Vasárnapi Ujság – 1859
1859-08-21 / 34. szám - Nagy-Károlyi vár és várkastély (képpel) 401. oldal / Hazai tájleirások; intézetek; népviseletek; épitészeti művek - Egy medve karjai közt (képpel) 401. oldal / Vegyes tartalmu
401 A régi Nagy-Károlyi vár és a mostani várkastély. Hiában keresné valaki e várat, többé most meg nem találná, eltűnt az, mint sok híres vár; csak a történet lapjai s az emlékezet tartják fenn egykori létezésüket. Pedig e vár hazánk egyik legkitűnőbb családjának, a Károlyi grófoknak volt régi lakhelye. E birtokot, s a körötte levő számos uradalmat, a Károlyi grófok ősei, királyuk iránti hűségük jutalmául nyerték. Már 1340. körül, az úgynevezett Kaplonyi nemből eredett Károlyi, s több más nemes családok birták Károly helységét, s mondják, hogy a magyaroknak Pannoniába való bejövetelekor Kapluny vezér lett volna első birtokosa. Később 1387-ben Zsigmond király, tekintve Károlyi László és András sokszoros érdemeit, nekik szabad ispánságot, s főbenjáróhatalmat vagyis pallosjogot (jus Gladii) adott Szatmár megyében. 1410-ben pedig már mint egyedüli birtokosait látjuk a Károlyi családot a Károlyi uradalmakban, s ezen birtokukban 1419., 1540. és 1594-ben uj királyi adománynyal megerősittettek. Az akkori vadabb színezetű kor igénylé egy vár építését, melly 1590-ben meg is történt, Károlyi Mihály kezdé meg épitését, mit II. báró Károlyi Mihály, Ádám, László folytattak, gróf Károlyi Sándor pedig bevégzett. — Az akkori idő szellemében sánczczal lőrésekkel s ellátott kőfallal volt megerősitve; az egész vár négyszöget képezett, melly a nevezetesebb erősségek közé tartozott, s nemcsak Szatmármegye, hanem átalában a tiszántúli rész megvédésére végvárul szolgált. Itt kezdé Eszterházi Miklós Bethlen Gáborral 1619-ben a békekötést, melly később az előbbinek várában mégis történt. A hires szatmári béke, mellyet gróf Károlyi Sándor Rákóczy Ferenczczel kötött, szintén e vár közelében történt, mellynek helyén a Szentháromság tiszteletére, egy kápolna építtetett, s ez máig is fennáll. Végre gróf Károlyi József 1792-ben, miután több mint két századig fennállt, sánczait betöltette, falait lerontatta, s helyére a mostani csinos kastélyt építtette. E kastély Nagy-Károlynak nagy díszére szolgál, szép angol ízlésű kerttel van övezve, melly a lakosoknak igen kedvencz sétahelye. Ha urad, kedves olvasóm, e helyre hoz, látni fogod, hogy itt is, mint mindenütt a gróf Károlyiak birtokán, rend és csin uralkodik. Egy medve karjai közt. Mult őszszel egy északamerikai katonatiszt szabadságot kapott, hogy egyszer polgárilag is mulathasson. Épen vénasszonyok nyara volt, ama szép szaka az évnek, midőn a napok mintegy sajnálni látszanak, hogy olly rövidekké lesznek, s minden erejöket összeszedik, hogy a nyár melegét még egyszer rövid időre visszaidézhessék. A fák levelei még nem hullottak, de amagus tarkaságot ölték magukra, melly lehullásukat meg szokta előzni. Némelly fajta bokrokon vidor szinü bogyók függtek, szebbek, kedvesebbek a tavasz virágainál. A természet vad virágai a legkellemesb illatvegyülékkel gyönyörködteték a Huron-tó szigetlakóit. A tiszt barátaival a szigetek közt átevezett a szabad víztükörre. A kifeszített vitorlák hintázva vitték a hajót két ottani vadász vezetése alatt a vadbivalyok és medvék átellenben sötétlő rengetege felé. Az éjt a parton alvással és főzéssel töltötték, nappal pedig apró vadászati kirándulásokat tettek, míg végre saját képein czéljukat, a távol rengeteget el nem érték. Itt a sajkát minden fényűzési czikkel együtt hátrahagyták, s magukat legnélkülöz a hetlenebb tárgyakkal ellátva megkezdék kalandos vadászatukat az ősrengeteg sürü vadonjában. — Végre elértek a„Felsőtó" kezdetéhez, hol egy borkereskedő sajkájába ültek, melly épen a tó alsó végére vola indulandó. A lefelé utazás több napig tartott. Éjjelre a sajka a parthoz lőn kötve,a jó kedvű vadászok pedig pattogó tűz körül vígan sütkéreztek, s a fűszeres nyársonsülttel gond nélkül elégiték ki étvágyukat. Jóllakás után végig nyújtóztak a puszta hideg földön, az éj zordon levegője ellen csupán egy közönséges pokrócz védvén testüket; de ez álom egészségükre vált és mély volt, a szó valódi értelmében. Egy reggel csak azon veszi magát észre a mi tisztünk, hogy szokatlanul melege van, s erősen be van takarva. A szélvész rettenetesen ordított, százados fákat tört ketté derékban, s dühösen söpörte útjában az éjjel esett havat, itt ott egész halmokat alkotván belőle. A tiszt fölébredvén, nagynehezen kibontakozott a hólepel alól, s széttekintett maga körül. A sajka és társai eltűntek. Csupán egy elszakadt kötél maradt ott, mellyet a szél ide s tova kapkodott. Társai a sarkában aludtak, mit a dühöngő hullámok tovasodortak. Tisztünk egyedül, elhagyatva látta magát a hóval fedett vadonban, eleség és vezető nélkül, száz meg száz mérföldnyire minden civilisajtótól. E rettentő helyzetben csak azon remény vigasztalta még némileg, hogy a sajka visszatér esid érte. A lemenő nap még ott találta őt, ki várt és őrködött éhség és aggodalmak közt. Egy medve karjai közt.