Vasárnapi Ujság – 1859
1859-08-21 / 34. szám - Az utolsó budai basa. Jókai Mór 398. oldal / Elbeszélések - Vajda János: A beduin 398. oldal / Költemények
398 és versíró, ki magasztos hivatásával vissza nem élve, magát puszta időtöltetőnek nem tekinti, s tisztét a papirosvesztegetéssel egyenlővé nem teszi, hanem a szeme előtt lebegő szent czélt felfogni s érette lelkesedni bir : megérdemli, hogy előtte kalapot emeljünk. Illyen „Isten homlokából kipattant szikra" volt (a költővel beszélve) Csokonai Vitéz, — s nem rajta, hanem egyedül akkori kedvetlen társadalmi és irodalmi viszonyainkon mult, hogy a szikrából világra szóló láng nem támadt. Igy is költőink közt Petőfin kivül, egy sincs, a ki korára és a tulajdonképeni népre olly nagy és tartós hatást gyakorolt volna. Kisfaludy Sándor múzsája szólalt meg legelőbb igazi magyar hangon, de Csokonai volt első, ki a nép kedélyvilágába öntudatos buzgalommal belemerülve, érzést, gondolatot onnan merített. Ez, a művein véres fonalként áthúzódó honszeretet, s a nyelv és költészeti formák gazdagítása körül tanúsított komoly és sikerdús munkássága számára az irodalomtörténetben mindvégig tiszteletreméltó helyet biztositnak. Született Debreczenben, 1773. november 17-én, derék középrendü szülőktől. Tanulmányait a reformátusok ottani főiskolájában végezte, hol költői tehetsége már korán kitűnt s verses dolgozatai tizenkét éves korában figyelmet gerjesztettek, amit ő szakadatlan tanulmánynyal igyekezett fenntartani és igazolni. Ezért a kedélyével kevésbé egyező tantárgyakat nem nagy előszeretettel s szorgalommal járta ugyan, de annál örömesebb tanulta azt, ami lelkével rokon volt : az ó- és újkori klasszikusokat, sőt az akkor még kevésbé mivelt természettudományokat is. A görög dalköltészet vezércsillagát, Anakreont, eredetiben élvezte; azonkivül magáévá tette a latin, franczia, olasz és német nyelvet, sőt az angol és keleti nyelvekben is birt jártassággal. E kép, bár függetlenségre termett lelke a száraz iskolai rendszerrel megegyezni nem igen birt és sokszor erős összeütközésbe jött, fényes elmetehetsége és dus tanulmánya, számára azok becsülését is megszerezték, akik formákhoz nem szabódó, s a kedélyező iskolai korlátokon tulcsapongó szellemét nem szerették. Így történt, hogy a theologiát elvégezve, ugyancsak a debreczeni kollégiumban a költészeti osztály közkedvességü tanítójává lett. De a rideg iskolai élet ellen — hol a sziv az ész rovására el van mellőzve — meleg keblében támadt visszahatás a leczkék és templomozás elhanyagolására s fegyelemelleni lépésekre ragadta, — mi által az elöljáróság kedvetlenségét vonta magára és hivatalát elvesztette. Élete azontúl folytonos viszontagságok s elvben-szenvedésben gazdag hányódások lánczolata volt. 1795-ben Sáros-Patakon a magyar jogot hallgatta, s bár a tekervényes és sivár törvény tudomány fellengő lelkét lebilincselni nem tudta , az ott talált szives baráti kör, s a szép hegyaljai természet, roncsok kedélyére jótékony befolyást gyakoroltak. Következő év őszén — midőn már Kazinczyval s az akkori irodalom jobbjaival ismeretségben és levelezésben állott — Pozsonyban találjuk, hol az 1796-ki emlékezetes országgyűlési mozgalmakban élénk részt vett, s a nemzeti lelkesedés tolmácsául szegődvén, előfizetés utján Diétái magyar muzsa" czimü heti folyóiratot indított meg, de a mellyből pártfogás hiánya miatt csak néhány szám jelenhetett meg, s a költő az év végén Pozsonyt odahagyván, ismét vándorolni indult. Komáromban ismerkedett meg Vajda Juliánával s ez ismeretség szolgált Lillához irt szép költeményei alapjául. Azonban Lillát (ki közel 70 éves korában, ugyancsak Komáromban most négy esztendeje halt meg) nőül nyernie nem sikerült, — s a leány, a szegény költőt, mellőzvén, kezével vagyonos üzért boldogított. E körülmény Csokonai érzékeny kedélyére akkor nyomasztó befolyást gyakorolt, de lelkének rugékonysága nemsokára ismét visszatért, bizonyságául, hogy szenvedélye, nem annyira mély, mint heves volt. De ettől kezdve az azelőtt is kedvelt kalandos élet második természetévé vált, ugy hogy az 1798-ban Csurgón a derék gróf Festetics György által számára alapított reform, gymnasiumi költészeti tanszéket rövid másfél évnél tovább betölteni képes nem volt, s 1800. tavaszán Somogyot odahagyva, „önérzetével és zsebében két forinttal" visszaindult Debreczenbe. Itt élt azontúl anyjánál, a barátságnak és a múzsáknak; időközben Pesten is gyakran megfordulva s müveinek kiadót keresve, de hiában, mig az 1802-ki nagy tűz által anyja nádfedeles háza, kertjével s benne a rózsalugassal és öreg bodzafával — lángok martalékává lett. A folytonos izgalom és éjszakázás egészségét is aláásták, s mint annyi jelesünk, meghalt legszebb korában, 1805. jan. 28-án, 32-ik évében, midőn épen rég tervezett nagy nemzeti hőskölteménye kidolgozásához akart kezdeni, mellyre már több évi tanulmányt fordított. Az életében sokszor félreismert s üldözött költőt szülővárosa kiváló tisztelettel és megilletődéssel kisérte örök nyughelyére. 1818-ban a gróf Festetics György pártfogása mellett tartott keszthelyi Helicon-ünnepen a Georgicon kertjében emlékére élőfát ültettek; 1823-ban Ferenczy István, az első magyar szobrász a debreczeni főiskolai könyvtár számára márvány mellszobrát faragta; 1836-ban pedig biharmegyei tisztelői, 80 mázsás vasgulát emeltek a gazdag szelleméért s széles ismereteiért társaséletben is közkedvességü lantos sírjára. *) — De a „Csikóbőrös kulacs", „Parasztdal", „Szegény Zsuzsi", „A reménység"-hez irt óda stb. halhatatlan szerzője a nemzet szivében emelt magának el nem muló eleven emléket. Művei számos kiadásban s legjelesebb összeállítással a Toldy Ferencz által szerkesztett „Nemzeti könyvtáriban forognak a közönség kezén. Legközelebb Heckenast gyöngykiadásában jelentek meg válogatott költeményei, szintén Toldy Ferencz által kiszemelve. Az utolsó budai basa. (FelvUtás.) Zilahi Károly. Történeti elbeszélés JÓKAI MÓR-tól. — A mi a csillagokban vagyon irva! szólt Ihánzáde ihletett arczczal. — Ne állj nekem elő csillagokkal, imám, én kálvinista vagyok , amit hiszek, azt erősen hiszem, hanem azután erős dolog is velem valamit elhitetni. Előttem az auspiciumok, constellatiók, horoskop felállítása, szellemidézés, mind szemfényvesztő mesterség; jó megcsalni vele a köznépet, meg a nagy urakat ; de felvilágosodott ember arra nem ad semmit. Én pedig, tudd meg, hogy Wittenbergben jártam akadémiákon; azért én bizony a ti török jövendöléseiteket sem hiszem, akár az abadir mondta is azokat neked, akár a takimi vekai-ból olvastad, akár elhagytad magadat temettetni félholtan, s ismét felásatni, hogy az alatt a más világon a prófétával beszélj. A jövendőkbe nem láthat be emberi lélek, mert az a teremtő titka. Ihánzáde figyelmesen hallgatá a fiatal protestáns szavait s néha helyeslőleg inte rá fejével. — Igazad van, fiam. Az abadir, a magától iró nád, a takimi vekai, mind szemfényvesztés, a csillagokban nincsen semmi irva; az eltemetett dervis álomitalt vesz be, attól lesz tetszhalott; a kettős látás nem egyéb, mint két embernek összebeszélése, hogy ha a kérdező mondatát ez vagy amaz igével végzi, amannak mit kell rá felelni; mikor a pergamenre hintett fekete porzó a kérdező szavára egyszerre elkezd betűkké alakulni, s feleletté válik, az nem egyéb, mint vaspor, mit egy rejtett mágneshegy a pergamen alatt járva emberi akarat után alakit. *) Ez emlék rajzát s leírását lásd alább. Sieti. A beduin. Néma síkon jár a beduin, Szivében ollyan néma kín. Néma és tán határtalanabb Mint maga a szörnyű sivatag. Arcza merő tiszta becsület, Vajh mi bánthat illy nemes szivet? 1 Tán, hogy ollyan árva, társtalan, Illy vadonban igy magába, van? Kérdik tőle : ember, jóbarát, Mért sanyargod a rideg hazát? Mért kerülnéd társas életet, Szerető családot, tűzhelyet? Nézd e tiszta szem hogy elborul, E szelid azcz hogy elkomorul : „Városokban békét hordanak, — És a puszta örökké szabad." Nemes férfiú, felebarát, Béketűrők nyernek koronát; Szenvedőkkel tűr a szenvedő, Csak múlik és fordul az idő. „Türelem, vigasztaló panasz, Gyáva lelkek keritője az. A ki tűrhet, tűrjön frank urat, De csak szolga az és az marad." — Beduin, véged van, fuss!am ott Közelitnek győztes lovagok. Egész dárdaerdő vesz körül, Mi haszna vagy bátrabb egyedül. „Egy lábig kiöltük törzsödet, Add meg magad, vesd el tőrödet." Már e szókra élve nem felel, Életét olcsón nem adja el. Nyelve helyett kardja válaszol. S olvashatni holt vonásból : Hogy ha nyerne száz új életet, Mind a százszor ekként halna meg. Vajda János.