Vasárnapi Ujság – 1857
1857-11-15 / 46. szám - Jókai Mór „Dózsa György” czimű dramájából 493. oldal / Költemények
A „Vasárnapi Ujság" hetenként egyszer egy nagy negyedretűben jelenik meg postai uton a „Politikai Újdonságokkal" együtt csupán csak 3 ft. pp. Az előfizetési — Előfizetési dij julius—decemberig azaz : 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy [ dij a „Vasárnapi Újság" kiadó hivatalához (egyetem-utcza 4. sz.) bérmentve utasítandó. Egy jelenés Jókai Mór „Dózsa György" czímű drámájából. (Adatott a nemzeti színpadon elönzői november 3-án.) • », JELEN VANNAK : Ulászló király, Szapolyay, lánky, Korda, Perényi, Viday, stb. főnemesek, ügy költő. Csáky Lóra s számos udvarhölgy. Király (költőhöz). Fiu, te is viselsz-e koronát? Lóra. Saját országában ő is király. Király. Király? No ugy sajnálom hát szegényt. Remélem, hogy hivek vazalljaid , nem alkalmatlanok, nem duzzogók? Lóra. Az ő vazalljai a szellemek. Király. A szellemek? No ez nincsen minálunk. Hát jó fiú, miről tudsz énekelni ? Szelíd pásztordalokról vagy csatákról, Virgil, Ovid, vagy Flaccus mestered? Látod, nekem mind jobban tetszik a „Beatus ille", mint az Aeneis. A Tristium libert nem állhatom ki. Bolond Ovid, ugyan mit sírt azon, Hogy elhagyá az udvar nagy zaját? Helyében én örültem volna még. Lóra. Engedd király, a költőt ön szivének . Hadd zengje ő, mit ihletése mond. Király. Jól van, jól van. Szapolyay. Urak, hallgassatok. Uraknak szóltam, hölgyek is megértsék. Költő kezében koboz, fején repkénykoszoru, fiatal arcz) Négy vége van a világnak, Négy ellene a hazának, Egyik kivül, másik belül, Ha egy pihen, másik kerül. Hajh ! Rontanak minden felül, Az egyik a török harczos, A másik az olasz parton, Harmadik a lengyel szomszéd, Negyedik itt benn szanaszét, Hajh! Ez a legroszabb veszély. Az egyiket majd levernők, A másikat elterelnék, A harmadik futva menne Ha a negyedik nem lenne. Hajh! Ha ez kibékülhetne. Rosz ellenség, török, tatár, Lengyel, olasz, erős csatár, Mind nem győznek le tégedet Magyar nemzet, önfegyvered Hajh, csak ez, mi elveszteget! Perényi. Nem jó dal ez barátom, mást regélj, a Magyar nemzet dicső napjairól. Költő. „Régi dal, régi dal, régi dicsőségről! Fényes napnak ragyogása rózsafelhős égből, Világverő Mátyás sírján még a virág zöldül. 1 A dicsőség hova tünt el a szép magyar földrül? Fényben úszott az uri nép, bőségben a szolga, Az utolsó parasztnak is öröm volt a dolga; Igazságot a szegénynek, diadalt a hősnek, A gyöngének oltalmazást, harczot az erősnek! Örömmel jött a jó barát örömök házába, Reszketve jött az ellenség siralom harczába, Fejedelmek kezeiket nyujták szövetségre Ki meg dugta mind a kettőt háta mögé félve. i Tudós urak tudományát aranynyal fizették s Magyar nemzet virulását világnak hirdették, Merre nap jár, merre hir jár, három tengerpartnál Boldogabb nép, délczegebb nép nem volt a magyarnál. Világverő Mátyás sírján még a virág zöldül, A dicsőség hova tünt el a szép magyar földrül? Leáldozó napsütése alkonyodó égről, Régi dal, — régi dal — régi dicsőségről . . . Urak. i (Zúgolódnak). Ránky. Bolond ez. Viday. Ez gubó. Korda. Badar beszédek. Szapolyay. Kedves barátom, ifjú hegedős, Egy jó tanácsot mondok én neked, Ne üss dobot, hol tánczolni akarnak; Hol két szerelmest látsz enyelgeni, Kíséretül ne fújd a kürtöt ott. Táborhelyen zengj harczokat, de nem Víg dáridóban, és viszont A harczmezőn ne emlegesd A holdsugárt és tele poharat; Mindenhez válogass időt, s helyet. Korda. Kis szép öcsém, én lássam most, mit érsz ? Ha énekelni méltó tárgyra vágysz, Dalolj nekem szép kedvesem szeméről, Annyit mondok, hogy kék az és szelid. Ránky. S nekem ha kedvemet keresni készülsz, Báró lovamról mondj egy éneket, Fehér az és sörénye rózsaszín , Nincs ollyan mén több, lába mint a szél. Viday. Bort énekelj nekem, bordalt fiú, Piros a bor és benne tűz lobog. Perényi. Én meg azt mondom, hogy ne légy paraszt Vedd észre, hogy ma László napja van. Én az vagyok, meg a király is az. Köszöntőt régen kelle mondanod. Költő. Szolgálok néktek izléstek szerint. *) Olvasóink szívesen veendik a nagy hatással adatott színmű ez episodját, mellyet felszólításunkra a szerző szíves készséggel engedett át lapunk számára. Magyarázatul csak annyit, hogy e jelenés a második felvonás egy részét teszi. A királyi udvarban vagyunk, a gyönge Dobzse Lászlót látjuk környezetével, mellynek a dicső Mátyás utáni hanyatló korszakban, alig van egyéb dolga, mint dobzódni s „Laczkó" királyt gúnyolni. Oly alkalommal történik, hogy a magasabb lelkű Csáky Lóra egy költőt (hegedőst) hivat a mulatozók teremébe. A haza boldogtalanságát, a kedélyek levert állapotát festi a szerző azon szavakban, miket az akkori költő ajkára adott. Szerk. /