Vasárnapi Ujság – 1861
1861-11-10 / 45. szám - A debreczeni kastély. Jókai Mór 530. oldal / Elbeszélések - Dalmady Győző: Borcsa hugom menyegzőjére 530. oldal / Költemények - Petőfi Sándor. (Schiller után) Ifju a pataknál 530. oldal / Költemények
lilékben gazdag s ügyes fordulatai által a legnagyobb hatást előidézett beszédet, testvérlapunk, a „Pol. Usd.", a jelen év május 29-ről szóló 22-ik száma, egész terjedelmében hozá, s a ki Andrássy Gyula gróf szellemét tanulmányozni akarja, bátran utasíthatjuk beszédének ismételt átolvasására. Ifju a pataknál. (Schiller után PETŐFI SÁNDOR. «) Forrás mellett ült a gyermek, Koszorúkat kötözött, S látta őket elragadtan Tinni a habláncz között. Eltem igy röpül, miként a Forrás fáradatlanul, S mint a koszorúk, sietve Ifjúságom elvirul. Ne kérdjétek, mért búsongok Éltem rózsaidején, Minden örvend és reményei A tavasznak jövején. Ámde, az uj természetnek Ébredő hangezrede Kebelemnek rejtekében Csak nehéz bút költhető. Nem vnditnak a vigalmak, Melyeket nyújt szép tavasz; Egy köt engem csak, s közel van, S még is messze tőlem az. A kedvelt árnykép elébe Vágyva nyújtom karomat, Hajh! nem érem el s ez érzet Csillapítatlan marad. Jöjj le, jöjj, oh szép leányka, Hagyd kevély lakod falát, Majd virágit a tavasznak Kebeledbe hintem át : íme dal zeng a berekben, S tiszta zajjal jár az ér, Egy boldog szerelmű szív-pár, Kis kunyhóban is megfér. Borcsa hugom menyegzőjére. (Jul. 31. 1861.) Elhagyod a csöndes kis tűzhelyet, Melynél eddig szived melegedett, Oh, hiába fog égni már tüze, Mivel ő meg tőled melegüle! Kik szerettek, mind körülállanak, A szoba oly komor és hallgatag, Meg lehet a szívverést hallani, Mint amidőn haldoklik valaki. Nemsokára itt terem a halál, A lélek a kis lakból tovaszáll . . . Titokteljes sugárzás vesz körül, Mintha mindent látnál már messzirül. Nem kérdezzük, hova mégy? hol leszesz? Tekintetünk az égen tévedez; Istentől jött a hívás, szállj tova, Menyasszony vagy, légy a menny asszonya! Dalmady Gyözö: A debreczeni kastély. Regény. — JÓKAI MÓRTÓL. (Folytatás.) — Legbölcsebb hadvezetőink nem kívánták soha Debreczent a had ruháinak kitenni s megőrizték azáltal városunkat kerített falak, pattantyús sánczok nélkül. Városunk ereje látszatos gyengeségében feküdt. Respectálták ezt a németek, megbecsülték a törökök, kóbor kurucz, labancz, tatár pedig nem mert belekapczáskodni. Miért akarja most Debreczen városa eddigi bölcseségét megváltoztatni? miért akar, mint egy hadviselő hatalmasság, neutralitásából kilépni ? Azért küldték-e a tudományok megszerzésére szánt fiatalságot városunkba, hogy mi ezt mészárszékre hordjuk? Azért építették-e városunkba a nagy templomokat, kollégiumokat, hogy mi azokat leégettessük? Mivé leszünk, ha a harcz koczkára fordul? A vezérek tanácsában nincs az, hogy Debreczen városát védelmezzék ők, ha előre mennek, ha hátrahúzódnak, bennünket itt hagynak, s akkor ki védelmezi meg e várost? Zólyomi Dávid látva, hogy a szónok erősen belejött a beszédbe, eléje vágott. — Hallottam ám én már ezeket mind kegyelmedtől egyszer, sgyártó uram. Ezen módon mondta el kegyelmed a debreczeni fegyveres ifjúság előtt mindezt, kinn a tiszafüredi töltésnél, s nagy jó szerencséje, hogy ott nem kaphattuk; mert bizony mondom, nem állana kegyelmed mostanság itt a debreczeni érdemes tanács előtt. Aki tábori szolgálatra adja magát, az katona, annak semmi okoskodni valója nincs, annak a vezér szavait méregetni, a harcz kimenetelén tanakodni nem szabad. Kegyelmed nagyot vétett a hadi regula ellen, midőn a tábort elhagyá s küldött társait is hazajövetelre nógatta. Ennek a büntetése katonai törvények szerint halál. És valóban nagy kegyelem történik a vezér urak részéről kegyelmeddel, a midőn megengedtetik, hogy magát nem a hadi tanács, hanem a városi magistratus előtt védelmezze , a helyett hogy mint katona, katona módon fenyíttetnék meg. — De én nem voltam katona. — Nem volt kegyelmed hadnagya a debreczeni bandériumnak? — Azon bandérium csak a társzekerek kíséretére s a vezérek beneventatiojára volt küldetve. Csupán szolgálattétel, de nem hadakozás volt lelkére bízva. — Karddal jött-e kegyelmed, vagy ostorral a táborba? — Igen is, karddal szoktunk a tanácskozásba és tisztességtételekre is megjelenni. — De a tábor nem tanácsterem, és nem urnapi parádé; a vezérek Debreczen város bandériumát méltán segítő csapatnak tekintették, így is akarták felhasználni, s ebbe a vitéz legénység önmaga is egytől egyig beleegyezett. — Csak én elleneztem, és ellene mondok most is. Minden csepp vér, melyet Debreczen város népe a csatában kiönt, özönvíz gyanánt vont vissza városunkra, minden kanócz, melylyel egy muskétát Debreczenböl elsütnek, égés, pusztulás az egész városra. Azért nem tagadom, és újra ismétlem, hogy roszaltam és roszalom a mi fegyvereseinknek csatába vitelét. Ravaszságnak nyilvánítom másodbíró uram részéről, hogy fegyvereseket küldött a táborba, parádé színe alatt, míg jól tudta, hogy azokat háborúban is fogják használni s vissza nem eresztik s ezért minden gonoszt, a mit e lépés maga után fog hozni, az ő fejére visszahárítok. Keresztszegi uram megbillenté fejét, s azzal inte a porkolábnak, hogy vigye át a vádlottat a másik szobába, mig a tanács törvényt fog tartani fölötte. — Nincs kegyelmednek semmi szava többé saját mentségére? — Saját mentségemre nincs, mások vádlására van. — Vezettessék el. A rab eltávozta után a tanács érdemes tagjainak arczulatáról jósolható volt, hogy itt most viharos jelenet fog következni : a tanácstagok, egy kettő kivételével mind nagyon örömest fogták volna Igyártó uramnak pártját, szavainak igazságától nem csak meggyőzve, de meg is hatva lévén. Hanem ez előre várhatott zajos összekapásnak Keresztszegi valami furfangos uton metszette keresztül az inát, azt a kérdést terjesztvén legelébb is az érdemes tanács elé. — Kivánják-e kegyelmetek az előttünk fenforgó esetet saját közönséges statútumaink szerint, tulajdon törvényszékünk előtt megítéltetni, vagy pedig — terhesnek találván az ítéletmondást egy hűséges társunk felett, el akarják a bíráskodás szomorú tisztét magunkról fordítani, s ezt inkább a haditörvényszékre bízzák ? Syndikus uram észrevette a kelepczét s felugrott, hogy majd mond valamit, de biró uram leültette, hogy csak várjon még, a mig felszólittatik. — A vezér urak, tudván és respektálván városunknak azon jogait, hogy ,jure gradii" még a főben járó ügyek felett is saját törvényhatóságai által határoz, megengedék, és ránk bízák, hogy Igyártó uram esetét itt pertraktáljuk és saját törvényeinket olvassuk fejére. Amit ha tenni elmulasztanánk, Igyártó uram vallja kárát, mert azon esetben azért van itt Albisi Zólyomi Dávid uram ő kegyelmessége, hatvannégy lovas hajdúval, hogy Igyártó uramat rögtön megfogatván, a táborba visszakisértesse s ott azután katonai regula szerint hadi törvény elé adja, a melynek előre látható kimenetele az,hogy Igyártó uram puskavége elé állíttatik. — Most tessék már elmondani, hogy mit akart Syndikus uram? Syndikus uram azt felelte, hogy nem akart semmit mondani. — Tessék hozzá szólani tanácsos uraiméknak, akarnak e ez ügyben ítélni? Mély hallgatás. Egy szót sem szól senki. — Qui tacent, consentiunt. A hallgatás helyeslés. Üsse fel protonotarius uram a nemes város statútumainak könyvét, pagina 72, és olvassa el, a capite a mi következik : '•'• „Der Jüngling am Rache," a nagy német költőnek, Schillernek legismertebb, legnépszerűbb költeménye. Érdekelni fogja a magyar olvasót Petőfinek ezen könnyed és hű fordítása, m lg még diákkorából származik, s melyhez véletlenül e napokban utazunk. — Szerk.