Vasárnapi Hírek, 2005. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

2005-03-13 / 11. szám

2005. március 13._________________ Kultúra Különleges élmény részese lehet, aki meghallgatja Juhász Miczura Mónika „Mitsou” új albu­mát, vagy elmegy a Mitsoura koncertjére. Legközelebb március 15-én este hét órakor lépnek fel az Új Színházban. Mitsou összetéveszthetetlen hangjával, egyedi előadói tehetségével világ­szerte a legrangosabb helyen szerepel a roma előadóművészek sorában. A nagyközönség az Ando Drom zenekar énekeseként ismerhette meg. Dalai különböző cigány tradíciókból - a lovári, collár, gulvári, romungro - zenei hagyományokból származnak. Családja, a közös ün­nepek, a temetések dalai, gyűjtések idős cigány emberektől, akik kiváló tehetséggel énekeltek. A német Mardi Gras, az amerikai Big Bill Morgenfield, a brit Ian Sie­­gal, az osztrák Ripoff Raskolnikov (képünkön) és tehetséges hazai ze­nészek részvételével kerül sor március 14-én, hétfőn a Petőfi Csar­nokban áll órás Budapest Blues Festivalra. A Mafioso Concerts és a Petőfi Csarnok második alkalommal rendezik meg a programot. Két színpadon zajlanak a fesztivál eseményei. Amíg a nagyteremben „át­szerelnek”, a backstage színpadon akusztikus blueskoncertek lesz­nek. A Magyarországon utóbbi időben jól ismert Big Daddy Wilson és a Mississippi Grave Diggers magyar zenészek közreműködésével lép fel. Pribojszki Mátyást szájharmonika-tehetsége miatt nemzetkö­zi tekintélyt övezi. A Zongora elnevezésű hangversenysorozat következő művésze Arcadi Volodos. Szentpétervá­ron született, zongoratanulmányait is ott kezdte 1987-ben, a Szentpétervári Konzervatórium­ban. Napjainkra „a zongora géniuszának” nevezett Volodos világhírnévre tett szert, mint szó­lista, zongoraversenyek és hangfelvételek kiemelkedő művésze. A legrangosabb zenekarokkal szerepel, köztük a Berlini Filharmonikusokkal, a Concertgebouw Zenekarral, a Royal Phil­harmonic Orchestrával, a Chicagói Szimfonikusokkal és a New York-i Filharmonikusokkal. A Zeneakadémia nagytermében március 13-án este fél nyolctól kezdődik fellépése. Új sorozatot indított a Benczúr Ház (VI. Benczúr u. 27.) tízéves jazzklub­ja a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával. A „Jazz Junior” koncertsorozatban a fiatal, pályakezdő muzsikusoknak te­remtenek bemutatkozási alkalmat. A fellépők egy-egy neves művész közreműködésével adhatnak tanúbizonyságot tehetségükről. A következő ilyen alkalommal, március 16-án este nyolc órától Éliás Gyula, Harcsa Ve­ronika és Behumi Dóra (képünkön) énekes esten kap lehetőséget. A sztár­vendég Berki Tamás, a házigazda zenekar pedig Lakatos Ágnes és triója. Karthago - a legenda újra él! Az együttes 2004 szeptemberében ünnepel­te megalakulásának 25. évfordulóját. 1979 őszén állt össze az öt legendás muzsikus, és mára talán ők az egyetlen olyan rockzenekar Magyarországon, akik a mai napig változatlan felál­lásban játszanak. A jubileum méltó megünneplésére az együttes új stúdióalbumot készített; az album néhány hét múlva élőben hallható. Április 1-jén Karthago Rockcirkusz - lemezbe­mutató a SYMA Rendezvénycsarnokban. Majd ezt követően egy több hónapos országos tur­néra indul az együttes, amelynek elképesztő ereje még mindig az eredeti, változatlan felállás­ban működő öt kiváló muzsikus karizmatikus egyéniségében, ismertségében, zenei tudásá­ban, magabiztosságában, a jellegzetesen egyedi színpadi show-ban, és nem utolsósorban a re­mekül megírt, alapjaiban slágerjellegű, egyéni, dallamos, de mégis kemény rockdalokban, balladákban rejlik. Álmodozok a fal­védőről... Egy történet március 19-én a Vidám Színpadon. „Károsan szép az élet, ám legszebb öröm a páröröm...” Egy „történet”, amelyben Farkasházi Réka nem csak egy törékeny ifjú lány, ha­nem kettő, három vagy még több nő lakozik benne. Amelyben Szakács Tiborról megtudjuk, hogy olyan erővel rendelkezik, amely hegyeket képes elmozdítani a rossz irányba. Amelyben Németh Kristófról kiderül, hogy mindig van egy ötlete, amit el lehet vetni. Amely­ben Magyar Attila már levonta élete egyetlen tanulsá­gát, hogy a szerelem nem más, mint két objektív ember szubjektív kapcsolata, és ha az ember a fejét a falba veri, óránként 150 kalóriát veszít. (A játszó személyek a karakter­változtatás és a meglepetés jogát fenntartják...) Sosztakovics: Kisvárosi Lady Macbeth. Opera négy felvonásban, orosz nyelven, „...a színpadon az éneket kiabálás helyettesíti. Amikor a zeneszerzőnek úgy tetszik, váratla­nul az egyszerű és érthető dallam útját járja, aztán, mint­ha megrémülne egy ilyen szerencsétlenségtől, beleveti ma­gát a zenei káosz sűrűjébe, amely helyenként kakofóniává fajul. A kifejezésteljességet, amit a hallgató igényel, fékte­len ritmus helyettesíti. A szenvedélyt zenei lárma hivatott kifejezni” - írta egy „harcos” szovjet olvasó 1936-ban, a Pravdában. A mai sajtó és a mai közönség már vélhetően jobb véleménnyel lesz az Operaház legújabb premierjéről, amelyben Berczelly István, Gurbán János, Lukács Gyön­gyi, Bátori Éva Vagyim Zaplecsnyij, Gulyás Dénes és mások mellett Gegor József hang­jában is gyönyörködhetünk. Lantos Zoltán formációja, a Mirrorworld koncertezik a Columbus Jazzklubban március 14-én, 15-én és 16-án. A második koncerten vendégművészt, a zongorán közreműködő Szakcsi Lakatos Bélát is hallhatja a közönség. A hegedűn játszó Lantos Zoltán mellett Borbély Mihály (szaxofon, furulyák, tárogató), Lukács Miklós (cimbalom) és Horváth Kornél (ütőhangszerek) áll a Vigadó téri hajó színpadára. Lantos saját együttesén, a „Mirrorworld”-ön kívül szólóprogrammal is koncertezik, amelyben speciális elektroni­kus effekteket és „loop”-okat is használ. Az utóbbi években nagyon sok jazz- és világze­nei fesztiválon vett részt saját együttesével, illetve más együttesek tagjaként. Olyan zené­szekkel dolgozott együtt, mint Sebestyén Márta, Dés László, Dresch Mihály és Juhász Gábor, valamint Charlie Mariano vagy Rabih Abou-Khalil. Képek, cigányok, cigányképek a Millenárison. A kiállítás olyan alkotók képeit mutatja be, akik a fotózás kezdeteitől napjainkig sajátos képi világgal örökítették meg a cigány sorsot. Egymás mellett mutatunk be közel egy évszázados különbséggel roma arcokat, szokásokat és mindennapokat. A profi fotós anyagot a romák által készített nem művé­szi igénnyel készült fotókkal, bensőséges fényképalbumok képeivel, a roma privátfotog­ráfiával áll párhuzamba, hogy az előbbiek igazságtartalmát, az alkotók látásmódját meg­vizsgálhassa. A kiállítás archív részét a Néprajzi Múzeum, a kecskeméti Magyar Fotográ­fiai Múzeum gyűjteményéből illetve roma családi fotóalbumokból válogatták. A kiállí­táshoz filmsorozat és beszélgetések kapcsolódnak a romaoktatás, a romamédia témáiban. Megtekinthető: március 11.—április 3-ig, mindennap 10-18 óráig. Eperjes, Bánsági, Botos Szép Ernő Budapestjéről Fanyaloghatnék. Pontokba szedhetném a rendező, Rudolf Péter tévedéseit, felesleges látványötleteit. Szidhatnám a dramatur­got, mert teljesen feleslegesen, féldalokkal, félszavakkal felmondatja a XX. század történelmét. Doberdótól Gulágig, Horthy Miklóstól Kádár Jánosig. Bírálhatnám az esőgép felelősét. (Mert manapság, nincs előadás csöpögő lé nélkül.) Rosszízű sza­vakkal kigúnyolhatnám Menczel Róbert díszlettervezőt az Üllői úti BÁV raktárak­ra emlékeztető színpadképért. Halálig le­alázhatnám egyik-másik színészt, a túl­mozgásos, tehetségtelen sipítozásért. (Ez ma a módi. Erre ugrik a közönség.) De ír­hatok bármit. Pocskondiázhatom egyfoly­tában az Új Színház Vőlegény-premierjét. Akkor sem tagadhatom le vagy meg, az előadás szépségeit, erényeit. Például Szép Ernőt. Szelíd, városi költé­szete, gyengéd szomorúsága, a kis kokot­­tok, kóklerek, zugfogászok, uracsok, hozo­mány nélküli leánykák, a gondoktól szél­ütött háziasszonyok, a szabadnapos csel­csík iránt érzett rokonszenve, átragyog a Vőlegény című darabjának jelenetein, a ro­hangálások, a csapkodások zűrzavarán ál­tal is. És ez az előadás lényege. A tiszántú­li néptanítóságból kiszabadult, nagyon pesti író-újságíró­k gyengéd érzelme, búbá­nata áthatja az Új Színház bemutatóját. Érzelmes lírájától valahogy megbocsátható szemtelensége szelídül a kávéházi lump, Csúszik Zsiga, és a pénzre hajtó zugfogász pofátlan, csalási kísérlete. Az átverések, a hazugságok, a csalások és csalódások kis­polgári komédiája. Szép Ernő 1922-ben írta a darabját, ak­kor, amikor még fontos volt a mese és a cselekmény. Itt nem bugyog a vér. Senkit se fektetnek a műtőasztalra, hogy bevizs­gálják lelki, testi nyomorúságának legben­sőbb indítékait. Még szó sincs arról, hogy a színész egy helyben ülve, végigskandálja többoldalas monológját, miközben a töb­biek rezzenéstelen arccal várják a „prózai ária” végét. Messze még az az idő, amikor a finoman permetező unalom jelzi, hogy a „magas kultúra képviselői" szólnak hoz­zánk a színpadról. A Vőlegény - nő és a menyasszony esetében - játékból megy a játék. Meséből a mese. Örömből az öröm. Mert Szép Ernő idejében még színház­­ a színház. És nem egyetemi, okosító tanoda. Rudolf Péter az Új Színház-i bemutató rendezője - leszámítva a leszámolandó sal­langokat, nagyjából érzékenyen követi Szép Ernő egyszerű meséjét. Már a felütés­sel jelzi - amikor a jól öltözött úr kopogta­tására felhúzódik a vasfüg­göny -, ez itt, kérem, színház. Álom és valóság. Kevéske absztrakció és realitás. Lát­szólagos életszerűség és a fe­szültséget mindig feloldó, könnyű, színpadi vidámság. Játék. Rudolf nem aktualizál­ja a történetet. Legfeljebb egy kicsit leporolja a darabot. (Ezt a szándékát jelzi már az­zal is, hogy a darab legelején a díszletmunkások lehúzzák az ócska nejlonokat a roggyant bútorokról.) Többé-kevésbé meghagyja a történetet a ma­ga, múlt századi, a boldog, boldogtalan békeidők közegében. A bérházak, a körfo­lyosók hétköznapi kultúrájában. Nem állí­tom persze, hogy az előadás menete tökéle­tesen működik. Néha kifárad, leül a játék, az illúzió is elröppen. Talán azért is, mert Rudolf Péter - színészként - esetleg lélek­ben retteghet a színpadi csendektől, így az­tán minden pillanatban történik valami a Csuszikék nyomoronc lakásában, Rudi úr kopott, koszlott rendelőjében. (Néha csak annyi, hogy nagyot pukkan a fellökött ká­véscsésze vagy becsapódik az előszobaaj­tó.) Rudolf Péter a rendező, alaposan meg­hajtja színészeit is. Gyors tempót diktál, szünet nélkül, egyfolytában, három felvo­nás által. Szinte a kifulladásig. (Hogy miért játsszák egybe Szép Ernő jól tagolt darab­ját, én nem tudtam megfejteni.) Mindemel­lett a színészek, túllendülve a kifáradás ne­hézkedési pontjain, örömmel komédiáz­­nak. Eperjes Károly Csúszik Zsigáját, mintha Kakuk Marci története is inspirál­ná. (Tersánszky Józsi Jenő Szép Ernőbe oltva.) Csalafintán eszes kópé, és olcsó, át­látszóan ravasz lump, lumpen kispolgár egyszerre. Nagyszerű és kisszerű. Remekül handabandázik. Respect, meg minden. Még a gyereket is kibeszélni az anyja hasá­ból, ha hagynák. Bánsági Ildikó a hajszolt anya és háziasszony szerepében finoman amnéziás. Folyton a kis kulcsait keresi, ho­lott pontosan tudja: a bezárt fiókban, nincs egy árva peták sem. Néha olyan, mint a li­la idegzetű úrinők általában, máskor meg a gőztől elpilledt szabadnapos mosónőkre emlékeztet. (Na ja, mit tehet egy lestrapált feleség, ha kókler férje még a hamis brossát is beviszi a zaciba.) Tordai Teri - most, hogy már nem kell vonzó szépasszonyként tündökölnie - pompásan kamatoztatja ere­dendő humorát, öniróniáját. Nagyon jók a fiatalok is. Botos Éva megható őszin­teséggel, finom, mélyen titkolt bánattal építi fel a családért önmagát, és reményeit is feláldozó legidősebb lány, Mariska figu­ráját. (Mintha Barta Lajos Szerelméből lépne át Szép Ernő világába.) Pokorny Lia (Kornél) és Huszár Zsolt (Rudi, a zugfo­gász) impozáns következetességgel járja végig a maga szerelmi csatáját. A tagadás­tól az igenig. A közönytől a csókig. Az már az én „magánbűnöm”, hogy a szerelmi nagyjelenet mögé odaképzeltem Szép Ernő figuráját. Az alig 158 centis, hu­szonéves hadnagyurat, aki, ha meglátott egy szép hölgyet, elveszítette kardját, csá­kóját, de még a fejét is... Gantner Ilona

Next