Vasárnapi Hírek, 1994. január-június (10. évfolyam, 2-26. szám)
1994-04-03 / 14. szám
V Névsorolvasás A végzős főiskolai színészosztály utolsó előtti, ábécé egymás mellé rendelte párosaik. Útjaik hamarosan elválnak: egyikük a Katona József Színházhoz, másikuk az Arany János Színházhoz szegődött a jövő évadra. SCHNEIDER ZOLTÁN fh. Bármily furcsa, eddigi élete (24 éves) legboldogabb időszakának azt tartja, amikor telefonszerelő volt, mert egy olyan munkatárssal dolgozott együtt (ő partnernek mondja, ez már minden bizonnyal a színészet hatása), akivel nemcsak külsőleg hasonlítottak, de nagyon jól megértették egymást mindenben, s akihez a mai napig mehet, ha bármi gondja van. (Mert a gondok jönnek, ahogy „az ember öregszik”.) A főiskolára harmadszorra vették fel, közben dolgozott bakelitkészítő kisiparosnál, a Postánál, hordott ki újságot, és ez idő tájt tanulta ki a telefonhálózat-szerelő szakmát. Utóbbit a műszaki beállítottságú család megnyugtatására, akik számára a színészet mindaddig nem számított szakmának, amíg csak vágy volt. („Amióta fölvettek, azóta persze apám a legbüszkébb apa, anyám a legbüszkébb anya.”) Hogy milyen fontosak számára az emberi kapcsolatok, azt az elhatározás is bizonyítja, amellyel Székely Gábor színházához szerződött. Ennek oka ugyanis sok más összetevő mellett - mint mondja - elsősorban az, hogy együtt akarnak maradni a főiskolán szerzett baráttal, Horváth Virgillel. (Színpadon és az életben annyira megértik egymást, hogy szerintük vétek lett volna őket szétválasztani.) Szinte ez a legtöbb, amire a pályán pillanatnyilag vágyik, addig is, amíg kivárja (ahogyan ő fogalmaz: átvészeli) azt a néhány évet, amíg jöhetnek az alkatának megfelelő szerepek (mert fiatal gyerekek már nemigen oszthatók rá). Azért más vágyai is teljesülni látszanak ezzel a lépéssel. Egy társulatba kerül például Cserhalmi Györggyel, akivel együtt dolgozni azóta szeretne, hogy először látta játszani a Katona József Színházban. SCHRAMER GÉZA fh. Csak arról beszél szívesen, amit fontosnak tart. Nevezetesen, hogy miért csinálja, amit csinál. Azzal a fantasztikus felfedezéssel kezdődött - mondja -, hogy ha elolvas egy verset, vagy más irodalmi művet, akkor abban megtalálja önmagát. („Megtalálom mindazokat a dolgokat, amiket megéltem, vagy amiket más megélt és én tapasztaltam, választ kapok kérdésekre, önigazolást is szerezhetek belőlük, és erőt adhatnak, hogy tovább csináljak olyasmit, amiben esetleg kevésbé hittem.”) Innen a vágy ezt az élményt másoknak is megmutatni, másokat is hozzásegíteni. A színészet célját ebben látja: maradandó értékeket közvetíteni. Zárkózott embernek tűnik, kevés mosolyú, és „talán túlságosan szigorú” (miközben egy hatéves infantilizmusa is benne van, mint mindenkiben) - ez önjellemzés, bár mint mondja, erősen meghatározó a környezet -, de a szerepekben nagyon könnyen kinyílik. Imád például vígjátékot játszani, meg bohóckodni, de számára ez - éppen az alkata miatt is - nagyon nehéz. Nem elhülyéskedni, hanem azt is őszintén csinálni. Mert meggyőződése, hogy vígjátékot is lehet igényesen játszani, s azzal is lehet élményt és értéket adni, nem hisz viszont abban, hogy az emberek csak szórakozni akarnának és hogy nehezen fogadják be a komolyat. Megfontoltsága mögött 27 év. A főiskolára másodszorra fölvették ugyan, de évekig nem is próbálkozott. Nem nagyon bízott abban, hogy be lehet kerülni könnyen. Érettségi után dolgozott díszítőként, kellékesként, aztán volt stúdiós a Nemzetiben - a GNM Színitanoda is felvette, de mégis azt választotta jó volt általa tisztelt színészek mellett statisztálni, és jó volt belülről átélni azt, amit addig csak kívülről, sóvárogva nézett. -szűcs- Schramek Géza és Schneider Zoltán Lenyó László felvétele ^•nujL/ 8. oldal VASÁRNAPI HÍREK A hét legfontosabb színházi eseményei a budapesti Nemzetiben zajlottak. Megtudtuk, hogy eldőlt az igazgatói-főrendezői pályázat: maradtak a régi vezetők. Sajtótájékoztatót tartott Andrzej Wajda, a világhírű rendező, és - oly hosszú halasztódás után - létrejött az általa színre vitt Menyegző bemutatója, pontosabban: díszelőadása. A bemutató április 8-án, pénteken lesz. Ami a további fővárosi bemutatókat illeti: a Budapesti Kamaraopera a Kiscelli romtemplomban Ruszt József rendezésében Wolfggang Amadeus Mozart Varázsfuvoláját játszotta. Vidéken - talán a húsvéti ünnepek miatt - nem tartottak bemutatót. Ellenben a következő hétre és hétvégére számos érdekességet jelez a színházi naptár. (est) Mozart a Nap templomában Történelmileg egy időbe esik (1760, 1791), hogy Óbudán, a Remetehegy oldalán működni kezán betegápoló trinitális szerzetesek szép temploma, és hogy a bécsi Theater auf der Wieden közönsége Mozart csodálatos hattyúdalában (A varázsfuvola) megismeri azt a templomot, ahol „a Nap messze űzi a földről a bűnt” (ó, mikor mondhatjuk ezt majd egyszer múlt időben?!). Az eszmetársítás az enyém, hanem a Budapesti Kamaraopera társulatáé (amely ma esti premierje, majd előadásai után hamarosan korábbi sikeres Orfeuszával franciaországi turnéra indul). A legnagyobb elismerés illeti a régi zene igényes életre keltésének ügyében megszállott fiatal karmestert, Vashegyi Györgyöt és a rendezőt, Ruszt Józsefet a szintért és a módért, amiként az említett (ma rom ) templomba telepítették a remekművet. Az utóbbi évtizedek legeredetibb, zeneileg, színházilag kitűnő előadásához persze több más tényező is nélkülözhetetlen volt. A legfőbb, nagyon tehetséges, lelkes, szellemes fiatal gárda, nagy részben főiskolások; az Orfeo Zenekar, a Purcell Kórus, a Közép-Európa Táncszínház ugyancsak fiatal tagjainak szép muzsikája, illetve mozgása, olyan érett művészek segítsége, mint a hangját ragyogóan őrző Marczis Demeter (Sarastro), Mukk József (Tamino), Kállay Gábor (Monostratos) - benyomásainkat a főpróbán szereztük -, valamint a ma estére remélhetően meggyógyuló Polgár László, akinél kevés nagyobb művész látható-hallható napjainkban a világ operaszínpadain Sarastróként; végül: három rendkívül fiatal talentum: a Paminát fejlett Mozart-kultúrával éneklő Kosztolányi Márta Bécsben tanuló főiskolás, a Carelli-tanítvány Kálmán Péter, aki jelenleg „civilben” az angol nyelv tanításából él, meggyőződésem szerint már nem sokáig, valamint Berdál Valéria tanítványa, a bravúros koloratúra, Miklósa Erika (az Éj királynője), a tavalyi Varázsfuvola nemzetközi énekverseny jogos győztese. Ig / n ( Rajk András Polgár László Moldován Domokos felvétele ikor a Vígben Szophoklész több mint száz drámát írt, ebből a tekintélyes mennyiségből mindössze hét maradt ránk. Nálunk a legismertebbek a Vígszínházban április 8-án bemutatandó Oidipuszon kívül az Antigoné, az Oidipusz Kolonoszban és az Elektra. Az előadást Ács János rendezi, a címszerepet Szarvas József alakítja. A további szerepekben Tordy Géza, Kútvölgyi Erzsébet, Hegedűs D. Géza, Borbiczky Ferenc, Hetényi Pál és Sipos András lép színpadra. Az Oidipusz magyarországi ősbemutatóját a Nemzeti Színház 1891. május 19-én az Operaházban tartotta, a címszerepet Nagy Imre, Jokasztét Jászai Mari, Kreont Szacsvay Imre játszotta. 1911. szeptember 19-én a Magyar Színház művészei a Beketov cirkuszban (ma Fővárosi Nagycirkusz) adták elő a világhírű Max Reinhardt vendégrendezésében nálunk. Oidipusz szerepében Kürti József lépett fel, aki később a Nemzeti Színház oszlopos tagja lett. Sivó A TELITALÁLAT: unim 3.E 4.H 5.c§ e.m 7.(2] 8.(2] 9.(XI 10.H 11.E 12.CS Kuncze Gábor, az SZDSZ miniszterelnök-jelöltje: „Európában nekünk magyaroknak az egyik legrosszabb az egészségi állapotunk. A szabad demokraták számára egészségünk védelme a legfontosabb célok közé tartozik. A szabad orvosválasztást ki fogjuk terjeszteni a szakrendelésekre és a kórházi ellátásra, beutaló nélkül. A rászorult nyugdíjasok számára ingyenessé tesszük a legfontosabb gyógyszereket." SZDSZ tpH? Nagy Endre bűvöletében Cabaret Bonniéra-- ez volt a legendás Nagy Endre~létrehozta hely neve. Csütörtöktől újra találkozni vele, a Tüköry utcai Komédián asztaipadán. Mindezt az egyre gyakrabban producerként is dolgozó színész, operaénekes, Maros Gábor álmodta meg. \|y----— - Mosolytalan korban élünk, nincsenek manapság újpesti viccek sem - állapítja meg Maros Gábor. - Hiányzik az önfeledt szórakozás, pedig ennek értékes a hagyománya. Több évtizede már, hogy megszületett Nagy Endre híres Cabaret Bonniére-je, amelyhez a kor híres írói, zeneszerzői csatlakoztak, mint Gábor Andor, Szép Ernő, Emnőd Tamás, Szirmai Albert, Reinitz Béla. Valamennyiük szerzeménye valóságos kis gyöngyszem. Ezekre még főiskolás koromban a legendás Nádasdy Kálmán hívta föl a figyelmemet. Ő, aki az igényességéről volt híres, fontosnak tartotta, hogy hitelesen adjuk elő ezeket a kuplékat - melyek mindegyikében kis háromperces dráma rejtőzik. Most a közönségnek belőlük gyűjtöttem össze csokorra valót, melyek közt Molnár Ferenc írta jelenet is megbújik. - Nem avíttak ezek a régi számok? - Engem is meglepett a szerkesztés közben, mennyire frissek, maiak. A kisember gondjairól szólnak, mindarról, amit ma megélünk. - Kik a társai a Cabaret Bonniére-ben? - A nőt az ebben a műfajban otthonos Bencze Ilona játssza, énekli, táncolja. A zongorán a bravúros Gyarmati István kísér, aki egyenrangú velünk ebben a produkcióban, melyet Radó Gyula állított színpadra. Fontos érdekesség, hogy a Komédium-bemutató minden anyagi fedezetét a Westel 450 állja, Suba János igazgató jóvoltából. Manapság egyre nagyobb szükség van az értéket támogató mecénásokra, mert a kis színházak csak így lesznek képesek működni. Ahogy hajdanán, Nagy Endréék idejében is. L. I. Ha igazak a híresztelések a Nemzeti Színház látogatottságáról, úgy félő, hogy kihal a nemzet, már amennyiben Thália e szerénytelen hajléka valóban minden magyarok színháza (miként arról a TV Híradóban az intézmény élére újabb öt évre kinevezett vezetők, Ablonczy László és Sík Ferenc biztosították a világot). De lehet, hogy e kijelentésben is pusztán az a logika működik, amellyel Agárdy Gábor színművész, a posztot osztó kuratórium tagja nyugtatta a kedélyeket, mondván: jó, ha a színházon belül minél többen ellenzik e döntést, mert annál több lesz az intő jel, hogy vigyázzatok, fiúk. Ami ugye - ad abszurdum vive a gondolatot - annyit tesz, hogy direkte szerencsés, ha a kevesek által támogatottak kerülnek pozícióba a többségiekkel szemben, mert annál erősebb a kontroll. E logika szerint már csak a hatalom megtartásának kérdése lehet problematikus, de ebbe jobb nem belegondolni. Ha gonosz volnék, akkor persze most a kezeimet dörzsölgetném a gyönyörűségtől: unatkozzon csak a Csurka és az MDF kedvére a Nemzetiben, úgy kell nekik. De mert alapvetően humánus lélek vagyok, az ellenségemnek sem kívánnék ilyesmit. Nem úgy Sík Ferenc, kinek fent említett nyilatkozata szerint amilyen a Nemzeti Színház, olyan az egész magyar színház. Mint helyzetértékelés pusztán vakságról, értékzavarról, a minőségérzék teljes hiányáról árulkodik e megjegyzés, ám mint céltételezés riasztó. Riasztó ambíció, ha ők akarnak lenni a mérték, s riasztó, hogy egy színházvezető háromévnyi teljes művészi csőd után még mindig az elvégzendő nem látható feladatokról beszél. Mert mi lehet a színházban fontosabb annál, ami a színpadon látható? Hogy a Nemzeti Színház vezetése számára minden, annak ékes bizonyítéka az eddigi produktum, beleértve sajnos az Andrzej Wajda távirányította-felmelegítette (ám átlelkesíteni nem tudta) a pénteken a jelenlétében bemutatott Menyegzőt is. Világhírességet ma már valószínűleg könnyebb meghívni a nemzet ez egyik színházába - magam a többit is a nemzetének tartom -, mint honi művészt, aki bírja a nyelvet, s így hallja a színpadi hamisságot. Az egész kinevezésre mondhatni persze, hogy több is veszett Mohácsnál, ha nem lenne félő, hogy még a végén kötelezővé teszik minden honpolgár számára a Nemzetibe járást, azt gondolván, csupán a nemzettudatunk elcsökevényesedése miatt nem ver be elég honfiút és honleányt magyarsága e teátrumba. Ablonczy igazgató úr szerint azért is kéne végre rendes hajlék a Nemzeti Színház számára, mert egy nép, egy nemzet önbecsülését erősíti, ha az előtt elsétálhat. Személyes önbecsülésemet ugyan a színház leginkább jó előadásokkal megtisztelve tudja fokozni, de a magam részéről biztosíthatom a direktor urat, hogy már e mostani épület előtt, mellett, mögött elmenni is az önbecsülést fokozó, csak bele ne kelljen. Szűcs Katalin Stíve MI Csak bele ne ÍM ÜLX. 1994. április 3 Csacsinszka csacsogása Ahogy Adyként Balkay Géza felkucorodik a kanapéra , ballonkabátját gyűrögetve s onnan kacérkodik hol kihívóan, hol kérőn, hol csüggedten a világgal, az éppen a világot jelentő két nővel partnereivel, Takács Katalnnal (Zsuka) és Kerekes Évával (Csinszka), abban benne egy zseni nagysági és gyermeki kiszolgálatottsága, mindannyiunk kiszolgáltatottsága egymásnak emberi kapcsolatainknak Attól több ez az Ady, Dénes Zsófia és Boncza Berte levelezéséből Fráter Zoltán által összeállított s Magos György rendezte dokumentumjáték előadása a Petőfi Irodalmi Múzeumban egyszerű felolvasószínháznál hogy egyszer csak megszűnik a néző számára a színész kezében tartott papír, s a sok-sok szó (talán picivel több a kelleténél), Csacsinszka csacsogása és Zsuka asszonyi bölcsessége, Ady határozatlan magabiztossága és hármójuk odaadással, lemondással teli kapcsolata drámává lényegül. Hogy élni kezd a szöveg, s a dokumentumok irodalomtörténeti érdekessége kitágul, emberi választások, sorsok lenyomataként válik érvényessé és megrendítővé. Annyi emberi melegség, költészet, szónoki széptevés, bujócska és őszinteség volt (van!) ebben a másfél órában, ami három ember életének teljességéhez elég. Sz.K.