Vasárnapi Ujság – 1861
1861-06-16 / 24. szám - A növények illata. Halmágyi Sándor 280. oldal / Természettudományok; ipar; gazdaság
A növények illata. Egy amerikai természettudós szerint. Hófehér vánkosai közt, édes álomba merülve szendereg a szép leány. Mellette virágok illatoznak, s a mint a földet és mindazt, a mi rajta él, mind sötétebb sötétebb és borítja, a mély csendet egyszerre valami lágy susogás szakítja félbe, mely a virágoktól jó. Csodálatos, nem-földi lények lebegnek és suhannak a szobában légies alkattal, tündéri öltönyben. Ah, minő tünemény! Imé, a rósa bíborkebeléből egy fenséges delnő száll ki; gyönyörű hajfonadékaiban, mint odahintett harmatcseppek, ragyogó gyöngyök csillámolnak. A kék harangvirág sisakjából bátor büszkén lép elő egy lovag, villogó kard a kezében, sisakbokrétája karmazsinpiros, libegnek a vérvörös tollak. A liliom patyolat-kelyhéből szendén fejlik ki egy gyöngéded lányka, habkönnyű, selyemlágy öltönyben, amely szerelmesen lapul üde tagjaihoz; mig a büszke tulipánból egy szerecsen merül fel, zöld turbánja felett aranyfélhold ragyog magasan. A koronavirág kapuit egy fényes uralkodónak tárja fel, aki királyi pálczát tart a kezében; körülötte azonnal fegyvernökök seregeinek elő, testőrséget képezendők. A kedves illatú várrislevelei közöl azonban hetyke ficzkó pattan elő, vakmerő szenvedély tüzétől ragyog a szeme, nini oda lép a szendergő szűzhez, gyöngéden reáhajol, s ajkait félig nyitott ajkaihoz, közelitvén, egyszerre forró csókokat nyom. Pajtásai ezalatt körülötte seregeinek, s egy szos, panaszomorú dalt kezdenek halkan zengedeztetni arról, hogy :mily boldogság volt életük, midőn még anyjuk kebelén nyugodtak, a hol a napsugár leveleikkel játszadozott, a hol lanyha szellők hüvösiték forró homlokukat, s harmat és eső égi táplálékot nyujta nekik, mig végre, ah e kegyetlen lányka jött és elszakitá őket imádott hazájoktól. Igy dalolnak, susognak és tánczolnak a nyoszolya körül egész hajnal hasadtáig, a midőn szétrebbenvén, a derengő félhomályban végkép eltűnnek . . . Eltűnnek, de midőn a nap első sugara besüt és megaranyozza a lányka arczait, nincs többé élet azokban. Hervadt virága is már, a ki elfonnyadott testvéreivel együtt, s ezeknek végleheletével az ő lelke is égbe szállott a hajnali szellő szárnyain. E rege, melyet az északi népek nagyon kedvelnek , oly szomorú, oly komor! Úgy van, de igazság rejlik benne, mint a legtöbb regében, a mely a nép ajkán él, s régi korból nemzedékről nemzedékre szállva, a jelenig fenmaradt. Ez az elrejtett igazság pedig itt az , hogy a mily kedves a virágillat nappal, ép oly veszedelmes méreg az éjjeli Mert, például, egyetlen magnolia-virág, vagy egyetlen boroszlán (Daphne, Kellerhals) a hálószobában képes lenne a halál végetlen álmába sülyeszteni a gondatlant. De vajmi kevesen bírnak csak sejtelemmel is arról, hogy mily hatalmas befolyást gyakorol egészségünkre a növények szokott kigőzölgése; alig hinnők, hogy azt, miszerint jól érezzük magunkat, s hangulatunk vidám legyen, a légkör idézi elő, mégpedig főleg a növények által. Még életkorunk is néha csak akkor győződnek meg erről, ha a legszembeszökőbb ellentétek állanak előttük. Azért lássunk némely ilyenforma ellentétet! Földünknek vannak olyan részei, ahol Istenért se terem bár egy árva fűszál se. Ilyenek az afrikai puszták vagy sivatagok. Valódi homoktengert képeznek ezek, s kinézésük még szomorúbb, még kietlenebbnek tűnik fel azon rögtöni nagy különbség miatt, ami köztük és az erdős, örökzöld tengerpartok közt létezik. A Csendes tenger partjain, a magas Andes-lánczolatok mentében is terülnek el ily élettelen vidékek. Nem lehet kimondani, mily szomorú a benyomás, amit e kietlen, sivár puszták az ember kedélyére gyakorolnak. Olyan az, mint amit a világtenger (Óceán) véletlen szomorú tükrének látása idéz elő az utasban, aki legyen bár a legvidámabb, a legjobb kedvű ember, levezetett lesz itt, s valami nyomasztó, kínos szivbeli szorongattatás vesz rajta erőt. Maga a levegő is, amely a forró homok vagy a csendes hullámok felett lebeg s aztán tovaszáll a szélnek szárnyain, még ez is bágyasztólag hat és ólomsullyal nehézkedik testre lélekre egyiránt. Midőn vishar közéig, néhány percz múlva már kitörendő , ugye, a levegő rekkenő és, valami nyomasztó nyugtalanságot érzünk ? No lám! Ezen ilyen és pedig folytonosan ilyen ám a levegő az olyan kopár vidékeken, ahol a légkör jótékony tevékenységét nem mozdítja elő, s nem tartja fenn a növényélet. És a mindennapi élet folytán nem érezzük-e még közelebbről e különbséget? De biz igen! A növények nappal egytől egyig előnyt lehelnek ki nagy bőségben. Ezért esik oly jól, beszívi a nappali levegőt, amely felfrisit és erősit. A magasabb származású lélek sokáig s derekasan küzdhet ugyan az anyagi világ befolyása ellen, de ezen földi (physicai) testhez levén kötve, annak lánczait soha sem vetheti le egészen. Kivévén a rövid, túlfeszitett öröködéseket, nincs is olyan éjszakai foglalkozás, a mely erélyesen és vidáman folyna. Ehhez okvetlen szükséges a nap világa és az éltető egészséges levegő. Ejnek idején ha valaki haraszton vagy rengetegen megy keresztül, legyen bármilyen bátor legény, akarata ellenére is elfogult, nyomasztó, aggodalmas érzet vesz rajta erőt. Mi az oka ennek? Az hogy az élő, s szintúgy lehelő növények éjjel legényt bocsátnak ki magukból, mégpedig roppant mennyiségben. Tudva lévő dolog, hogy a növények földünknek valóságos tüdői, amelyek nincsenek (mint az embernél) elrejtve a test belsejében, hanem kivül és szabadon, minden érzékünkkel tapasztalha- A schwarzenbergi hideg víz - gyógyintézet Szepes megyében.