Vasárnapi Ujság – 1860
1860-12-23 / 52. szám - Adatok Petőfi halálához 635. oldal / Történeti czikkek; régiségek s rokon
035 Kakas Márton levelei. Adatok Petőfi halálához. TÁRHÁZ. CXXXIV. „Haynau-album." Miután a sasokkal elbántunk s a macskazene-saison utcunque bevégezni látszik körútját, következnek a spitzlik felfedezései. Mi az a spitzli? Az egy olyan gonosz ember, aki szép szin alatt kiveszi a hazafiakból, hogy miről gondolkoznak? azt rögtön besúgja a politzeynak,s kap érte évi fizetést — busásan. Rettenetes hivatal, ha igaz. Hanem hogy miért adjon az érdemes politzey milliókat ki azért, hogy megtudjon valamit, amit ingyen is szemébe mondogatnak neki ? azt bizony nem tudom. Hiszen csak a hirlapokat kell sorban olvasnia, csak a közgyűlésekben egy székre leülnie s megtudhatja minden beléptidíj nélkül, hogy mi bizony és minden magyar ember, még ha magyarul nem tud is, jobban szeretjük hazánkat, mint életünket; gyűlöljük az elmúlt rendszert, mint az eredendő bűnt; óhajtjuk a szabad intézményeket, nem győzzük a fölösleges terheket, nem engedünk elvenni semmit, a mi a mienk, s nemzetünkért élünk halunk! Mit akarhatnának hát megtudni? Magyar ember nem jár kel titkokkal a gyomrában; ami a szivén, az a nyelvén. Mire való volna itt a spitzli? Nem megmondta-e ezen dolgokat ezelőtt egy évvel, két évvel minden lapszerkesztő a rendőrfőnöknek szemtül szembe? Kellettek ide titkos kihallgatok? Oh bizonyára, ahol olyan nagy a férfibátorság a szabad szó kimondására, mint nálunk, nagyon rosz keresetük lehet a kémeknek, — ha vannak. Hogy velünk egyet nem értő, másfelé érdekelt emberek vannak, kik összeülnek egyik másik főhivatalnokkal, szörnyűködni a kávéházban hallottak fölött, azt hiszem; — de hogy azért a kormány nekik pénzt adjon, azt nem hiszem. — Oh nem. Kérem alássan, a Bach rendszer alatti kormány azért fizette a megye főnökeit, szolgabiróit, rendőrhivatalait, hogy neki így referáljanak : Magyarországon mindenki nyugodt és boldog, a nép úszik a jólétben és a miniszterekért imádkozik; a táblabiró meg van ijedve és hallgat. Csend, rend és megelégedés mindenütt!" És ha akadt egy kerületi főnök, ki elég bátor volt a kormánynak azt mondani: „az nem igaz, a nemzet zúgolódik, igy és igy beszélnek és még majd tesznek is!" dehogy adtak neki érte pénzt! sőt azt mondták neki : „mein Herr! a többi négy kerületben boldogság és öröm virágzik, csupán a tiedben van elégületlenség; eszerint te képtelen ember vagy!" s elcsapták a hivatalából. Ugyan mire kellett volna nektek a spitzli? kik rendszert csináltak az önámításból.— De hát a Haynau-album? Az már csak tény? Megmondom, hogy mi az a Haynau-album? Ez egy üdvözlő versezet, mely kőmetszetben a nevezett tábornok köszöntésére jelent meg. A vers, az igaz, hogy nagyon gyönge. Tartalma az, hogy az érintett hadvezér íme helyreállítá a rendet és nyugalmat stb. Ez alá van írva mintegy háromszáz embertől, akik közöl legalább kétszázkilenczven tökéletesen ismeretlen név : mint mondják, kis szatócsok, külvárosi suszterek, kurtakocsmárosok , más efféle osztályú urak. Egy-két ismerős nevet is találni köztük, akiket az ember kissé megmosolyog. Az egész dolog 1860. végén nagyon humoristikus színezetű. Ebből támadt aztán az úgynevezett feladók sorozata, de az már régen túlszárnyalta a Haynau-album törzsvendégeit; ez már az ezeresben jár. Minden osztály, minden kissé emlékezetes nevű ember bele van sorolva; különösen kijárt a részük a kávésoknak, vendéglősöknek és a prókátoroknak. Eleinte elszörnyűködött az ember rajta: „hát ez is? hát még ez is?" utóbb aztán annyira egyetemessé lett a kategória, hogy az ember átlátta, hogy hisz ez csak privát mulatság. Egyszer egy társaságban egy igen derék barátom szörnyen bizonyozott rajta, hogy be kell ebben valaminek lenni, mert ime ő kapott egy névtelen levelet, meg is mutatta, s abban igen sokan voltak rendőrkémekül kijelentve : — még nem végezte a speedhet tisztelt barátom, midőn levelem érkezik, felbontom s elolvasván, odanyújtom neki : „ne kedves barátom, itt van a levelednek a párja, ugyanez a kézirat, csakhogy itt már te magad is benne vagy a sorozatban." Ekkor aztán ő is rátért, hogy talán mégsem olyan hitelesek ezek az anonym levelek. Most olvasom több lapban egyszerre, hogy egy ügyvéd, kit szintén kémnek hirdettek, sans facon, minden teketória nélkül azt mondja e hir terjesztőinek, hogy ha ezt be nem bizonyítják felőle, hát „alávaló gazemberek." A kifejezés nagyon inparlamentáris, a phrasis nagyon nem irodalmi, a védelem nagyon drastikus, hanem a helyzetet borzasztóvá teszi. Ha már most valaki ezt a hírt tovább adta, micsoda képpel találkozik ismerőivel, azt tudva, hogy hirlap utján legazembereztetett? Hogy vehessen magának elégtételt? S jaj annak a státusnak, ahol az emberek meggyalázva is szeretnek élni! — Azért tegyük le a kezünkből ezt a veszedelmes fegyvert; ha valaki hazaáruló, mondjuk a szemébe; akadályozzuk meg, hogy ártson; térítsük meg, vagy semmisítsük meg; de valakit orozva megölni, erkölcsileg semmivé tenni, suttogva, tudtán kívül elejteni, nem magyarhoz, nem férfihoz, nem szabad emberhez illő feladat! Kakas Márton: A tudósítások egymást érik. Örömünkre szolgál azon közérdekeltséget látni, mely már egy egész kis irodalmat teremtett, de anyagul a később eljövendő igazságos történetbúvár számára. A mai nemzedék, midőn ez adatokat összehalmozza és érdekkel kiséri, csak kötelességét teljesiti. — Ezúttal azon levelekből markoltunk ki néhányat, melyek Petőfi életbenléte mellett akarnának tanúskodni. Az olvasó látni fogja, hogy vigaszt, reményt, azok igen keveset nyújtanak. XVI. Csongrádi névtelen levél. Csongrád, nov. 11. Honfiúi kötelességemnek vélek megfelelhetni, ha Petőfi Sándor költőnk élettörténetéhez némi felvilágositó adatokkal járulhatok. Én Petőfi Sándorral, 1849-ik év augusztus hó 10-én — midőn Schlick tábornok Nagy Sándor tábornokkal Arad környékén csatázott — tehát a segesvári csata s a világosi fegyverletétel előtt — Aradon Rech timármester házában, találkoztam. Én Petőfi Sándort személyesen ismertem, s a köztünk történt szóváltások egyikére nevezett Petőfi Sándor megjegyzé, miként ő Meszlényinétől jő — ki akkor nevezett Rech timármester házában lakott. — Én elváltam tőle, s hogy azután Petőfi Sándor hova s merre távozott, nem tudom,de ezen kétségbe nem vonható körülményt Meszlényiné igazolhatja. Biharmegye Miske községében földbirtokos Bárányi, felvilágosítást adhat arról, hogy : 1850-ik év telén Petőfi Sándor költőnk, minő viszonyok és körülmények között vette igénybe vendégszeretetét ? Veszprém megyéhez tartozó Marczaltő uradalom tulajdonosnéja, báró Tsztricz, született Amadé grófnő tudhatja, hogy Petőfi Sándor 1850-ik évben — midőn nála Jozipovich Antal, túrmezei grófnő tartózkodott — mily időben és kiknek társaságában volt? Viszonyaim nem engedik meg, hogy az általam elősorolt körülmények valódiságát nevem aláírása által is támogassam,ennélfogva kénytelen voltam azon egyének nevét megnevezni, kik felvilágosítással szolgálhatnak. — Hogy ezt tenni fogják, kétségem nincs. *) — K. S. K. XVII. Vadona János levele. Pest, nov. 18. Reményim látkörét gyakran sötét köd leple boritja el, emlékembe jutván a többi közt, Petőfink eltűnte. A kétségek némi eloszlatására járulok soraimmal. Mult év nyár utolján Pécsett időzvén, összejöttem bizonyos Kaboda A. nevű, keresztül-utazó okleveles gyógyszerészszel. Többi közt szóba jött Petőfi kétséges eltűnte, megnyugtatásunkra erősité, hogy 1859. végével s a következő évben Békés-Csabán rejtőzött Asztalos nevű barátjánál, és ott gyakrabban látta. Kérdésemre, hogy onnét hová lett ? nem tudott határozott feleletet adni. Él-e a két nevezett egyén és hol ? jelenleg azzal nem szolgálhatok, talán nyilatkozatomra felszólalnak. XVIII. Kiss Elek levele. Szil-Sárkány, nov. 24. Már három izben közöltettek a Vasárnapi Újság hasábjain Petőfi halálát bebizonyitani akaró adatok, azonban a kérdés — mint tudjuk — máig is oldatlanul maradt. **) Részemről azt mondom, jobban is szeretem igy. Én tudniillik soha nem tudtam hinni, mikép oly nagy lett volna bűnünk, hogy érdemesek lettünk volna oly nagy büntetésre, hogy egyszerre mindentől megfosztassunk. Hittem s ugy hiszem, nem egyedül valék e hitben — hogy azon égi láng, melynek végellobbanása helyét és idejét keressük, nem aludhatott ki egészen, csak hamu alá rejtőzött, nem akarván világitani a rémes sötétségben, minthogy az emberek ugy sem melegedhettek volna nála, s a roszakarat még végkép ki is olthatta volna. Elrejtőzött, hogy ha majd ismét feljő a hajnal, annál dicsőbb legyen ragyogása. Ez volt hitem mindig, s szinte jólesett lelkemnek, hogy ezen — oly sok ezrekkel közös hitem, a Vas. U. törekvései daczára is meg nem rendíttethetett. Meglehet, hogy ez csalóka hit, hiú remény, de én Arany szavai szerint „hiszek és remélek boldogabb időket," s ezen esetben — véleményem szerint — jobb a kétes remény, mint a szomorú valóság! Hogy pedig e hitem és reményem nem fellegvárra épült, azt ezennel két adat által igyekszem bebizonyítani, mely adatok tehát Petőfinek nem halálára, hanem életére vonatkoznak. Azonban szerkesztő úr ismét fájdalmasan fog felsóhajtani : íme, itt megint egy ember, ki csak „azt mondják" után beszél, maga pedig nem látott semmit! És ebben önnek teljesen igaza van. De ha azt mondom, hogy olyan két egyén után beszélek, kiknek szavaik valóságában úgy tudok hinni, mintha magam láttam és tapasztaltam volna mindazt, mit elmondandó vagyok, úgy e két adat mégis érdemes némi figyelemre. Ámbár meg vagyok győződve, hogy az illetők kisebb körben mondott szavaikat a nagyközönség előtt is bátran el merik mondani, de minthogy ezt még eddig — s talán elvből — nem tették, ugyanazért neveiket én sem nyilvánítom, ámbár magántudakozódásokra mindenkor kész vagyok azzal szolgálni. Az első adat a következő : t. G . . . J. úr, jelenleg kerületi jegyző Bán Sopronmegyében, — a forradalom alatt székely lovassági százados, mint ilyen a gyászos eredményű hadjárat bevégzése után a császáriaktól haditörvényszékileg halálra ítéltetvén, menekülni kényszerült, s mint *) Igen sajnáljuk, hogy e levél írója nem írja ki nevét. E titkolózás okát most, a megváltozott politikai viszonyok között, nem értjük. Mindenki belátja, hogy e tárgyban tett nyomozásainknak a kegyelet érzésén kívül semmi más czélja nincs, mint egy históriai tény kiderítése. Ezen most senki sem fog megütközni. — Szerk. ** E levél kelte óta több új tudósítás érte egymást lapunkban. — Szerk.