Vasárnapi Ujság – 1857

1857-03-08 / 10. szám - Magyari, Haller Péterné 78. oldal / Költemények

78 lapban kiadták kisebb munkáit. Sokat foglalkozott ez időben vers­írással is, de legkedvenczebb foglalkozása fiatal éveiben a festészet volt. Erre készült , egész lélekkel s még igen jól emlékszem, hogy midőn ezelőtt 12 —13 évvel Pestre kerültünk, Petőfi úgy ismerte­tett meg engem Jókaival, mint egy nagy reményű festővel, a minek bizonyitásáúl boldogult barátunk gyakran mutogatta azt a hiven őrzött arczképet is, melly kék qyakkerben őt ábrázolta, s mel­­lyet neki emlékül az ő legkedvesebb barátja Jókai festett. Igen sajnálom, hogy e kép nincs meg, már csak azért is, mert az bizo­nyosan nagy mulatságára szolgálna most Kakas Mártonnak. Iskolái végeztével 1845-ben Pestre jött, hol irói hajlama s munkássága, mellynek már addig is adá kisebb nagyobb jeleit, határozottan kifejlett. Tagadhatlanul nagy befolyással volt reá szo­ros barátsága Petőfivel, de e befolyás kölcsönös volt. Tanuja vol­tam e szép, nemes viszonynak s azok a jó régi idők, az ő fellengző reményeikkel, kitörülhetlenül vannak emlékembe vésve. Jókai első novellái, mellyek az Életképekben s később külön is megjelentek, épen olly meglepöleg hatottak az olvasó közönségre, mint Petőfi versei. Mindkettőből első pillanatra kiolvasták a mélyebbre látók, hogy itt nem mindennapi szellemekkel van találkozásuk. Most jól esik e visszapillantás Alig mult el egy évtized s az azalatt fölme­rült csalódások tengerében vigaszul szolgált,a valósult remények e két mentő csolnakát megpillantani. Jókai 22 éves volt, midőn 1847-ben az akkor legolvasottabb szépirodalmi lap, az ,,Életképek" szerkesztője lett. Egy év múlva sok más vállalattal együtt, e kedvelt lap is megszűnt. Ez időbe es­nek életének legszebb, legboldogítóbb napjai. Ekkor vette nőül forró szenvedélye tárgyát, a nemzeti színház egyik legünnepeltebb hölgyét Laborfalvi Rózát. És itt is tisztán fénylik szerencse­ csillaga. Mert a­ki évek múlva tanúja lehet e kölcsönösen boldogító vi­szonynak, kénytelen elhinni, hogy a házasságok csakugyan égben köttetnek. 1849-ben Jókai Debreczenben merült fel ismét mint az akkor közkedvességben részesült .,Esti lapok" szerkesztője, melly lap kü­lönösen Jókainak egyik erős oldala, a humor és igaz magyar elmés­ségben tűnt ki. Néhány évi szünet állott be, melly Jókait távol tartá az irodalomtól. Elvonultságát folytonos tanulmányokra szentelé. 1850-ben végre visszatért Pestre, hol egy darabig Sajó álnév alatt kezdte meg újra fejbenszakasztott pályáját. Majd ismét fölvette sa­ját nevét s ez időtől fogva fejté ki azon roppant munkásságot, mellyhez foghatót egy ember részéről irodalmunkban soha nem ta­pasztaltunk s a külföldön is a szerencse csak kevés kegyenczeinek engedett. Ekkor szerkeszté néhány évig a gr. Festetics Leó által ki­adott „Délibáb­" czimü szépirodalmi lapot is. A közönség örvende­tes megdöbbenéssel látá a pazar fényt, mellyet visszatérő kedven­cze maga körül s egyúttal reá is árasztott s ha voltak talán, kik aggódva tekinték az üditő forrás bő öm­lését, félve annak véletlen kiapadásától, az idő mindinkább oszlatta aggodalmaikat. E termé­kenység nem volt mesterkélt, hanem természetes erőkifolyás, melly folytonos mivelés és ápolás által mindig uj tápot s állandóságot nyert. Jókai maga mondja s bebizonyult másokon is, hogy minél többet dolgozik, annál többet dolgozhatik. Művei el vannak terjedve palotákban s kunyhókban; alig lesz magyar olvasó, ki egy vagy más lelki élvezetre ne emlékeznék, mit azoknak köszönhet. Hadd álljon itt az egész jegyzék, az ő munkás­ságának eddigi bámulatos eredménye, melly között megannyi jó ismerőst fog találni a szives olvasó. Jókai eddig megjelent munkái : 15. A magyar elöidükből 2 köt. 1855. 1. Hétköznapok 2 kötet. 1846. 2. Vadon virágai 2 kötet, második kiadás. 1852. 3. Csataképek 2 köt. 1850. 4. A bujdosó naplója. 1850. 5. Ilangok vihar után 2 köt. 1850. 6. Erdély aranykora 2 köt. 1851. 7. A két­szarvú ember. 1852. 8. Török világ Magyarországon 3 köt. 1853. 9. Egy magyar Nábob 4 köt. 1853. 10. Italis patrona 2 köt. 1853. 11. A magyar nemzet története. 1854. 12. Janicsárok végnapjai 3 köt. 1854. 13. Karpathi Zoltán 4­ kötet. 1854. 14. Erdélyi képek 2 köt. 1851. 16. Véres könyv 3 köt. 1855. 17. A magyar nép adomái. 1856. 18. Tarka élet 2 köt. 1855—56. 19. Délvirágok 2 köt. 1856. 20. Árnyképek 2 köt. 1856. 21. A régi jó táblabírák 4 köt. 1856. 22. Szomorú napok 2 köt. 1856. 23. Oceania. 1856. 24. Népvilág 2 köt. 25. Regék. 26. Legvitézebb huszár (Vasárnapi könyvtár 1856.) 27. Elátkozott család 4 köt. (most foly a „P. N."-ban.) — Ezek J. M. elbeszélő művei. Ujabb időkben irt nevezetesb szinmüvei, mellyek mindig nagy hatással adatnak színpadunkon: „A hulla férje; fialma; Manlius Si­•nister; Könyves Kálmán." A drámai tér az, mellyben véleményem szerint Jókaitól még ezután várhatunk szép eredményeket Hivatá­sát eddig is bebizonyitá,de a dráma az,melly kiválólag megkívánja a nagyobb élettapasztalást, tanulmányt és gyakorlottságot. Ezt ta­núsítják a világ legnagyobb drámaíróinak példái. A legnehezebb, de talán legszebb s legjutalm­azóbb pálya. — Jókai ujabb vállalata más egyebeken kivül a „Nagy Tükör." — Német nyelven számta­lan müve jelent meg s folyvást jelen meg fordításban, Pesten, Svájczban, Lipcsében, Bécsben, Zágrábban, Temesvárott stb. Né­hány müve megjelent franczia nyelven is és Stuart Mária grófné angol nyelven adott ki tőle két kötet novellát, Londonban „Hungá­rian Sketches" (magyar vázlatok) czim alatt. Ennyit mutat fel Jókai szorgalma e mai napig — s a mellett jót nem állhatunk, hogy egyet mást a tárgyak halmazából ki nem feledénk A sors tehát máskép intézkedett Jókai jövőjéről. Nem volt belőle sem versíró, sem festő; de e tárgyakkal foglalkozása bizo­nyosan nagy befolyással volt, hogy azzá legyen, a mit most tisz­telünk és szeretünk benne, hogy teljesen birja azt a gyönyörű hang­zatos nyelvet, mellynek párját hiában keresnők, s hogy gyönyör­ködjünk az ö képzelete kifogyhatlanságában és azon ragyogó szin­pom­pában, mellyet most az egyszerű betűk segélyével varázsol elénk. Isten is munkára fizet. Azon fényes állás kivívása, mellyet most foglal el Jókai irodalmunkban, nem járt küzdés,fáradság nél­kül. Az ő munkássága példabeszéddé vált. Nála a munka életszü­k­ség, elfojthatlan szenvedély s élvezet egyszersmind s akkor érzi magát legjobban, midőn naponként 10—12 s néha több órát­ is tölt­het íróasztalánál, irva egy nap sokszor a legkülönnemübb dolgo­kat, hol drám­a, hol regény, hol novella folytatását, hol egyik, hol másik lapnak szánt majd komoly, majd tréfás czikkeit, a mellett ol­vasva, tanulmányozva s készleteket gyűjtve folytonosan, szünet nél­kül. De mint is volna máskép lehetséges, hogy egy korabeli em­ber, alig tíz év leforgása alatt közel 60 kötetet irjon össze olly mü­vekből, mellyek irodalmunknak valódi díszére válnak, s mellyeket folyvást keresve keresnek a külföld irodalmai számára is. De azért ő nem valami mogorva szobatudós, ki az élet ingere­inek egészen hátat forditott. Ellenkezőleg, derült életnézeteit, vi­dám kedélyét ,a munka csak neveli. Időt talál minden nemesebb élvre, mit családi kör, barátság, társasági élet s a természet nyújt, s ha ez elvekbe belefáradt, ha pihenni vágy, visszavonul Íróaszta­lához, belemerül eszményei világába, melly enyhet, vigaszt s új erőt nyújt, és — dolgozik A varázs, mellyet Jókai a magyar közönségre gyakorol, abban áll, hogy ő teljesen a mienk, a mi csontunk és vérünk, ez áldott földnek­ gazdag termése. Valahányszor megszólal, érezzük, hogy örömünknek, fájdalmunknak igazi hangján szól, hogy kezében a mindenható kulcs az ő gazdag kedélye, melly szivünk zárait ellen­állhatlanul megnyitja. És van Jókainak egy talizmánja, melly mű­vészi hivatottságainak csalhatlan bizonyítványa. Bizonyos lélek­nemesség, mellyet minden, még legcsekélyebb dolgozatában is mindenkor feltalálunk. Ám fedezzen fel müveiben bármi nagyobb, vagy kisebb hibákat az avatott kritika, de aljas vagy nemtelen gondolatot nem fog találni azokban soha. Ez az, a­mit a finomabb lelkűek önkénytelenül kiéreznek s a mi különösen nő olvasók előtt müveinek hitelét örök időkre biztositja. Örvendhetünk Jókainak, ki azon korban, midőn mások még csak a kezdetnél vannak, munkásságának már is olly bámulatos eredményeit tudja fölmutatni- Örvendjünk a még fényesebb jövő­nek, mellyhez Jókai testi lelki épségénél s kifáradni nem tudó szorgalmánál fogva reményünk lehet. S örvendjünk annak, a­mi minket legközelebbről illet, hogy Jókai ezentúl is hűséges dolgozótársa marad a Vasárnapi Újságnak! N­ a N­­er Petemé. (Ballad­­a.) I. Pákh Albert. :Nyergeljétek a lovamat; Siess hü cselédem. Te meg aztán gondolj reám kedves feleségem.' „Még egy csokót! — Majd azt akkor Hogy fia visszatérek. Most áldjon m­ég a jó Isten Feleségem téged!­­­­„N­a méssz tehát, én majd itthon Istenemet kérem, Hogy a harczban, édes férjem Valami ne érjen." Megy a várúr és fölveti Magát a lovára. Ifjú asszony fehér kendőt Lobogtat utána. —

Next