Vasárnapi Ujság – 1856
1856-01-27 / 4. szám - Szemiluka barlangja (tájkép) 29. oldal / Hazai tájleirások
„De nem azt mondom én , hallod-e, hanem azt mondom, hogy abból a házasságból semmi se lesz." Marczi most ámulva meresztette nagy, szürke, kidülledt szemeit Borcsára. Tudtam, hogy amire élete párja ezt mondja, abból csakugyan semmi se lesz. Azt is kivette a beszédből, hogy Borbála valami nagyba akarja vágni a fejszéjét, s meglehet még tán rá is fog egyetmást bizni. „Abból semmi se lesz," kiálta fel újra Borcsa, fölkelvén a tölgyfa székről. „Tulu Pista bá sem mai csirke már, maholnap meghalhat, s földét, rétjét, lovait, tyúkjait, fejős tehenét, libáit, szóval mindenét, azt a sok szép vagyont arra a sehonnai leányra hagyja; de én Isten a teremtőm! ezt nem hagyhatom annyiba. Uram teremtőm! ő Juczira hagyja akkor mindenét, érti-e ked?" „Ejnye, bizony jól jár a szegény Juczi." „Ó, ked vén tromf — ked semmit sem akar érteni. Ked azt szeretné, hogy mindenki boldoguljon, csak mi maradjunk koldusok. Lássa ked, ha azok a szép földek, az a ház,a lovak ránk maradnának, nem kellene kednek öreg napjaira az utczán dobálni, mint egy komédiásnak, nem kellene kednek mint a bagolynak, vagy Orbán lelkének éjszaka az utczákon kóborolni." „De hát én vagyok-e oka, hogy Pista bá meg akar házasodni?" Ezt kérő, panaszos hangon mondá Marczi. Pirczi Mert igaz ugyan, hogy a bakterkodás ellehetett nélkül volna, de hogy a dobverő - pálczát kicsavarják kezéből , az már sok! Tán ha arra kerül, a két lármás portéka közül előbb lemondott volna Borcsáról,mint a dobról. „Mit tehet róla? mit-e?" „Hát mit is tehetek én róla,"szólt Marczi kissé daczosabban, „hogy Pista bá meg akar házasodni. Ő sem mondta egy hanggal is, hogy kedet el ne vegyem." E szavakban volt a legnagyobb szemrehányás, mellyet Marczi életében száján kibocsátott. Sóhajtása mintha csak azt mondta volna : Hajbzon jobb lett volna, ha el nem veszlek én is. „Az egészen más, mi mindketten fiatalok voltunk . . . Annak már huszonöt esztendeje ... az akkor volt,mikor én legszebb lány voltam a faluban, oh! azt sinylem most is,hogy illyen hűlt szájúhoz mentem férjhez, mint ked." Marczi kérdőleg mereszté szemeit Borcsára, hogy hát ,voltaképen mivel érdemelte ö ismét e dicséretet, mellyet napjában hatszor is el kellett nyelnie, pedig alig volt három egész órát otthon, éjet napot beleszámítva. „Hát, ha épen semmit sem tud ked megérteni, megmondom mit kell tenni, a szájába rágok mindent. Ma estve a Tulu Pista bá háza körül lesz mindég , el ne mozduljon onnan. Meglesi, ki megy be házához, ki jön ki onnan." „Hisz Pista bá nincs hon." „Épen azért. . . Azt hallom, Tulu Pista házából Juczitól egy diák jött ki tegnap este későn. Hát most érti-eked?" „Értem," felelt Marczi bá 3 csak e szó után nyelte le a már útban levő kenyérfalatot. „Nekem is úgy tetszik, hogy a Kovács István utczájában egy idegen diák formát láttam." — Marczi bá előbb elköltötte vékony vacsoráját; — bedörmölte a száraz kenyeret, mellyel kedves élete párja várni szokta. Azután elővette a dobról csergettyüjét, felöltötte zekéjét és nagy lassan elbiczegett. Borcsa még utána kiáltotta vagy háromszor, hogy jól kimeressze azokat a nagy szemeket. Marczi tova ballagott a hosszú utczán. Mindenki lefeküdt már. Jó setét volt, s az eső is kezdett egy kissé permetélni. Senki sem járt többé az utczán, s még Bogyó Bálint kocsmájából sem vigyorgott ki a vas rostélyok közöl egy kis világosság. Csak a hullók házának ablakai, mellyek, hogy sokat ne mondjak,olly nagyok voltak, mint egy közönséges ajtónak a fele, a mint mondom hát, csak a hulló ablakai voltak fényesek. Megállott épen szemben az ablakkal. Hosszan csergetett,aztán elkiálta vagy inkább elénekelte : „Minden ember hallgasson a szóra, tizet ütött az óra!" Erre két kutya, mely az utczára nyúló kis eresz alatt volt, elkezdett irgalmatlanul vonulni. Marczi bá ezt nem vette gúnyolódásnak; nem neheztelt, hogy még a kutya is kicsúfolja, s nem is juta eszébe, milly keserű kenyér az a bakterség. Csak annyit mondott : „Meghal valaki a tekintetes hulló uri házánál, különben nem vonulna ugy kutyája! De ne, te ne ! 2) Hisz az nem is a hulló uram kutyája, hanem a Pista bá Trombása. Trombás ne!" Marczi minden kutyát ismert a faluban, s őt is minden kutya ismerte. Már ide stova tizenöt esztendeje őrzi a helységet, de ez állati közös örtársak egyik sem tette rajta azt a csúfot, hogy megugasasa; ha mindjárt legroszabb időben ugy verték is ki a pi tarból 3), mint őt verte ki házából ollykor a felesége. Miután Marczi a kapitány ur szállása előtt is elkiáltotta a tizet, sietett, hogy felesége parancsának is eleget tegyen : felesége parancsa épen olly szent volt előtte, mint a hullóé, avagy a kapitányé, mert mindenik a kötelesség szent szava volt-Mondok, hogy setét éjszaka volt s az eső is permetélt egy kissé. Marczi elment a Kovács István utczájába, ott könnyű volt meglelni a Tulu Pista házát. Közel sompolygott az utcza felöl való ablakhoz; de most setét volt az, mellynek fából czifrán kifaragott rostélya olly szépen szokott látszani a világosságnál. Elment tehát a tanárkapuhoz). Azt nyitva találta, min egy kissé csodálkozott, de még jobban csodálkozott, midőn látta, hogy az udvar felöl való ablak meg van világítva. Először habozott, de miután még az is eszébe jutott, hogy a Trombást a negyedik utczában látta a hulló háza előtt, csak úgy nyitá be az utczaajtót, mintha otthon lett volna. Tudta, hogy a házzal szemben balkéz felöl egy szekérszín áll, ahol Tulu Pista bá rezervába tart egy két fuvaros szekeret. A színbe vonult hát meg, ott az eső sem verhette, a pitar-ajtót is láthatta, ha valaki be- vagy kimegy rajta, aztán miért ne feküdnék fel az ott heverő kocsi saroglyájába, mikor az tele van szénával. De milly gyarló az ember! Ő azért feküdt fel a saroglyába, hogy jobban (Szemiluka barlangja, a Vértes-hegyek között, Szőllősy Benő rajza szerint.) ') Szolgabiró. —0 Ni, te ni. — 3) Pitvar, konyha. — 4) Tanárkapunak nevezik a nyir- vagy másféle léczekből összeállított kaput.