Vasárnapi Hírek, 2012. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)

2012-05-20 / 20. szám

Interjú ■■ ^ • Bereményi Gézával ff 3 S 3 U H 3 D 1 KULTURA * GASZTRONÓMIA • ÉLETMÓD • REJTVÉNY • SPORT filmfesztiválról aranyérem után R ^B JU ^B JU ^B Diktátorok fi bP lUb/i/i /~i sin r~w/i /i/­ Körkép Joó Abigél az •mmmmnJjp--* .fi £ _ |gp ‘­­y:' * J „M -17 -23 f F H 1 7 Elmaradt kivégzés Indulás előtt Hofival melegítek a Heti Hetes utolsó adására készülve. Van egy félórás műsora, alcíme szerint: Történetek a színházról, amelyben debreceni segédszínészi botladozásait meséli el. Mégpedig értő közönség előtt: színészek, rendezők, zenészek ülnek, pontosabban fetrengenek a röhögéstől a nézőtéren. Latinovits a szemét törölgetve zokog. Ezek szerint tényleg lehet sírva vigadni? És vajon lehet-e majd ma este is: lesz-e sírás a vigadozás mellett a Heti Hetes búcsúzó, 500. adásán? (Majd kiderül: lehet sírni. Csak nem azért. De mégis.) Szűcs öäB6P a S1 *—" ti Tijyw ion-in sr; unslsv t;r " Szóval itt a vég. Mondjuk, lehetett már sejteni, hiszen jó fél éve keltik folyama­tos halálhírét a 13 éve indult műsornak. Sőt, tavaly ősszel már rendeztek egy próbatemetést is, amikor az RTL Klub több műsorát megszüntették, de a beszél­getős show-t csak kényszerszabadságra küldték. Ugyan sokan nem hittek az akár forradalminak is nevezhető ígéretnek - MÚK, vagyis Márciusban Újra Kezdjük -, de márciusban tényleg visszatértek a hetek. Ám a zabszem maradt: Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója sej­telmesen, de sokat mondóan megerősí­tette, van miért aggódnia a csapatnak, mert a várakozásokkal ellentétben a nagy visszatérés csak kevéske nézőt ülte­tett a képernyők elé... „Túléltük a téli szünetet, és vissza­tértünk” - büszkélkedett akkor Ónodi György, a műsor főszerkesztője. Most azonban, az 500. búcsúadás előtt, már azt kell mondja: „A téli szünet intő jel volt a számunkra, mostanra beigazoló­dott a gyanú. Az 500. adást így nem ünnepeljük meg. Ha valaki úgy készül a születésnapjára, hogy tudja, az lesz az utolsó, akkor nincs sok oka az ünnepelésre...” A közönség izgatottan gyülekezik a székház előtt, nem tudni, röhögni jöttek, búcsúzni vagy kivégzést nézni. Telt ház, pótszékes telt ház lesz, az egyik asszisz­tens ideges, a végén még összeomlik a nézőtér. ,A műsor, az omlik össze" - mondja Gálvölgyi fanyar nevetésre sar­kallva a nézőket, akik közül sokan - vél­hetően a többség - el sem tudják képzel­ni, mit csinálnak majd péntek esténként, ha nem jöhetnek el a Heti Hetes felvéte­lére. Összeszokott csapat ez, hálásak még a gyengécske poénokért is, tapssal, kur­­jongatással fogadják a ki- és bevonuló művészeket, hogy mindez jól mutasson majd a képernyők előtt. Az 500. adás felvétele szinte észrevét­lenül indul, a néző még mit sem sejt, csak a profi szereplők tudják: már „forog” a kamera. Nem nyitnak könnyű témák­kal. Nincs benne zsidó gén, állított ki bizonyítványt egy genetikai laboratóri­um egy jobbikos politikusról. „Hát embe­ri gént sem találtak benne, az biztos” - jegyzi meg Gálvölgyi. Horthy-szobrot avattak Kerekiben - „nem kemény fa(sz)obor az, de pont olyan, mintha állva jött volna rá a szükség...” - jegyzi meg ugyanő. Mert hát ez egy politikai műsor is, mégpedig a javából. A „vidám, aktuális talkshow”­­ elérte azt, amit egy műsor csak elérhet: ahogy indul a főcím, százezrek ugranak a kép­ernyő elé, míg ugyanannyi százezrek kapcsolnak undorral odébb. Szeretik és gyűlölik - ahogy az egy véleménymű­sortól el is várható. Mondhatni, mióta csak megy, e két érzelem által korbácsolt hullámhegyek és -völgyek között hajóz­va szerez magának barátot és ellenséget. Mert ilyen a humor: mindig a fennálló hatalom bajuszát rángatja. Nincs, és bár­mennyire is próbálkoznak ezzel, egysze­rűen nem létezik kormánypárti vicc: a csipkelődés a történéseket csak elszen­vedni képes kisemberek eszköze volt és maradt - mondhatjuk akár: a nép fegy­vere ez -, hogy kifigurázza, nevetségessé tegye a hatalom tetteit és szereplőit. Közben Farkasházy belebonyolódik hosszú és hát lássuk be, a témákhoz még csak érintőlegesen sem kapcsolódó törté­neteinek egyikébe. Ezúttal a 697-től 1797-ig tartó röpke ezeregyszáz éven át Velencében uralkodó legfontosabb tiszt­ségviselőknek, a dózséknak a történetével traktálja társaságot. Nem voltak sokan, no, úgy nagyjából, ha 120-an lehettek... Farkasházy szambázik az évszázadok és a nevek tengerében, a csapat, ahogy meg­szokhattuk, zrikálja, a közönség fuldoklik a nevetéstől. Farkasházy pedig nyomja, nyomja, mígnem Jáksó odaszól, milyen kár, hogy közben szünet lett... (Ami azt jelenti, hogy közben az adásban egy rek­lám szakítja majd meg Farkasházy okfej­tését.) Mindenki „Teddyje” bosszúsan hallgat, Bajor segítőkészen kérleli: nem kezdenéd elölről...? - Tizenhárom évvel ezelőtt, nagyjából ilyenkor, tavasszal kaptam egy kazettát az RTL-től, hogy nézzem meg az egyik német adón nagy sikerrel futó heti soro­zatot, a 7 Tage - 7 Köpfe, vagyis a 7 nap - 7 fej című show-t. Ebben egy moderá­tor és hat szereplő viccelődik az aktuális heti hírekről. Megnéztem a kazettát, és úgy gondoltam, hogy az ötlet remek, csak Magyarországon ennek a műfajnak más hagyományai vannak. A németek­nél minden előre ki volt találva, a poé­nok katonái rendben várták, hogy a megadott pillanatban elsüssék azokat, a hírek kommentárjai, ékcei előre megírva sorakoztak felolvasóik kezében, én viszont tudtam, hogy nálunk erre nincs szükség. Itt kell hat plusz egy jópofa figura, aki - követve a magyar humor százéves hagyományát - dumál, anekdo­­tázik, ahogy egykor a kávéházakban volt szokás - emlékezik a kezdetekre a műsor szerényen háttérben maradó főszerkesz­tője, Ónodi György. És hogy hogyan választotta ki a „heteket”? „Tavasztól őszig a Fészekben tartott a mustra, ebéddel összekötve. Ha rám néz, láthatja, embert és alakot pró­báló munka volt... Körülbelül hetven célszeméllyel ebédeltem együtt, egy egész nyár kellett ahhoz, hogy kiválasz­­szuk az asztaltársaságot. Minden máso­dik nap jöttek az ismert emberek, színé­szek, Garas Dezsőtől Hernádi Gyuláig; volt, amikor én tévedtem, volt, amikor a szereplők. Például nem gondoltam volna, hogy Gálvölgyi ennyire jó lesz - dacára annak, hogy éveken át dolgoztunk előtte együtt -, Váncsa pedig attól tartott, ez nem neki való. Kern András egy évig félt a műsortól, aztán mégis eljött, és egészen elképesztően bevált, így alakult ki végül az a tizenötös fogat, melynek tagjai töb­­bé-kevésbé a mai napig megvannak. Az alapcsapat a Bajor, Gálvölgyi, Hernádi, Verebes, Havas, Farkasházy hatos volt. Nagyjából kilencven szereplőnk volt az idők során, közöttük öten Kossuth­­díjasok. Voltak nagy elmenések, például Verebesé, Havasé, s akkor egyesek temet­ni kezdték a Heti Hetest. Aztán jöttek helyettük újak, Hajdú Steve, Hajós András, akik most már állandó tagok lettek. Havas egyébként eddig négyszer ment el, és négyszer jött vissza... Kialakultak a figurák, kialakultak a sze­repek. Kern állandóan elfog egy levelet, Gálvölgyi szereti a focit, Bajor Imi aktív könyvtárlátogató, Farkasházy raccsolva adja elő lehetetlen történeteit, Jáksó nőhiányban szenved...” Apropó, Jáksó. Műsorvezetőt is cse­réltek... „Csiszár egy évig szerepelt, Jáksó Laci pedig már tizenkét esztendeje moderálja a beszélgetést. Igaz, volt egyszer egy adás nélküle, akkor ugyanis beleesett valami utcai csatornába, s a kórházi ágyból vezette az adást... Remek érzékkel nem telepszik rá a műsorra, de ha van valami­ről véleménye, azt azért elmondja.” Lassan vége felé közeledik a felvétel, amikor a főszerkesztő egy papírlapot csúsztat Jáksó kezébe. Ilyen még nem volt, az adás leáll. Most mi van? Olvasd már! - követelik a szereplők, mire Jáksó: „Ebben a percben kaptam a hírt: októ­bertől az RTL Klub 2-es csatornáján folytatódik a Heti Hetes!” Őrületes zűrzavar, a közönség felállva kiabál, aztán szűnni nem akaró vastaps. (No persze, az internetes okosok ezút­tal is mindent tudnak, szerintük ez az egész csak egy médiaheck volt, a Heti Hetes „szopatásával" akarták bevezetni az új csatorna indulását.) Láthatóan a hetek egyike sem tud a hírről, zavarban vannak. Leginkább Hajós, aki egy kis búcsúval készült az utolsó adásra, barátjával, Bródy Jánossal. De ha így alakult, azért csak eléneklik Bródy új lemezéről a dalt, az Édes éle­tünket. „Jöjj hát és hazudd azt, hogy nincsen veszve még / Amíg a régi tűz szívedben ég / Amíg egy régi daltól könnyes lesz szemünk...” Bródy gitározik, Hajós a zongoránál ül, a többiek némán maguk elé mered­nek. Hernádi leplezetlenül zokog. Örömében? Bánatában? Talán mind­egy is. Az igazi könny ritka jószág.

Next