Vasárnapi Újság, 1846 (13. évfolyam, 608-658. szám)
1846-10-18 / 649. szám
659 [ az ön oktatásai ellen egy szót lehet mondani; de biz* én azokat a* szép dolgokat veszszeparipám óta mindig nyelem *s hogy az ízöket el ne veszessem, közelebbről a’ hires dr. Faustus famulussa is a’ számba rágta. De* nem hímezek hámozok az urnák, hanem igazán megvallom , hogy én bizony nem vágyom réá hogy örökké *s örökké dolgozzam *s mellette még is vékony levet hörpöljek. Én egy jó portzió gazdagságot ohajtok, mely minden hurczolódástól, vesződségtől mentsen meg *s a* melylyel tisztességesen , jól élhessek. Mert ha az ember nyakig van a’ vagyonban, akkor becsületes embernek lenni, csupa gyermekjáték.“ „Magyon kényelmes terv. Hajtsd végre, ha tudod. Én nem elegyedem belé.“ — „De éppen úgy beszél,“ dumogá Bálint, „mintha azzal a* pédánt Wagnerrel öszszeegyezett volna! — Mi hasznát veszem én annak, ha ön csendesen nézi, míg én kínlódom ? Én éppen azt kérelem, hogy én ugyan csak tettlegesen elegyedjék a* dolgomba, nyisson nekem gazdag aranyforrásokat, vezessen karjaim közé egy menyi nyei szépségű leányt *s átalában átlóson úgy ki, hogy még ne is kívánhassak többet.“ Mumárt csurondároson ki neveté, hogy egy ember, ki őt gúnyneve kiabálásával megbántotta, ily kicsapongó követelésekkal áll elébe. Kereken kimondá, hogy azokat teljesitni nem fogja *s háromlábú paripáját bé., a* vár felé forditá. De Bálint mint egy el nem utasítható szemtelen koldus az útjába állott, *s addig kunczorált, mig némi kétes kifejezéssel *s ábrázattal adományt igére neki. Tapsola egyet kettőt, és az udvarra bé valami érlhetlen bűvös szókat kiálta. Erre a* hátulsó falon felpattana egy ajtó, *s a* nélkül hogy valami látható erő taszibá egy hoszszukás láda csúszott ki, mely egy portékás tót hátán hordozható skatulyájához hasonlított. Ez az udvaron a* bogáncsok és lövissek közt át csetalt botolt, meg álla a* háromlábú paripa előtt és várakozott a* további parancsra. „Vedd*el ezt a* ládát, fiatal ember! “monda Mumárt. „Minden benne van, a* mit szived kíván.“ Bálint a’ nem sokat ígérő portékát feljtl, alól, oldalról megtekintgette; mind két kezével megtapogatá, megemelgeté, megcsoválá a* fejét 's monda: „Átkozott könynyü! — Ha csak fiadzó tallérokkal nincs tömve, nem sokáig érem meg vele. Hát aztán, hol a’ szép leány, a’ melyet ki kértem magamnak? A* csak lehetlen hogy ebben a* ládában lakjék!“ „Ajándék marhának nem kell szőrét nézni!“ viszonzá Mumárt: „Veszed, nem veszed az adományomat, nekem mind egy.“ Bálint még mindig tétovázva babirkált a* ládán. Örömest kinyitotta, örömest belé kukantott volna; de az erdei kisértet a* sok késedelmezést és sokadozást megunván, a* kezére ütött monda: „Rakodj vagy takarodj! Abban a’ ládában több jó van* mint a* menynyit képzelsz. De ha bennem vagy szavaimban nincs bizodalmad, eredj ajándékozatlanul az akasztófába!“ Ezen hatós szónoklat döntött. Mindig jobb velami, mint semmi; gondoló az académikus; hátára véve a* ládát, megköszöné hidegen,*fellantola,hogy a* kísértetnek, mely ileskedve utána nézett,szemei elől minél hamarább elosan-