Vasárnapi Ujság – 1854

7. Életirások; jellemrajzok - Samyl cserkesz vezér - 66. oldal

66 sik az előny omulásban, megleliet, hogy a második is -— elvész, de a többi azok holttestein át diadalt arat. Ezt a tudományt eltanulták az oroszok is. S előrenyomuló hadoszlopaik már elfoglalák a tért, midőn a török fővezér elrej­tett ágyutelepei gyilkos tüzeléssel fogták őket oldalt, mire az egész tömeg összezavarodva futott el a csatatérről, ötezernyi halottat és sebesültet vesztve. Az ágyúzás csak akkor sziint meg, midőn az oroszok halot­taikat összeszedni visszajöttek; azt nyugodtan engedték nekik a törökök. Sem az orosz, sem a török nem szokta halottjait a csa­tatéren hagyni. Az egész ütközet alatt csendes hidegvérrel ült a török fő­vezér tábori székén, arczán sem az örömnek, sem a diadalnak egyetlen vonása sem látszott. Mintha épen csak sakkjátéka mel­lett ült volna. Samyl, cserkesz vezér. (ÉLETRAJZ.) (Vége.) Az eddigi veszteségek megtaniták az oroszokat , hogy a cserkesz föld egy csapással meg nem hóditható, apró csatározá­sok által pedig a támadók vesztenek legtöbbet; e végett Wo­ronzoff herczegnek személyes tanácskozása volt a czárral, s azon tervben állapodtak meg, hogy egyszerre több távollevő ponton támadják a cserkeszeket, hogy igy erejöket megosztva, egyen­kint letörhessék. 1846-ban kezdték meg e hadjáratot; azonban, mig ők a hegyeket ostromolták, Samyl busz ezer lovast gyűjtött össze, s egy ponton keresztül törve az oroszokon, azoknak a há­tuk mögött minden eddig meghódított tartományaikat elpuszti­tá, hadsoraikat összekuszálta, váraikat elfoglalá, s mire azok ismét ellene egyesülhettek, ö újra biztos hegyei közt volt. Tehát ez a kisérlet sem sikerült. Szevadovszky, Nestoroff, Szleptzoff, Argutinszky Dolgo­ruczky és még számtalan orosz tábornok hasztalan fárasztá ma­gát Samyl legyőzésében, mikor a cserkesz kifáradt, neki jött a cholera az orosz hadseregnek, s elhullottak uton útfélen, s a mit meghóditottak nyáron, azt visszafoglalta tőlük ősszel a hó és az árviz; maguk az elemek is a cserkeszek mellett harczoltak. 1850-ben maga a trónörökös is részt vett a cserkeszek el­leni hadban, de az ő kardja sem volt hosszabb, mint tábor­nokaié. Azóta is folyvást tart a harcz, Samyl legyőzetlen. A jelen­leg kitört orosz-török háború ő reá is nagyobb hivatást mért; Nyugot-Európa nem csak részvéttel, de valódi segélylvel nyujtá neki kezét.Az angol-franczia hajóhad lőszereket és pénzt szolgálta­tott neki a harcz erélyes folytatására. Már ez év kora tavaszán elkezdé harczi működéseit; az oroszoknak a fekete tenger part­ján levő várait egyenkint elfoglalá. Legnagyobb volt ezek közt Szukum Kaleh; két ezer orosz volt benne helyőrségül hagyva. Ezek a mint megtudták, hogy egy csoport cserkesz közelit, bát­ran kimentek ellenük, de az ütközetben ugy megverettek, hogy a cserkeszek velük egyszerre értek a várkapukhoz, és ott az oro­szokkal összekeveredve, berontottak a várba, egy pillanat alatt fel volt gyújtva a vár; ezer orosz leöletett, a többi a földalatti csatornán menekült le a tengeren álló orosz hajókra. Három nap múlva a franczia czirkálók a tenger part hosszában mindenütt lángba borulva látták az orosz várakat, s midőn a parthoz kö­zelitettek, a cserkeszek rájok ágyúztak, de midőn lobogóikat fel­ismerek, örömriadással úsztak be hozzájuk, s vállaikon vitték ki őket a partra, felfogadva, hogy ezentúl már meg fogják ismerni zászlóikat. Egyébiránt akárhová dül ez óriási harcz, mellyre most a félvilág készül, azt mondá Samyl : ,,Ha elhagy is bennünket Anglia és Törökország, ha tulaj­don erőnk el fogy is végre, akkor felgyujtjuk házainkat, megöl­jük feleségeinket, gyermekeinket, s szikláinkat védve, elhullunk az utolsó emberig." Illyen emberekkel nem üdvös háborút viselni. Az orosz fegyver nem fogott rajtok. Ez azonban kevésbé csodálható, mint az, hogy az orosz arany nem birta őket meg­szelidíteni. Hisz az orosz diplomaták nagyon jól tudják azt, hogy sokkal messzebb lehet lőni, és sokkal biztosabban arany­nyal és ezüsttel, mint vassal és ólommal, s értenek e tudo­mányhoz. Samylt az sem hóditá meg. Egy lélekrázó példát beszélnek Samylról és az oroszok illy­nemii kisérleteiről. 1843-ban minden oldalról szorongatván az oroszok a cse­csenczeket, végre elkezdék őket hízelgő ajánlatokkal biztatni, hogy hódoljanak meg önkényt, ekkor a Nagy- és Kis-Csecsna la­kói elhatározák magukban az öregek tanácsára, hogy Samylt rá veszik, miszerint a kedvező föltételeket fogadja el, és tegye le a fegyvert az oroszok kezébe. De ki legyen a vakmerő, a ki az ajánlattal Samyl szemei elé lépjen? Mindenki jól tudta, hogy az bucsut vehet fejétől azon esetben, ha küldetése nem sikerül: végre tehát sorsot húz­tak maguk között, s négy férfira Gunój faluból esett a sors, kik­nek meg kelle kisérteni Samylt. Három erszény aranyat adtak kezökbe a küldötteknek, hogy szavaik annál sikeresebbek le­gyenek. Megérkezve Dargóba, a küldöttek Hasszim Mullahnak át­adták az egyik erszényt, hogy vezesse be őket a Khánumhoz, Samyl bey anyjához, kinek szavaira most is gyermeki kegyelet­tel szokott hallgatni a vezér. A Khánum szerette a pénzt. A két erszény aranyért magá­ra vállalta, hogy a csecsenczek veszélyes ajánlatát közleni fogja fiával, s ráveszi öt a meghódolásra. Samyl végig hallgatá anyja beszédét, akkor azt mondá ne­ki, hogy feleletet magátul nem adhat, hanem Allaht fogja meg­kérdeni, hogy mit cselekedjék? Azzal kihirdeté a nép között, hogy mindnyájan gyülekezzenek össze a mecset körül, s mig ő benn Istennel beszél, addig imádkozzanak ott étlen szomjan. Három nap, három éjjel maradt ott a mecsetben Samyl, s a nép el nem mert mozdulni a templom elöl. Negyedik nap reggelén kilépett Samyl, s halvány arczczal, mellyen álmatlan éjszakák küzdelme látszott, felhágott a mecset sima tetejére, s ott várt szótalanul, mig az általa elküldött muridák anyját eléhozták, s felvezették szinte a mecset tetejére. A Khanum agg, roskatag nő volt már, s vezető nélkül nem tudott járni. Ekkor Samyl felemelé kezeit az égre , s felsóhajta Is­tenhez : „Legyen meg a te akaratod!" Azzal a néphez fordult, és szőlt : — Dargó lakosai! Három nap és éjjel beszéltem sziliről szinre a prófétával, és láttam Allaht, és hallottam zengő szavait. Azt kérdezém a prófétától : mit cselekedjek én, midőn a két Csecsna lakói ajánlatot tevének előttem, hogy magamat a mos­kók-nak alávessem, és meghódoljak. Es a próféta azt felelte ne­kem : Allah akarata az : hogy legelsőt, ki e gyalázatos ajánlat­tal elődbe lépett, száz korbácsütéssel büntesd meg az egybegyűlt nép előtt, íme lássátok Muridák, a büntető fegyver saját szivem felé áll hegyével; e gyász izenet átadója tulajdon anyám, a Kha­num. Legyen meg Allah akaratja, A Khanum összeroskadt e szavakra a félelemtől; Samyl hidegvérrel inte a Muridáknak, hogy kössék ki öt a mecset osz­lopához, s teljesítsék rajta a büntetést. Négyszer érte a súlyos korbács a Khanum vállait, mindannyiszor szivrepesztő sikoltás­sal kiálta kegyelemért a szerencsétlen nő fiához; az mozdulatlan arczczal állt a mecset ormán, és meg nem inditák a sikoltások. Az ötödik ütésre már nem kiáltott a Khanum, mert meghalt, Samyl ekkor sirva rohant anyja lábaihoz, s csókjaival hal­mozá el hült tetemét ; azután felállt, leveté dolmányát, és ün­nepélyes hangon monda : Teljesüljön Allah akaratja! Es azzal saját maga állt oda az oszlophoz, vállait lemezte­len itve, s az anyjára kimondott hátralevő kilenczvenöt korbács­ütést saját maga állotta ki. Egy vonás nem mozdult meg ar­czán, hiszen jobban fájt neki az az első öt, mellyet anyjára üt­tetni látott, mint a többi, mellyet maga fogadott el.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék