően, augusztusban Japánban vendégszerepelnek az előadással, és bemutatják a produkciót az expón is. & A Nemzetközi színházi brigád „Nemzetközi” magyar színtársulat alkalmi összefogásának eredményeként volt látható a héten három alkalommal a Kisvárdai Várszínházban Oldrich Danek Negyven gazfickó és egy ma született bárány címmel játszott „halálosan komoly vígjátéka". Öt ország kilenc városának — Szatmárnémeti, Szabadka, Komárom, Nagyvárad, Kassa, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Eger, Budapest — színházaiból álltak össze művészek Oldrich Danek drámája segítségével közösen firtatni a bűnökkel terhelt múltat s a még bizonytalan jövőt, a történelmi és egyéni felelősségvállalás problémáját, az alattvalói lét morális konfliktusait, bűn- és igazságfogalmát. Az előadást Parászka Miklós, a Szatmárnémeti Északi Színház igazgató-főrendezője állította színpadra, s a szereplők között olyan rég látott kedves ismerősök voltak felfedezhetők, mint Korica Miklós vagy Jónás Gabriella Szabadkáról. A társulat — mint hírlik — a jövő évi színházi világfesztiválon is bemutatkozik majd. „ timrok & file /watmc/kf ^ JtiU I JUe* tó jCs Bábeli karnevál Gyermek-Európa felépítésén szorgoskodnak a színjátszás eszközeivel jövő vasárnaptól Békéscsabán a VI. európai gyermekszínházi találkozón, amelyre harminc országból, többek közt Albániából, Írországból, Lettországból, Luxemburgból, Máltáról, Portugáliából, San Marinóból és Szlovéniából érkeznek résztvevők. A találkozó ünnepélyes megnyitóján, július 12-én jelen lesz Henk Heinkamp, az Európa Tanács Kulturális Bizottságának elnöke. Egy héttel később Vésztőn európai életfát avatnak a gyerekek, de a találkozón — amelynek védnöke az Európa Tanács és Göncz Árpádné — a komolykodás mellett számos bohókásabb program is lesz: karneváli felvonulás és gyermek drámabár, sportvetélkedő és történelmi játszóház. És legfőképp természetesen rengeteg színjátszás. Július 24-én, a zárónapon a közel 400 résztvevő Békéscsaba sétálóutcájának nyilvánossága előtt mutatja be délután 4 órakor a két hét együttes munkájának eredményét. Fiúk a palettán Különleges élményt ígér a Karinthy Színház szolid kivitelű színlapja (szegény ember vízzel főz), és a Fiúk a csapatból című előadás valóban kuriózum — ha nem is élményként — a budapesti színházi palettán, egyszerűen a témaválasztás okán. (Igaz, ebben sem egyedülálló, amire — dicséretére legyen mondva az alkotóknak — utalnak is a színen az Operett Színházban játszott Őrült nők ketrecét emlegetve.) Érdekességnél, furcsaságnál lehetne több is a Karinthy Márton rendezte előadás, a közreműködő színészekben, Gáti Oszkárban, Lengyel Ferencben, Széles Lászlóban és mind a többiekben megvan a képesség ehhez, ám nincsenek értelmezett helyzetek — megírtak is alig —, s ebből következően nincs dráma a színpadon. Másságuktól, a homoszexualitással szembeni társadalmi előítéletektől szenvedő, szorongásos, frusztrált személyiségek előfordulnak ugyan a színen (olykor — Lengyel Ferenc Haroldja esetében például — rémes maszkban), ám a közöttük működő titokzatos kapcsolatrendszer tökéletesen rejtve marad a néző előtt. Egyetlen pillanat kivétel ez alól: Donald (Schnell Ádám) és Larry (Vincze Gábor Péter) a kívülálló számára elsőnek hitt találkozása, egymásra nézése, szavak nélkül. Így aztán leginkább a Kőszegi Ákos játszotta „normális" Alan értetlenségét képes átérezni a „kukkoló" néző, nem azt a drámát, amit a színpadon mímelnek és amelynek állítólagos tétje az önbecsülésért, az egyenlőségért folytatott küzdelem. Szűcs Katalin ■ Vasárnapi Cél