Vasárnapi Ujság – 1861
1861-03-10 / 10. szám - A magyar írók segélyegylete. Pompéry János 116. oldal / Vegyes tartalmu
116 völgyeit lakó magyar oroszok intelligentiája ama fonákul magyarosított, s a magyarokkal egy sorsban osztozó ruszinokra mázolt elnevezést, mint : „Rusznyák csordás," „Rusznyákok szokásai" stb. Uraim! az ily ferde s fülhajgató elnevezések ellen részünkről már 1848-ban a minden magyaros érzelmekben osztozó magyar oroszok, vagyis ruszinok egyházi főnöke, a mindnyájunk által mélyen tisztelt és szeretett Popovics Bazil, érdemekben megőszült munkácsi püspök ő matga, a rusznyák elnevezés ellenében a hírlapok hasábjain is már felszólalt rala. — Mert e ferde s fület sértő rusznyák szó annyit tenne, mint nőtt sehogyan. A magyar oroszok által pedig közbeszédben használt eredeti szó : ruszin annyit tesz, mint nőttfi. Rusz annyi, mint nőtt, gyarapodott; ellenben a rusznyák elnevezés oly formán cseng a magyar ruszin fülében, mint például, ha a magyar elnevezést más nemzet a maga nyelve kiejtéséhez alkalmazná, azt mondaná : magár, mely kiejtés mellett egy harmadik nemzet szótagához értelmét alkalmazva, annyit tenne, mint : csacsi! — Vigyázzunk, uraim! Ha magyarosítva azt írják, hogy bosznyákok, az jól van, mert van Bosznia; szerviánok, van Szerbia; moldvánok, van Moldva; románok (ad minus erant Romani), ez mind mehet; de a midőn azt írják, hogy rusznyák—rusznyákok, ezt már, megvallom, nem lehet egyébnek, mint egyenes gúnyféle kifejezésnek venni, mert Rusznyákország valamint nincsen, ugy nem is lesz soha, legalább amaz elnevezéssel; de törzse nem vala olyan, melyet rusznyáknak hittak volna. Russia van, a mi magyarul annyit tesz, mint szélesen terjeszkedett, máskép Muszkaország, „Russland." Ezért tehát,s miután már ezelőtt is az igen tisztelt magyar írói kar felkéretett, a fél milliónyi népfaj, mélyen szeretett főnöke által, hogy a ruszin nemzedék füleit hasgató rusznyák elnevezést már egyszer az irói tollából kiütögetné; aziránt én is az irodalmi Pantheonba őszinte óhajommal szállva, azt mondanám, miszerint mi jövendőben az ily fülhalgató elnevezésekkel hagynánk föl, s ezt annál is inkább, miután a Magyarország Kárpátjai tövén lakott ruszin népes fajnak már a múltban is voltak oly férfiai, kik a magyar irodalmi körben helyt foglaltak, hogy többet ne említsek : néhai Dohovics Bazil és a jelenleg élő munkácsmegyei prépost Csurgovics János ur, sőt még azt is jól tudhatjuk, miszerint Árpád hős magyar vezérnek orosz herczegnő volt a hitvese. S így tovább : Kopasz László, I. András és Kálmán királyok nem rusznyák, hanem ruszin herczegnőkkel keltek egybe. S ezért, miután még emellett ezredévi szenvedés a ruszin népet is a magyar elemmel összeforrasztotta, a tudós magyar írók e nemzedék irányában lesznek annyi ildomossággal s magyar jellegök mellett oly erélyességgel, miszerint a fonák s ferde rusznyák el nevezést a magyar legdrágább Pantheonjába ezutánra többé be nem bocsátják. S az annyira fénylő gyémántot, a magyar irodalmat, ilyféle homályos szókkal be nem boritják. — Kelt Urmezőn, jan. 30. 1861. — Rományi Illés m. k., urmezei ruszin pap. « # e Szerkesztői észrevételek. Egypár megjegyzésünk van a t. czikkiró ur felszólalására. Nem polemizálni, hanem megértetni akarjuk magunkat s békés egyetértésben élni minden nemzetiséggel, különösen a magyar oroszokkal, kiknek hazafiúi igaz érzelmeikről s a magyar irodalom iránti buzgalmukról régi idők óta birunk fényes bizonyságokkal. Készséggel adtuk ki a fentebbi felszólalást s őszintén óhajtjuk, hogy annak kívánt sikere legyen. Vájjon lesz-e? afeletti kételyeinket nem hallgathatjuk el. Ne értsen félre senki. Mi részünkről szivesen engedünk a kívánatnak s a Vasárnapi Újság nevében akár ünnepélyes ígéretet is teszünk, hogy a rusznyák elnevezés kikerülésére ügyelni fogunk; példánkat bizonyosan más írótársaink is követni fogják, de vajjon el lesz e már ezáltal erve a czél? Egyesek ígérete, példája kötelező lesz-e az egészre nézve s meg lesz-e ezáltal szüntetve az országszerte divatozó elnevezés? Mert uraim! ne nézzünk fekete szemüvegen s ne ámitsuk magunkat : ama némelyektől visszautasított nemzetiségi elnevezésekben, minők : oláh, rácz, tót, rusznyák stb. nincs semmiféle guny, sem sérteniakarás. Ez elnevezéseknek históriai és nyelvtani jogosultsága van, minek szálai oly mélyen gyökereztek, hogy azokat egyesek legkomolyabb szándékának sem sikerülhet egyszerre kiirtani. Évszázadok szokása teremté azokat s csak az idő fogja megváltoztatni. Midőn a magyar ember e szót használja : rusznyák, távolról sem gondol arra, hogy van-e annak valami nem kedvező jelentése; kimondja a szót, a mint apjától, nagyapjától hallotta s a mint a nyelvszokás megteremtette. A magyarnak szintúgy el kell tűrnie, hogy őt más nemzetek az ő ajkuk sajátsága szerint nevezzék, ahogy tudják és tanulták, s kinek jutna közölünk eszébe, ama különböző, gyakran bizony nem szép neveinken fennakadni, miket a külön népektől kapunk, u. m. : Ungar, hongrois, hungarian, ungharese, uher, wenger, wogrin stb. — kinek jutna eszébe ez ellen felszólalni még akkor is, midőn azt bizonyítgatja előttünk valami elmés férfiú, hogy a német ungar (ungar) elnevezés annyit tesz, mint : főtlen, nyers; hogy az angolok Hungary elnevezése igen közel áll az éhes értelméhez, hogy az egyszeri szláv etymologus a magyar szót is e tót értelemre vitte át : má djéru (azaz : lyukas, rongyos) stb.? Mi még az efféle enyelgések ellen sem szólunk; szokásos neveink ellen pedig épen nem akarunk tenni semmit, mert tudjuk, hogy amaz elnevezéseket nem emberek, hanem az idők teremtették; aki pedig akarja, még az Isten szent nevéből is képes lesz gúnyt űzni. Feltűnő mindenesetre, hogy az ujabb időkben épen a magyartól kívánják azt némely nemzetiségek, hogy ugy nevezzük őket, a mint ők nevezik magukat. Az oláh nem szereti a históriai jogú oláh elnevezést, hanem román akar lenni; a rácz a szerb nevet kivánja, s most a rusznyák név helyett is a ruszin elnevezés ajánltatik. Jól van, legkisebb kifogásunk sincs ez óhajtások ellen;a magyar irodalom mégis tette e részben, amit tőle kívántak, s részünkről mi is szívesen teljesítjük, a mi körünkben e kivánatokat, de ha a gyakorlat átalában mégsem felelne meg egyszerre a vágyaknak, kérjük az illeőket, gondolják meg, hogy ahhoz idő kell. És furcsa, de meg kell említenünk. A magyar nyelvnek azon sajátsága van, hogy az idegen nemzeteket épen akkor tiszteli meg, midőn a maga által gyártott elnevezéssel illeti, s gúny inkább akkor tapasztalható nálunk, midőn azon elnevezést használjuk, melylyel ama nemzetek maguk nevezik magukat. P. o. nálunk igen tisztességes elnevezések : lengyel, olasz, német (pedig ezek itthonn készült, magyar elnevezések); de mikor azt mondjuk : polyák, tallián, sváb akkor azon neveket mondjuk ugyan ki, melyeket ama nemzetiségek önmaguk használnak, de nem lehet tagadni, hogy épen ilyenkor vegyül bele némi gúny. Ne legyünk tehát türelmetlenek, s meggondolván, hogy vannak dolgok, melyeket dekretálni nem, lehet, azok valósulását bízzuk az időre, mely nem fog azoknak ellentállni. És ne gyanusitsuk egymást! A magyar irók segélyegyleti. Az ország és a müvelt világ tudja, hogy évek előtt bold. gróf. Teleki József, gr. Károlyi István és b. Eötvös József a bulcsász. helytartósághoz, majd a belügyminisztériumhoz s végre Ő Felségéhez folyamodást nyújtottak be aziránt, hogy engedtetnék meg az ínséget szenvedő magyar írók és ezek családai részére egy segélypénztár alapítása a hazafiak önkénytes adományaiból. Az ország s a művelt világ azt is tudja, hogy e kérés teljesítése megtagadtatott, sőt az e czélra minden felhívás nélkül több lelkes hazafi által beküldött összeg a rendőrség által lefoglaltatott. Azon idő bekövetkezése iránti erős hittel, midőn a jótétemény, a segélyezés is a megengedett tények közé fog tartozni, a segélypénztárt tervezők nem fordultak többé kérelmeikkel a hatóságokhoz. Midőn azonban Bécsben a német írók segélyegylete megalakult, mi kötelezetteknek érezők magunkat, ismét kísérletet tenni a tervezett segélypénztár létesítésére, s hogy ez a siker nagyobb biztosítékával történhessék, gr. Dessewffy Emil és Eötvös József báró urak felhívására az alulirt a magyar segélyegylet alapszabályait a bécsi „Concordia" alapszabályainak nyomán s az egyleti rendszabály értelmében dolgozá ki. De az alapszabályok jóváhagyás alá felterjesztése s illetőleg a közönség részvétének a segélyegylet részére felhivása azért halasztatott el, mert e részvét már nemes czélokra volt közelebb igénybe véve. Azonban a rendőrség által lefoglalt összeg a magyar kir. helytartótanács által visszaadatott s azon ismeretlen lelkes hazafi vagy honleány, ki a horvátországi szűkölködők javára rendezett sorsjáték első nyereményét nyeré, ezt, (mintegy 12,000 forint érték) a magyar írók segélypénztára alapjára szentelé. Ez adomány és gróf Károlyi István urnák 10,000 frtnyi nagylelkű alapítványa már is oly tetemes összegre gyarapiták a tervezett segélyegylet alapját, hogy annak létesítése lehetővé vált. E körülményhez járult a journalistika hivatásszerű felhívása, a több laphoz e czélra érkezett adakozás, s a tervezői időszerű és szükségesnek találták az egylet létesítésére szükséges lépések megtételét. E czélból gróf Károlyi István ur meghívására gr. Károlyi György, b. Eötvös József, b. Kemény Zs., Arany J., Csengery Antal, Toldy Ferencz, Lukács Móricz, Tóth Lőrincz, Török János urak és az alakrt a t. gróf urnái egybegyűlvén, az alapszabályokat átvizsgálták s több módositás után megállapiták s az alakitó közgyűlésig az ügy vezetését elvállalván, elnökül gr. Károlyi István, alelnökül b. Eötvös József urat kérték fel. A megállapított alapszabályok az illető hatóságnak bemutattatván, az elnökség, a mint a rendes befizetők és alapitók száma az egylet megalakulását lehetségessé teendi, az alakító közgyűlést egybehivanoja, melyen az alapszabályok véglegesen fognak megállapittatni. Addig is, mig az egylet iránt a lelkes honleányok és honfiak, valamint a hazai testületek részvéte a választandó igazgatóság által fel fog hivatni, figyelmeztetjük a t. közönséget, hogy e czélra szánt adományaikat t. Szathmáry Lajos m. gazd. egyes. pénztárnok úrhoz intézni, s az alapitni óhajtók alapitványaikat, s a segélypénztárhoz havi befizetéssel járulni kivánó tagok e szándékukat az alulirtnál bejelenteni szíveskedjenek. Pesten, márcz. 3. 1861. Pompéry János, ideigl. jegyző. Ipar, gazdaság, kereskedés. (Nyilvános kérelem a népszámlálás ügyében.) A m. Akadémia statisztikai bizottmánya által f. é. márcz. utolján végrehajtandó népszámlálás ügyében, a nevezett bizottmány a közreműködésre felkért egyházi hatóságokat s lelkész urakat pótlólag fölkéri , szíveskedjenek a rovatos táblázaton külön jegyzetben kitenni : 1) Egyféle vagy vegyes nyelvű e az illető helység vagy egyházközség? 2) Ha vegyes nyelvű, minő nyelvek divatoztak a helységben? 3) Az egyházhivek vagy községtagok közöl hányan beszélnek az illető két vagy három nyelven? E körülmények lelkiismeretes földerítését hazánk szabatos ethnografiája okvetlenül megkívánja s reméljük, hogy a t. lelkész urak az illető bizottmány e kérését is teljesitni fogják. b.— (Az ausztriai birodalmi kereskedőhajók száma) a mult évben 99-el szaporodott s most 9802 hajót tesz ki, 342.145 tonna tartalommal. b.— (A magyar kalapok) nagy kelendőségnek örvendenek. A pesti kalapgyárakba folyton nagy megrendelések érkeznek Bécsből, Bukarestből s más városokból. b.— (Magyar borok Oroszországban.) Az orosz akadémiai lap azon inditványt teszi, hogy a kereskedők most siessenek megrakni raktáraikat magyar borral, miután a szállítás most kevésbe kerül. Vajda viszhangra találjon ez indítvány.