Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 17. kötet (Budapest,1895)
Egyveleg. 591 fanatikus paptársával máglyán elégették. Ez a történelem Girolamója. A drámában azonban egészen más. Itt a szerző segítségül vette azt a történeti adatot, hogy az ifjú Savonarola beleszeretett a Strozzi család egyik leányába, de mert szerelme viszonzást nem talált, szerzetessé lett. A szerző e szerelemmel akarta drámai alakká változtatni a szerzetest, ki mint egy meggyőződés fanatikus hive, tragikai indulatokkal nem bírhat, mert meggyőződést költői bűnhődés nem sújthat. A szerelem tehát végig megy a drámában is, mint a lappangó láz, s emberi indulatokat hevít a szerzetesben. Strozzi Ghitta a drámában könnyelmű és csábos özvegy, ki a szerzetest magához akarja csalogatni Ez ellent áll, sőt egykori ideálját kicsapongásáért meg is átkozza, de az asszony betegség és gyónás ürügye alatt magához hivatja, s mivel a szerzetest együtt találják a ledér asszonynyal, középkori istenítélettel próbálják kideríteni, hogy bűnös-e vagy sem. így veszti el tekintélyét, így bukik el, de a drámában sem az indulatok tüze égeti el, hanem egy pápai bulla küldi a máglyára. A cselekvény részleteit, a dráma folyását röviden el sem lehet mondani, oly hosszan folyik. Míg a történeti hűségből Girolamo meglehetősen ki van vetkőztetve, a színműnek nem egy részét a korfestés teszi érdekessé, színgazdag csoportokkal. Egyes alakok is kidomborodnak, de a főhős jellemzése, küzdelme a szerzetesi szigor és a szerelem közt, nincs drámai erővel megadva, hanem inkább szépen hangzó versek alá takarva. A fölkapott nagy anyagot azonban a szerző dicséretesen formába bírta dolgozni. A darab fényes kiállításban került színre s előadása négy órát vett igénybe. A negyvennél több szereplőről általánosságban is el lehet mondani a dicséretet. Ebből a legtöbb Márkus Emiliát, a démoni Ghittát illeti, továbbá Gyenest a czímszerepért; Gabányit egy fanatikus szerzetesért, Bercsényi pedig Medici Lorenzót játszotta, kit a szerző a história ellenére mutat be oly nyersen. A szerző is sok tapsban részesült. EGYVELEG. * Egy angol pipagyűjteménye. Páratlan pipagyűjteménynyel dicsekedhetik egy angol kapitány. Legalább 5000 darabból áll s minden korszak és nemzet képviselve van benne. Vannak cserép, fa, porczellán, réz, ezüst, nikkel, malachit, üveg, terracotta, tajték s más anyagból készültek. Legrégibbek a khinai, hindu s ó-mexikói pipák, melyek még most is nagyon eltérők a mostaniaktól, mivel a csutorából, szárból és pipából összetett füstölő eszközt csak 1690 ben találta fel a tudós doktor Villain János és ugyanakkor alapították Bécsben az első pipagyárat. Régebben a gazdagok ezüst pipából dohányoztak, a szegények pedig dióhéjakat s szalmaszált használtak e czélra. * A fekete és fehér emberek. Érdekes hit van elterjedve némely néger törzs között. Réges-régen — úgy mondja a legenda — az emberek mind feketék voltak, jött azonban egy nagy özönvíz, mely kipusztította az emberiséget, úgy hogy csak hárman maradtak életben. Egy ízben megjelent előttük az Isten, s rámutatva egy nyitott kútra, megparancsolta, hogy ugorjanak abba bele. Az egyik rögtön követte a parancsot s beleugorva a kútba, onnan megtisztulva, fehér bőrrel került ki. Erre a másik is bátorságot vett magának s beleugrott a kútba, de a viz már zavaros volt s nem tisztulhatott meg teljesen, úgy hogy barna bőrrel került ki a kutból. Most már a harmadik is megbánta habozását s a kútba ugrott, de a víz már oly zavaros és piszkos volt, hogy a bőre fekete maradt továbbra is. Innen származnak a különböző szinü emberek. * Korán elhunyt híres emberek: Petőfi Sándor 26, Pergolese olasz költő 26, Schubert zeneszerző 31, Nagy Sándor 32, Bellini 32, Csokonay V. Mihály 32, Mozart 35, Byron 36, Burns 37, Rafael 37, Mendelsohn-Bartholdy 38, Weber Károly Mária 39 éves korukban húnytak el.Kissé idősebbek voltak, de mégis korán és munkaképes korban húnytak el Celsius 42, Mirabeau 42, Immermann bölcsész 44, Spinoza 45, Schiller 45, Bürger 46, Schumann zeneszerző 46, Thomson angol költő 47 és Lenau 48 éves korukban. * Aczél billiárd-golyókat készítenek most Svédországban. A golyók üresek s csaknem oly könnyűek, mint a közönséges elefántcsont golyók. * A legöregebb német ember most tartotta 114-ik születésnapját. Brombergben Poroszország éjszak-keleti részén lakik s még elég erős. * Az Orizaba-hegy Mexikóban, mely már századok óta pihent, most kitört. Kitörése sok bajt okozott, mivel hatását másfélszáz kilométer távolságban megérezték, s épen ez a vidék a legnagyobb kávétermelő hely. * Új fejedelmi író. Károly román király, Carmen Sylva férje, szintén iró lett, kiadván egy kötet emlékiratot «Jegyzetek életemből» czim alatt. * Táviratozott hangjegyek. Egy olasz távírótiszt kieszelte a módját, hogy miként lehet hangjegyeket táviratozni. Az idevonatkozó tervezetet benyújtotta az olasz közlekedésügyi miniszternek, aki azt most egy bizottsággal tanulmányoztatja. * Parafa mint hideg elleni óvszer. A délfrancziaországi virágkereskedésekben most parafát használnak óvszerül a hideg ellen. A frissen levágott virágokat porrátört parafa közé teszik s ily módon egész friss állapotban érkeznek meg Nizzából Szentpétervárra is. * A japánok fényes diadalaik emlékére most az Eiffel-toronyhoz hasonló nagyságú emlékszobrot akarnak emelni, mely mulatóhely és múzeum legyen. Az építés költségét közadakozásból akarják fedezni. * A majombőr mint kereskedelmi czikk. A legújabb idő óta a guineai partvidéken a majombőr egyike a legkeresettebb áruczikkeknek. Az utóbbi 5 év alatt 175.000 bőrt vittek ki több mint 300.000 forint értékben. Mivel csak oly bőrt vesznek meg, melyen a puskagolyónak alig van nyoma, valószínű, hogy az aranypartvidéken évenként legalább 200.000 majmot ütnek agyon.