Vasárnapi Ujság – 1860
1860-12-02 / 49. szám - Adatok Petőfi halálához 599. oldal / Történeti czikkek; régiségek s rokon
599 Adatok Petőfi halálához. (Ismét három levél, melyek elseje érdekes részleteket közöl a segesvári csatári és csatatérről; a másik kettő korábbi levelek téves állításait czáfolja.) XI. Thaly Kálmán levele. Pest, nov. 25. Tisztelt szerkesztő ur! A nyarat és az ősz egy részét Erdély beutazásával töltöttem. Részletes b uti vázlataimat világ elé szándékozom bocsátani, addig is azonban, mielőtt ez megtörténhetnék, elmondom önnek, amit Petőfire vonatkozólag megtudhatok. Sept. 13-án Fejéregyházára mentem,a régi várkastélyt, s az ezen helység és Segesvár közötti csatatért megszemlélendő. A kastély érdemekben megőszült birtokosa, gróf Haller Ferencz, ki mint Bemnek 1849-ben egyik seregparancsnoka, később az Újépületben és Josephstadtban —honnét csak pár éve szabadult ki — sokáig fogva volt, a legnagyobb szivességgel fogadott. Az első órákat a szép régi, de a forradalomban sokat szenvedett kastély megtekintésével töltöttük el. Alkonyat előtt kimentünk az országútra dűlő kertbe, melynek keleti oldalán egy magas, emeletes, szintén a forradalom alatt rommá lett kerti lak áll. Enek tetejéről, honnét az egész tájra felséges kilátás nyilik, néztük át a vidéket, illetőleg a segesvári harcztért, melynek azon része, hol a magyar seregek állottak, Fejéregyháza határában fekszik. A csata egész folyamát, s egyes részleteit a derék gróf — ki abban maga is személyesen résztvett— legélénkebb színekkel festé le előttem. Ki a helyszínét ismeri — pedig ez vagy szemmellátás, vagy rajz nélküli leírás által változatossága miatt alig eszközölhető — csak az szerezhet magának tökéletes fogalmat a csatáról, s az értheti meg Bemnek azon — hogy úgy mondjam — tul vakmerőségét, hogy egy 42 ágyúval ellátott, 18 ezer emberből álló sereg ellenében, mikép mert harczot kisérteni 2800 emberrel s 8 rész ágyucskájával. Mert bár ez igy vala is , mindamellett, ki a csatatérrel, és Segesvár fekvésével ismeretes — lehetetlen, hogy meg ne győződjék afelől, miszerint ha — a tervhez képest — Kemény Farkas Maros-Vásárhely felől első vala, s azon oldalról megtámadja az ellenséget , egy orosz sem menekül ki Segesvárból. De Kemény Tordánál egy napot késett , emiatt veszett el Ceeltcl. Bár a harczról némi részletet most csak a Petőfi dolgáért írok is : okvetlenül szükségesnek látom, a helyiségről legalább némi fogalmat adni. A Nagy-Küküllő folyama Udvarhelytől Segesvár irányában lefelé haladván, magas hegyektől környezeti völgyületet foly át. E völgy egyik katlanszerü kanyarulatában fekszik a festői ódon Segesvár, s tőle alig félóra járásnyira Udvarhely felé Fejéregyháza. Ezen helység és Segesvár között a hegység mindinkább összeszorul, olyanformán, hogy közvetlen Segesvár mellett egy majd egész meredeken kinyúló hegyfok áll; — e hegyfok aljáról tüzeltek az orosz ágyuk, mig tetején a jobb szárny , az orosz gyalogság állott, állotta meg megujuló rohamait a Bem balszárnyát képező honvédségnek, mely az átellenes hegy erdős tetején volt felállitva , feladata az orosz jobb szárnyat rohammal áttörni, s ágyúik mögé kerülni. Azon, szintén a völgybe alányuló, de lejtős oldalú hegy — melyre a magyar gyalogság volt helyezve — Fejéregyház közelében s határában esik és amazt dominálja. E hegy lejtőjére állittatá Bem a maga nyolcz ágyuját, mig jobb szárnyán huszársága , a Kossuth- és Mátyás-huszárok küzdöttek a túlnyomó orosz lovasság ellen, lenyúlva egész a túlsó meredek hegyek alját mosó Küküllő partjáig. Az 1849-iki év julius 31-ik napján volt —beszélő a lelkes gróf — délelőtt 10 óra tájban, midőn a hegy lejtőjén Bem mellett állottam, ki is akkor mozdonyoztatá le ágyúit, s azok elhelyezését személyesen rendezé. Petőfi ekkor szintén Bem közelében időzött. Egyszerre észrevesszük, hogy a segesvári uton porfelleg verődik, s felhőiből lándzsák erdeje villan ki. Scarlatin tábornok vezette hadra a kozákokat. — „Die Kanon her! — kiáltott az öreg — ich will szelbst szieszen!" S azzal sajátkezüleg irányzá meg a legközelebbi ágyút. A lövés — legelső e csatában — eldördült, a tizenkét fontos jól odavágott a porfelleg közé — s Scarlatin generálist lehordó lováról. (Most is ott áll síremléke, az országútnál néhány ölnyivel félebb.) Így kezdődött el a csata. Az ütközetre kivonuló orosz seregek — kiknek vezényletét most már I. Haydte vette át — tábornokuk holttestével szemben találkoztak. Rosz omen. A tüzelés azonban mind hevesebben folyt. Az oroszok a hely szorossága miatt teljes erejöket ki nem fejthették, másfelől meghallván, hogy Kemény Farkas minden pillanatban hátuk mögött teremhet : lovasságuknak jó részét tehát azon oldalról zárták készen legalább az első roham visszaverésére. Déli 12 és 1 óra között Bemnek ágyúi már kezdettek áthevülni, míg az oroszok mindig frissekkel dolgozhattak, — azonban tüzéreik átkozott roszul lőttek. Majd kevés idő múlva két magyar ágyú — olyan Gábor Áronféle, harangmassából öntött — szétpattant. S a magyarok már-már lankadozni kezdenek. Epedve várták : mikor fognak már túl felülről megszólalni Kemény Farkas ágyúi? De azok nem szólaltak meg. Kemény még mindig nem érkezett. Bem gyalogsága már ötször ostromolta meg a szemben fekvő meredek hegyet , s ötször vezetett vissza a mindig ájuló orosz csapatok által. Azért folyvást puskáztak egymásra. Az ágyuk azonban gyérebben dörgenek. Egyszerre — mintegy fél háromkor — egy lengyel káplár szökött át az ellenségtől, tizennyolcz orosz közlegénnyel. Ez figyelmeztetéseinet, hogy még csak két óra folyásáig tartsa a tüzet, s az oroszok bizonyosan meg fognak retirálni, mert már 600-nál több halottjuk van, s a katonaság lankad. A magyaroknak ekkor még alig volt 60—80 halottjuk, de sebesült — különösen a gyalogság között — számos. Bem erre kettőztetett erővel ujita meg a csatát : a tüzelés rettenetes lőn, két orosz lőporszekér a légbe röppent. Petőfit Haller ez idő alatt többször látta az ágyuk háta megett a hegyfordulat lábánál ülni, azon 20—25 huszár közelében, kik oda ágyufedözetkép voltak felállítva. Ott ült Petőfi a csata alatt, leheveredett a gyepre, s egy térdére fektetett papírdarabra valamit jegyezgetett. Ezalatt az orosz sereg azon részéből, mely a Kemény Farkas ügyelésére volt rendelve, kivált mintegy két század kozák, s megunván a hosszas várakozást, s látván, hogy Kemény nem érkezik, elkezdett a Maros-Vásárhely felé vezető út, s a Küküllő jobb partjáni hegyek között előrehaladni. Fölérve e hegyek egyikére , Fejéregyház irányában, a magyaroktól észre nem vétetve a völgybe aláereszkedtek, s a faluban, a leégett kastély mögött végig haladva ráütöttek azon 20—25 huszárra, kik Bem ágyúfödözetét képezték. A jobb szárnyon küzdő huszárság a lármára hátratekint, s látván, hogy a kozákok hátuk mögé kerültek, megfutamodik, mire a nyomukban özönlő orosz lovasság a védtelen maradt ágyukra csap, s a tüzérek között irtóztató pusztítást visz végbe. A kozákok között az óriás erejű és bátorságú Zeyk Domokos vágott utat Bemnek, kivel Haller is vele volt. Azon pillanatban — mondja ez utóbbi — midőn visszavonultak : látta ő jobbra tekintve, hogy Petőfi azon 20—25 huszár végromjaival küzdő kozákság elől alig 25—30 lépésnyi távolban futott az úttól föl a hegynek, az ezt boritó erdő felé törekedvén. Az erdő azonban a hegy aljához még jó messze van, s ő gyalog, üldözői lovon, tőle alig 25—30 lépésnyire. Hogy elérhette-e az erdőt? vagy a kozákok által leöletett? Haller azt már nem láthatta, — mert ő Bem megmentésével volt elfoglalva. Többé aztán nem is látta ő Petőfit, pedig Bemnek további táborozásaiban is részt vett. Különben — föltéve, az ezek szerint nagyon valószínűtlen körülményt — hogy t. i. Petőfi a kozákok elől szerencsésen az erdőségbe menekülhetett volna , még ez sem bizonyítja, hogy e harczban el nem veszett : mert midőn a rend teljes megbomlása után a sokszoros rohamokban kifáradt gyalogság a többi sereg után — állásából a most már támadó orosz balszárny által is szoríttatva —előszállongott volna, az az egész völgyet, s oldalokat elborító, s tábornokuk és 700 bajtársuk veszteért boszul lihegő oroszok által igen csekély kivétellel lekonczoltatott. Azok közöl pedig, kik az erdőkben szertebolyongának, némelyek sebeikben vérzettek el ápoláshiány miatt, másokat pedig az ellenséges érzelmű szász és oláh nép vert agyon. Ezeket hajlám a leghitelesebb szemtanutól, gróf Haller Ferencztől, ki nemre vonatkozólag még igen sok érdekeset és jellembevágót beszélt, a mi már szintén mind a história tulajdona, majd másutt elmondandom. Másnap végig mentem a csatatéren, elborongtam a még itt amott látszó harczi sirok fölött, lelkem elborult a fájó emlékezettől, midőn hosszasan gondolkodom az elveszett csatáról és elveszett költőről. Azután beszéltem egy segesvári polgárral, ki az elesettek temetésénél személyesen jelen volt, s állítja, miszerint ő szintén látott egy mellén pikával átütött szőkeszakállú és bajszú embert, zsebeiből kiforgatott irományokkal,mint ezt a V. U. egyik — Petőfi haláláról irt—a tudósításban is olvashatni; csakhogy e holt — szerinte — az úttól kissé fölfelé, az emlitettem hegynek lejtőjén feküdt, mint ez a gr. Haller elbeszélésével is teljesen összehangzó. Igy tehát ő azon, a reserva-huszárokra rohanó s a csata sorsát véletlenül eldöntött kozákság által öletett volna le. — A magyar halottak száma — úgymond a segesvári polgár — ezeregyre ment, kik közöl sokakat az erdő széléről hordtak le, mely körülmény bizonyítja,hogy épen az erdő aljánál — merre Petőfi törekedett — dühöngött erősen az öldöklés a csata után. A kozákok rohama, — és igy valószínűleg Petőfi halála is — délutáni 4—5 óra között történt, gr. Haller és e polgár szerint. Még mielőtt Segesvárott jártam volna , utaztam le a borszéki fürdőből Gyergyón át Csikba. Szárhegyen kocsit cseréltem. Egy jó értelmes arczu székely fuvarosom akadt, kinek világos kékkel szegett nadrágjáról azonnal észrevettem, hogy egykor a székely huszárok között szolgált. Szóba elegyedtem vele. Kisült, hogy a forradalomban Bem alatt harczolt. Elő kezdem hozni a forradalmi csatákat, s mennél tovább haladtunk, és így mennél jobban ismerkedtünk , az én székelyem annál nyiltabbá lőn. Utóbb a segesvári csatáról is előkerült a szó. Kérdezem, hogy ott volt-e? — Vagy igen, eédes úrfi, ott es ott valtek! A Beem apót midőn kihozok a bajból, igaz székely hitemre mondom, nyolcz kozákot küldeek a más világbaa! De egy rusnyagyeekja ugyancsak felül es vágna! S ezzel levevé kalapját, s nagy csontos homlokán valóban egy mély görbe forradás tanusitá, hogy székelyem valót beszél. Majd Zeyk Domokos hősi halálát is elmondá, állitván, hogy ő szintén Zeyk közelében harczolt, s egyedül jó lovának köszönheti menekülését. — Ott estek el Petőfi és Teve utána a jó atyafi, nem kis bámulatomra, TARHAZ.