Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 14. kötet (Budapest,1893)
130 Tompa Mihály halálának negyedszázados évfordulóján, az egész vidéken. Körülötte van régi szokás szerint a temető, melynek keleti sarkában épen a templom mellett, nyugszanak a nagy költő hamvai. A templom belől, minő a kálvinistáké lenni szokott, puritán egyszerűségű, fehérre meszelt falakkal, két végén, kőoszlopokon nyugvó két karral, egyszerű faszékekkel s középen jó magas kathedrával. Innen imádkozott Tompa Istenhez az ő buzgó híveivel, a hanvaiakkal, kikhez vasárnaponként csatlakoztak Lénárdfala és Csíz leányegyházak lakói, innen hirdette az igét, a Krisztus tudományát, mely az ő szájában csakugyan tűz volt, mint ahogy maga kifejti egyik egyházi beszédében. Prédikáczióit gondosan kitervelte, jegyzeteket készített, de egészen soha ki nem dolgozta; ismert ékesszólásával a pillanat behatása alatt mégis mindig oly remekül tudta azokat előadni, hogy sokszor maga panaszkodott, hogy az elröpült szót meg nem foghatta. Kiadott egyházi beszédei az elmondottakat csak megközelítik, mint azt gyakran emlegette az e téren illetékes Győri János, theológiát végzett hanvai tanító, főként a száraz oktató elem van bennök elhatalmasodva, szinte a nehézkességig tömör stílusban, holott Tompa a szószéken gyakran fellángolt, szóvirágok nélkül ugyan, de arczán és szavaiban szent tűzzel szónokolt. A Tompa temploma, szószéke ma is változtatás nélkül áll, csak pár évvel ezelőtt helyeztek el benne egy kisebbszerű orgonát, mely azonban a czélnak meg nem felelvén, a költő fogadott leánya, özvegy Csizy Jánosné, Lévay Irén állíttatott most be a saját költségén, egy a Tompa nevéről nevezendő díszes orgonát, melynek hangjai szintén az ünnepély alkalmával szólaltak meg először, Roskovics Ignácznak a Kisfaludy-társaság termében levő festménye után. TOMPA MIHÁLY.