Vasárnapi Hírek, 2002. január-július (18. évfolyam, 1-26. szám)
2002-04-21 / 16. szám
Olvasóink leveleit közöljük szerkesztett formában ezeken a hasábokon. Szívesen adjuk közre észrevételeiket, cikkeinkre érkező véleményeiket. Várjuk leveleiket, amelyekben megosztják velünk gondolataikat, képviseljenek azok - a szélsőségeket leszámítva - bármilyen álláspontot. Kérjük levélíróinkat, amennyiben véleményüket megjelenésre szánják, adják hozzá teljes nevüket és lakcímüket, esetleg telefonszámukat is. Azt, ahol szükség esetén fel tudjuk venni önökkel a kapcsolatot. Természetesen adataikat bizalmasan kezeljük. A megalázott pedagógusokról A tanár-diák, tanár-szülő kapcsolatra ma ráillik az a mondás, hogy „a farok csóválja a kutyát.” Szeretnék elmondani három szélsőséges példát. Az egyik középiskolás megbukott matematikából, erre a szülő a következőképpen reagált: „Semmi baj, tanárnő! A milliókat érő butik a lányomra marad, majd ott megtanul számolni, de ön akkor is a nyomorult tanári fizetéséből fog élni!” Ezt teszi egy „okos” szülő, aki képes elhinni, hogy a pénz megtanítja számolni az üresfejű gyerekét. A másik. Az órán a nehezen kezelhető lurkó állandóan hátat fordított a magyarázó tanárnak. Az nyomott a búbjára egy barackot, mire a tanuló megfordult és úgy terítette be a tanárnő arcát, mint Moszkvát a hó! Ahol hasonló események előfordulnak, ott ezeket a véletlen volt címszó alatt tartják nyilván. Sokan láthatták az egyik kereskedelmi tv-ben, hogy a tanár meglegyintette, inkább csak felborzolta a diáklány haját, mire az fásförmedt: „Tanár úr - ez volt az utolsó dobása! ” A tanár pedig hallgat, örüljön, hogy nem törték el a kezét, nem verték meg, nem késelték meg és - egyelőre - nem lőtték le! Hogyan süllyeszthették ilyen mélyre a tanári társadalom tekintélyét? Valószínűleg azért, mert a „nyomorult tanári fizetéséből élnek.” Érdemes hát pedagógusnak lenni!? Károlyi József, Nagykanizsa tézőhöz szólt az automata által kiadott sorszám. Előadtam jövetelem célját, átadtam személyi igazolványomat, kikereste a komputerből a megfelelő számot, majd megkérdezte: „Hozott halotti igazolást” (halotti anyakönyvi kivonatot)? Mivel erre nem készültem, megkérdeztem a hölgytől, hogy miért nem elegendő a szülő szóbeli bejelentése gyermeke haláláról. Bizonyára látta rajtam felháborodásomat, mert ezt követően bement a vezetőhöz/vezetőnőhöz. Azzal tért vissza, hogy sajnos a szerződés felbontásához a főnökség szerint is szükséges az „igazolás”. Viszszakértem személyi igazolványomat és dühösen otthagytam a hölgyet. A Pannon GSM lehet, hogy szolgáltatásban élvonal, de emberségből nullára vizsgázott - legalábbis nálam. Útban hazafelé kezdtem örülni annak, hogy az én mobiltelefonon nem az élvonalhoz tartozik. Kreisz Ferenc: Taksony zik meg! Jogtalan előnyszerzésnek, s jogalap nélküli gazdagodásnak is lehetne nevezni a lakosság ezen fosztogatását, de vannak „önkormányzati jogalkotók”, akik e tevékenységre felhatalmazták jelen esetben a Rekultív Kft.-t. Tehát kérem a Legfelsőbb Bíróságot, hogy ezt az ügyet újra tárgyaltatni szíveskedjenek, mert ez a közületi magatartás egy jogállamban megengedhetetlen! Cseter János, Győr nak relikviáit helyezték el. De kérdem, hol vannak a fehérterror áldozatainak a relikviái? Devecser, Siófok, Orgovány már feledésbe ment? Devecserben a fehérgárdisták például 1919. augusztus 12-én több direktóriumi tagot megkínoztak és kivégeztek. Véres napként íródott be a város történetébe 1919. szeptember 26-a, amikor a devecseri Meggyes-erdőben a pápai különítményesek 23 foglyot végeztek ki úgy, hogy előbb megásatták velük sírjaikat. Az említett három nagyobb „tetthely” mellett kisebb leszámolások is voltak. A Veszprém megyei Küngösön például Prónay katonái garázdálkodtak. Meg kellett volna őrizni és mementóként kiállítani a Terror Házában azt a kötelet, amivel felkötötték a darutollasok a faluvégi első akácfára Futó István küngösi cipészmestert, a helyi direktórium elnökét. Talán rá lehetne lelni arra két puskára is, amivel két társát, Nagy Sándort és Kovács Jánost agyonlőtték minden ítélet nélkül. Futó Istvánnak 41 éves korában kellett meghalnia. Négy gyereket hagyott árván. Mindhármójukat egyszerre, 1919. augusztus 19-én végezték ki. Az akkori küngösi kisbíró is majdnem az akasztófán végezte, mert zabot és szénát adott a katonák lovainak a Tanácsköztársaság idején. Kiállíthatták volna a Terror Házában a Horthy-korszakban statáriális bíróságok által elítélt és kivégzett mártírok relikviáit, a koncentrációs táborokba és haláltáborokba hurcolt sokmillió áldozat személyi holmijait (fogsorok, szemüvegek, lenyírt hajzuhatagok stb.), tárgyi bizonyítékait is. Bizonyára találtak volna a ház szervezői és kialakítói a Veszprém megyei Tüskeváron is emlékeket, ahonnan szinte minden cigányt gázkamrákba küldtek a második világháború utolsó évében. Valójában, így lenne teljes a kép! Nemesbüki András, Keszthely Tavasztündér - Honnan veszi, hogy én védett virágot árulok?Krenner István rajza Örökzöld téma a borpancsolás Számos szakértő szerint a megelőző intézkedések sem gyérítették a borhamisítók számát. Az ősi mesterség, a pancsolás mindmáig jó üzlet. A szakmának szerintem akár zászlója és indulója is lehetne. Ez utóbbiként javaslom a következőt, melyet a népszerű sláger a Pancsoló kislány dallamára magam szedten rímbe. Pancsolj, polgár, megkapod az árát / Ne Totyogjon a cefre hiába! / Dézsa, hordó akad minden háznál, / Víz is van még Dunába, Tiszába! / Én is pancsikálom a sok óbort / Profi módon: nálam ez nem hóbort. Szívd, ki tudja, meddig szívhatod, / Meddig bírod szívni a lopót? / Kancsó, köcsög tele pancsolt borral, / S az Isten se ismeri fel orral! Cukorral dúsított cefréd árja / Mint a Duna árja, hömpölyögjön / Ezt vedelje olasz, angol, árja, / Hogy bankszámlád szépen gömbölyödjön! / S ha megrendül a velő az agyban: / Rá se ránts! Csak pancsolj tovább - nagyban! / Kedvesed öledbe ülteted, / S a fináncokat felülteted. / Csikipuszit is kaphatsz Ancsától! / Pancsolj! - s ne tarts a törvény mancsától! / Pincselem, pancsolom, / Torkod meglocsolom, / Az íze rossz - hát vidd féláron! / Az a fontos, hogy butítson! Arányi Miklós, Budapest Emberségből nem tartoznak az élvonalban Március 21-én felkerestem a Lurdy Házban lévő Pannon GSM Vevőszolgálatot. Fiam, 2001. december 2-án, 31 éves korában meghalt és szerettem volna a telefonszerződést megszüntetni - három telefonra egy családban nincs szükség. A 9. számú ügyin Levelet hozott a postás... 2002. április 21. Menő üzletág lett a szemétgyártás Részlet a Legfelsőbb Bírósághoz eljuttatott beadványomból: Szerintem és a jog szerint is köztörvényes bűncselekmény az is, ha a jogszabályalkotók olyan rendeleteket alkotnak, amelynek révén munka, ellenszolgáltatás, érték nélkül is díjat szedhetnek be az állampolgároktól! Értelmes embereknek nem kell azt bizonyítani, hogy a családi házas ingatlanoknál keletkezett háztartási hulladék az nem szemét, hanem értékes másodlagos nyersanyag, amit a tulajdonosa saját maga is tudna értékesíteni! Viszont a „rendeletalkotók” a lakosságot szinte elzárják - e jövedelem forrásától! Sőt, szeméttermelésre s annak átadására kötelezik a polgárokat, köztük engem is ez ügyben. Úgy látszik a „szemétgyártás” menő üzletág lett Magyarországon a 21. század kezdetén! Ugyanis már az itteni Rekultív nevű cég is kezdi a guberálást, azaz a háztartási hulladékot feldolgozzák és értékesítik azt a felvásárlóknál! Tehát ezt még ők sem tagadják, hiszen valójában érték az, amit tőlünk, polgároktól elkoboznak a szemétszállítás égisze alatt! Persze, ha nem adjuk, vagy nem keletkezik háztartási hulladék, akkor megelégszenek a törvényesen gyártott rendelettel, akkor is kell a polgárnak fizetni szállítási díjat, ha a szolgáltató nem szolgáltat, nem szállít, sőt semmilyen formában e díjért nem dolgo Végkielégítés nyugdíjba vonuláskor? Hogy a polgárok maradhassanak a nyugdíjasok ahhoz végkielégítés kellene kapnia a nyugdíjba vonulóknak is. A jelenlegi Munka törvénykönyve még tiltja a nyugdíjba vonulók végkielégítését. Ez több szempontból is érthetetlen: ma már nem az állam az egyedüli munkaadó, mint egykor, tehát minimum a megengedés szükséges volna. Ismeretes az is, hogy határozott időre szóló munkaviszony megszűnésekor nem jár végkielégítés. Ennek ellenére a képviselők mégis kapnak hathavi végkielégítést, éppen azok, akikkel választóik nem voltak elégedettek, nem választották újra. Az EU-ban is van olyan ország, ahol a nyugdíjazáskor végkielégítést is fizetnek. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy hazánkban egyhetednyi az átlagbér az unióshoz képest, bizony indokolt volna, hogy az alacsony bérek alapján a nyugdíjazás ne a szegénység újratermelését jelentse. A nyugdíjak ugyanis csak a tizedét érik el az uniósnak, nem beszélve az életkeresetek különbözőségéről! Az állami közalkalmazottak közismerten alacsony jövedelme (egészségügyiek, pedagógusok, belügyi dolgozók) és a fent leírtak tükrében a közalkalmazottak nyugdíjba vonulásakor indokolt volna végkielégítés fizetését is törvényesíteni... De, ha a nyugdíjazást megelőző időszakban adókedvezményt kapnának, az is örvendetes volna. Végtére is a szociálpolitika alkotmányos kötelessége az államnak és ez valahogy az utóbbi időben feledésbe merült. Varga József, Budapest Adalékok a terror gyűjteményéhez Megnyílt Budapesten a Terror Háza, amelynek falai között a nyilas terror és a kommunista diktatúra áldozatai Az emberi tragédia vámszedői Ötvenkét évi tanítás után már nem kaptam fél állást sem. Kínomban elkezdtem írni a debreceni kollégiumban eltöltött élménydús életemet. Ha már megírtam, ki kéne adni: az utolsó évi mellékfoglalkozású keresetem 250 000 Ft volt a kiadás alapja. Rátaláltam egy szervezet házinyomdájára, mely 500 példány előállítását a 120 oldalas kisregényből 350 ezer forintért vállalta. Gondoltam, a hiányzó összeget kölcsönkérve, majd a nyugdíjamból kiizzadom. Gyorsan kellett leadnom az anyagot, hogy decemberre elkészüljön, mert későbbre a nyomda nem vállalta. Időközben családi tragédia történt. Fiam felesége 29 évesen meghalt, itt hagyva három óvodáskorú gyereket. A rengeteg izgalom és kiadás úgy anyagilag, mint idegileg mindnyájunkat kikészített. Többször jeleztem, hogy 250 ezer forintnál többet nem tudok fizetni, inkább kevesebbet nyomjanak. Az ajánlatban a 120 oldalas könyv darabonként 680 forintba került volna. Nem is gondolkodtam, mikor javasolták, hogy 60 oldalasra szűkítenék. A kötet kiállítása szép, de sok benne a helyesírási és egyéb hiba. Gondoltam, legalább 400 példányt kézhez kapok. Nem így történt, csak odahaza egy hét után eszméltem rá, hogy 220 példányt kaptam 240 ezer forintért, tehát egy példány 1085 forintba került. Egy későbbi árajánlat szerint más ugyanezt 305 forintért vállalta volna. Nem tudom, mit csináljak, mert életemben először alaposan átvertek, kihasználva rossz idegállapotomat. Menkó Sándor, Budapest Aranyi Lászlóné asztrológus, természetgyógyász Segít a Hold Az Oroszlán csillagképe előtt haladó Hold egészségügyi vonatkozásaiban a szívre, a keringési rendszerre, a hátra, a gerincoszlopra van hatással. Szombaton a Holdnak fázisváltása volt. Ez alatt a fázisidőszak alatt több folyadékot vagy nagyobb víztartalmú ételeket fogyasszunk. Pl. a fejessaláta-lé sok kalciumot, káliumot, magnéziumot, szilíciumot, klorofillt, A- és E-vitamint tartalmaz. A salátalé fogyasztásától a haj dús lesz, a bőr pedig egészséges (S. Blauer: Lékönyv). A szilíciumtartalom rugalmassá teszi az izmokat és az ízületeket. Étrendünk ritmusában a fehérjék következnek. Fontos szempont, hogy egy felnőtt ember által elfogyasztott élelmiszer napi össztápértékének a 12 %-a legyen csak fehérje. Hangulatilag, érzelmieg vigyázzunk arra, hogy a hiúság vagy az önhitség hálójába ne kerüljünk. Apró tanácsok: A szauna jó lehetőséget ad a szervezet méregtelenítésének elősegítésére, erősíti az érrendszert, aktiválja a mirigyek működését, élénkíti az anyagcserét. A Szűz csillagképe előtt haladó Hold egészségügyi vonatkozásaiban a vastagbélrendszerre, visszaszívódási folyamatokra, a máj és vérrendszer területeire van hatással. A szervezetünk önszabályozó méregtelenítő folyamatait ezeken a napokon könnyű ételek fogyasztásával segíthetjük elő. A tavaszi pitypang friss levelei rendkívül sok A- és Bl-vitamint, ásványi anyagokat és nyomelemeket tartalmaznak. Hatásos vértisztító, alaposan kitisztítja a májsejteket és harmonizálja azok működését. Vérlúgosító hatású. Mivel a téli hónapokban sok savas salakanyag gyűlik össze, szükséges lenne tavasszal a vér kémhatását lúgos irányban eltolni. Étrendünk ritmusában az ásványi anyagok, ásványi sók szerepe kiemelt. Különösen fontos az ételek sózására odafigyelni. Hangulatilag, érzelmileg a kritikusságunk erősödhet fel - természetesen kinél-kinél az alaptulajdonságainak mértékében. A Hold __ kelte:__ __nyugta: .25. csütörtök 17 ó.38 p. 5 0.11 p. 26. péntek 19 ó. 01 p. 5 ó. 35 p. A Mérleg csillagképe előtt haladó Hold egészségügyi vonatkozásaiban a vesék, a húgyutak, a mirigyek területeire van hatással. A belső biológiai óránk szerint délután 3 és 7 óra között a legaktívabbak a vesék és a húgyutak. A vesék méregtelenítési tevékenységét megsegíthetjük a most fogyasztott vesetisztító teákkal. Étrendünk ritmusában az olajok, zsírok következnek. A földimogyoró olaj a sütésre, főzésre és nyers ételek elkészítéséhez egyaránt jó. Gyógyhatásai között feljegyezték pl. a vérzékenységnél, cukorbetegségeknél kifejtett jótékony hatását, valamint a hashajtó hatását is. Hangulatilag, érzelmileg a szépre, a művészetre vágyhatunk. ______ A Skorpió jegyében járó Hold egészségügyi vonatkozásában a has alsó területeire, a férfi nemi szervekre, a verejtékmirigyekre és az orra van hatással. A virágpor aprólékos laboratóriumi vizsgálatával számos olyan összetevőkre bukkantak, mely az emberi szervezet működését elősegíti, így pl. a szelídgesztenye virágpora a májban és a dülmirigyben megszünteti a vértódulást. Étrendünk ritmusában a szénhidrátoknak van kiemeltebb szerepük. Ha tehetjük, inkább méz vagy gyümölcs fogyasztásával vigyük be a szükséges mennyiséget. Részletes cikkünk e témáról a 19. oldalon nyugta: 5 és 59 p. A Hold kelte: 21. vasárnap 12 ó. 14 p. 22. hétfő 130.32 p. A Hold kelte: nyugta: a kedd 146.53 p. 24 szerda 1 6615.p. A Hold _ kelte: 27. szombat 201. 24 p. nyugta: 3616 p. 36.52 p.