Vasárnapi Ujság – 1856
1856-11-16 / 46. szám - A rézpataki lelkész. Jókai Mór (1 kép) 401. oldal / Elbeszélések
A „Vasárnapi újság" hetenként egyszer egy nagy negyedrétű íven jelenik meg. Előfizetési dij julius—decemberig azaz : 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai után a,,Politikai újdonságokkal*' együtt csupán csak : ft. pp. Az előfizetési dij a „Vasárnapi újság" kiadó hivatalához (egyetem utcza 4. sz.) bérmentve utasitandó. A rézpataki lelkész. Elbeszélés JÓKAI MÓRTÓL. (Folytatás.) Elmúlt egy, két, három percz. .... a lelkész mégsem jött vissza. Akkor egyszerre nagy ropogással összeomlott a ház eleje, a tüzes gerendák eltemették a küszöböt. A nép ajkán az elszörnyedés névtelen szava hangzott, ami egy pillanat múlva ismét a legnagyobb meglepetés örömkiáltásába ment által : a lelkész alakja fenn a legmagasabb tűzfalon látszott meg, és ölében az alélt leányka. Isten járt vele ott a magasban! Az omladozó kövek megálltak, midőn rájuk lépett, az égő gerendák kikerülték őt esésükben, a láng ártalmatlanul csapott el fedetlen feje fölött, úgy lépdelt egyik körül a másikra, félrehárítva izmos kézzel az izzó gerendákat, végre a ház kiálló ormához ért szerencsésen, ott hirtelen megragadta jobb kezével a falból kiálló kapocsvasat, baljával magához szokta az alélt leánykát s egy bátor szökéssel leugrott a földre onnan a magasból. Valami jó angyal vigyázott reá, hogy lábait meg ne üsse. A bámuló nép érzelemtől elragadtatva rohant oda hozzá s összetapogatá kezeit, homlokát, nem sértették-e meg a lángok? Semmi baja sem történt; az a hatalmas Úr, a ki Sidrachot és társait megtartá az égő kemenczében, betakarta őt szárnyaival s megengedé neki, hogy a kit olly nagyon szeretett, kimentse a tűzhalál kinjai közül. Nagyobb tűzpróba volt az ő számukra fenntartva e földön! A nép azután új erővel fogott az oltáshoz, a tüzet elnyomták, nem lett belőle nagyobb veszedelem. A fogadósnak ugyan mindene oda égett, de ő nem törődött most azon, csak hogy testvére megmenekült. Lovaival sem törődött többé, csak őt ápolta, leste, hogy mikor szólal meg, ölébe fogta, úgy várta felocsudását. Éghetett miatta ház és pajta. A leányka magához tért; Bertalan meghagyá, hogy vigyék őt lakására, hová testvérét is elvezette kézen fogva, midőn a tűz elfőjtátott. Tehát megérte, hogy megosztható szállását vele. Megérte, hogy virraszthatott beteg ágya mellett a leány sokáig szenvedett, beteg volt, csak a leggyöngédebb gondnak sikerült őt életben megtartani. A fogadás tönkre jutott a tűzveszély által. Nem titkolt Bertalan előtt, marhái, takarmánya, borai, egész felszerelése oda égett, adóssága is volt; kilencz tiz ezer forintnál kevesebb meg nem menthető öt a bukástól s annyi pénzt nehéz az embernek kapni becsületes arczára. Azt sem titkolá Bertalan előtt, hogy egy izben találkozott az ispánnal s az azt mondta neki, hogy mért nem folyamodik az ifjú nagyságos úrhoz, az bizonyosan megemberelne ennyi pénzig". De Kalapos János azt felelte rá, hogy inkább elmegy szolgálni s napszámmal keresi kenyerét, minthogy ezt tegye. Bertalan elborzadt magában. Eszébe jutott neki, a mit az ispán akkor mondott előtte, mikor öt kisértet jártában elfogta. „Vigyázzon magára a fogadós, mert akit megharagít, az képes őt felgyújtatni!" Ez a gondolat nagyon megkínozta lelkét, de nem mondta ki soha János előtt. Ismerte azt, millyen heves ember. Még több veszélyt hozna magára, ha ezt megtudná. Egy napon félrehívta János a lelkészt, hogy valamit mond neki, titokban. Látszott becsületes arczán, hogy valami nagy zavarban van; szemébe sem mert nézni, s alig tudta, hogy kezdje a dolgot? — Julcsának kérője jött. Egy haszonbérlő a szomszéd helységből Tollvárról; adj tanácsot mit cselekedjem? — Kérdezd testvéredtől, mit felel ö rá? A fogadós nehéz verítéket törölt le homlokáról. — Ő hallgat és sir. És én nem tudom, hogy mit tegyek? Az ember csinos, derék, komoly ifjúnak látszik. Nem lehet rosz gazda, mert nagy összegekről tud rendelkezni. Szeretnie is kell nagyon a leányt, mert jól tudja, hogy semmit sem kap vele, mint egy becsületes tiszta szivet, és ő maga tehetős. Azon órában, mellyben Julcsa megesküszik vele, tízezer forintnyi nászajándékot ad neki, és én újra kezdhetném azzal üzletemet s néhány év múlva hálával téríthetném testvéremnek vissza. Mit tegyek ? szólj, mit cselekedjem ? Ha a lelkész essze egy szóval mondta volna neki : „küld el az idegent házadtól, mert a mit ő kér, az nem a tied többé, hanem az