Vasárnapi Újság, 1843 (10. évfolyam, 452-502. szám)

1843-01-22 / 455. szám

És most evezzünk czélnok irányába. Szép kis világ; ez a'' hold —csak kár, hog­y i­t1 is úgy van — mind má­sutt;­ vagy tán éppen rosszabbul... Borunk, búzánk, ha másutt is ád az os érd, bőven terem, de békességünk ritkán van. Igen — békességünk rit­kán van — mert az égaly — vagy hiúság szele? nem tudhatni., ragályos ceímhííhez szül és akkor van zaj, és nesz kefe!tol nyugotig. "S milly nevet­séges az as czímezés! „Honor est ho­­norantis, non honorati.“ Egyébaránt az illy ragályosok szeretik feledni a'* latin nyelvet Mondok regét... Az egy­szerűség boldog állapotában nőtt fel *** megtanulva az alsóbbak megvetését. És azért tán fel­vonultan növekedett föl De az isten neki eszet adott. Bécsbe kel­lett mennie, hogy az armalis homályá­ra fényt derítsen. Az utazás több mint kiszámított sükerű­ volt, mert a* né­met nyelvben szép jártasságot profi­lírozott és a’ felsőbb iónból is nem keveset, sajátított el. Az az: képét is lefestelé — és az újból kivivett ki­váltság levelet ön kezébe adatá. Egy mély tapintatu barátjától véleményt kére.. „Tanulva vagy­ úgy mond — de bölcsebben tettél, ha déd­apád kezé­be rajzoltatád armalisodal. *** meg­bánó ízlését, de halgatott. Bekövet­­kezének a* ndszülés boldog napjai. — Iparát megáldó Isten, hősünk ön ab­roszához töröl­hető kését, és hogy a­ finomabb ízlés semmit se veszítsen, útazásaiban fehér kenyér •— és ezüst asztalra valók nem maradának el réá­­jok hiú gazdájoktól. — És ha a* ván­dornak vendégszerető gazdája nem sala képes őt amúgy fogadni, mint Bécsi ízlése igénylé, a3 jámbor gazdá­nak pirulnia kellett, hogy csak nem földbe bújjék; mert Gyurka a 3 pázsi­ton szólítva, a* fanyelű késeket ezüst­nyelűek, az ólom*­ kanált ezüst, és a' barnácska kenyeret hó fehérségű vál­­tá fel. Még­is ki Bécsbe jár csak u­­gyan sokat finomabbak­k ! Hősünk gon­­­­datlanul, vagy­is jobban , gond nél­kül futá pályáját. És nőtt hiúságban, és az önhittség lobogót kezde emelni az Ő szivében. Igen szép nyári nap volt egykoron, mint a­ rege tartja, kellemes liget zöl­­desít jobbra az országútiól, csörgő patakcsálól áthasitva; szép társaság időzött ott, a'* szabad gyönyöreibe me­rítve kedélyét... és négy lovas szekér robogott az ország­úton. Büszke úr ült benne. Apró fekete talár szemei büszkén bolygónak a­ társaság tarka vendégein... és ha ide vesszük a3 néha gúnyosan mozgó fekete bajszot is, *** hősünkre ösmerünk. „Alj meg!“ kiál­t, 3s a3 pajzán párák csintalankodva las­sulónak meg. Végre a3 szekér v. job­ban hintó, megállt, *** kiugrók kön­nyűden, 3s a3 liget felé tartott —Egy feszes bók volt az idvezlet, és egy fe­szes bók viszonozá azt a3 társaság ré­széről is. „Mellyik szép kedveskedik egy pohár vízzel?“ Kérdé. *** A3 vi­gadók egymásra nézének, elmosolyo­­dának. „Julcsa! adj az urnák pohár vizet“ parancsoló egyik úr... 3s a3 szo­ba leány engedelmeskedék. „Csókolom kezeit“ rebegő *** 3s szokott complimentje után szekere fe­lé indult... „Ah kérem kihez volt szerencsénk ?“ kérdé egy férfi — kinek viseletén tit­­kolhatlan méltóság uralgott. „Én vagyok ***, ki Bécsben járt“ felelt a­ gavallér „3S én kiket tisztel­hetek? Ez A. gróf, amaz C. báró, ez itt B. Ezeredes, és... „Elég elég“ rikoltott *) Kérem ne használják obnos botokra el­lenem. Közlő.

Next