Vasárnapi Ujság – 1862
1862-11-09 / 45. szám - A villámjárta. Jókai Mór 530. oldal / Elbeszélések - Zajzoni; Görög császár leánya 530. oldal / Költemények
gyék örökös főispánja volt, azonfölül kir. tanácsnok és kamarás. Róla emlékeznek az 1649 : 88. és 1655: 29. t.czikkek. 1648-tól 1667 ig viselte a főispánságot. Három neje volt, Szécsy Éva, Ujfalussy Éva és Tarnow Petronella. Fia László mag nélkül halt el. — Pethő Gergely irja krónikájában (1665-ik évre) „Gróf Illésházy Gábor római hitre térvén, pápistává lészen." Tehát azelőtt ő is protestáns volt, mely vallásnak nagybátyja István is, buzgó hive vala. Trencsénmegye, három czimere s három szabadalma közöl a második czimert s erre a szabadalmat is 1650-ben Illésházy Gábor főispán érdemei és kérelme következtében III. Ferdinánd által adományozva kapta. Ezen czimerben, az Illésházy család czimere a paizs közepébe helyezve találtatik. A család czimere : egy arany koronával ellátott paizs, melyben arany koronán kiterjesztett szárnyakkal álló, nyillal átlőtt arany koronás sas szemlélhető. 4. Illésházy György: Az előbbinek testvéröccse, szintén Trencsén- és Liptómegyék örökös főispánja, királyi asztalnok, kamarás és tanácsos, I. Leopoldnál nogy tekintélyben állott, azonban Tököly pártjára hajolván, egy ideig 1681-ben fogva volt. 1684-ben ismét visszatért a király hűségére. Ennek is három neje volt u. m. Forgách Mária, Korniss Krisztina és Buccelini Lavina. Többet lehetne róluk egyenkint szólani, de hol oly gyűjteményekkel birnak, mint Lehoczkyé (Stematographia). Wagneré (Analecta Scepusii.) Budai Észaiásé (Polg. Lexicona.) Nagy Iváné, (Magyarország családai) — ott csak ily gyűjteményekre kell utalnunk az olvasót, ki felölök többet kiván tudni. — Czélunk leginkább az arczkép-gyüjtemény bemutatása. Jövőre a második csoportban álló Miklós, József, János és István képeit hozandjuk. Ifj?. fi. S. Görög császár lánya. Görög császár lánya Gyémánt szigeten ül, Egyedül, egyedül Tenger közepében. Csorduló könyei Habok közé szállnak, Drága gyönggyé válnak Tenger közepében. Jaj, jaj, császár atyám, Átok ne környezzen, Lányod szűzen veszszen Tenger közepében. Sírjatok, sírjatok, Byzancz liliomai; Mért kell elhervadni Tenger közepében ? Sírjatok, sírjatok, Byzancz daliái; Kit tudjak imádni Tenger közepében? Szeretek, szeretek Kinok között mélyen, Az isten Ítéljen Tenger közepében. Hozzátok fordulok, Ragyogó csillagok, A tiétek vagyok Tenger közepében. Hozzátok fordulok, Napnak sugarai, Jertek, enyhet adni Tenger közepében. A csillagok szóltak , Mi hidegek vagyunk, Mi hidegen hagyunk Tenger közepében. Napsugarak szóltak , Mi melegek vagyunk, Mi szerelmet adunk Tenger közepében. És a napsugarak Császárlányhoz jöttek, Édes viszonyt szőttek Tenger közepében. Piros rózsa fakadt, Hajnal hasad, pirul, Gyémántsziget virul Tenger közepében. Fehér habok fölött Tündérek tánczolnak, Körökben forognak Tenger közepében. Éneklő madarak A szigetre szállnak, Örömet kiáltnak Tenger közepében. Császárlány sugárzik Áldott állapotban, Dalt zeng szép nyugodtan Tenger közepében. Szellő száll keletről, Jó illat a terhe, Hordja a szigetre Tenger közepében. Szellő száll keletre, Hirt visz egy királynak , Segits a szép lánynak Tenger közepében. Király jön a partra, Hunok nagy királya, A császárlányt szánja Tenger közepében. Selyem zsinórt nyiton Bocsát a szigetre; Ki gondolt van erre Tenger közepében ? Császárlány a zsinórt Két kezébe fogja, Magát vizbe dobja Tenger közepében. - jűiőígy JayscOne 11 n»3 5S0 A part felé húzzák, Lebeg, mint a szirén, Öröm ül a szirén Tenger közepében. A hun király bámul, Bájos tündért látva, De kitől jön áldva Tenger közepében? A nap sugarai Én hozzám szállottak, Szerelmet vallottak Tenger közepében. — Hun király a leányt Diszszekérbe teszi, Udvarba vezeti Hunok országában. Hunok országában Udvarba vezeti, Bársonyra fekteti, Rózsákkal befedi. Mire hajnal támad, Két fiu születik; Királynak születik, A jósok hirdetik. Egyik a másikat De meg fogja ölni, Csak egyik fog élni, Világ ura lenni. Jósok jól jósoltak : Az egyik gyilkos lett, De nagy, hatalmas lett, A világ ura lett. Nevén emlegették Attila királynak, Isten ostorának, Világ csapásának. Merre szellő lengett, Merre sugár fénylett, Kardja villant, rémlett, Föld, nép az övé lett. Ma is, hol szellő jár, Hol csak sugár ragyog . Attila emléke Dicsőségben ragyog. Zajzoni. *) A v í 1 I á ni j á r t a. Elbeszélés, irta JÓKAI MÓR. ( Vége. ) A második villámcsapás után Rufus egészen más ember lett. Mintha kicserélték volna, elhagyta a tivornyákat, templomba kezde járni, tudományos könyveinek válót mondott, zsoltárt, bibliát forgatott, nem uzsoráskodott, nem koczkázott többet, pénzét templomokra, iskolákra adta. Megtört, megadta magát az előtt, akit eddig megtagadott. Azon a helyen, ahol szerencsétlen neje a folyamba ölte magát, kápolnát építtetett, félszázados sugárjegenyék alá, s mikor jött valami nagy zivatar, akkor ő kiment e kápolnához, odadült egy jegenyefához s ott állt, karjait összefonva és nézve a villamos égbe s várta annak utolsó csapását. Mert, hogy még egy csapása van hátra a rettenetesen fizető égnek, azt tudta ő, és mindenki a ki hírét hallá; messze földet bejárt már az, hogy él Szeben táján egy elitélt, akit már kétszer megütött a villám s akit még harmadszor is meg fog ütni. Rufus nem félt tőle, nem kerülte a fényes ostort többé. Akárhány zivartarban legnagyobb mennykőhullás között lehetett őt látni, hajadonfővel járva künn a szabadban magas fák között, a mikről az a vélemény, hogy a villám felkeresi sudaraikat; — ott jártkelt és beszélt a villámokkal : „ide, ide, itten vagyok; láss meg, — találj el, — kitárt keblem, — fedetlen fém, — halálra kész lelkem, — add meg, a mi még hátra van." És amellett nyár nyár után múlt, fekete hajból fehér lett; az ivadék, mely Rufussal egykorú volt, lassankint kihalt mellőle, rendes halállal, dögvésszel, háborúval. Ő még mindig élt és várta a harmadik villámcsapást. Uj ivadék támadt körülötte, gyermekekből férfiak,asszonyok lettek, azok is megtudták, hogy története van annak, a miért egy őszhajú kegyes ember, aki különben oly józan, bölcs, másokkal jóltevő, templomba járó, a mikor égiháború van, kalap nélkül, mankó nélkül kitántorog a szabadba, keresi a folyók partját, neki támaszkodik a jegenyefáknak, s beszél az éggel, beszél a zivatarral. A mennydörgés felelget neki s ő érti azt, a mit beszél. S a harmadik csapás még mindig nem jött. Pedig már az ég üldözte, a villámjárta túl volt azon az időn, a mit az ivás szavai ember számára kiszabtak; a nyolczvant is meghaladta már és tudta maga, tudta más, hogy a mi még hátra van, annak bizony el kell jőni, hogy a halálnak csak egy neme van számára, s neki el kell várni, amig arra kerül a sor. Így mult el nyár nyár után, neki csak télen volt szabad pi *) A korán elhunyt költő hátrahagyott műveiből,