Vasárnapi Újság, 1843 (10. évfolyam, 452-502. szám)
1843-01-22 / 455. szám
És most evezzünk czélnok irányába. Szép kis világ; ez a'' hold —csak kár, hogy it1 is úgy van — mind másutt; vagy tán éppen rosszabbul... Borunk, búzánk, ha másutt is ád az os érd, bőven terem, de békességünk ritkán van. Igen — békességünk ritkán van — mert az égaly — vagy hiúság szele? nem tudhatni., ragályos ceímhííhez szül és akkor van zaj, és nesz kefe!tol nyugotig. "S milly nevetséges az as czímezés! „Honor est honorantis, non honorati.“ Egyébaránt az illy ragályosok szeretik feledni a'* latin nyelvet Mondok regét... Az egyszerűség boldog állapotában nőtt fel *** megtanulva az alsóbbak megvetését. És azért tán felvonultan növekedett föl De az isten neki eszet adott. Bécsbe kellett mennie, hogy az armalis homályára fényt derítsen. Az utazás több mint kiszámított sükerű volt, mert a* német nyelvben szép jártasságot profilírozott és a’ felsőbb iónból is nem keveset, sajátított el. Az az: képét is lefestelé — és az újból kivivett kiváltság levelet ön kezébe adatá. Egy mély tapintatu barátjától véleményt kére.. „Tanulva vagy úgy mond — de bölcsebben tettél, ha dédapád kezébe rajzoltatád armalisodal. *** megbánó ízlését, de halgatott. Bekövetkezének a* ndszülés boldog napjai. — Iparát megáldó Isten, hősünk ön abroszához törölhető kését, és hogy a finomabb ízlés semmit se veszítsen, útazásaiban fehér kenyér •— és ezüst asztalra valók nem maradának el réájok hiú gazdájoktól. — És ha a* vándornak vendégszerető gazdája nem sala képes őt amúgy fogadni, mint Bécsi ízlése igénylé, a3 jámbor gazdának pirulnia kellett, hogy csak nem földbe bújjék; mert Gyurka a 3 pázsiton szólítva, a* fanyelű késeket ezüstnyelűek, az ólom* kanált ezüst, és a' barnácska kenyeret hó fehérségű váltá fel. Mégis ki Bécsbe jár csak ugyan sokat finomabbakk ! Hősünk gondatlanul, vagyis jobban , gond nélkül futá pályáját. És nőtt hiúságban, és az önhittség lobogót kezde emelni az Ő szivében. Igen szép nyári nap volt egykoron, mint a rege tartja, kellemes liget zöldesít jobbra az országútiól, csörgő patakcsálól áthasitva; szép társaság időzött ott, a'* szabad gyönyöreibe merítve kedélyét... és négy lovas szekér robogott az országúton. Büszke úr ült benne. Apró fekete talár szemei büszkén bolygónak a társaság tarka vendégein... és ha ide vesszük a3 néha gúnyosan mozgó fekete bajszot is, *** hősünkre ösmerünk. „Alj meg!“ kiált, 3s a3 pajzán párák csintalankodva lassulónak meg. Végre a3 szekér v. jobban hintó, megállt, *** kiugrók könnyűden, 3s a3 liget felé tartott —Egy feszes bók volt az idvezlet, és egy feszes bók viszonozá azt a3 társaság részéről is. „Mellyik szép kedveskedik egy pohár vízzel?“ Kérdé. *** A3 vigadók egymásra nézének, elmosolyodának. „Julcsa! adj az urnák pohár vizet“ parancsoló egyik úr... 3s a3 szoba leány engedelmeskedék. „Csókolom kezeit“ rebegő *** 3s szokott complimentje után szekere felé indult... „Ah kérem kihez volt szerencsénk ?“ kérdé egy férfi — kinek viseletén titkolhatlan méltóság uralgott. „Én vagyok ***, ki Bécsben járt“ felelt a gavallér „3S én kiket tisztelhetek? Ez A. gróf, amaz C. báró, ez itt B. Ezeredes, és... „Elég elég“ rikoltott *) Kérem ne használják obnos botokra ellenem. Közlő.