Vasárnapi Ujság – 1856
1856-02-03 / 5. szám - Lassan a testtel. Salamon Ferencz. Tiz arany pályadíjt nyert mű (kép) 38. oldal / Elbeszélések
Nemere András egészen hátra, a szalmával fedett nagy szájú csűr alá hajtott az ernyős szekérrel. Ott lekantározta a lovakat és a kocsira rakott fűből ennök vetett, miközben a Ráróval, Csillaggal, kedélyes beszélgetést folytatott, mellyet egy-egy porfal is fűszerezett. Juczi magán kivül volt örömében, mikor Pista bá a pitarba lépett. Pista bá az üres abrakos tarisznyát, melly tele volt tömve levelekkel s most csak egy-kettő zörgött még benne, felakasztotta a fogasra a fazekak mellé, aztán az elpirult luczinak ment; nem is ingerlé orrát a mézesmákos laposka, mert elég mézes volt a Juczi csókja. „Éhes kend ugye, kifáradott!" „Dehogy vagyok éhes, Juczám, a szomszéd faluban, Pákéfalván kieresztettem,úgy eltraktáltak ott, hogy egy hétre is elég volna." „Ejnye, nó!" szólt Juczi, mintha neheztelne. „Ne félj Juczám, nincs olly szénás szekér, mellyre még ne férne — a kedvedért eszem egy-két falatot — aztán különben se mén kárba laposkád — itt van Szuszi — majd bedörmölik, ha iiz annyi volna is! — Ugye Bandi?" Bandi ott állt már az ajtóban, hajdan fekete, most nem t'om miféle szinü diákos zekében, bozontos fejjel, s kerek himlőhelyes pofával. Pircze orra alatt rendkivül nagy helye maradt a bajusznak, habár egy szál sem termett rajta. „Meg bzon," felelt Tulu Pista bának vigyorogva. „Ugye jobb ez a diák életnél," folytatá Pista bá. „Meghiszem!" felelt ismét Bandi. Ez a Bandi tavaly még diák volt Enyeden, de ott sehogy sem fért fejébe a tanulás és regula. Nem is hozott el onnan három esztendei tanulás után egyebet, mint a Szuszi nevet, s azt a posztórekét, melly izmos válláról lefityegett. Tulu Pista bár furcsa legényt ki nem is illett az apró gyerekek közzé, (olly nagy és izmos volt), az ő saját kérésére felfogadta, mivel nagyobb kedve volt a lovak hajtásához, mint ahhoz, hogy a leczkéért ötöt üssék verjék. Pista bákocsisinasának, évenként 6 bankó forintot és egy fél zekét (azaz két esztendőben egy zekét) két pár csizmát, egy fél kalapot stb. igért. Az iskolában otrombának, esztelennek ismerték. Egyik tanítója ki nem állhatta, hogy az egeret féregnek nevezi, mint Székelyországban nevezik. Ráparancsolt, hogy e szót „féreg" többé ki ne bocsássa a száján. Ezen napságtól fogva a Szúszi arról lett nevetségessé, hogy akárminő férget, még a rozsférget is egérnek nevezte. Pista bá azonban jól tudta, hogy a fiúnak nemcsak hogy esze van, de igen furfangos gyerek. Ha hangosan szuszog is, keveset beszél — s a mit beszél az mind ollyan, a minőt nem minden embertől hallani. Most ott állott, hol a laposkára hol az ölelgetőkre irigy szemeket vetve, de zekéje a hátán és az ostor még mindig a kezében volt. „Nem veted le a zekédet? — gyere be enni" szólt hozzá Juczi. „Nem!" „Hát?" kiálta Juczi elbámulva. „ Hát es!" volt a rövid felelet, melly a székelynél annyit tesz, hogy nincs kedve több szót szaporítani. „Mindjárt abrakot kell adni a lovaknak," szólt Tulu Pista, ki tudta, hogy Bandi csak parancsolatra vár. — Bandi izmos testével nagyot mozdult egyet, hogy menjen teljesítni a parancsolatot, pedig nem tudta, miért adat most gazdája abrakot a lovaknak. „Várj csak Bandi," szólt a gazda, „majd később, most hadd egyenek." E szóra Bandi rögtön lefegyverzé magát, letette a feltekert hosszú ostort, levetette a zekét, s Tulu Pista bával a szobába lépett, hol ezen néhány pillanat alatt már Juczi megterítette az asztalt. Tulu Pista az asztalhoz a Szuszi pedig szokott helyére a pest mögé ült. A ki látta volna, hogyan kínálgatta Juczi a gazdát, hogy még csak egy falatkát, még csak egy kortyocskát , azt mondta volna rá : ez a lány szereti Pista bát, ollyan igaz mint hogy engem ennek s ennek kínak , vagy ollyan igaz, mint hogy ma péntek van. Abból is kilátszott a szeretet, hogy Juczi egészen megfeledkezett Bandiról, ki nem szólt ugyan egy kukkot se, de olly nagyon szuszogott, hogy kukknak is megjárta volna; pedig sok gondos leány lakja Háromszéknek gyönyörűséges földjét, de gondosabb már egy sem lehet, mint Beder Juczika volt. Milly szépen adta elő sorjában, hogy gyűjtötte be a réten a szénát, mellyik aratni való millyen! A tehén is megellett ezelőtt egy héttel, ott van az is a csűr mellett levő istállóba bekötve, a borjú meg a csűrös kertben szabadon járkál ha szép idő van s több efféle gazdasági dolgot, mellyhez különben csak férfi szokott érteni. „Ejnye uram fia, ne — te — ne, — te Bandi, te utálatos Szuszi, hát beragadt-e a szájad ?" Juczi közel ment hozzá, azt hitte alszik, de látta, hogy Bandinak szeme szája tátva nyitva áll. Tréfából egy jó nagy darab kenyérhéjjat vetett egészen be torkáig, mellyet Bandi csak nagy nehezen tudott kiköhécselni. „Nó Bandi" szólt Tulu Pista bá egész komolysággal, mig Juczi kiment a konyhára, hogy még tegyen egy jó lakást az asztalon maradt laposkához, — „miután mi jóllaktunk, menj adj ablakot a lovaknak, mindjárt indulnunk kell vissza Brassóba." Bandi ollyat sóhajtott, hogy a szobának tán fele levegőjét nyelte tágas tüdejébe, felszedte magát, egyet nyújtózott és kifelé kezde haladni. Az ajtóban találkozott a nagy tál laposkával, mellyel Juczi két kézzel is alig birt. „Na ne menj hát Bandi, nesze itt van egyél!" — szólt Juczi, ki azt hitte hogy Bandinak az iménti tréfa nehezére esett. A tálat hirtelen az asztalra tette, megfogá Bandit jobb kezénél fogva — s az asztalhoz vonta. „Bandi mit mondtam ?" szólt a gazda komolyan. Bandi az ajtó felé hátrált s úgy tett mintha menni akarna. „Hiszen Pista bá csak tréfál veled — meg akar ijeszteni, hogy éhen maradsz. Édes Pista bá, csak nem engedi, hogy éhen feküdjék le Bandi?" „De lassan a testtel, megmondtam, s punktum! a háznál ne pónáljon nekem senki! Bandi! lánczos adta, hát mit mondtam?" Bandi inkább hitt Juczinak. Tudta, hogy gazdája furfangos ember, s különben is ha Juczi fogja pártját, nem félhet semmitől. „Én bzon egyet sem!" * monda Bandi s leült az asztal alsó szegletjéhez a padra. Tulu Pistának tetszett ez engedetlenség, mert látta, hogy mégis csak van esze a fiúnak. „Itt van kés és villa is, ne egyél a kezeddel!" szólt Juczi, s oda tette a villát és kést a tányér mellé bal felöl, — mert ő figyelmes lány volt, s még azt sem felejtette el, hogy Nemere András született balog. Egyszer csak a Trombás, melly eddig a szobában lesett egyegy falatot, vesd el magad! kirohan a szobából és egyet-kettőt ugat, de morogva megint elhallgat. „Eredj Bandi nézd meg miért ugat az a kutya !"• Bandi most engedelmeskedni akart, de Juczi, ki ollyan veressé lett, mint a rák, visszatartá. „De már minek? — Maradj Bandi, lakjál jól. Nincsenek tolvajok a faluban." Ha ollyan ember lett volna jelen, ki mindent roszra magyaráz, s ki hallott volna valamit azon hírekről, mellyeket az nap Juczi felöl terjesztgettek, ezen elpirulást tán arra magyarázta volna, hogy a Juczi diákját ugatta meg a kutya, ki bizonyosan látogatást akart tenni, de nem mert bemenni az utczaajtón. Pista bának pedig eszeágában sem volt, hogy e pirulást roszra magyarázza. „Most édes Juczikám, csak azt mondom, hogy hát én ma estve újra visszamegyek Brassóba." „Illyen hamar,? de ugyan már minek?" „Hát Bogyó Bálint a botos tegnap Brassóban volt, onnan holmi vasas ládákat kell elhozni számára. Fejpénzt is adott rá, hogy hajnalban ott legyek, de holnap paraszt ebédre hon leszek, — Bandi siess szaporán, abrakold meg a lovakat, majd Kökösnél az Oltban megitatjuk „De edd meg hát előbb ami a tálon van, aztán itt van egy kis bor is, neszedd meg." Mig ezek benn a szobában történtek, csakugyan járt is valaki az udvaron. Trombás nem hiában csaholt. Sem diák nem volt az, sem tolvaj, hanem szájas Borsának férje a bakter. Még a kutyák is hamar megismerték nagykalapjáról és kis termetéről; azért nem igen ugattak rá, hanem annál csúnyábban vonítottak, ha az órát kiáltotta. Fölismerte Trombás is, s visszatért a konyhába, bement s a szobában Bandihoz dörzsölte lombos bundáját. (Folytatása következik.) ) E kifejezés e helyett használtatik. i Egy tapottat sem megyek." M.