Vasárnapi Hírek, 1995. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)

1995-05-14 / 19. szám

8. oldal Szimatok és szemetek A kommersz malmai változatlan intenzitással őrölnek. A jövő hétre is jut a moziba egy amerikai rendőrsztori. Ért­hető, hogy kimeríthetetlen az efféle mesék összeállítóinak arzenálja, hiszen a bűnügyi krónikák tálcán kínálják a - sajnos - jobbnál jobb tippeket. A szokásos motívumokból ripsz-ropsz tető alá lehet hozni épkézláb akciófilmeket. A legfrissebb produktumot is hozott anyagból fércelték száz­perces mutatvánnyá. Soktucatnyi mű cselekménye épül a május 18-tól bemutatandó, harsány című Szimatnak sze­mét, szemétnek szimat konfliktusaira. íme: egy rendőrt elbocsájtanak az állásából. Az illető privatizálja a foglalkozását. Munkavállalóként kapcsolat­ba kerül sötét figurákkal, mivel nem nagyon válogathat a megbízatások között. Egy különlegesen veszélyes megbí­zatás során megmérettetnek elvei, módszerei és kapcsola­tai. Több századik Andrew egyébként - kell-e hangsúlyoz­ni? - a nőkkel sem áll hadilábon. Ennyi történés bőven elég a sztorihoz, csak meg kell szórni izgalmas epizódokkal, piff-puff sorozatokkal, komikus kiszólásokkal, szórakoz­tató félreértésekkel, kétértelmű egyértelműségekkel, haj­meresztő meglepetésekkel a filmet - lehetőséget biztosítva a színészeknek, hogy személyiségükből is megcsillantsa­nak valamit a feszültségteli pillanatokban. Keenen Ivory Wayans rutinosan és hatásosan adagolja azt, amit kell (ő a rendező, a forgatókönyvíró és a főszereplő, tripla gázsi, tripla gyönyörűség). A déja vu, az ezt már láttuk érzése mégis gyakran hatalmába keríti a nézőt, mert számos drá­mai összecsapás, az érzelmes románc és a komédiás önfe­­ledtség korábbi sikerek paneljeit idézik. A film természetesen színes, de a fekete-fehér ábrázolás­­mód, azaz a dolgok leegyszerűsítése jellemző a bonyodal­mak alakítására, a jellemrajzra, a jelenetek koreográfiájára. Keenen Ivory Wayans rettenthetetlen revolverhős, Salli Richardson szuperszexis szépség. (­ve) Végzet asszonyaként Salli Richardson Az utcáról hívták be Magyar énekes a sydneyi operában • Véletlenek összjátéka A sydneyi operaház színpadán magyar énekes lépett föl a Nabuccóban. Hogy történt? - kérdezem Maros Gábort, a népszerű színészt, akivel ez megesett. - Ausztráliában vendégszerepeltem - beszéli el -, s egyszer csak valaki utá­nam szól az utcán. A legnagyobb meg­lepetésemre egy hajdani operaházi kol­légám volt. Kiderült, most a sydneyi operaházban énekel. Másnap meglá­togattam a világhíres építészeti remek­ben, a város jelképének számító, kagy­lóra emlékeztető palotában, s ki jön ve­lem szemben? Az egykori operaházi öl­­töztetőm! Azzal fogadtak, hogy kita­láltak nekem valami meglepetést: be­csempésznek az esti Nabuccóba, így is történt. Beöltöztettek, megbeszélték a kóristákkal, s este ott énekeltem a töb­biekkel olaszul: „Mint a fecske, repülj messze földre...” - S miféle vendégszereplésen járt Ausztráliában? - A Komédiumban tavaly mutattuk be a Café Bonbonniere-t két társammal, Bencze Ilonával és Gyarmati Istvánnal. Ezt a korabeli kabarédalokból, jelene­tekből összeállított műsorunkat látta meg Budapesten egy ausztráliai imp­resszárió, s annyira jól érezte magát azon az estén, hogy turnéra hívott meg bennünket. Több városban fölléptünk, talán nem hangzik szerénytelennek, ha elmondom, óriási sikerünk volt. Érde­kes, nemcsak a régóta kinn élő magya­rok jöttek el, hanem a néhány éve oda­települt fiatal értelmiségiek is. Sokfelé megfordultunk, elegáns helyen, hatal­mas meg parányi éttermekben, sőt még felvonulási épületben is, melyet valaki teátrumnak bérelt ki. És szerencsére volt időm más színházakat is látni, sőt még érdekes új vígjátékot is találtam, melyet magammal hoztam. Erről most még többet nem árulhatok el, csak any­­nyit: remek szerepek vannak benne. - Most pedig újra itthon. Mit tarto­gatnak a következő hónapok? - Kicsit pihenni szeretnék, mert so­kat dolgoztam az idén. Aztán készülök az új színházi évadra, amikor is a sop­roni színház tagja leszek, s elsőként a Mirandolinából készült musicalben játszom. Bodolay Géza rendező bará­tommal a Szomorú vasárnapot vettük tervbe. Az előadás érdekessége, hogy a női szerepet Müller Péternek, a da­rab írójának a lánya, Müller Judit játssza, aki a Szegedi Nemzeti Szín­ház tagja. L. I. Bencze Ilona és Maros Gábor a Café Bonbonniére-ben Kanyó Béla felvétele Tapogatózó alkotók Vakok és gyengénlátók nemcsak élvezni, de létrehozni is képesek képzőművészeti alko­tásokat. A május 18-i múzeumi világnap kö­zeledtével ezért is érdemel figyelmet a hol­nap, hétfőn 6 órakor nyíló kiállítás, a duna­keszi Gárdonyi Galériában. Egy lelkes művészetrajongó, Horpácsi Mik­lósné saját családi házának garázsából és kert­jéből alakított ki galériát. Hallatlan kitartás­sal nemrég szabadiskolát is létrehozott, ahol a grafika, a festészet, a kerámiakészítés alapele­meit sajátíthatták el. Méghozzá: látók és va­kok egyaránt. Segítőként megnyerte az Ubor­ka című tévéműsor politikusbábjait is tervező Tóth Antalt, azaz Tóniót, aki a grafikai rész ve­zetőjeként hetente látogat el hozzájuk. Salamon György festőművész szaktanácsaival, Pogány Ö. Gábor művészettörténeti előadásaival segít. A helyi Adorján Kerámia Rt. az alapanyagot biztosítja, ki is égeti a vakok által készített cserép- és porcelántárgyakat. Képünkön Láng Edit kezével látja alkotásait. S. G. Horpácsi Emília felvétele B­arokkosait A zeneirodalom egyik óriására, az an­gol barokk zene legjelesebb képvise­lőjére, Henry Purcellra emlékeznek az idei budapesti régi zenei fórumon má­jus 23-30. között. Több fővárosi kon­certteremben nyolc barokk hangver­senyt rendeznek. A megnyitóesten a Szüts Péter vezette Concerto Armoni­­co együttes lép fel a Zeneakadémián. Henry Purcellt és korát, a British Coun­cil rendezésében, a Filharmónia jegy­irodájában kiállításon mutatják be. A programokban egyebek között szerepel Horváth Anikó és Péteri Ju­dit csembalóestje, A tündérkirálynő meseopera hangversenyváltozata, Zá­m­on Mária Bach-estje. (t. á.) Vasárnapi Hírek H­őskorszakra emlékeznek Hol volt, hol nem volt az Állami Falu­színház. Egyedül ez a társulat juttatta el a színházat a legtávolabbi falvakba is. Játszottak drámát, operettet, operát, bohózatot, népszerűségük rendkívüli volt. A hőskorszak direktorai - az ala­pító Mátrai József és az őt követő Ascher Oszkár - a legmagasabb állami támo­gatást és a kitüntetések özönét harcol­ták ki színészeik számára. A színház később fölvette a Déryné nevet, majd beolvasztották a Népszínházba. Végül a Józsefvárosi Színház, illetve a Kama­ra Színház utazó társulataként műkö­dött. Aztán végleg elsorvadt. Mindezen megpróbáltatások nem ren­dítették meg az egykori tagok barátsá­gát, akik színházuk alapításának közel­gő 45. évfordulója alkalmából május 22- én, hétfőn délután fél háromkor a Fészek Klubban összejövetelt rendeznek, ahova, az Óperenciás-tengeren túlról is hazalá­togatnak - ha nem is echós szekéren! 1995. május 14 Krajcáros Jaguár Heltai Jenő a most százesztendős mozi magyar elnevezésének keresztapja. De nemcsak ezért illik emlékezni rá tisz­telettel, hanem azért is, mert gazdag életműve gyakran biztosított kiváló muníciót a filmeseknek és televízió­soknak egyaránt. Ilyen a Jaguár. A kis­regény mozgóképi változata - a hatva­nas évek produktuma - közös gyer­mek. (Manapság viszont - ez persze már más történet - reménytelenül meddők a szülők, s a korábbi együttműködés­nek semmi nyoma.) Keresve sem lehetett volna mozgal­masabb mesét kitalálni - szombaton a TV 1 műsorára - Heltai prózájánál. Az Általános és Első Magyar Lapkiadó Vál­lalat újságja, a Krajcáros Igazság iránt megcsappan az érdeklődés. A tisztes polgári orgánumot a megszűnés veszé­lye fenyegeti. (Vészesen időszerű a te­matika.) Összeül a redakció agy­tröszt­je, s egy agyafúrt trükk nyomán felvi­­rágzik az üzlet. Egy álbetörőbanda ugyanis akcióba lép, s egyre-másra vi­ríthatnak a szenzációk a címoldalon. Dömölky János rendezése a cselek­mény megelevenítésében korrekt, a bo­hém miliő ábrázolása is illúziókeltő, a korrajz azonban száraz. Bíró Miklós felvételei a szegényes kiállítást feled­tetik. Kiváló színészek személyesítik meg a Jaguár figuráit: Mensáros Lász­ló, Major Tamás, Keleti László, Bodro­gi Gyula, Garas Dezső, Szegedi Erika. (vezess) Filmjeit százmilliók látták: holnapután len­ne 90 esztendős az 1982-ben elhunyt Henry Fonda. Újságírói pályára készült, és egyko­ri egyetemének színtársulatában mutatko­zott be, s napjainkra mindenütt a legnagyob­bak között emlegetik. Első sikerét 1940-ben John Steinbeck Érik a gyümölcs című regényének filmváltozatá­ban aratta. Igazán nagy, emlékezetes ala­kításainak egész sora csak ötvenéves kora után következett. A legkiemelkedőbbek a Háború és béke Pierre Bezuhovja (1956), a Tizenkét dühös ember mérnöke, a bölcs és kételkedő nyolcadik esküdtje (1956), A halál ötven órája Kileye (1965), A bostoni fojtogató Bottomly felügyelője (1968). Valamennyi figuráját a humánum jellem­zi. Ilyen képet őrzünk róla is, aki nemcsak személyiségét, hanem a pénzét is adta a hu­mánus mondanivalójú Tizenkét dühös em­ber elkészítéséhez, mikor producere lett. Az Amerikai Filmakadémia nem túlságosan kényeztette el, mivel csak 76 évesen - a halála előtti esztendőben - kapta meg a legjobb férfiszínész Oscar-díját, Az aranytónál című filmben nyújtott alakításáért. Ekkor már nagybetegen, át sem tudta venni a díjat az ünnepségen. (bányai) Sztracsatella és a többiek Vészits Andrea szerencsére nem tarto­zik azok közé, akik nem vállalják nyíl­tan a szellemi örökséget, amellyel együtt élnek, s amely segíti a munkát. Vészits Andrea Móra Ferenc dédunokája. - Dédapád melyik novellát tartaná a legjobbnak az általad szerkesztett Az Objektív Filmstúdió Mozgóképesköny­vében? - Csíki László Kínai védelem című írását, lírai történetet az emberről, aki­től elesettsége és kiszolgáltatottsága ellenére is még rengeteg mindent el le­het bitorolni... - mondta Vészits Andrea dramaturg. - írók, rendezők, alkossatok remek­műveket! - e felszólítással hirdetett pályázatot az Objektív Filmstúdió, s a beérkezett műveket jelentették most meg olyan nagy nevekkel, mint Fejes Endre, Kertész Ákos, Lázár Ervin, Vá­mos Miklós. A novellák, filmalapok. Kern András már júniusban forgatja is az általa írt Sztracsatella című mo­ziját... Miért maradt ki a kötetből? - Kern Sztracsatellája (a címadó egy finom fagyi) kész forgatókönyvként érkezett a stúdióba. Önállóan jelentet­jük meg, a filmbemutatóval egy időben. Pálffy Judit Élni, élni... csak ennyi Nevető arcotok pisis biliben tükröző­dik. Sokkolni akartok. Ma mindenütt teszik velem... - hangotokat hallva, megszerettelek benneteket. Talán egy­formán fiatalok vagyunk - tízéves kis­fiúk, harmincas anyukák, hatvanas nagypapák. Rednex. Mi a titka a négy fiú és a szép szőke lány amerikai nép­zenére hangszerelt mondandójának? A hangzás. A ritmus. A dob pufogása, a hegedű cincogása, a kórus hujjogása. Az a varázslat, ami mosolygást, sőt, nevetést vált ki az első pillanatokban. A Rednexet egyik tévés show-mű­­sorunkban már láthattunk: az egyik srác pezsgőt szökőkutazott a szájából a műsorvezetőre... Hát... Ez is pukkasz­­tás volt. Nem lehetett haragudni rá­juk. A XX. század egyetlen lehetséges vágya: túlélni. Békében, vidáman­­ él­ni. Élni. Élni. Csak ennyi. (sgju) Házinyúlra nem lövünk! Anekdotagyűjteményt ír az egykori fűtő • Mézeskaláccsal kezdődött Kósa András, a Vidám Színpad népsze­rű művésze két hónapra a színpad dísz­letasztalától saját íróasztalához ül át. A nyári szünetben közel negyvenéves pályafutásának történeteit, megőrzen­dő emlékeit veti papírra. - Óriási tragédiával indult a pályám - beszélte el a Vasárnapi Híreknek Kósa. - Három éven át jelentkeztem a Színmű­vészeti Főiskolára, de nem vettek fel. Igaz, már akkor a vidámabb műfaj felé orientálódtam, ami nem jelentett jó ajánlólevelet. Technikusi végzettséggel épp egy textilüzemben dolgoztam fűtő­ként, amikor értesültem róla, hogy a Fa­luszínház statisztákat keres. Reggel ki­lenckor odamentem, és tizenegykor már telefonáltam volt munkahelyemre, hogy nem lapátolok tovább. Még aznap Szir­mai Mézeskalács című operettjének I. regényeként elkezdtem a próbákat. Nemsokára valaki megbetegedett, és szeptembertől színész státusba kerül­tem. Innen datálódik Kalmár Tiborral a máig tartó barátságunk. A boldog em­lékezetű Tarka Színpad táncos komi­kusának szerződtettek. Az ott eltöltött három év Bilicsi Tivadar, Feleki Kamill és mások társaságában felért tíz főisko­lával. Aztán 1963 óta megszakítás nélkül a Vidám Színpadon vagyok. A Gálvöl­­gyi János szervezte fantasztikus szüle­Lenyó László felvétele tésnapi ünneplésem után, most 60 éve­sen sem mondhatok mást, ezért érde­mes volt megszületni és élni. - Nem bántja, hogy kollégáival egye­temben, mostanában mintha ritkábban tűnne fel a képernyőn? - Most felvettek néhány előadást itt, a Vidámon, de a tévében valóban mini­mális a munkalehetőségünk. Pedig Bod­rogi és Gálvölgyi is ugrásra készen áll. Nem igaz, hogy az emberek csak öt közgazdász beszélgetésére kíváncsiak. - Igaz, hogy nem csupán színészként, de újságíró kollégaként is tisztelhetem? - Sokat írogatok a Pesti Viccbe, no meg az íróasztalomnak. Össze akarom gyűjteni azokat a történeteket, ame­lyeket csak én ismerek, és elsősorban azokról a feledhetetlen partnerekről szólnak, akikkel a pályán találkoztam. Mindig is vonzódtam a nagy öregek­hez, így Kazal atyai jó barátom lett, de még együtt játszhattam Salamon Bé­lával, Benedek Tiborral is. - Hallhatnánk a készülő gyűjtemény­ből rövid ízelítőt? - Hogyne. Ifjúkoromban, szerepkö­römnél fogva is, nagy nőcsábász híré­ben állottam. Egy 24 tagú tánckar mel­lett ráadásul állandó kísértésnek vol­tam kitéve. Feleki behívott egyszer az öltözőjébe, és figyelmeztetett: „Jegyezd meg, házinyúlra nem lövünk, mert bor­zasztó, hogy amíg te elől szteppelsz, hátul tizenketten sírnak. ” Én szemtele­nül visszakérdeztem, hogy „mondd, Kamillka, ezt te is mindig betartot­tad?” Mire csodálkozva rám nézett, és így válaszolt: „Én? Soha. ” Stelzer Gábor

Next