Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 24. kötet (Budapest,1898)

! !! HÁNYAN VAGYUNK MÉG? Elbeszélés. Irta: JÓKAI MÓR. Hárman ültek együtt a hosszú terített asztal­nak a végén az «Angol királynő» vendégfogadó földszinti étkező­szobáinak egyikében, ott, a­hol a képviselőház elnöke szokta tartani a kép­viselői lakomáit. Az asztalon tizenkét tányér volt, megfelelő étkező szerekkel, poharakkal, nyomtatott fogás­­renddel és vékony pohárkákba dugott b­ea­­rózsákkal. Az asztalkendők dinnyealakú gerez­dekbe hajlítva a tányérokon. Tizenkét teríték az asztalon és csak hárman ülnek az asztal végén ? Ennek a magyarázata az, hogy már elmúlt két óra, a­mi rendes viszonyainak szerint túlhaladott álláspontja az ebédkezdés idejének. Még várnak valakit, vagy valakiket, de addig is «domito­rium»­­nak hozzálátnak a jó szerémi szilvapálin­kához, a­mit miskolczi gyürkés czipóval nyomtatnak le. Ez csak sarkantyút ad az ét­vágynak. A­ki az asztalfőn ül, az egy előkelő fővárosi ügyvéd: a feje egészen kopasz, alig billeng fülei mögött egy-egy kondor bibolácska, a­mi­nek az a szokása, hogy soha sem őszül meg, ma­kacsul megmarad gesztenyeszínűnek, a­mi némi ellenmondást képez a felkunkorított bajuszszal, mely koromszinű. Ez szabad: a bajuszt korom­­szinűre festeni. Szakáll, haj, szemöldök mind követheti a maga változatosság iránti szabad akaratát; de a bajusz a miénk, annak mi pa­rancsolunk. Különben a szakáll sem a maga ura, annak is van törvénye: a borotva, — az learattatik. Az arca piros és sima. Látszik, hogy jól van táplálva. Csak a szemek árulják el az előhaladott kort. A szemhéjak duzzadtak, s a látószereknek két szemüvegre van szükségük, az egyik az orrcsiptető, mely az olvasáshoz szükséges, a másik a fülbekapaszkodó pápa­szem, melylyel távolba lehet látni; szobában azt a homlokra feltolva viselik. A matrózhurokra kötött fehér nyakravalóba egyszerű gyémántgombos melltű van nyár­salva ; a mellény sárga pikét, oldalzsebéből lecsüggő nehéz aranylánczczal, melynek végét kárn­ól pecsétnyomó, ezüst Szent György-tallér, korallkéz, arany plajbásztok, aczél szivarvég­­csökkentő és kisded aneroid húzzák lefelé. A hátra nyesett szárnyú dohányzó kabát oldal­zsebéből sárgavörös keztyű ujjai kandikál­nak elő. Ez a házigazda, a­ki a kupiczákba töltöget. A másik kettő a meghívott vendég. A jobbkéz felől ültetett vendég alacsony, köpczös termetű férfi, szürke, kurta zekében, melynek a gallérja hiúzprém. A zeke ezüstgom­bos és zsinórra jár, de most ki van gombolva, mert ebéd előtt ez így tanácsos: az előre dom­borodó testrész ezt megkívánja, melyet nem egész akkurátusan fedez a kalotaszegi varrottas mellény, úgy hogy az alatt­a következő csattos szíj lyukait meg lehet számlálni. (Majd később szaporodni fognak.) Természetesen zsinóros magyar nadrágot s gombfejű sarkantyús csiz­mát visel. Inggallérja és ingeleje koc­kás rózsa­színű vászon, virágos hímzésekkel. Arcza, hom­loka széles, naptól égett kordovánszínű, a­mi­től erősen elüt a gunár ősz haj gubanczos volta, s a sárgára őszült szakáll, meg a fakóvá pipázott bajusz. Az arcz kifejezése mérgesen jókedvű. A második vendég, a­ki balfelől ül, háttal van felénk fordulva, de az elejéből sem ismer- Képes Folyóirat I. 1

Next