Vasárnapi Kelet, 2006. július-december (9. évfolyam, 26-51. szám)

2006-07-02 / 26. szám

VASÁRNAPI KELET - 2006. JÚLIUS 2., VASÁRNAP KÖZÉLET Fesztiválzárás díjesőben - kérdőjelekkel Szinte minden társulat több oldaláról is bemu­tatkozott a tizennyolca­dik színházi találkozón A tegnap Kisvárdán véget ért Határon Túli Magyar Színházak XVIII. Fesztiválja a felületes szemlélő számára ugyanolyan volt, mint amit az utóbbi évek­ben már megszokhatott a szak­ma és a publikum. Az előadá­sok színvonalával és a változa­tos programmal és színes műfa­ji palettával idén sem volt gond. Sőt, több társulat is úgy készült Kisvárdára, hogy a beválogatott versenydarabjukhoz képest egy - vagy akár több - más stílusú és tónusú munkával is bemu­tatkozhassanak. Példaként em­líthetnénk a beregszásziakat és a szatmárnémetieket. A kárpát­aljai színház a klasszikus Há­rom nővér - jóllehet formabon­tó - előadásán kívül egy kortárs szerző művével, Háy János: A Pityu bácsi fia című előadással hatolt „mélyen” a közönség szí­vébe. Érdekes módon a szatmár­németiek is egy Háy-darabbal (jelesül A Senák­ kal) „nyomul­tak” először, majd az Apácák cí­mű musical révén mutatták meg másik, s a vastapsot hallva ugyancsak közönségi „tenyérbe mászó” orcájukat. A szerzők kö­zül Csehov tudott triplázni, az Anton Pavlovics által papírra ve­tett örökbecsű történetek közül talán a legismertebbek - a Cse­resznyéskert, a Három nővér, a Sirály - voltak műsoron. A for­róság dacára a jegyekért - külö­nösen a kamaradarabokra szó­ló tikettekért - legtöbbször való­ságos közelharcot vívnak a né­zőjelöltek, de a nagyszínházi (komolyabb hangvételű), vala­mint a várszínpadi (harsány és zenés) produkciók is telt házzal mentek. A bőségen kívül a bő­ség is nagy volt: nem ártott sza­­porázni a lépteit a játszóhelyek között annak, aki valamennyi előadást meg akart nézni. A „csatlakozást” a csúszások elle­nére - megesett, hogy a hőség­től színész lett rosszul előadás közben - mindig el lehetett ér­ni, ámbár a Művészetek Háza és a Várszínház között sprintel­ni kellett. Mindazonáltal nem­csak az új játszóhely, az egyik középiskola aulájában lefüggö­nyözött Rákóczi-stúdióterem okán beszélhettünk idén feszti­váli újdonságról, hanem azért is, mert immáron nem csupán a kulisszák mögött esett egyre több szó az esemény megújulá­sának szükségességéről. A temesváriak a Mágnás Miskával mutatták meg vidámabb arcukat (FOTÓ: KOVÁCS BERTALAN) . 3 Ébresztő­ barátaim! Ezekben a napokban vég­képp elcsendesednek az is­kolák. Befejeződtek az érett­ségi szóbeli vizsgák is. Le­szedték az asztalokról az abroszokat, a bankettek utá­ni dinomdánom hangjai is elhaltak a levegőben. Meg­volt az öröm és a bánat. Volt, aki dicsért, volt, aki szidott valakit. Érettségi elnökként sokfajta tapasztalatot szerez az em­ber. Szívderítőeket, de le­­hangolókat is. Az utóbbiak­hoz tartozik például, hogy igaza volt a Pisa-jelentés­nek: a magyar fiatalok szö­vegértése bizony nagyon rossz. Egyre inkább széles­körű a tapasztalat, hogy az írásbeli dolgozatok jó meg­írását hátráltatja, hogy a di­ák nem érti a feladatot, így aztán fogalma sincs, mit kellene megoldani! A lassú olvasás hátráltatja a tanulás sikerességét, több idő kell ugyanannak a munkának az elvégzésére. Szükségkép­pen egyre inkább lemarad a diák a többiek mögött. Akiknek ráadásul magánta­nárok is segítenek. Úgy tű­nik, hogy kevés az esélye annak, hogy a fiatalok meg­értsék: igényes szépirodal­mi munkák olvasása nélkül nincs jövendőbeli karrier. Jó keresettel kecsegtető beosz­tás, autó, csinos feleség és a többi. A hátrányos helyzet napjainkban nem anyagi természetű elsősorban, ha­nem szellemi. Sok fiatal képtelen megszólalni, nem tudja magát kifejezni. Már a kopogtatással is baj van, a többiről nem is beszélve. Ébresztő, barátaim! ItIÉK* NAGY ISTVÁN ATTILA Hirdessen Ön is a Vasárnapi Keletben! megyei szervezetének elnöksége ezúton is tájékoztatja aktív (tagságukat nem szüneteltető) tagjait, hogy a 2006. június 01. előtt kiadott rendőrhatósági igazolványok és engedélyek cseréjére a lakhely (székhely) szerint illetékes rendőrkapitányságon minél előbb intézkedjenek. A biztonságtechnikai tervezők és szerelők az igazolványok és engedélyek cseréjére ez év szeptember hónaptól folyamodjanak az illetékes rendőri szervhez! BALOGHNÉ ÁGNES, tel.: 30/9686-601 SZASZNÉ TÜNDE, tel.: 30/9389-078 WAY .j.. Robogó már 199 000 Ft-tól Bukósisak már 9 900 Ft-tól 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 46. Telefon: 42/501-280, 402-345 E-mail: balintkft@axelero.hu KELET-BE R PADLÓCENTRUM FLEXIBILIS 2215 Ft CSEMPERAGASZTÓ ________________________________________________________________________________ j.am tan NYÍREGYHÁZA, WESTSIK V. U. 5. TEL / FAX: 42/431-580 WWW.keretbeiu 1 yinZuihjci'W­a IZzízííbí! Óriási nyereményeső a Kelet-Magyarországgal! Keresse a Kelet-Magyarország­­ban megjelenő nyereményszel­vényeket! Gyűjtse össze mind a 10 db moza­ikképet, ragassza fel a korábban megkapott játékszelvényre! Egy hiányzó darabot pótolhat joker­­szelvénnyel. Küldje be július 7-ig a következő címre: Kelet-Magyaror­­szág, 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Sorsolás: 2006. július 15. 20 óra Porcsalmán, a Kelet-napon. 10) w ww.dioiitalplaza.hu III lÁÜTAROMI Á O HIRDETÉSEK m Ki )R «nr

Next