Vasárnapi Nógrád Megyei Hírlap, 2002. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

2002-04-21 / 16. szám

2002. ÁPRILIS 21. ARCKÉP Hernádi Judittal immár má­sodszor esik meg, hogy hir­telen hatalmas népszerűség szakad a nyakába; ahogy napjainkban, úgy 1980-ban is róla beszélt az ország. Ám sem akkor, sem most nem a színészi munkáját értékel­te kiválóra a közönség. Húsz évvel ezelőtt a Sohase mondd című dallal lett hihe­tetlenül sikeres, napjaink­ban pedig a Heti hetesben poénkodik - s nem is ros­­­szul - hat férfi társaságá­ban. Nehéz volt vele időpon­tot egyeztetni. S igazán nem is örült az interjúnak, mint mondta, őt nem igazán vonzza az, hogy a lapokba, a címoldalakra kerüljön, ráadásul nem is szereti, ha fotózzák. Talán ezért sem engedte, hogy kifizessük a különleges koktélját, facsart narancslét vízzel. „Drága, s nekem egyébként is protekcióm van ebben a cukrászdában” - adott magyarázatot. Nem érdekli az ilyenfajta siker, sőt a hivatalos kitüntetéseit sem tartja számon. Annak azonban nagyon örült, hogy a minap ő kapta az idei Déri János-díjat, az arany egyforintost. ■ - Aznap született, amikor József Attila. Mikor tudato­sult ez önben? - Talán általános iskolás le­hettem, s amikor tanultunk róla irodalomórán. - Véletlennek tartja ezt az egybeesést? Netán úgy gon­dolta, hogy ilyen „múlttal” önnek is illik művészettel foglalkozni? - Abszolút véletlennek. Per­sze azt is tudom, hogy véletle­nek nincsenek az életben. - Szereti egyébként József Attilát? Melyek a kedvenc versei? - Őt szeretem, azt viszont nem, ha azt kérdezik, kik vagy mik a kedvenceim. Azt sem mondom meg például, hogy mi a kedvenc ételem. Arra sokkal szívesebben válaszo­lok, hogy mit utálok. - Értem. Mit utál? - Például a csigát. Ennek el­lenére lehet, hogy ízletes, de én nem bírnám lenyelni. Bár, ha azt veszem, hogy régebben a tökfőzeléket sem ettem vol­na meg, ma pedig szeretem... - S József Attila versei kö­zül melyeket nem szereti? - Azokat, amelyekben ros­­­szul politizál. - Ön a Heti hetesnek kö­szönhetően fantasztikusan népszerű lett. De... - Egy pillanat. Húsz-hu­­szonkét évvel ezelőtt, a Soha­se mondd című dalommal ha­sonló sikereket értem el. Az a meglepő, hogy színművész létemre énekesként és tele­víziósként kerültem inkább a figyelem központjába. Ennek ugyan nem nagyon örülök, de tragikusnak sem tartom, tu­domásul veszem, hogy ilyen világot élünk. - Csakhogy 1980-ban egy dallal jutott föl a csúcsra, most viszont hétről hétre bi­zonyítania kell. Tehát azt akartam mondani, hogy a második vagy harmadik He­ti hetesbeli szereplése után azt mondta, kicsit furcsán és kínosan érzi magát a sok okos férfi között. - Tényleg így volt. Kezdet­ben nem igazán éreztem rá ar­ra, hogy miként kell ott rögtö­nözni, s valóban nem volt egy­szerű a zseniális pasasok mellett megszólalni. Ráadásul amikor az elején egy hírről ki­fejtettem az őszinte vélemé­nyem, akkor szóltak, hogy ez nem az a műfaj, ahol komoly­kodni kell. De azóta egészen jól belejöttem, vagy nem így gondolja? - Dehogynem. A műsor­ban több hölgyet is kipróbál­tak, de ön lett a csapat ál­landó tagja. Ez azt jelenti, hogy ön a legszellemesebb nő Magyarországon? - Nem azt jelenti. Azt vi­szont igen, hogy amikor adó­dott előttem egy helyzet, ak­kor tudtam vele élni. Persze dolgozom is ezért, s nem is keveset, a meglévő adottság ugyanis itt nagyon kevés. Fo­lyamatosan nyomon követem, hogy mi történik a világban és az országban, a felvétel előtti nap pedig intenzíven készü­lök, nézem a híradókat, olva­som az újságokat. Csak így lehetek képes arra, hogy ott, a helyszínen azonnal reagálni tudjak. Ez hasonlít a zon­gorista művészetéhez, aki rengeteget gyakorol otthon, hiszen csak így képes a szín­padon könnyedén, elegánsan rögtönözni. - Ezek szerint nemcsak a közönség, a műsor vezetői is meg vannak önnel elégedve. - Feltételezem, hogy így van. S nekem éppen az a leg­szimpatikusabb az egészben, hogy minden adásra külön szerződést kötünk. Senki sincs tehát a Heti hetes széké­be bebetonozva, bármikor ve­hetjük a kalapunkat. Ez védi a tévét, de védi a szereplőket is. S a hosszú távú szerződések­től - ez nem csupán a mun­kámra, a magánéletemre is igaz - egyébként is irtózom. - Annak mi lehet az oka, hogy rendszerint ön az egyet­len nő a műsorban? - A Heti hetes közéleti ka­baré, és ismerjük be, ez általá­ban jobban megy a férfiaknak. Ha jól belegondolok, Fehér Klára írónőn és Bach Szilvia humoristán kívül mást nem is nagyon tudnék mondani, aki ebben a műfajban kiváló len­ne. De ebben semmi rendkí­vüli nincs, például a zene­szerzők között is sokkal keve­sebb a nő.­­ Meg például a költők, írók, festők, szobrászok kö­zött, de befejezem, mielőtt még férfisovinizmussal vá­dolna. - Jól teszi, mert az élet szá­mos területén viszont mi va­gyunk a jobbak, hadd legyek kissé én is feminista. De vis­­­szatérve a Heti hetesre. Azért nehezebb a mi helyzetünk, mert a poénok egy része nem áll jól a nőknek, ha mi mond­juk azokat, nem lehet rajtuk nevetni. S nem beszélhetünk rondán, nem mesélhetünk disznó, altesti vicceket, és még sorolhatnám. - Akkor a konkurens csa­torna Vitriol című műsora, ahol csupa nő viccelődött, eleve elhibázott ötlet volt? - Szerintem igen. Ezt az első pillanattól kezdve lehe­tett tudni. - Megváltoztatta ez a fan­tasztikus siker, népszerűség, fel tudja mindezt dolgozni? - Honnan tudjam? De sze­rintem nem. Nem is értem a kérdését. Miért kellene, hogy megváltoztasson bárkit is? Legfeljebb az életem módosult annyiban, hogy sokkal keve­sebb időm lett. - Nem kellene, de néhány társára mindez igaz. - Kire gondol? A Bajorra? - Nem feltétlenül rá. - Akkor jó, mert ő biztosan ugyanolyan, mint régen. S nem változott a Gálvölgyi sem. Mások is mondták már nekem, hogy kissé zárkózott lett, de tévednek, ő mindig ilyen volt. A színészekre tehát, beleértve Verebest is, biztos nincs rossz hatással a nagy népszerűség. Az persze lehet, hogy az új­ságírókra igen, de őket nem is­mertem korábban annyira. De várjon. Most, hogy elgondol­kodtam rajta, lehet, hogy én mégis változtam. Jót tett ne­kem, talán megengedőbb, nyugodtabb, elfogadóbb let­tem. Bár vannak, akik ezt más­ként élik meg. Egyszer meg­látott egy férfi. Köpött egy nagyot, majd azt mondta: „mocskos antifasiszta”. Érti ezt? Valaki ezt rótta fel bűnö­mül. Persze olykor mások is szememre vetik a politikai nézeteimet, pontosabban a nekem tulajdonított politikai nézeteket. - A színpadi munkájára sincs hatással a Heti hetes? A közönség külön tudja vá­lasztani a tévésztár Hernádi Juditot a színművész Herná­di Judittól? - A színházba egy igen szűk réteg jár, s úgy gondolom, ezeknek az embereknek sem­mi gondot nem okoz különbsé­get tenni a színpadi és a tévé­szereplésem között. S a közön­ség biztosan nem az alapján al­kot rólam véleményt, hogy egy televíziós műsorban is rend­szeresen feltűnök. Ha tehát netán azt állítják, hogy egy szerepben rossz voltam, akkor nem haragszom meg rájuk, s nem hiszem azt, hogy azért mondják, mert tévézek is. - Azért kérdeztem, mert épp Bajor Imre nyilatkozta egyszer, hogy az elmúlt évek televíziós produkciói után elég furcsa lenne, ha Ham­letként tűnne fel. - Nekem nem lenne furcsa, minden további nélkül el tud­nám őt képzelni a dán királyfi szerepében. Egyébként pedig inkább alkati kérdés, hogy ki mit játszhat el. Emlékszem, a főiskolán elő kellett adni Júlia monológját, s állítólag nem is voltam rossz. De Júlia egy tiszta, naiv, törékeny gyerek­lány, ezeknek a kritériumok­nak pedig nem feleltem meg, már csak azért sem, mert min­dig érettebbnek látszottam a koromnál. Másrészt Kállai Ferenc tanárom szerint nem is lehetett volna hozzám való Rómeót találni. - Marad ideje a színház­ra, nem sajnálja a másutt elvesztegetett időt? - Marad. Úgy, hogy május­ban például minden nap dol­gozom. Jelenleg négy színház­ban játszom, közülük egy vi­dékiben, Szegeden a Szent­­ivánéji álomban kaptam szere­pet. 26-án, pénteken pedig önálló esten lépek fel, olyan dalokat énekelek, amelyeket kifejezetten nekem írtak. - Jól fogy a Kernádi című lemezük? - Tűrhetően. - Csak tűrhetően? - Na jó, akkor nagyon jól. Pontos számokat nem tudok, de keresik. - Apropó. Ki találta ki ezt a címet? - Öten-hatan állítják, hogy ők. Szerintem pedig én. Kern az egyetlen, aki nem mondja, hogy ő volt az ötletgazda. Egyébként ez a cím nem most született, hanem már évekkel ezelőtt. Ezenkívül nagyon ké­szülök még a következő sze­zonra. A Nemzeti Színház mu­tatja be Vasziljev rendezésé­ben - vele már dolgoztam ko­rábban, fantasztikus rendező - a Lear királyt. A különleges pedig az lesz az előadásban, hogy csak nők játszanak ben­ne. Azt nem tudom még, hogy én melyik szerepet kapom, annyi biztos csak, hogy kiváló lesz a csapat. Színpadra lép többek között Törőcsik Mari - ő lesz a címszereplő -, Básti Juli, Udvaros Dorottya, Nagy- Kálózy Eszter, Molnár Piroska. Kíváncsi vagyok, biztosan érdekes munka lesz. - Attól nem tart, hogy ha a Nemzeti Színházban ját­szik - ismerve a felépítésé­nek körülményeit -, azt poli­tikai állásfoglalásnak tart­ják majd egyesek? - Mit tudom én, hogy néhányan mit gondolnak er­ről, de nem is foglalkoztat. Engem nem a színház érdekel - ha nem így lenne, társulati tag lennék -, hanem a darab, s régóta jóban vagyok Schwaj­­da Györggyel, akit még Szolnokról ismerek. A falak egyébként sem politizálnak, s ez igaz a Nemzeti Színház épületére is. A franciák egy része is le akarta rombolni az Eiffel-tornyot és téglánként akarták elvinni a Notre Dame­­ot, amikor felépült, mert nem tetszett nekik. Ugye milyen nagy szerencse, hogy nem sikerült? Nagyon sajnálom, hogy ekkora vita alakult ki a színház körül, hiszen meg­győződésem, hogy a dolgok nem egyszerűen feketék és fe­hérek. - Nagyon aggódott azért, hogy ebben az interjúban milyen fotó készül önről. Hiú ember? - Egyáltalán nem. Csak nagyon nem szeretek fény­­képezkedni. - A sztárkultuszhoz az is hozzátartozik, hogy a szí­nész, a tévés mosolyogjon a magazinokban. - Lehet, de ez engem egy­szerűen nem érdekel. Ezt az is bizonyítja, hogy volt olyan korszaka az életemnek, ami­kor alig szerepeltem a cím­lapokon, de erről én magam is tehettem. - Pedig 30-40 között van egy nő csúcsformában. Ezek szerint nem láthatjuk majd a Playboyban sem? - Viccel? Negyvenhat éve­sen? - Volt már ennél érettebb hölgy is a férfilapban. - Ja, tényleg. De én akkor sem vállalnám. Azért remélem, ezt sajnálják néhányan. Almási B. Csaba Ar­any forintos Hernádi Hernádi Judit Született: 1956. április 11-én, Buda­pesten Legmagasabb iskolai végzettsége: Színház- és Filmművészeti Főiskola (1978) Munkahelyei: 1978-tól Vígszínház, 1986-tól szabadfoglalkozású (1992-94 között a Művész Színház tagja) Fontosabb szerepek: Csehov, Sirály, Nyina; Schiller Don Carlos: Eboli hercegnő; Pataki Éva: Edith és Marlene, Marlene; Shakespeare: A velencei kalmár, Portia; Shakes­peare: Sok hűhó semmiért, Beatrice; Woody Allen: Lebegő, fény, buborék, Enid Pollack Kitüntetései: Jászai Mari-díj (1986), Erzsébet-díj (1992), Déry­­né-díj (1993), Érdemes művész (1998), Déri János-díj (2002) Családi állapota: elvált, élettársa Görög László, egy tizenhat éves lánya van (nem a volt férjétől), Zsófia Rebecca

Next