Vasárnapi Újság, 1836 (3. évfolyam, 91-141. szám)

1836-07-31 / 121. szám

121dik Vasárnap Kolozsvárt Julia VASÁRNAPI UJJ KÖZHASZNÚ ISMERETEK* TERJESZTÉS Toengesz őrmester viszontagság! a’ franczia hadseregnek Oroszországból! vissza­vonultakor. Újságok. fr TOENGESZ ŐRMESTER VISZON­­TAGSÁGIA' FRANCZIA HAD­SEREGNEK OROSZOR­­SZÁGBÓLI VISSZA­VON­ULT­AKOR. (folytatás) mintegy 50 lépésnyire állott oz is a* zajra oda futott — de tovább nem volt bántatásom. Felszedeközvén , a’szél­sőbb házakhoz vissza tértem, 's ott jobbra az utszáról eltérvén, szeren­csésen a* szabadba jutottam, csupa járatlan helyt mentem­, 's térdig sü­­lyedtem a* veretlen hóba , óra negyed­múlva egy halomról már láthattam őrtüzeinket, 's tolok egy mértföld­­nyire lehettem még. Minthogy a* ha­lom lejtője meredekebb volt, mint­sem talpon lehaladhattam volna , le­ültem 's így meglódilva magam csu­­szamlottam-re. Szerencsésen alá jut­va, fél óra alatt az útba jutottam, mentemben csak holtakra's elhagyott szekerekre akadtam, 's miután egy órát mentem, egy erdőhöz jutottam, a' szélén egy katonát láttam törzsö­kön ülve, megszólításomra nem fe­lelt, a' mint inkább közeledtem tiszt­nek vevém észre, karán fogtam, de azonnal felfordult, mert meg volt hal­va. Éjfélkor az erdő végén egy tűz­re bukkantam, me­ly előtt valaki fel és le­járt. Rámkiáltott, én tudattam magam, és így oda közeledve, tudom meg, hogy az utócsapatunk elé érje. Egy pattantyús volt, kezében égő ka­­nócc­al, és mellette 3 fontos ágyú. Értesítőm őt az ellen orvonala távol- Nem messze egy Vesztfáliai ka­tona társra akadtam,­­s együtt men­­tünk M­iedni­ki faluba, egy erős osz­tály kozákság tanyázott ott, mintegy ötvenen egy tűz körül ülőnek , mi is oda sompolygánk,­­s minden bánta­­lom nélkül fölöttünk. Csak hamar el­szöktünk onnan, napp voltunk, mi­ként illanthassunk föl a* szélső orvo­­nalon , a'sötét miatt tapogatva bak* tatánk egymásután, én mentem elöl, egyszerre csak észrevevém a' szélső őrt, mit azonnal tudattam társammal *& 6 mingyárt is tovább állott, de én a' kozákhoz már annyira közelítet­tem, hogy többé vissza nem­­térhet­tem, mit volt tenni, már csak men­tem , a­ kozák lovát kantárán fogva járt fel és le. Minthogy rongyaimban semmit sem lelt, a­ szokás szerint to­vább akartam menni, de a láncsájá­­val úgy nyakszirten csapott, hogy bó­dulva estem le, és olly hathatósan sír­tam és ordítottam, hogy egy más .

Next