Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 36. kötet (Budapest,1904)

Új püspökök­ nevelkedett öregatyjánál, de erős pártfogót talált Péky Antal békéscsabai plébánosban, a ki fölismerte tehetségeit és beajánlotta Szaniszló nagyváradi püspöknek. Ez fölvette a Salamon­­intézet növendékei közé, a­kiknek kormányzója akkor Nogáll János, a nem rég elhúnyt író püspök volt. Ez nagyon megszerette az eleven eszű, szorgalmas, jó viseletű ifjút, nem egy tan­tárgyra külön ő maga tanítgatta, ambiczióját élesztette és akaraterejét, kitartását erősítette. Radnai kispapnak állván be, püspöke mint jeles tanulót, a budapesti központi papnevelő inté­zetbe küldötte, a­hol akkor Ipolyi Arnold, a ké­sőbbi beszterczebányai püspök volt prefektusa. Ipolyi is nagyon megszerette. Minő követke­zetessége sorsának, hogy mentorának szellemét mindig körülötte érezhette! Ipolyi később nagy­váradi püspök lett, ma pedig beszterczebányai székébe Nagyváradról lép az ő kedves tanít­ványa. Mint ifjú kispap, szintén szép költe­ményekkel tűnt föl, melyek közül többet meg­őriztek az Egyházirodalmi iskola évkönyvei. Nemzeti érzülete vitte arra is, hogy ne csak szívében, hanem nevében is magyarnak bi­zonyítsa magát. Eredeti Ritthammer nevét mint fiatal pap cserélte föl a magyar Radnai névvel. 1871-ben szentelték föl. Ő is csak rövid ideig káplánkodott, mert berendelték a püspöki udvarba, hol három püspöknek, Lipovniczky­nak, Ipolyinak és Schlauchnak volt titkára, segítő munkása. Schlauch csakhamar meg is jutalmaztatta általa fölismert és nagyrabe­­csült érdemeit: 1889-ben kanonokká nevez­tette ki és irodaigazgatóvá tette. Mint Párvy, ő is feltűnt szép egyházi szónoklataival, me­lyekben lobog a lelkesedés tüze és a meg­győződés ereje. 1901-ben pápai prelátus lett, 1902 január 25-én pedig europosi czímzetes püs­pökké szentelték. Mind a két új püspökben tehát nemcsak az Rónai Dénes fényképe. PÁRVY SÁNDOR SZEPESI PÜSPÖK, Fekete Sándor fényképe. RADNAI FARKAS BESZTERCZEBÁNYAI PÜSPÖK

Next