Vasárnapi Kelet, 2010. január-június (13. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-03 / 1. szám

SZÁGON ÉLŐ MONGOLOK ►5. OLDAL 2010. JANUÁR 3. XII. ÉVFOLYAM^öITSZÁM .­ FÜGGETLEN KÖZÉLETI HETILAP MESTERHÁZY ATTILA SZERINT MEGLEPE­TÉST FOGNAK OKOZNI A VÁLASZTÁSON ►7. OLDAL FAZEKAS LÁSZLÓ VÍZÜGYI SZAKEMBER KABAY JÁNOS-DÍJAT KAPOT ►3. OLDAL FŐKÉPPEN VARRODÁKBAN DOLGOZNAK A MAGYAROK­NAGYVÁRADI ERZSÉBETNEK EGYRE TÖBB ID JUT ARRA A CSALÁD FOGLALK ► 16. OLDAL Az ötös lottó 53. heti nyerőszámai­, Jokerszám: 5 42 46 71 81 Égnek állt Egy Suzuki szombat délelőtt haladt az elsődleges információ szerint Aranyosapáti irányából Nyírlövő felé. A gépkocsi a jeges úton meg­csúszott, majd fának ütközött. A sikárkozó autó ezután felborult. A járműben egyedül utazó személy szerencsére sérülés nélkül megúszta a jelentős anyagi kárt okozó balese­tet. A rendőrség eljárás során vizs­gálta a felelősség kérdését. A műszá­li mentéshez a kisvárdai tűzoltók és a vásárosnaményi tűzoltók vonultak. Az anyagi kár több százezer forint lehet. Égnek álltak a Suzuki kerekei (FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR) Megcsúszott Az év első napján alig volt forgalom a közutakon megyénkben, aminek természetes következménye volt, hogy nem történtek balesetek. Sajnos mindez az év második napjá­ra már nem volt igaz. A szilveszteri „fáradalmakat" kipihenve egyre több autós merészkedett a síkossá vált utakra. Szombaton kora reggel egy román rendszámú BMW személy­­gépkocsival haladt egy fiatal férfi a 41-es főúton Nyíregyháza felől Vásárosnamény irányába. A 33-as km-szelvény közelében, valószínűleg a nem megfelelően megválasztott sebesség miatt, lesodródott az úttest­ről és a gépjármű oldalával egy útszéli fának csapódott, majd az árokparton megállt. Szerencsére sze­mélyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban jelentős. A BMW az árokban ifotó: tűzoltósági 9 771586 226078 0 9 051 Újabb árhullám fenyeget a Tiszán árvíz A Fetikövízig területén már 250 kilométer hosszan tartanak fenn árvízvédelmi készültséget Az elmúlt 2 napban jelentős, átlagosan 20-30 mm csapadék hullott a Felső-Tisza vízgyűjtőjén, jórészt eső formájában. Hazai területen a Rétközben és a Nyírség­ben esett kevesebb (10-15 mm), a Szatmár- Beregi síkon a több (20-30 mm). A lehullott csapadék hatására a Tisza és mellékfolyóin újabb áradások kezdődtek, és több helyen belvízgondok is jelentkeztek. Bodnár Gáspár, a Felső-Ti­­sza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság veze­tője arról tájékoztatta szer­kesztőségünket, hogy a Tisza kárpátaljai szakaszán az ár­hullám szombaton reggel 6-kor Husztnál tetőzött. Hazai területen végig árad. Tegnap délelőtt Vásárosnamény és Záhony, valamint a Tiszatelek és Gávavencsellő közötti ár­­vízvédelmi szakaszokon el­rendelték az I. fokú készültsé­get. Várhatóan I. fokú készült­séget kell elrendelni Záhony és Tiszatelek között is. A Túr romániai szakaszán is árad még. A határszelvény­ben Garbóiénál tegnap 10 órakor az árvízvédelmi ké­szültséget II. fokúra növelték. A Szamos Csengérnél az utóbbi 2 napban közel 3,5 mé­tert áradt. Itt is I. fokú ké­szültségi szint körüli vízállás várható. A Kraszna is árad, Ágerdőmajornál szombaton 9 órakor I. fokú készültséget rendeltek el.­­ A vízügyi igazgatóság ös­­­szesen 250 kilométer hosszú töltésszakaszon tart fenn ár­vízvédelmi készültséget, fi­gyelőszolgálatot - tette hozzá a védelemvezető. - A védmű­­vek jól bírják a terhelést, árví­zi beavatkozásra még nem volt szükség. A Tiszán, a Sza­moson, a Túron és a Krasznán a töltésben lévő zsilipeket, va­lamint a Lónyay-főcsatornán az árvízkaput lezárták. A zsi­lipek zárása miatt a csator­nák vízszintjei jelentősen megemelkedtek, vízkormány­zás, újabb szivattyútelepek beüzemelését és vízfolyási akadályok, uszadék elhárítá­sát kell elvégezni. Jelenleg a Beregi, a Felső­­szabolcs-alsó és a Szamos- Kraszna-közi belvízvédelmi szakaszon II. fokú, a Tisza- Szamos-közi belvízvédelmi szakaszon I. fokú belvízvédel­mi készültséget tartunk fenn. A készültséggel érintett belvízvédelmi szakaszokon a nagyteljesítményű szivattyú­telep végzi a belvizek áteme­lését éjjel-nappal. A Felső-szabolcsi Vízgaz­dálkodási Társulat és a Nyír­ségi Vízgazdálkodási Társulat szükség szerint üzemelteti a szivattyútelepeit Vásárosna­mény önkormányzata I. fokú, Fülesd önkormányzata II. fo­kú belvízvédelmi készültsé­get tart fenn. A Fetikövízig vé­delmi anyagot biztosított a fülesdieknek a kárelhárítási munkáihoz. Az OMSZ előrejelzése sze­rint a következő 3 napban té­liesre fordul az időjárás, je­lentős csapadék nem várha­tó. A belvíz is gondokat okoz megyénkben (illusztráció) (FOTÓ: GYÖRKE LÁSZLÓ) Jeges úton elrepült Január 2-án a kora reggeli órákban a 4911-es sz. úton egy Fiat Ducato haladt Máriapócs irányából Nyírbá­tor felé. Máriapócs és Nyírbá­tor között a jeges úton egy ka­nyarban megcsúszott, majd az árokban állt meg. A gépko­csiban egyedül utazott egy kö­zépkorú férfi, aki szerencsére nem sérült meg. A balesetről 6 óra 3 perckor érkezett bejelentés a segélyhí­vó telefonszámon a Nyíregy­házi Hivatásos Önkormányza­ti Tűzoltóság ügyeletére. A nyíregyházi tűzoltók azonnal továbbították az információ­kat a működési terület szerin­ti nyírbátori tűzoltóknak. A jelzés értékelését követően Pe­tő Gábor tűz zászlós szolgálat­parancsnok vezetésével a Nyírbátor I-II-es gépjármű­fecskendők kezdték meg a vo­nulást. Percek alatt a helyszínre ér­keztek, és azt tapasztalták, hogy egy Fiat Ducato a jeges úton megcsúszott és az árok­ba került. A tűzoltók elvégezték a jármű áramtalanítását, majd drótkö­tél segítségével kihúzták az árokból, utána letakarították az úttestet. A póruljárt Fiat (fotó: tűzoltóság) Belvízi csata Fülesden új év első napjánKamion az árokban Az idei év első napján nem a közutakon akadt munkájuk a tűzoltóknak, hanem a belvíz jelentett problémát Fülesden. Az elmúlt napok csapadé­kos időjárása következtében a Cibere patak környezetében összegyűlt nagy mennyiségű esővíz lakóházakat veszélyez­tetett. Január 1-jén a délutáni órákban érkezett lakossági bejelentés a megyei kataszt­rófavédelmi igazgatóság ügye­letére arról, hogy több lakóhá­zat veszélyeztet a hirtelen fel­duzzadt belvíz. Csepely Zsig­­mond pv. alezredes, a Fehér­­gyarmati Polgári Védelmi Ki­­rendeltség vezetője, Pernyák Sándor tű. ezredes megyei ka­tasztrófavédelmi igazgató uta­sítására azonnal a helyszínre sietett és kiszállíttatott 1000 homokzsákot a védekezési munkálatokhoz. A katasztrófavédelmi szak­ember Márton Lászlóval, Fülesd polgármesterével kö­zösen helyszíni szemlét tar­tott. Fülesden ugyanis a Fő ut­cán és a Kossuth utcában ös­­­szesen 4 lakóházat, valamint Magasligeten 1 lakóépületet veszélyeztet a belvíz. Az önkormán­yzat által mű­ködtetett stabil szivattyúk be­üzemelését követően a víz­­szint jelentősen apadt. A hely­színre riasztott mátészalkai hivatásos és a fehérgyarmati önkéntes tűzoltók 5­5-en, to­vábbá 3 közmunkás és 20 helybeli önkéntes megkezdte feltöltötte a homokzsákokat, hogy megvédjék a lakóháza­kat a belvíztől. A veszélyeztetett épületek­ben élő 8 felnőttet és 16 gyer­meket nem kellett kitelepíte­ni. Az épületekben kár nem keletkezett, személyi sérülés nem történt. Január 2-ára a belvízvédelmi készültséget I. fokozatúra mérsékelték. A küszöböt nyaldosta a víz Fülesden (fotó: katasztrófavédelem) A 4-es főúton haladt egy áruszállító kamion Berkesz felől Kisvárda irányába. A jár­mű Nyírtassnál járt, amikor a helyszíni információ szerint egy kanyarnál a felfagyáson megcsúszott, és túlkormány­­zottá válva bebicskázott, majd a jobb oldali árokba sodródott. A forgalmi akadályt képező jármű műszaki mentéséhez a kisvárdai és a nyíregyházi tűzoltók összefogására volt szükség, valamint a speciális kamionmentőre. A helyszíne­lés idejére félpályás, a műsza­ki mentés idejére teljes útzár volt érvényben. Az anyagi kár talán nem haladta meg a ne­gyedmillió forintot. A kamion az árokban (fotó: pusztai Sándor)

Next