Vasárnapi Ujság – 1861
1861-12-15 / 50. szám - Debreczeni népviselet 50. szám / Népviseletek - Buják vára 50. szám / Táj- és utiképek, Hazaiak - Debreczen város főpiacza 50. szám / Táj- és utiképek, Hazaiak - A magyarok régi vallásos szertartásai. Kondory József 589. oldal / Történeti czikkek; régiségek s rokon
A Vasárnapi Ujság hetenkint egyszer nagy negyedrétben 1% ivén jelenik meg. Előfizetési dij Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai uton külön a Vasárnapi Újságra félévre 3 ft., a Politikai Ujdonsagokkal együtt 5 ft. nj pénzben. — Az előfizetési dij a Vasárnapi Újság kiadó hivatalához (Pest, egyetem-utcza 4. szám) bérmentve utasítandó (Szerkesztőségi szállás : magyar-utcza 1. szám.) A magyarok régi vallásos szertartásai. Xenophon azt hivé , hogy egy nemzet sem létez, melynek istentisztelete nem volna. Hogy az Istent lélekben és igazságban kell tisztelni, és hogy az istenség az áldozatokban semmi gyönyört nem talál, a régi bölcsek közt felállított elv volt. Hogy régi eleink sem voltak e részben hátra, bizonyitja vallásbeli szertartásuk, melylyel az Istent tisztelék, és melyet a szertartások külön ágazataira felosztva taglalandunk. Ilyenek voltak szent helyeik (kevernetek.) Templomaik, egyházaik őseinknek nem voltak, valamint a finneknek sem, kik az isteni tiszteletet, —áldozattétel szertartását — hegyeken, fáknál, kőhalmoknál, kutaknál és tavaknál tartották. Hasonló helyeken kellett véghez vitetni őseink szertartásainak is, mert a szabolcsi zsinatban hozott határozatban épen a forrásoknál, kutaknál, fáknál vagy köveknél való áldozattételek tilalmaztatnak. Hogy régi eleinknek nem voltak templomaik, bizonyítja azon körülmény is, hogy a keresztyén hit felvétele után, valahányszor régies vallásukra visszatérni akartak, mint Sz. István, Aba, Péter, András és Sz. László ideje alatt, mindannyiszor először is a templomokat kezdték pusztitani. Innen is szabad következtetnünk, hogy őseinknek a keresztyén hit felvétele előtt templomaik nem voltak, hanem imáikat, istenhezi hálájukat erdőkben, ligetekben, tavaknál vitték véghez, mintegy jellemezve azon képletet, hogy ők azon láthatatlan Istent tisztelik, ki a nagy természetben elrejtve van. Hogy őseink talán különös előszeretettel, diófánál szerették jvégezni isteni tiszteletüket, — a diófának hagyományos előszereteténél fogva igen valószinü. Népköltészetünkben igen gyakran emlegettetik az aranyos, bogas diófa, sőt egy bordal jó kivánságát avval végzi : adjon ágas-Isten minden jót, diófából koporsót. Annak gyakori előfordulása példabeszédekben, mint p. o. azt gondolja, mind övé a diófáig, nagy keletére mutat. A dióverés bizonyos szakát jelenti az évnek. September elejét, az akkor eső vásárokat rendesen dióverő vásároknak nevezik. Az atyafiságot, sógorságot ágasbogasnak nevezi a magyar, mint a diófát, mely szintén eleink régi nemzetségekre való felosztására utal. (L. erről Erdélyi J. Népdalok II. k. 421 old.) Az ily Isteni tiszteletre kijelölt szent helyeken nem csupán imádkozni és áldozni gyűltek össze apáink, hanem hogy néhány napig atyafiságosan együtt társalkodjanak, vendégeskedjenek és örüljenek. Szent László király törvényében több izben előfordul a magyar vallás elnyomását tárgyazó lapides szó, mely nem egyebet, jelent, mint az áldozatokra kijelölt szent helyeket, melyeket régi eleink keremetnek neveztek. Az ily helyek kövekkel voltak keritve melyek közepén volt a tüzelő hely, hol az áldozatokat elégették, s Sz. László alatt egy ökör büntetés terhe alatt tiltva vol szertartásokat e helyeken gyakorolni, mint azt a szabolcsi zsinat, nyiltan hirdeti, mely 1092-ben tartatván, ott ilyforma törvény hozatott : „Quicunque ritu gentilium juxta puteos sacrificaverint, vei ad arbores, fontes et lapides vota obtulerint, reatum suum bove luant. Aldozatjaik. Minden nemzet kezdettől fogva, a történet tanúsága szerint az isteni tisztelet kifejezésére legczélszerübbnek tartotta az áldozatot, mint az Istenség iránti köszönet, háladatosság, hódolat és tőle való függés megismertető jelét. Igy áldoztak ősapáink is, mint erről emlékszik Béla király névtelen jegyzője, midőn ,igy szól : „Minekutána Laborcza serege megveretett, maga pedig futtában megragadtatván, egy folyó partjánál felakasztatott volna, Álmos herczeg az övéivel Ung várába bemenvén, a halhatatlan Isteneknek nagy égő áldozatokat tettek. Ugyanazon helyen kövér lovat leölvén, szokás szerint nagy áldomást tettek. „Valamint Árpád herczeg is, és főemberei midőn tudósitást vőnek Szabolcs, Tass, Töhötöm szerencsés győzelmeiről s hóditásairól, nagyon megörvendeztek, és szokás szerint nagy áldomást tettek." Ugyanaz más három vezérről igy ir : „Midőn pedig Lehel, Bulcsu és Botond a többiekkel egészségesen baj nélkül nagy győzelemmel másod izben Árpád vezérhez visszatértek, nagy örvendezés támadt az egész vezéri udvarban és nagy áldomást tettek." De nem csupán háladatosság jeléül, hanem uj kegyelmek és jótétemények nyerése végett is tétettek áldozatok, valamint arról Theophilact emlékszik : „Annak az Istennek, ki ezt a világot teremtette, áldoznak a törökök (magyarok) lovakat, ökröket és juhokat." A magyarok előtt a lovak igen becsesek voltak, ezeken hadakoztak, ezeken éltek, és lóbőrrel bevont szekereken utaztak, azoknak tej őket itták és ebből sajtot készitettek. Nem lehet tehát gúnynak venni, midőn Árpád Zalánnak Alpárra 12 fehér lovat, drága nyereg-szerszámokkal felékitve, ajándékba küldött; nem tudtak volna ők, véleményök szerint, ennél értékesebb ajándékot küldeni. A lovakon kivül még áldoztak régi eleink más állatokat is, mint ökröket, juhokat, az ünnepély minősége szerint; a mint t. i. az áldozat különösen nagy vagy közönséges kisebb volt; vagy mint más egyéb szerződés vagy békekötés szertartásakor divatban volt. A nagyobb áldozatok közönségesen az egész nemzet érdekében tétettek, melyeknél a legnemesebb, mocsoktalan, szép, kövér-fehér lovak ölettek le. De ezeket nem égették egészen meg, hanem csak a lovak tölgyeit áldozták fel, a többi húst pedig a nép között az áldozatot benyújtó tátosok — előbb a maguk részét kivévén — szétosztották. Hogy mily eseteknél használtattak a kisebb, msáállatokból álló áldozatok, azt meghatározni nem lehet. Némely helyeken ugyanis nagy, másutt pedig égi áldozatokénak neveztetnik, mint a milyeneket Álmos és Árpád herczese& J§ tőnek; igen hihető tehát,hogy a kisebbeket megégetés nélkül jptu* wli