Vasárnapi Hírek, 1996. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1996-03-17 / 11. szám

6. oldal Itt az információs társadalom Konferencia és park a XI. évezred jegyében. A jelenkor legnagyobb kihívása, hogy tudunk-e élni azzal a robbanássze­rűen terjedő új lehetőséggel, melyet a számítógépek összekapcsolásával létrejött és az egész világot behálózó információs rendszerek jelentenek. Aki ebben a versenyben lemarad - állítják a szakértők az néhány évtized alatt olyan hátrányba kerül, hogy a különbség csak évszázadokban lesz mérhető. Magyarország eddigi eredményei alapján a kelet-közép-európai régió vezető országa e téren. A hagyományos és mobil telefónia dinami­kus fejlődése mellett jól bizonyítja ezt az elmúlt hét fontos eseménye is. Budapesten tartották konferenciáju­kat az EU és a térség küldöttei, melyen az információs társadalom egész Euró­pára kiterjedő megvalósításáról tár­gyaltak. Ezzel szinte egy időben hosszas sajtóvita után kimozdulni látszik a holtpontról a fővárosban megépítendő információs park ügye is. Hírközlési koncepció Az informatikai konferencia, amelyet dr. Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter nyitott meg, annak a sorozatnak volt a nyitóeseménye, amelynek eredményeként a részt vevő országok közös ajánlást terjesztenek az EU brüsszeli értekezlete elé. Brüsszelben hazánkat dr. Lotz Károly fogja képvi­selni, aki ebben az évben az Európai Közlekedési Miniszterek Konferenciá­jának soros elnöke is. A sajtótájékozta­tón a szakminiszter azt is bejelentet­te, hogy a tárca még ebben az évben el­készíti a hírközlési koncepciót, amely­nek kitüntetett fejezete lesz az infor­mációs társadalom megvalósítása. Az ehhez szükséges legfontosabb lé­péseket utoljára a tárca részvételével készült nemzeti informatikai stratégia összegezte. Kovács Kálmán, a szaktárca politikai államtitkára megerősítette, a hírközlés-politikai koncepció tartal­mazni fogja az információs társadalom kiépítésének főbb stratégiai lépéseit is, hiszen az ennek megvalósításához elen­gedhetetlen infrastruktúra kiépítése gyakorlatilag megegyezik a hírközlés területén megvalósítandó fejlesztések­kel. Az alapinfrastruktúra (elsősorban a telefonhálózat) és az információs tár­sadalom létrehozásával együtt járó koordinációs feladatok is a tárcára tar­toznak, hiszen a két terület összefog­laló neve is megszületett már: telema­tika. A legsürgetőbb teendő létrehozni azokat a jogi, szabályozási kereteket, amelyek elősegítik a piac működését. Jelenleg ez a kormányzat és a törvény­­hozás legsürgetőbb feladata, ezt a célt szolgálja a hírközlés-politikai koncep­ció kidolgozása és benyújtása. Összefügg mindezzel az a nagysza­bású terv, melyről elsőként lapunk adott hírt: az infopark terve, mely az elmaradt expo területén a III. évezred techniká­jának adna otthont. Az Egyesült Álla­mokban már megszokottnak számító módon információs park létesülne az egyetemek tőszomszédságában. Itt in­formatikai, szórakoztató elektronikai és távközlési cégek kutató- és fejlesztési központjai, bemutatótermei kapnának otthont. A bevezető tárgyalások tanú­sága szerint az ilyen beruházásra sza­kosodott befektetők érdeklődése nyo­mán túljelentkezés várható. A stanfordi egyetem mellett létesült információs parkhoz hasonló épületegyüttesben a cégek üzleti céljaiknak megfelelő mér­tékben bérelhetnének helyiségeket. Szemben azonban az előterjesztést ki­dolgozó Művelődési és Közoktatási és a Pénzügyminisztérium közös álláspont­­jával, a Miniszterelnöki Hivatal erede­tileg nem vállalkozói alapon, hanem állami nagyberuházásként képzelte el a projekt megvalósítását. A sajtónyil­vánosságot is kapott vitában a leggyak­rabban az az ellenérv hangzott el, hogy a dinamikusan fejlődő informatikai ipar vezető cégei nem csigalassúsággal megszülető kedvező döntésre, hanem a befektetési lehetőségre várnak. Szekeres Imre, az MSZP frakcióveze­tője keddi sajtótájékoztatóján azt je­lentette be, hogy a két koncepció között nincs lényeges ellentét, mert az érintet­tek bevonásával megtartott tanácsko­zás nyomán az MSZP frakciójának ve­zetősége „azt szorgalmazza, hogy áp­rilis 13-ig szülessen kormánydöntés, és a testület álláspontja szerint a parkot vállalkozói alapon kell létrehozni”. Ki­jelentette azonban azt is, hogy „az állam­nak mint kezdeményezőnek kell közre­működnie a központ létrehozásában”. Közhasznú társaság irányít A kilátásokról kérdezte meg lapunk Gyúrás Tibort, az Informatikai Vállal­kozók Szövetségének elnökét. Gyurós Tibor üdvözölte, hogy a lassan másfél éve vajúdó ügy kimozdult a holtpont­ról. Ugyanakkor kétségeinek is hangot adott, aggályosnak tartja, hogy a jelen­legi elképzelések szerint az egyik leg­profitorientáltabb szektor kiemelt be­ruházását egy nonprofit szerveződés, közhasznú társaság irányítaná. Mint elmondta, mind ő, mind pedig az Infor­matikai Vállalkozók Szövetsége min­dent el fog követni a projekt sikeréért, azonban tart attól, hogy igyekezetük kevésnek bizonyulhat, amikor a poten­ciális befektetőket a világszerte bevált és működő modell helyett egy sajátos magyar megoldás előnyeiről vagy leg­alább használható voltáról kellene meg­győzniük. Márpedig az információs tár­sadalom kiépítése csakis a nagybefek­tetők révén képzelhető el. Erről győzte meg az a kétnapos tanácskozás is, ame­lyik pénteken zárult Budapesten. György Henrik Kovács küldetésben A nemzeti ünnepünkön több ízben is összesereg­­lettek a Budapesten akkreditált külföldi diploma­ták, s mint hírlik, vesztegettek ugyan néhány szót Torgyán József populista, a térség békéjét súlyo­san veszélyeztető csütörtök esti szónoklatára is, de leginkább Kovács László külügyminiszter moszk­vai útját és annak eredményeit elemezték. Szép csendben - hangsúlyozták - a valóban professzio­nista magyar külpolitika megint nagy sikert köny­velhetett el, holott ebben igazán a külügyminiszter utazása előtt senki sem hitt. Az orosz politika fő­szereplői, különösen mostanában, az elnökválasz­tás előtt kemény, elutasító álláspontra helyezked­tek a NATO mindennemű keleti bővítését illetően. Mindenki elképzelhetetlennek tartotta, hogy ebben Kovács László útja bármi változást hoz. Külügy­miniszterünk azonban el tudta fogadtatni Moszk­vában a magyar álláspontot, miszerint a NATO bővítésének a térség biztonságát kell szolgálnia, ami Oroszországnak is érdeke, ráadásul ezt csak úgy szolgálhatja, ha Moszkvával is újabb és újabb területeken működik együtt, valami végső cél, egy olyan biztonsági rendszer felé haladva, amely­nek Oroszország is természetes része lesz. Ez így már másképp hangzik, igaz, nem Zsiri­­novszkijék, de legalább Primakovék fülében. A diplomácia mindig is az elfogadtatás, a jó kompromisszumok tudománya volt: persze az ilyesmihez az is kell, hogy az elfogadható érve­ket hiteles személyiség sorolja. Ártatlan gyalázkodók? Aki csak a polgári napilap e héten kedden megje­lent első oldalas vezető információját olvasta, ugyancsak volt oka felháborodásra. Az újság, ha nem is valami frissen, a Magyar Cionisták Szövet­ségének vasárnapi (!) demonstrációján történt attrocitásokról szól. A szerző aludt egyet az ese­ményekre, majd világgá kürtölte, hogy a helyszín­ről két újságírót eltávolított a rendőrség. A jog­­államiság sárba tiprásáról rögvest nyilatkozik is az egyik érintett, aki mint megtudtuk, egy Kana­dában megjelenő magyar újság budapesti munka­társa. Elmondása szerint azért érte a sérelem, mert hangfelvételeket és fényképeket kívánt készíteni az eseményről. Nyilatkozik a kerületi rendőrka­pitány is, aki jogszerűnek ítéli az intézkedést, és rendzavarásért feljelentést tett az újságíró ellen, így kerek is lenne a hatalom arroganciáját lelep­lező tudósítás, ha... Ha egyes jobb emlékezetűek­­nek nem lenne gyanús a szituáció, a nyilatkozó újdondász nevét olvasván. Személyéhez ugyanis az elmúlt évek számos periférikus, ugyanakkor mégis politikai színezetű botránya kapcsolódik. Életére törtek, kirabolták irodáját, ügynöki múlttal vádolta Fónay Jenőt... Azt már kevesebben tudják, hogy a kanadai újság, melyet itthon képvisel, a magyar hungarista (bocsánat, „újhungarista”) mozgalom lapja, mely jelzője ellenére a „régi szép idők” stílusát idézi. Csöpög a sovinizmustól, az antiszemitizmustól, hisz értékeit (büszkén!) a „mártírhalált halt” Szálasi Ferenc munkásságá­ból meríti. Minderről persze a polgári napilap mé­lyen hallgat. Pedig mindezek ismeretében még kerekebb lett volna a kép, így dönthetett volna hiteles ismeretek birtokában az olvasó, ki sértett jogot az idézett tiltakozó gyűlésen. Osztani nehéz Mind többször hallani arról, hogy súlyos kétségek gyötrik az állami támogatásokat elosztó szerve­zeteket, bizottságokat. A pénz kevés, nyilvánva­lóan nem jut mindenkinek. És ettől a pillanattól kezdődnek a mind élesebb viták, például ha a mezőgazdaságról, annak különböző ágazatairól, ha kisebb-nagyobb mezőgazdasági üzemekről van szó, ha minden rászoruló kap valamennyit, akkor jövőre ugyanott tartunk majd, ahol az idén, azaz megint osztani kell. Ha csak azoknak adnak, akik e pénzzel képesek megújulni, akkor egy-két év múlva talán több lesz az elosztanivaló. Meg kell tanítani halászni az éhezőket, s hálót adni nekik, nem pediglen halat könyöradomány­­ként. A régi igazságra mind többször és mind töb­ben hivatkoznak. S ez így helyénvaló lenne. Csakhogy a pénzre várók végül is végveszélybe került közösségek, családok, emberek. A segítség esetleg tényleg csak a túlélést biztosítja, egy falu, egy mezőgazdasági üzem számára csak annyit, hogy még egy évig így-úgy vegetálhasson, s nem kecsegtet a megújulással. E vegetálás azonban azt is jelenti, hogy száz vagy kétszáz ember talál magának elfoglaltságot, megkeresi a kenyérre­, a krumpliravalót, tehát nem nyomorog. Igazán nincsenek irigylésre méltó helyzetben tehát az elosztók sem. Szó szerint létről vagy nemlétről kell dönteniük. És csak a legritkábban dönthetnek úgy, hogy a kecske is jóllakjon meg a káposzta is megmaradjon. A legújabb torgyániáda Nem mindenki értett egyet azzal, hogy a miniszter­­elnök a múlt héten az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásában a kisgazdák állítólagos programját elemezte. E lépését nemcsak ellenzéki oldalon kritizálták. Természetesen a leghatáro­zottabban ott. Mint emlékezetes, Szabó Iván ki­jelentette: így és ezáltal soha nem látott mélysé­gekbe süllyedt le az Országgyűlés. Azt persze elfelejtette hozzátenni, hogy Torgyán képviselő­­társa kijelentéseivel, jelzőivel és minősítéseivel valóban példátlan mélységekbe képes alászállni, s hogy ezúttal nem történt más, csak annyi: a mi­niszterelnök Torgyán-szövegrészleteket idézett. Ilyeneket: „Elindítottunk tehát egy olyan hólab­dát, amely hitünk szerint elemi lavinává növi ki magát, csakhogy nem lefelé gördül, hanem fel­felé, soha nem látott magasságokba...” „Minden túlzás nélkül állítható, hogy az elképzelések sze­rint megmaradó tíz állami egyetem megfelelne tíz olyan Vörös Csepelnek, amely tíz olyan agyag­lábú óriást jelent, amely szörnyű gólemi vigyorá­­val őrködne a liberális szülők gyermekeinek to­vábbtanulási privilégiumán.” A miniszterelnök elemzése jókora megdöbbe­nést keltett, gyanítható ugyanis, hogy a kétkötetes kisgazdaprogramot eleddig senki sem olvasta, így tehát nem fedezhették fel, hogy abban különö­sen első, a Torgyán József jegyezte kötetében mi­féle blődségek vannak. Bizonyos értesülések sze­rint az elmúlt napokban nyelvtudósok is rákaptak a szövegre, állítólag messzemenő következtetések vonhatók le a különös mondatokból. De mi most ne menjünk a tudományos megállapítások elébe. Tény azonban, hogy az élet, egészen pontosan szólván a „kormánybúcsúztató” március 14-i, ünnep előtti kisgazdanagygyűlés s annak hangu­lata a miniszterelnököt igazolta. Mármint azt a felismerést, hogy senki se mehet el könnyed váll­rándítással e több mint különös szövegek mellett, mert annak az a vége, hogy a Parlament előtt, amely e nemzetnek mégiscsak szent helye, a leg­vadabb uszítás kezdődhet el. „Álliberális undo­rító férgek és dögkeselyűk lepték el hazánkat - harsogta Torgyán József amíg a férgek belül­ről, addig a dögkeselyűk kívülről tépik édes ha­zánk Trianonban megcsonkított testét...” A hólabda, lám, tényleg felfelé gurul. A kielégítés vége A végkielégítések emlegetése - Bokros Lajos óta - különösen alkalmas a közvélemény hergelésére, izgalomban tartására. Az MDF-frakción belüli munkamegosztás szerint, úgy tűnik, ezt a felada­tot a parlamentben Sepsey Tamás vállalta. A vég­­kielégítésekhez kapcsolódó kérdéseivel és inter­pellációival hónapok óta bombázza a kormányt, s a válaszok egyetlen esetben sem elégítették ki. A héten azonban várhatóan eljött ez a nagy pillanat is. Vagy a bírálatok heve, vagy talán maga az er­kölcsi magaslat, ahonnan bírált, elfeledtette vele, honnan is került az országgyűlési padsorokba. S mint tudjuk, az ilyen típusú felelőtlenség előbb­­utóbb megbosszulja magát. A ballépést ugyan nem menti, hogy más is elkövette, az ostor azon­ban csak annak a kezében pattoghat hitelt érdem­lően, aki maga sem sáros. Nos, mint megtudtuk, Sepsey Tamás hárommilliót vett fel végkielégí­tésül, mikor búcsút mondott az Országos Kárpót­lási és Kárrendezési Hivatal vezetői székének. Sőt egyes mértékadó körökből származó információ­ink szerint az egész család anyagi helyzetén na­gyot lendített a kormányváltás. Sepsey öccse, aki mindössze kilenc hónapot töltött az Állami Va­gyonügynökség kebelében, távozásakor mintegy hétmillióval gazdagabban vett búcsút hivatalá­tól. Az igazság örök: ne menjen napra, akinek vaj van a fején. M. S. A HÍREK HÁTTERÉBEN ­ Hiányos a szociális háló Beszélgetés Ferge Zsuzsával, az ELTE tanszékvezető tanárával A közelmúltban elvégzett világbanki vizsgálat nyilvánosságra hozott adatai szerint Magyarországon egyelőre megállíthatatlannak tűnik az elszegényedés. A szociálpolitika nem tölti be azt a szerepet, amelyre hivatott. Mi történt az olyan sokat emlegetett szociális hálóval, amelynek mentőerejében annyian bíztak? A kérdésekre dr. Ferge Zsuzsa szocio­lógus, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára válaszol. - Az állam kötelessége, hogy előre be­lenyúljon olyan dolgokba, amelyeket a piac nem tud megoldani. Például a pi­ac működését jövedelemprogramokkal kell kiegészíteni, bizonyos árakba be kell avatkozni, a lakbéreket nem szabad piacivá tenni. Magyarországon a rendszerváltás után került a forgalomba a szociális piacgazdaság definíciója. Csakhogy ma Magyarországon a szo­ciális piacgazdaság gondolata elfelej­tődött. Ha szociális piacgazdaságban gondolkodunk, óhatatlanul fel kellene merülnie a kérdésnek: ha egy normális család normális rezsije 15-25 ezer fo­rint, akkor miből fognak megélni, és mi lesz azokkal, akik nem tudnak fizetni? Szabályos piacgazdaságban ennek egyetlen kimenetele lehet: megszüntetik a szolgáltatásokat, elveszik a gyereke­ket, elárverezik a lakást. Ki gondolta végig, hogy mindez milyen következ­ményekkel jár? Ha nincs miből megélni, márpedig a többség 4-5 év alatt felélte tartalékait, az ember koldul, bűnözik vagy éhen hal. Össznemzeti szinten nő­nek a megtakarítások, de az adatokból tudható, hogy mennyire egyenlőtlenül oszlanak el. Miközben az ország elsze­gényedik, folyik az államháztartás re­formja. A reform valójában 89-90-ben kezdődött, amikor a gazdaság önálló­sodott. Mára önálló lett, a költségvetés jórészt kivonult belőle. A politika is önálló alrendszerré vált, saját mozgás­térrel, így alakult ki a demokrácia, aminek következtében például létre­jöttek új intézmények, önállóak lettek az önkormányzatok, a társadalombiz­tosítás stb. Ez is az államháztartási reform része. Mai értelmezésben ez a reform az állam további karcsúsítását tűzi zászlajára, de ez most már csak azt jelenti, hogy a jóléti rendszereket to­vább szűkíti vagy megszünteti. A szociális háló a szociális piacgaz­daság része. Ha valaki sem munkából, sem munkával összefüggő társadalom­­biztosítási ellátásból nem tud annyi jö­vedelmet szerezni, hogy megéljen, akkor jön a szociális háló, amely egy mini­mális megélhetési szintet biztosít. Ha a családok egy­ötödét érinti a munkanél­küliség és jövedelmük tűrhetetlenül alacsony, ha nagy a szegénység, ott mindig rosszak a hálók! A háló akkor működik, ha nem esnek bele túl sokan. Általában arra kell törekedni, hogy amit lehet, azt ne segéllyel oldják meg, illetve hogy a segély kategoriális le­gyen, például ellássa a fogyatékosokat stb. Magyarországon a segélyrendszer 1876 óta valamilyen formában mindig minimális állami szabályozással műkö­dött. De jog soha nem volt! Most egyes segélyfajták joggá váltak, pl. a családi pótlék, de többnyire az önkormányzat­tól függ, hogy kit ítél rá érdemesnek. A fejlett világban a segélyezés jogszerű. Magyarországon jogszerűvé lehet-e tenni? A válasz az, hogy nem lehet, ha­nem kell! A gond az, ha jogot adok, pénzt is kell mellékelni! Hogy a háló jog le­gyen, az alapvetően a politikai akara­ton, a társadalmi szolidaritáson, a tár­sadalom erkölcsi állapotán múlik. Ma­gyarország nem annyira szegény, hogy azt merje mondani, ez elsősorban anya­giakon múlik. Az egy főre jutó GDP 2500-3000 dollár körül mozog. Ala­csony, ha a svájcihoz hasonlítom, ahol tízszer ennyi, de nem katasztrofálisan alacsony, ha az afrikai országokéhoz ha­sonlítom, ahol tízszer kevesebb. Ennek ellenére, ha nagyon soknak csekély bért és csekély nyugdíjat fizetek, akkor az utóbbiak föllázadnak. Ha állandóan csak fizetik az adót, a többiek meg ál­landóan kapják a segélyt, akkor vilá­gos, hogy el kell venni tőlük a segélyt, mondják. Ez történik most Ameriká­ban. A segélyek nehezen védhetők. Csak azon szociálpolitikai rendszerek biz­tonságosak, amelyek a középosztályok­nak is szólnak, és elég jó színvonalúak ahhoz, hogy érdemes legyen megvéde­niük őket. Ha a középosztály nem érde­kelt, a segélyek megrendülnek. Mi most a legjobb úton vagyunk afelé, hogy a még meglévő nagy segélyrendszerektől elidegenítsük a középosztályt. Tabák Anna Roma polgárjogi díj A Néprajzi Múzeum dísztermében már­cius 15-én bensőséges keretek között át­adták az első roma polgárjogi díjat. Az elismerést Horváth Aladártól, a tavaly életre hívott Roma Polgárjogi Alapít­vány kuratóriumának elnökétől vehet­ték át a díjazottak. Mohácsi Krisztina, az MTV szerkesztő-riportere, Setét Jenő, az alapítvány szociális munkatársa. A díjat minden év március 15-én azok a 30 év alatti roma fiatalok kaphatják, akik a cigányság polgárosodásáért és emancipációjáért kiemelkedő teljesít­ményt nyújtanak. Ebben a kérdésben az alapítvány kuratóriuma dönt, amely­nek tagjai: Horváth Aladár (elnök), Csalog Zsolt, Bogdán János, Debréné, Daróczi Margit, Iványi Gábor, Jancsó Miklós, Kozma Blanka. - Meleg a szívünk, büszkék vagyunk rád, testvérem - kezdte rövid köszöntő­jét Horváth Aladár. A volt országgyűlési képviselő szerint a romák polgárjogi küzdelme mindenkori szabadságharc, ’48 eszméi és a 12 pont követeléseinek jelentős része a romák szempontjából még ma is aktuális. Sz. S. 1996. március 17

Next