Vasárnapi Kelet, 2008. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)
2008-07-06 / 27. szám
2008. JÚLIUS 6., VASÁRNAP - VASÁRNAPI KELET HÁTTÉR Jancsó GYUí A 89 éves vízügyi szakember még most sem pihen babérjain: kamatoztatja nyelvtudását, fordít csehből, oroszból A vasdiploma nem rozsdásodik Jancsó Gyula, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság jogelődjének vezetője 1959 és 1971 között - május 22-én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen vette át vasdiplomáját. Debreceni otthonában kerestem fel. Györke László A vasdiplomáról csak ennyit mondott: - Már csak négyen voltunk.... A szoba tele könyvvel, a kisasztalon régi, megsárgult papírok. Keresztlevelek. - Csak érdekességképpen mondom - kezd mesélni a 89 éves Gyula bácsi (a végén megkért: tegezzem) -, hogy nagyapám, János, Gidófalván (Erdély) született, apám, Lajos a felvidéki Iglón. Én magam is itt láttam meg a napvilágot 1919. november 2-án. Igaz, a keresztlevélben november 11-e szerepel, mert apámék meg akarták várni a magyarok bejövetelét. Amikor kitört a vörös forradalom, egy munkácsi ismerősünk azt mondta: gyertek inkább Munkácsra, ott még nincsenek csehek, így lettünk kárpátaljaiak. Aztán vonattal jött pár cseh katona, és megszállták Munkácsot. Apám postafelügylő volt Munkácson is. Csehek alatt Munkácson nem volt magyar gimnázium, cseh gimnáziumba jártam. Perfekt megtanultam a cseh nyelvet. 1938. november 2-a életem legboldogabb napja volt, ekkor hozták meg a bécsi döntést. ’38 júniusában érettségiztem. Műszaki vonalon akartam érvényesülni, és jelentkeztem a Budapesti Műszaki Egyetemre építészmérnöknek. De akkor már dúlt a háború, felmentést kaptam tanulmányaim okán a katonai szolgálat alól. ’43-ban húsvét után kértem, hogy hosszabbítsák meg a mentességemet még egy évre. Amikor megkérdezték a nevemet, a háromezer kérvény közül az enyém volt legfelül. Mázli! Micsoda mázli! Bementem az ezredes parancsnokhoz, aki megadta a halasztást. A következő mázli azt volt, hogy ’43-ban végeztem. Ugyanis a HM-rendelet szerint aki abban a tanévben végez, azt az egyetem jelenti. Én szeptember 29-én fejeztem be a egyetemet, az új tanév pedig október 1-jén kezdődött. Tehát rám nem vonatkozott a rendelet, így aztán nem is kaptam behívót. Hát nem mázli?! Munkácson a Latorca Rt.nél, Szolyván a vasútosztályon a tervezésnél kaptam munkát, drótkötélpályát terveztünk. Persze, abból már nem lett semmi, mert jöttek a repülők. Kiadták a magyaroknak a parancsot, mindenkinek menni kell. Egy zsák lisztet cipeltem, de belerokkant a derekam. Szóba se jöhetett, hogy el tudjak menni, így maradtam Munkácson. Kárpátalja akkor még nem tartozott a Szovjetunióhoz, hanem Csehszlovákia megszállt területe volt. Mivel én Csehszlovákiában születtem, kértem, engedjenek haza. Sok utánajárással sikerült elintézni, hogy vagonnal elhozhassam bútoraimat. Amit itt lát a szobában, ez mind munkácsi bútor. De nem Nove Mesto (Csehújhely), hanem Nove Mesto pod Siatorom (Sátoraljaújhely) volt az úticél, melyben egy vasutas ismerősöm segített. Amikor elindultam Munkácsról, vissza se néztem, meg voltam győződve, úgyis nemsokára visszajövök. Csak hát nem így alakult... - Az alföld idegen volt számomra, hiszen egyetlen ősöm sem élt itt, vagy Székelyföld, vagy a Szepesség volt a hazájuk. A Bereg Megyei Ármentesítő Társulatnál kaptam állást. Amikor a ’48-as árvíz „kitört”, ott voltam Lónyánál. Közben már tárgyaltam a Nyírvíz Szabályozó Társulatnak az igazgatójával, Mikecz főmérnök úrral Nyíregyházán. Baloldali volt, ilyen intellektuális, sok szocialista könyve volt. Na, én aztán kipakoltam neki, hogy mi van ott, milyen a szocializmus a gyakorlatban. Amikor az államosítás után megalakult az Ár- és Belvízvédelmi Kirendeltség Nyíregyházán, nyírségi szakaszmérnök lettem. Akkoriban még nem nagyon volt autó, így biciklivel jártam be a töltést. Megálltam az őrházaknál, kifaggattam a gátőröket. Más volt a szolgálat akkor. 1953-ben vagy ’52-ben - már nem emlékszem pontosan - alakultak meg a vízgazdálkodási körzetek, hozzánk csatolták aztán Mátészalkát is. Ez már állami szervezet volt, tulajdonképpen a vízügyi igazgatóság elődje. Három szervezet volt: a folyammérnöki hivatal, a kultúrmérnöki hivatal és a társulatok. A kultúrmérnöki hivatalhoz tartozott a vízjogi engedélyezés, amit körzetesítéskor megkaptunk. - Ötvenhatban, mielőtt még kitört volna a forradalom, meg volt beszélve egy tárgyalás csehszlovák, szovjet és magyar szakemberek között a hármashatárnál, Győröcskénél. Azt mondja Zborai, az akkori főnököm, ne menjünk el ilyen időben. Mondom neki: „De Karcsi, ez szakmai dolog, menjünk el!" Elmentünk. Emlékszem, ladikon keltünk át a Tiszán, mert szlovák területen volt a találkozó. Az oroszok nagyot néztek. Gyula bácsi interjút ad Jancsó Gyula átveszi a vasdiplomát (FOTÓK: A SZERZŐ) Nyugdíjas fitt határőrök örökös mozgásban A Nyírbátori Határőr Igazgatóság Nyugdíjasai Egyesület tagjai nemcsak hagyományaikat, de szellemük, testük fittségét, frissességét is meg kívánják őrizni, azt karbantartani. Váci Mihály szavaival élve azonban „nem elég akarni, de tenni, tenni kell”. És ők így is cselekedtek. Már az elmúlt esztendőben is sikerrel pályáztak a Seniorsport aktív életmód, egészségfejlesztő programra. Az idén pedig ismét, újra sikeres volt ez a pályázatuk, amellyel 400 ezer forintot nyertek a fenti célra. A pénz segítségével hetente vehetnek részt bowlingoláson, valamint időskori sajátosságoknak megfelelő, szakember által irányított tornán, ahol egyénre szabott gyakorlatokat végezhetnek egészen október végéig. Egy kiadós bowlingolás után jöhet az izomláz (fotó: tandkjózsef) < Kirúgta a párttitkárt ...Az oroszok nagyot néztek, hogy megjelentünk. Később aztán jött egy levél Kijevből, az ottani minisztertől Dégen Imrének, a vízügyi főnöknek, amelyben azt írták: sokra értékelik, hogy abban az időben mi elmentünk és tárgyaltunk. Nyugdíjba vonulásom után (1971) is még tettem-vettem, sokat fordítottam oroszból, csehből, nem csak szakmai szövegeket. - Én nem voltam párttag, mégis kineveztek párton kívüli igazgatónak - meséli Jancsó Gyula. - Mikor a jutalmazások kérdése került terítékre novemberben, sose felejtem el, az egyik dolgozónál azt mondja a párttitkár, ennek nem lehet adni, mert fasiszta. Kihozott a sodromból, rárivalltam: „Menj ki!” Na, több se kellett, egyenesen a pártbizottságon kötött ki, mondván: egy párton kívüli igazgató kirúgta a párttitkárt. Én nem tagadtam, igen, elküldtem. Nem tudtak mit csinálni, elmozdították a párttitkárt és a személyzetist is. Ez volt a kezdete igazgatói tevékenységemnek. Az 1970-es árvízre így emlékszik vissza Jancsó Gyula, aki akkor vízügyi igazgató volt: - Egy szombati nap volt, szokás szerint benéztem a hivatalba, hogy tájékozódjak az árvízi helyzetről. Akkor jelentették Tiszabecsről, hogy órák alatt métereket nőtt a Tisza vize. Kárpátaljáról nem kaptunk vízállás-jelentéseket, mert az árvíz egyszerűen elsodorta a vízmércéket. Felhívtam Budapestet, először el sem akarták hinni. Színeit a víz az töltéskoronával. Emlékszem, a debreceni igazgató eljött megnézni, csak krákogott idegességében. Tivadarnál a szűkület okozott igen komoly gondokat. A gátszakadások után a községeket kellett valahogy körgátakkal védeni. Minden községbe kineveztek egy mérnököt a vízigtől. Ez volt a felkészülés a védekezésre, mert tulajdonképpen igazi árvízvédelemről nemigen lehetett beszélni. A Szamoson meg 1930 óta nem volt árvíz, melyen kétszer annyi víz jött, mint azelőtt valaha is. Sokat jártam hivatalos úton Kárpátaljára, hiszen akkor is rendszeresek voltak a szakmai tárgyalások. Mivel perfekt tudtam a csehet, nem volt nehéz megtanulni oroszul, s így megspóroltuk a tolmácsot. Volt egy érdekes eset. Felvettünk egy munkácsi kádert tolmácsnak, de mikor leültünk beszélgetni, azt mondja: igazgató úr, ne tessék haragudni, nem értek az egészből egy szót sem. Hát nevettünk egy nagyot. A Nagybukónál 2004-ben LEONARDO MÉDIAAKADÉMIA Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium Értéket teremtve... Értékes, mert fontos, mert tartalmas, mert színvonalas, mert nemes. De vajon tetten érhető-e az a pillanat, ami éles határt rajzol értékes és értéktelen, fontos és lényegtelen, nemes és silány közé? Mi az a pont, amely ki- és felemel a tucatból, az átlagosból, a hétköznapiból? Mitől lesznek Leonardo festményei, szobrai, találmányai örökéletűek? Mi a titok? Hol rejtőzik? A tehetségben? A zsenialitásban? Vagy a velünk született képességekben, amelyet azután már csak nevelni, építgetni, továbbfejleszteni kell? A kérdésekre egyre több kérdés a válasz, de ez nem is baj, hiszen a művészet világa ettől is varázslatos, megfejthetetlen, többértelmű és örök. Az emberek tanítása nem művészet, bár időnkét megmutatkozik ez az oldala is, hanem mesterség, amelynek minden lépcsőfokát ismerjük. Tudjuk, hogy az alaposság, gondosság, a tapasztalat, az elhivatottság és az iskola iránt táplált szeretet nélkül nem születnének nagy dolgok. A vezetőink, tanáraink, diákjaink és mindazok képessége, humánuma, empátiája, akik részesei ennek az iskolának hozzájárulnak ahhoz, hogy összeálljon a mű, amely az emberi értékeket hivatott képviselni. Hogy tökéletes legyen, ahhoz mindannyian kellünk. Persze a legnagyobb szükségünk azokra van, akikért mindezt tesszük, azokért a tanulókért, akik bizalmukat belénk helyezve, elkötelezték magukat két hosszú, de mégis röpke évre, hogy átadjuk nekik a tudást, mely az élet nagyjai közé emelheti őket! www.mediaakademia.hu Tel.:06-42-788-430 3 677720